Téli Tihany 20

Helyszín: Balaton-felvidék
Táv: 20,6 km
Szint: 813 m
Időpont: 2014.02.01.
Rajthely: Tihany

A BTHE (Börzsönyi Természetbarát és Hegymászó Egyesület) teljesítménytúrákra soha nem lehet panasz, de a "Téli Tihany 20" alkalmával szerintem különösen kitesznek magukért a szervezők. A Tihanyi-félsziget lenyűgöző környezetet biztosít a rendezvénynek, ami már önmagában is egy hatalmas élmény lenne, de a mindehhez párosuló magas színvonalú rendezéssel együtt egy felejthetetlen túrahétvégében lehet részünk. Hozzá kell tenni, hogy idén szerencsések is voltunk az időjárást illetőleg, hiszen Pécsről indulva útközben itt-ott elég kitartóan esett, de a túrát azért elkerülte a hétvégére beígért ónos eső. A félsziget teljes egészében hóba burkolózott, szóval a feltételek adottak voltak, hogy egy igazi klasszikus téli túrán vegyünk részt február első napján. Mivel nagyon hosszú táv nincs a túrán, ezért mi is szép kényelmesen, 9 órára érkeztünk csak meg Tihanyba. Érkezésünkkor már javában folyt a népes túrázó sereg rajtoltatása, ami a már megszokott kártyás rendszerrel rendkívül gördülékenyen zajlott, így a magas létszám ellenére sem kellet sokat várni. Nagyon szép és igényes Cartographia térképet kaptunk ezúttal is, amit még indulás előtt alaposan áttanulmányoztunk (1. kép).

A Tihanyi-félsziget nem éppen hatalmas hegyeiről híres, legmagasabb pontja is csak 232 méter (Csúcs-hegy), de a 20 kilométeres táv alatt azért sikerült 813 méter szintemelkedést összeszedniük a szervezőknek, ami valljuk be nem rossz. A kapott térkép egyébként rendkívül szemléletes és könnyen követhető, örömmel konstatáltuk, hogy gyakorlatilag az egész félszigetet lehetőségünk lesz bebarangolni. Utunk során összesen 9 hivatalos ellenőrző pontot kellett érintenünk (+ a cél), ami elég soknak számít, de ennek csak örültünk. Azért mondom, hogy hivatalos, mert emellett számos "alternatív" megállót is közbeiktattunk. Rengeteg olyan pont szerepelt az útvonalon, ahol egyszerűen muszáj volt megállni és  megcsodálni a lenyűgöző téli tihanyi tájat. No de akkor lássuk, hogyan is festett a "Téli Tihany 20" útvonala: Tihanyt a sárga keresztet követve, a Belső-tó mellett haladva hagytuk magunk mögött. A településről kiérve még mielőtt nekivágtunk volna az emelkedőknek, megcsodálhattuk a hófödte házak mögé magasodó apátságot (2. kép).

A tótól egészen a Hármashegyi-kúphoz kapaszkodtunk fel. Itt ugyan nincs ellenőrző pont, de nem volt olyan turista aki néhány pillanat erejéig ne mászott volna fel a sziklákhoz és csodálta volna meg a lenyűgöző panorámát. A szikláktól visszaereszkedve kis kitérőt tettünk a zöld barlang jelzésen az Átjáró-barlanghoz, első pontunkhoz (3. kép).

Pez cukorkát és pecsétet kaptunk, majd a jelzésen tovább hamarosan visszatértünk a sárga keresztre. Hangulatos téli, erdei utakon haladtunk, útközben több helyen is nagyobb sziklákat kerülgetve. Idő közben zöld T jelzésre (Lóczy Lajos gejzírösvény) váltottunk és visszaérkeztünk a Belső tó partjához. A távolban elterülő Tihanyt csodálhattuk meg ismét, ami majd az egész út során lebilincselő háttért szolgáltatott a túrának (4. kép).

Többnyire síkban haladva szép lassan megkerültük a tavat, mígnem egy szalagozott szakaszra váltva, megkezdtük a kapaszkodást meredeken  Kis-erdő-tető felé. A szalagozást elhagyva a zöld háromszögön fordultunk rá a csúcshoz - és egyben a 2. ep.-hoz - vezető útra, azonban még mielőtt felértünk volna egy sziklakiszögellésnél ismét megálltunk. Letekintve ezúttal a havas táj közepén elterülő Külső-tavat csodálhattuk meg (5. kép).

Miután kigyönyörködtük magunkat a téli tájban kicsit feljebb kapaszkodtunk a pontig és pecsételtettünk az itinerbe. Továbbra is a zöld háromszögön maradva ereszkedtünk lefelé, néhol elég meredek és csúszós utakon (6. kép).

