Mecsek 600-as csúcsai

Helyszín: Mecsek
Táv: 53,9 km
Szint: 1995 m
Időpont: 2014.08.16.
Rajthely: Pécs

"Három a magyar igazság!" szólással azonosulva immáron harmadszor vágtam neki augusztus derekán a "Mecsek 600-as csúcsai"-nak, amely egyik személyes kedvencem a mecseki teljesítménytúrák sorában. Magát a túrát igazi kettősség jellemzi, hiszen egyrészt hangulatos, szép erdei utakon, közel 54 km-t megtéve szelhetjük át a fél Mecseket, mialatt annak legváltozatosabb helyeivel ismerkedhetünk meg, másrészt az útvonalat tekintve komoly kihívásra számíthat az aki nekigyürkőzik a hosszú távnak. A Cserkúti Csárdától a Dombay-tóig kanyargó túrának sava-borsa, főleg annak nehézségében rejlik, hiszen az utolsó 10-15 km-en található Hármas-hegy és Zengő kettőse még a legedzettebbeket is könnyen megtréfálhatja (1. kép).

Kissé borongós és hűvös nyári nap kora reggeli óráján érkeztünk meg a Pécs határában található Cserkúti Csárdához, ahol a 6 sz. főút mellett már javában gyülekeztek a túratársak. Átballagtunk tehát mi is a csárda bejárata melletti rajthoz és amíg egy hatalmas szúnyogfelhő közepén kissé álmosan kitöltögettük a nevezőlapokat, addig a két fős kaposvári különítménnyel kiegészülve szép lassan összeverbuválódott kis túracsapatunk is (2. kép).

Nevezést követően kézhez kaptuk a már megszokott fekete-fehér itinert, amiben kétoldalas térkép és részletes szöveges leírás volt a túráról. Mielőtt továbbindultunk volna a szervezők még felhívták a figyelmünket, hogy apró változás történt a korábbi évekhez képest, mégpedig a Súgói-rét után szalagozást kell majd követnünk, de egyébként az útvonal a már évek óta megszokott utakon halad. Megköszönve az útbaigazítást pontban 6 órakor elrajtoltunk a főúttól eltávolodó piros négyszög jelzését követve. Enyhén emelkedő terepen, szűk kis utcákon kanyarogva haladtunk előre, mígnem az utolsó házakat is hátrahagyva rövid átvezető erdei szakaszon megérkeztünk Cserkút határába. Ismét betonútra váltva egészen a falu központjáig sétáltunk, ahol a letűnt korok hangulatát idéző Árpád-kori templom érintésével jobbra fordultunk a kék háromszög mentén (3. kép).

A faluból kivezető utca kissé nekilóduló emelkedőjén már a közeli Jakab-hegy meredek ösvényeire melegítettünk be. Pár száz méter megtétele után egészen Cserkút határáig kapaszkodtunk felfelé, ahol egy hirtelen jobbos kanyarral magunk mögött hagytuk a műutat és megindultunk toronyirányt az előttünk tornyosuló Jakab-hegy felé (4. kép). 

A nyílt, sík terepen ballagva szép lassan vöröses árnyalatot öltött a táj, ahogy a felszínre bukkanó homokkő sziklatömbök között lépdeltünk. Továbbra is a kék háromszöget követve kisvártatva betértünk a fák közé, ahol hirtelen meredek hegymenetbe csapott át a terep. Felfelé kapaszkodva a combos, sziklás hegyoldalban minden finomkodás nélkül ízelítőt kaphattunk az első "600-as csúcstámadásból", mely egyben előre is vetítette, hogy mai nap bizony munkás napunk lesz. A kék háromszöget nem követtük végig, hanem a piros háromszög kereszteződésében balra fordultunk a panoráma úton és kaptatót hátrahagyva némi lélegzetvételhez juthattunk. A Jakab-hegy Ny-i oldalában kanyargó hangulatos, szűk kis ösvényen hamar a hegy fő látványosságának számító Babás-szerkövekhez érkeztünk. Pont ugyan nem volt, de nem mehettünk tovább anélkül, hogy nem csodáltuk volna meg sokadszorra is a lélegzetelállító panorámát, ami egyszerűen megunhatatlan. A felkelő nap első sugarai éppen ekkor bukkantak elő a továbbra is sűrű felhőréteg alól és csodálatosan világította meg a lábunk előtt elterülő tájat, illetve a Jakab-hegy fő tömegét alkotó vörös homokő különleges formáit (5-7. kép).

A pazar látványnak búcsút intve a kék kereszt, majd nem sokkal arrébb a visszatérő kék háromszög  meredek elnyújtott kaptatóján folytattuk tovább a hegymenetet (8. kép).

Sas-fészek meredek vörös sziklafalaihoz érve az odáig kísérő kis ösvénynek hirtelen vége szakadt, és a jelzés a magasra nyúló partoldalban vezetett tovább fölfelé. Sziklamászó képességeinket csillogtatva kapaszkodtunk fel a kiálló sziklákon, itt-ott rövid ideig megpihenve, hogy gyönyörködhessünk a lenyűgöző szépségű helyben (9-12. kép).