Egy nagyobb szőlőföld mellett haladva érkeztünk le a Külső-tóhoz, melyet immár szalagozást követve kerültünk meg Ny-i irányból. A tó mellett vezető út elég jeges volt ezért kicsit lassabban lehetett haladni. Magából a tóból sok minden nem látszik, mert már igen mocsaras és különben is hó borította, de mindemellett hangulatos volt a náderdő partján sétálni. Egy tágas mezőre kiérve hagytuk magunk mögött a vízpartot és enyhén emelkedve az Apáti-hegyhez érkeztünk. A főúttól nem messze található Apáti-templomromnál már a harmadik ellenőrző ponthoz érkeztünk. Itt forró teát és forralt bort valamint pogácsát kaptunk frissítő gyanánt. A meleg italos üstök mellett már népes sereg verődött össze és jókedvűen tárgyalták a túrán eddig megtett kilométereket. A tömegen átverekedve mi is megpihentünk egy kicsit (7. kép).

Kellett is a frissítés, hiszen ezek után jött a java. Irány a Csúcs-hegy! Amint azt már korábban említettem, nem egy Mont Blanc, de a hegy vonulatain hullámvasutazva gyűlik szépen az a szintemelkedés. A templomromtól továbbiakban a zöld T jelzést követve vágtunk neki az emelkedőknek. Még mielőtt a Csúcs-hegyre megkezdenénk a kapaszkodást, útközben még a Nyereg-hegyet is le kellett gyűrnünk. Megérte azonban dolgozni, a folyamatos emelkedőkért gyönyörű panorámát kaptunk cserébe. A sziklás hegyoldalból a Bozsai-öböl náddal borított partvonalára tekinthettünk le (8. kép). 

A gerincen haladva több tisztás rész és sziklakiszögellésnél is lehetőség van megállni és megcsodálni a téli Balaton látképét. Egyszerűen gyönyörű. Azonban nem csak akkor láthatunk igazán érdekes dolgokat ha letekintünk a tájra, hanem néhol a hegyen kialakult sziklaformák is rendkívül szép és érdekes formákat tudnak ölteni (9. kép).

A Csúcs-hegy előtt még egy kicsit visszaereszkedtünk, majd kisebb lendületet véve meredek kaptatón érkeztünk a ponthoz. A ponttól kétféleképpen lehetett lejutni: 1. néhány métert visszamenni, majd az erdei ösvényen elhaladni a csúcs alatt, vagy 2. rendkívül extrém viszonyok között (csúszós jéggel borított, sziklákon) egy kötél segítségével leereszkedni. Én az utóbbit választottam, de utólag visszagondolva ez azért elég veszélyes szakasz volt. Végül is sikerült épségben leérni és folytattuk utunkat tovább. Hosszú elnyújtott ereszkedés következett a hegyoldalban, sok helyen rosszul járható, csúszós részekkel. Óvatosan haladva értünk le a hegyről, de rögtön kapaszkodhattunk is fel a Gurbicza-tetőre. Ez a szakasz nagyjából ilyen volt végig, hol lefelé, hol felfelé haladtunk néhol igen csúszós szakaszokon. Végül egy utolsó emelkedőt leküzdve a Hálóeresztőnél várt az 5. ellenőrző pont (10. kép).

Még egy rövid szakaszon ereszkedtünk a zöld T jelzésen, majd röviden szalagozást követve a zöld jelzésre váltottunk, amely innen már majdnem egészen a túra végéig elkísért bennünket. A hullámvasút folytatódott tovább, előbb a Cser-hegy majd azt követően a Kerek-hegy következett, ahonnan egészen a műútig ereszkedtünk le. Az aszfaltot néhány méter után elhagyva az Akasztó-dombra kapaszkodtunk fel kissé meredek úton. Az a jó ebben a sok hegymenetben - amellett hogy formálja a hátsót - hogy az esetek többségében pazar kilátásban lehet részünk. Ezúttal Tihany K-i partját és a Somosi-öblöt tekinthettük meg (11. kép).

A pontban almát vettünk magunkhoz és megindultunk le a hajóállomás irányába. Az erdőt elhagyva rövid városi szakasz következett, amin kisvártatva leérkeztünk a Balaton partra. Haladtunk egy darabon párhuzamosan a parttal, majd kisvártatva máris a hajóállomásnál voltunk. A nagy tömeg és a hangoskodás már messziről jelezte, hogy itt újabb forralt boros pont következik! A meleg ital mellé ismét kaptunk pogácsát is. A pontot elhagyva rövid ideig még a parton haladtunk. Nem volt éppen fürdőzős idő.  A Balaton nagy hullámokat vert, csupán csak néhány kacsa ringatózott a vízen. A partra fröccsenő víz rögtön rá is fagyott a kiálló sziklákra és növényekre (12. kép).

A parttól eltávolodva ismét visszatértünk az erdőbe. A zöld jelzés egy szakaszon meredek, rendkívül nehezen járható lépcsősoron vezetett felfelé. Az akadályt leküzdve hamarosan elértük a Barátlakásoknál található ellenőrzőpontot (13. kép).

A sziklafalba vájt mesterséges üregek története sok évszázadnyi múltra tekint vissza. Feltehetően vallási céllal kialakított remete lakásokként funkcionáltak a X-XIV század között. Napjainkra már a barátlakások többségét sziklaomlások temették el, azonban a három többé-kevésbé éppen maradt remetelak érdekes látványt nyújt a 20 méter magas bazalttufa sziklafalban (14-17. kép). 

A Barátlakásokat hátrahagyva haladtunk tovább az eredi úton. Az Óvár-hegyet megkerülve, a hegy Ny-i oldalán kapaszkodtunk fel a hegytetőre. Az út mellett kijelölt magaslati pontról körbetekintve a Tihanyi-félsziget belső területeinek nagy részét belátni (18. kép).

Hegyről le, hegyre fel, és már a Kálvária következett. Szép lassan visszaérkeztünk Tihany határába. A szépen karbantartott és felújított Kálvária dombbal szemben büszkén magasodó apátság jelzi számunkra, hogy már nincs sok hátra a túrából (19. kép). 

Rövid, meredek lejtőn tértünk vissza a házak közé. Szépen kiépített sétányon haladtunk párhuzamosan a félsziget K-i partjával (20. kép).

A sétány végéhez érve a híres-nevezetes Tihanyi apátságoz érkeztünk.  Most éppen felújítási munkálatok zajlottak a templom körül így az nem látogatható. Kénytelenek voltuk beérni azzal, hogy csak kívülről vesszük szemügyre az apátságot, de még így kívülről is impozáns látványt nyújt (21. kép).

A templomtól már tényleg nem volt sok hátra. A település utcáin át még 800 méteren kanyarogva érkeztünk vissza a célba. Útközben a házak között látni lehetett, hogy idő közben népes csoport vette birtokba a Belső-tavat korcsolyázás céljából. A célban aztán várt ránk a megérdemelt jutalom. Nem is kevés! Néhány perces sorban állást követően vehettük át  megérdemelt kitűzőt (vagy éppen hűtőmágnest, attól függően, hogy ki mit választott) és oklevelet, melyek mellé egy elég igényes és szép nyakba akaszthatós BTHE-s kulcstartót is kaptunk. Az egész megkoronázása képpen pedig mákos tésztával szolgáltak a rendezők. Tényleg le a kalappal a szervezés előtt. Nem elég, hogy egy gyönyörű helyen biztosítottak számunkra a túrázási lehetőséget, mert az útvonal tényleg nagyon jól lett összeállítva és kijelölve (eltévedni egyszerűen nem lehetett), de úgy gondolom. hogy még a szolgáltatások is minden elvárásnak  megfeleltek. Nyugodtan mondhatom, hogy az egyik legélvezetesebb téli túra a "Téli Tihany 20".

Bartina Maraton

Helyszín: Szekszárdi-dombság
Táv: 41,5 km
Szint: 980 m
Időpont: 2014.01.18.
Rajthely: Várdomb

Ugyan a Szekszárdi-dombság nem hatalmas hegyeiről és végeláthatatlan völgyeiről híres mégis úgy gondolom, hogy a túraszezon egyik legjobb teljesítménytúrája kerül itt megrendezésre minden év elején. Immáron 15. alkalommal megrendezett "Bartina túrák" évről-évre rengeteg túrázót csalogatnak a tolnai megyeszékhelyre. Idén sem volt ez másképp, közel 1000 fő nevezett a 4 résztáv valamelyikén. Nemhiába, a gyönyörű útvonalon haladó túráról és a szervezésről is egyaránt szuperlatívuszokban lehet csak beszélni. Akit egyszer megérint a "Bartina túrák" varázsa, az többé már nem tud szabadulni a Szekszárdi-dombságtól. Már negyedik éve, hogy én is, a Mecseket hátam mögött hagyva ilyenkor Szekszárd felé veszem az irányt.

Természetesen idén is a Maratonra esett a választás, így korán reggel, érkeztünk meg a régi szekszárdi 5-ös iskolához, hogy időben nevezni tudjunk. A rajtolásban volt némi csavar, hiszen 7 órakor a Maratoni táv nevezőit egyszerre, ingyenes külön busz szállította át a tényleges rajtba. A tömött csuklós buszon egy tűt sem lehetett leejteni, annyi induló volt. Andival és Matyival hárman, mi is ott zögykölődtünk az öreg Ikarus hátuljában és már izgatottan vártuk, hogy nekivághassunk a túrának. Végül 7.20-kor érkeztünk meg a várdombi rajthoz, ahonnan egyből neki is iramodtunk a 41,5 km-es távnak (1. kép). 

Várdombról kifelé egyből bele is csaptunk a lecsóba, mindjárt egy hosszabb emelkedővel indítottuk a reggelt, csak hogy felébredjünk. A tömegrajtnak köszönhetően a túra elején eléggé együtt mozgott a mezőny egyetlen, hosszan elnyúló menetoszlopot alkotva. Ez különösebben nem volt zavaró, hiszen  mindenki hamar felvette a saját tempóját és nagyjából 1 kilométert követően kényelmesen lehetett haladni. Egyedül azért  senki nem érezhette magát, hiszen mindig akadt valaki látótávolságon belül (2. kép). 

Kissé borongós, de kellemes túraidőt fogtunk ki, még csak nyomokban sem emlékeztetett semmi arra, hogy elvileg most tél van. Még a túra elején hamar meg is szabadultunk a kabátoktól, dombnak felfelé amúgy is jó idő volt. Dombokból meg ugye akadt bőven, az első ellenőrző pontig végig a Szekszárdi-dombságra jellemző klasszikus, dimbes-dombos utakon haladtunk a zöld jelzést követe (3. kép).

Némi hullámvasutazást követően egy dombtetőre  felérve hosszan haladtunk É-i irányba, párhuzamosan az 56-os főúttal. Jobb oldalon elől, kisvártatva a gyönyörű szép Mausz kápolna tűnt fel a távolban. Sajnos most be kellett érnünk annyival, hogy csak messziről csodáljuk meg a kis kék épületet, hiszen  a zöld és zöld kereszt jelzések találkozásánál kihelyezett bója jelezte, hogy első ellenőrző pontunkhoz érkeztünk. Egyéni lyukasztással igazoltuk, hogy ott jártunk, majd a zöld kereszten Ny-i irányba indultunk tovább. (4. kép). 

Hosszú erdei szakasz következett többnyire jól járható utakon, viszont akadt néhány sárosabb rész is. A két pont között félúton kereszteztük az Alsónána felől érkező sárga kereszt jelzést majd enyhe emelkedővel közelítettünk a szálkai erdőbe. Útközben még leküzdöttünk egy a fakitermelés miatt elég sáros szakaszt, majd nemsokára a kék háromszög jelzéshez érkeztünk (5. kép).

Újabb ellenőrző pont, ismét egyéni lyukasztás. Továbbiakban a kék háromszöget követve É-i irányba, hosszú ereszkedésbe kezdtünk. A jelzésen haladva Szálka határában található nagy horgásztó ÉNy-i végénél értünk ki az erdőből (6. kép).

A tó rendkívül nyugodt és békés volt ezen a korai, téli reggelen. Nyári időszakban, csak úgy hemzsegnek a horgászok és kirándulni vágyok végig a tóparton, de most egy lélek sem moccant. Csupán csak néhány teljesítménytúrázó törte meg az idilli csendet, de ők sem időztek soká. A műutat elérve, mindössze néhány métert kellett megtenni és máris bent voltunk a faluban. A Trófea vendéglőt és a falu jelképnek számító szarvas szobrot elhagyva már meg is érkeztünk a 3. ellenőrző ponthoz (7. kép).

Pontban ezúttal már pontőrök is voltak, akik igazolás után csokival és forró teával kínáltak bennünket. A jóleső frissítő után a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán folytattuk tovább az utat. Innentől már együtt haladtunk a 30-as résztávon nevezőkkel, akinek Szálka volt a rajthelyük. A falut meredek kaptatóval hagytuk el, majd a kék jelzésen Grábóc felé vettük az irányt. Ekkora már gyönyörű napsütéses időnk volt, igazi tavaszi hangulatban kanyarogtunk a hatalmas szántóföldek között. A dombtetőről pazar kilátás nyílott a távolban húzódó Mecsek vonulataira (8. kép).

Könnyen haladtunk a jó időben, hamar át is értünk Grábócra, ahol a szokásos helyen, a szerb ortodox kolostor és templom bejáratánál volt az ellenőrző pont. A kolostor az esetek többségében szabadon látogatható szokott lenni, bár jártam már úgy, hogy zárva volt, most viszont pont akkor nyitották ki a kapuját, amikor mi odaértünk (9. kép).

Mivel már többször is jártunk a kolostornál, ezért most nem tértünk be, csupán csak kintről csodáltuk meg. Miután a pontban almát vettünk magunkhoz folytattuk utunkat Grábócon át. Hamar átértünk a kis falun, melyet istállók között hagytunk el, tehén és ló akadt erre bőven. A faluból kiérve továbbra is a kéken, széles legelőkön át vezetett az út (10. kép).

Talán a túra egyik legkeményebb szakasza várt ránk. Miután beértünk az erdőbe hosszan elnyúló emelkedőn kapaszkodtunk felfelé. A haladást nemigazán segítette, hogy az emelkedő nagy részén ragadós sárban kellett taposnunk. Végül is csak felértünk a dombtetőre, ahol rövid szusszanást követően meredeken ereszkedtünk le a túloldalon, nem kevésbé sáros szakaszon. Egészen a volt Grábóci-erdészlakig ereszkedtünk vissza, ahonnan a vadászház érintésével ismét meredeken felfelé a változatosság kedvéért sárban. Ilyenkor aranyat ért egy jó túrabot! A hegytetőre felérve egészen a sárga-kék elágazóig gyalogoltunk, ahol már az 5. ellenőrző pont várt minket. Nem meglepő módon rengetegen voltak a pontban, hiszen itt, ahogy azt az itiner is már előre jelezte forralt bort és teát lehetett kapni. A gulyáságyúból literszámra mérték a meleg italokat (11. kép).

Mi is megkóstoltunk egy-egy pohárral, majd mentünk is tovább, hiszen akad még forral bor arrébb is. Lefelé haladtunk a kék jelzésen, hangulatos levél borította erdei ösvényeken. Egészen a völgy aljában lévő Haramia-forrásig ereszkedtünk le. A forrás általában bő vízzel folyó és finom hűsítő vizet ad (12. kép).

A forrást magunk mögött hagyva ismét csodálatosan szép szakasz következett. A Fazekas-völgy és a Sötét-völgy domboldalában végigkanyargó kék jelzés lélegzetelállító szakaszokon vezetett át. Bal kéz felől a domboldalban húzódó hatalmas erdő borul ránk, míg jobb kéz felől, lent a völgyben hol kiszélesedő, hol elkeskenyedő kövér, zöld rétek húzódnak. A völgyben haladó tanösvények hívják fel a figyelmet a hely szépségére és gazdag elő világára (13-15. kép).

A völgyet végül egy meredek lejtőn hagyjuk el a kék négyszög jelzésen. A kaptatót leküzdve Kakasd határában fekvő szántóföldeknél értünk ki az erdőből, ahonnan az út egészen a faluba kanyarog le. Lent újabb ellenőrző pont és csoki várt minket, majd a kék háromszög - kék kört követve hamarosan tovább is álltunk Kakasdról. Rövid de annál kegyetlenebb szakasz következett. A falut elhagyó erdei út mint egy 1,5-2 km-en át tömény sárdagasztás volt, rendkívül nehezen járható és csúszós. Annyira nem élveztük, de hát túrákon megesik az ilyesmi.  Azért épségben sikerült átverekedni magunkat a Sötét-völgyi műútig. Gyors lyukasztás az ellenőrző bójánál és tovább a kék kereszten (16. kép).

Két kilométer műút következett, amiért személy szerint annyira nem vagyok oda, de legalább jól lehet rajta haladni. Hamar meg is érkeztünk a Gyermektáborhoz. Itt ismételten tömörült a mezőny, újabb forralt boros pont! Rá is kellett pihenni egy kicsit a következő szakaszra, mert várt ránk némi szintkülönbség. A pontot elhagyva ismét a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra jelzésén haladtunk felfelé a Húshagyó-dombara majd azt követően az Óriás-hegyre (ami csak helyi léptékkel óriás, hiszen csak 285 méter, de azért kell felfelé kapaszkodni rendesen). Ezt a szakaszt senki nem úszhatta meg a Bartina túrán, minden résztávon fel kellett ide kapaszkodni (17. kép).

Az Óriás-hegyen átbukva még egy darabon erdei szakaszon haladtunk, majd az erdőből kiérve, az immáron becsatlakozott a sárga jelzéssel közösen érkeztünk meg a 10. ellenőrző ponthoz. A pontot követően hangulatos szurdokvölgyben ereszkedünk lefelé. Szélesen elterülő szőlőföldek határában kibukkantunk ki ismét a szabadba egy rövid időre, de rögtön, meredeken felfelé újabb szurdokvölgybe vezet a kék jelzés (18. kép). 

A Bati kereszthez felérve ismét hatalmas szőlőültetvények között találjuk magunk. Törmelékes, zúzottköves műúton kanyarogva egyre szaporodó pincék és hétvégi házak jelezik, hogy lassan visszaérünk Szekszárd határába. Egyik ilyen hétvégi ház szomszédságában érjük el utolsó, lyukasztós pontunkat (19. kép).

A továbbiakban már hol szalagozást, hol a zöld jelzést követve kanyarogtunk tovább a pincesoron egyre közelítve a város felé. Útközben, bal kéz felől, a szőlők felett elnézve még megcsodálhattuk a város fölé magasodó Bartina-hegyet és kilátóját is (20. kép).

A zöldön tovább ereszkedve, meredek lejtőn egészen ide, a Bartina-hegy lábhoz érkeztünk. Innét a piros jelzést követve hatalmas villák között haladunk tovább lefelé és végül a piros keresztre váltva visszaérkezünk az ismerős, volt 5-ös iskolába, a célba. 

Végül 8 óra és 5 perc alatt tudtuk le a 41,5 km-t, ami figyelembe véve, hogy 11 ellenőrző pont volt, szerintem egész korrekt. Végeredményben ismételten egy kiváló Bartina Maratonon vagyunk túl. Az égiek újfent kegyeikbe fogadtak, így gyönyörű időben a legszebb arcát mutatta a Szekszárdi-dombság. Külön köszönet a szervezőknek, akik ismételten csodálatos útvonalat írtak ki nekünk és emellett a szolgáltatásokkal is messzemenőkig elégedettek lehetünk. Utóbbiak természetesen a célban sem értek véget, hiszen volt zsíros kenyér hagymával roskadásig és forralt bor, valamint tea. Az oklevél idén különösen szép lett, a minden évben egyedi készítésű bronz jelvényekre meg egyenesen nincsenek szavak!

Télies Mecsek 35

Helyszín: Mecsek
Táv: 34,9 km
Szint: 1350 m
Időpont: 2014.01.11.
Rajthely: Pécs

A Mecsekben is megkezdődött a 2014-es túraszezon, ahol idén is - mint minden évben - a "Télies Mecsek"- indította az újévet. Korábban "Téli Mecsek" néven futott túra két éve már "Télies Mecsek" néven kerül megrendezésre, változatlan útvonalon.

A rajthely az Éger-völgyi Teca Mama Kisvendéglőnél volt, ami Nyugat-Mecseki túrák kedvelt kiindulópontja. A helyi túrázók körében nagyon népszerű és könnyen megközelíthető, ezért népes mezőnyre lehetett számítani. Andival 7 órakor érkeztünk meg a rajtba, ahol már javában zajlott az élet és gőzerővel folyt a nevezés. Mi sem tétlenkedünk sokáig, 7.10-kor már neki is vágtunk a "Télies Mecsek 35"-ös távjának. Az itiner szerint az Éger-völgyön áthaladó zöld jelzést kellett követnünk, ahol azonban még javában zajlik a tó megtisztítási, ezért a völgy főbejáratától mintegy 50 méterrel arrébb, jelzetlen ösvényen érkeztünk meg a völgybe és folytattuk utunkat a zöld jelzésen. Éger-völgyet elhagyva a meredek völgyoldalban szerpentinezve haladtunk Éger-tető irányába. Hangulatos, élénkzöld mohaszőnyeg borította lejtőkön végül a Mohosi-kis-kút érintésével meredek emelkedővel értük el a hegytetőt. A túra első szakasza egyébiránt nem volt túl bonyolult az első ellenőrző pontig végig csak a zöld jelzést kellett követni (1. kép). 

Éger-tetőt követőn jóval pihentetőbb, lankásabb szakaszok következtek, lehetőséget biztosítva egy kicsit  a pihenésre. Az út jó darabon kanyargott még a Jakab-hegy erdős D-i lejtőin, mígnem egy éles jobb kanyarral a zöld jelzés megindul a hegytető irányába. A hosszú meredek szakasz, végig csak felfelé, ami elég megerőltető tud lenni. Szerencsésre többnyire járható erdei utakon haladtunk, néhány helyen azonban ahol a Jakab-hegy fő tömegét alkotó vörös homokkő a felszínre bukkant kicsit sziklásabb, kövesebb volt az út, ezért a néhol vastag avarban figyelni kellett, hogy hova lépünk. A lehullott leveleknek köszönhetően azonban néha olyan dolgokat is megláthatunk, ami sok esetben rejtve maradnak a kíváncsi szemek elől (2. kép).

Miután leküzdöttük a hosszú emelkedőt kissé fáradtan, de annál lelkesebben érkeztünk fel a hegytetőn található fennsíkra. Reggeli ébresztőnek ideális volt ez a 405 méteres szintkülönbség ami Teca Mamától idáig várt bennünket. Az esőbeállóval egybeépített kilátó torony tövében, lobogó tábortűz mellett vártak a krisna híveknek öltözött pontőrök. 

Azt hogy pontosan milyen okból kifolyólag öltöznek krisnánoknak minden évben, azt sajnos nem tudom, de ahogy megfigyeltem az elfogyasztott pálinkamennyiséggel egyenes arányosságban mélyült a hitük is. Mindenesetre mi köszönettel vettük magunkhoz a finom Milka csokikat és folytattuk tovább utunkat Orfűre továbbra is a zöld jelzésen.

Átkeltünk az esőbeálló melletti kis réten, majd a Pálos kolostor romjai mellett hosszas lejtmenetbe kezdtünk a Jakab-hegy É-i oldalában. Egy rövid szakaszon csatlakozott jelzésünkhöz a Dél-Dunántúli Pirostúra jelzése is, majd rövidesen a Pipás-forrás irányában tovább is állt. Mi a zöldön felkapaszkodtunk egy kisebb emelkedő után a Körtvélyesi-hátra, amit lent, jobb kéz felől a Szuadó-völgy kísér végig. A hegyhátnak az Orfűi műút vetett véget amin pár száz méter megtétele után ismét bevettük magunkat az erdőbe. Orfű D-i részét érintve követtük a zöld jelzést egészen a Mecsek Házáig, második ellenőrző pontunkig (3. kép). 

Frissítést (finom forró teával és téli fagyival vártak minket) követően a bicikli út meredek emelkedőin hagytuk el Orfűt. A bringa út ezen szakasza nem viccel, több helyen is 10%-os meredekségű, így Orfű lapos vidékét magunk mögött hagyva csakhamar ismét a hegyek között találtuk magunkat. Mielőtt még utunk a sárga kereszt jelzésbe csatlakozott volna a kopasz fák ágai között még egy utolsó pillantást vethettünk az alattunk elterülő üdülőfalura (4. kép).

A sárga kereszt jelzését követve hosszan kanyarogtunk víz mosta szűk kis szurdokokban, amit néhány száz méter után széles eredi utak váltottak fel. Télhez képeset megannyi nyíló erdei virág tarkította a meredek erdős domboldalakat (5. kép).

Éles balkanyarral távolodtunk el a párhuzamosan futó Pécsi műúttól mélyebben bevetve magunkat az erdőrengetegbe. Útközben néhány hatalmas víznyelő mellett is elhaladtunk, majd némi kaptató után Büdös-kútra érkeztünk (6. kép).

Itt újabb ellenőrző pont következett, ezúttal azonban csak mindenki magának intézte a jelölést. A képen látható kulcsosháznál találhatjuk a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópontját is. Büdös-kúttól a továbbiakban nagy hullámvasút következett. Először hosszú elnyújtott emelkedőn felkapaszkodtunk a sárga jelzésen található Erdei-keresztig, majd az erdei úton átbukva lefelé haladtunk Büdös-vízig. Újfent meredek kaptató következett, keresztezve a Mecseki Zöld jelzést. Végül csak sikerült elérni a hegytetőt, amin átbukva igen meredeken haladtunk lefelé a Nagy-mély-völgy irányába. A völgy bejáratától a továbbiakban a piros jelzést követve ereszkedtünk le a völgybe. Nagyon jó tempóban tudtunk lefelé haladni, ezért hamar el is értük a szépen kiépített Kánya-forrást (7. kép).

Csodálatos arcát mutatta az egész völgy, ahova pont jókor, gyönyörű napsütéses időben és tavaszi hangulatban érkeztünk meg. Ilyen időben kissé komikusan csengett a "Télies Mecsek" elnevezés. A verőfényes napsütésben csak úgy kavarogtak a színek: a mohák zöldje, a levelek narancs és vöröses árnyalatai, a sziklák szürkesége, a fák barnasága......leírhatatlan. A völgyet a bő vízzel folyó patak a kis zúgóival , kanyarulataival tette igazán idillivé (8. kép).

A völgyben hosszan végigkanyargó hangulatos erdei ösvényeket járva az ember szinte eltörpült a hatalmas fák árnyékában. Valami hasonló érzés fogott el, ahogy Andit láttam szlalomozni keresztül az erdőn (9. kép).

Sok gyönyörű kincse rejlik még a Mecsek hegy-völgyei között, de szerintem a Dél-Dunántúli Pirostúra (10. kép) legszebb szakasza kétség kívül itt található!

Sajnos bármennyire szép is a Nagy-mély-völgy, azonban  nem maradhatunk örökké. A patakon még egyszer, utoljára átkelve hagytuk el a völgyet és a zöld jelzést követve folytattuk utunkat a szintén nem csúnya Petnyák-völgyben. Nem is kellett sokat haladni, hogy elérjük a völgy nevezetességét, a meseszép Ágnes-vízesést (11. kép).

Miután a megcsodáltuk a vízesést kisvártatva átkeltünk a patakon. Még egy darabon a patakot követve kanyargós ösvényen érkeztünk el a Melegmányi-völgybe tartó piros kereszt jelzést (12. kép).

A piros kereszt elágazójától nem messze a Melegmányi-völgy gyönyörű mésztufa lépcsőinél 4. ellenőrőz pontunkhoz érkeztünk. A lépcsőket létrehozó kis patak csendesen bukdácsolt le a több méteres magasságból (13. kép)

A pontban kapott sportszeletek elfogyasztása után újult erővel vágtunk neki a következő szakasznak. Szükség is volt az energiára, mert miután magunk mögött hagytuk az Anyák-kútját, nagyon hosszú és meredek emelkedőn értünk fel az Árpádtetőre vezető műútra. Az aszfaltúton átbukva továbbra is a piros kereszten egészen a Rábay-fáig ereszkedtünk vissza. A több túraútvonal csomópontjában fekvő fától mi a piros jelzést követtük É-i irányba, továbbra is lefelé tartva. Lassan magunk mögött hagytuk jobb kéz felől a Kantavári-forrást, majd a Kantavárat is és végül az erdőből kiérve ismét egy meredekebb emelkedő következett. A kissé sáros, ragadós kaptató legyűrése után a Misina É-i lábánál elterülő Kis-rétre érkeztünk. Innét már jobbára szintben haladva, a sípályát keresztezve hamarosan Dömörkapuhoz érkeztünk. Újabb ellenőrző pont és frissítés, majd irány a Misina. A sárga jelzés sziklás, néhány kanyarral tarkított emelkedőjén közelítettünk a hegytetőre. Pár helyen, ahol a szétnyíló ágak kuszasága engedte, szép rálátás nyílott a távolban magasodó Hármashegyre és Zengőre. Az emelkedő vett még egy utolsó lendületet és végül felértünk a Tv-toronyhoz (14. kép).

A Tv-tornyot hátunk mögött hagyva, NY irányba haladva hosszú gerinctúra vette kezdetét a sárga jelzésen (15. kép).

Misinától először a Kis-Tubesre kapaszkodunk vissza, majd azt követően a Közép-Mecsek legmagasabb pontjára, a Tubesre vezet az út. Végül a János kilátó érintésével hagyjuk el a gerincet (16. kép).

A Lapisra leérkezve, az Orfűi úton átkelve kisvártatva balra, a zöld kör jelzésre kanyarodtunk. Nagyon hosszú és meredek lejtmenet következett, sokszor a levelek között megbújó nagyobb kődarabok miatt nehezen járható úton. Idő közben a piros jelzés is keresztezte utunkat, de mi maradtunk továbbra is a meredek partoldalak között kanyargó zöld körön (17. kép).

Lassan elértük Pécs első házait, de az útnak még messze nem volt vége, a jelzésünk még hosszan vezetett a házak között. Az utolsó néhány száz métert már a zöld jelzésen megtéve érkeztünk vissza Teca Mama kisvendéglőjéhez. Nem a legjobban időzítettük az érkezést, ugyanis rengetegen voltak előttünk, de miután kivártuk sorunkat mi is magunkhoz vehettük a megérdemelt (teljesítésszámmal változó) kitűzőt és oklevelet, meg persze a finom virsliket!
Összességében azt kel hogy mondjam, ismételten nagyszerű túrát zártunk. A rendezők tényleg kitettek magukért: a szolgáltatásokra abszolút nem lehetett semmi panasz, a túra nagyon szép útvonalon vezetett végig, különösen a Nagy-mély-völgy volt mesés, és még az idő kiváló volt (bár egy kis hó azért mégsem lett volna rossz). Azt hiszem jövőre nekivágok annak az 5. teljesítésnek is! :)