A nagyobb sziklákon túljutva még egy meredek köves lépcsőt kellett abszolválni és lényegében fel is értünk a Jakab-hegyre. A Dél-Dunántúli Kéktúra jelzéséhez csatlakozva már jelentősebb szintkülönbség nem várt ránk, nagyjából végig szintben haladva közelítettünk a Pálos kolostor romjai felé. Széles földúton gyalogolva nem sokkal Zsongor-kő előtt éles bal kanyart vettünk, majd egy hosszú egyenest követően meg is érkeztünk a Jakab-hegy tetején elterülő széles réthez. Magas fenyőfák árnyékában található esőbeállóval egybeépített kilátónál első ellenőrzőpontunkhoz érkeztünk (13. kép).

Igazolást követően átvágtunk a zöldellő réten és rövid látogatást tettünk a Pálos kolostor számtalanszor látott, de valahogy mindig csalogató romjai között (14. kép).

Visszatérve a kék sáv jelzésre pár száz méter megtétele után a Jakab-hegyi földsánchoz érkeztünk, majd kisvártatva hosszas ereszkedésbe kezdtünk a hegy ÉNy-i oldalában. A mindinkább nekilóduló lejtmenetnek végül a Dél-Dunántúli Piros Túra jelzése vetett véget, amit keresztezve széles erdei földúton haladtunk tovább egészen a közelben található Patacsi-mezőig (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont). A kis faház előtt elhaladva ismét emelkedni kezdett a terep, ahogyan szép lassan kapaszkodtunk fel a Vörös-hegyre. A kék romjelzést érintve kissé lankásabbá vált utunk, de továbbra is enyhe emelkedő mentén haladtunk. Két erdei fa kereszthez érve kereszteztük a zöld háromszög jelzését, majd pár száz méter megtétele után egy éles jobbost követően széles tisztás határában felértünk a Rózsa-hegyre (15. kép).

Nem időztünk sokat a Rózsa-hegyen sem, hanem a túloldalon máris hosszas ereszkedésbe kezdtünk a köves, murvás földutat követve. Egészen az Orfűre vezető műútig gyalogoltunk le, amin óvatosan átkelve Remeterétre érkeztünk. A Pécsiek körében méltán népszerű kirándulóhely zöldellő rétje fölött büszkén őrködő esőbeállót megkerülve érzelmes búcsút vettünk a kék sávtól és a zöld kereszt É-i ágára váltottunk (16. kép).

Ismét felfelé vettük az irányt köves, kitartóan emelkedő földúton, majd kisvártatva jobbra fordultunk a sárga keresztre és immáron a keskeny kis ösvénnyé szűkülő úton kanyarogtunk a magas fák között. Pár perc múlva újra átkeltünk a műúton és néhány 10 méter után megérkeztünk a Lapisra, a hét vezér tiszteletére állított, hét különböző mecseki kőzetből készült emlékműhöz (17. kép).

Az aszfaltos műutat murvás földútra cserélve immáron a sárga sáv jelzést követve megkezdtük a kapaszkodást a Tubes É-i oldalában felfelé (18. kép).

De csak a Rotary-körsétány jelzéséig jutottunk, ahol a 2. e.p. várt minket. Amíg a pontban pecsételtünk, gyorsan frissítettünk a felkínált ásványvízből, majd a hagyományoknak megfelelően egy kör várt ránk a Kis-Tubes és a Tubes kettőse körül. Mivel egy teljes kört teszünk meg a Rotary-n ezért a hátiszákomat a pontban hagytam és már indultunk is. Az óramutató járásával megegyezően az É-nak tartó ágon kezdtük meg a körözést (egyébként tetszőlegesen teljesíthető a szakasz), mely hangulatos ösvényén könnyedén és gyorsan tudtunk haladni. Egy-két nyitott szakaszon még későbbi célpontjainkat is megcsodálhattuk, hiszen a tiszta időben egészen a Zengőig el lehetett látni. Majd másfél km-nyi kanyargást követően végül átértünk a Rotary-körsétány túloldalára, ahol a szépen kiépített pihenőnél begyűjtöttük a 3. pontot is (19-21. pont).

A pontból a D-i ágon továbbindulva kisvártatva újabb turistapihenőhöz érkeztünk, ahol a lépcsős sziklafalban faragott kőtábla őrzi a sétány nevét (22. pont).

A buja, zöldellő bokrok és fák között ezúttal sokat nem láttunk a bal kéz felől húzódó városból, de ez különösebben nem zavart, hiszen nemsokára a hegytetőről úgyis megcsodálhatjuk. Továbbra is jó tempóban haladtunk a D-DNy-i lejtőkön kígyózó jól járható ösvényen, amin először a Tubesről érkező piros keresztet, majd nem sokkal arrébb a piros háromszög jelzését is kereszteztük. Elég hamar visszaértünk a pontba, ahol ismét igazoltunk, majd a táskáinkat és némi magnézium italt is magunkhoz véve felkapaszkodtunk a közeli Tubes csúcsára. A sárga sávot követve a korábbi széles és nem túl meredek úton mindössze pár száz métert kellett megtenni és már a második 600-as csúcsot (a 4 közül a legkönnyebbet) küzdöttük le. A Tubes tetején (611 m) büszkén magasodó János-kilátó tövében egy Sport szelet és újabb igazolás volt a jutalmunk a csúcshódításért (23-24. kép).

A kilátót követően hosszasan a gerincen haladva szép lassan ereszkedtünk az enyhe, kavicsos lejtőn egészen a Kis-Tubesig, ahol a sárga háromszög mentén rövid kitérőt ejtettünk meg, hogy megcsodálhassuk a lent elterülő városra nyíló gyönyörű kilátást (25. kép). 

A rövid kitérőt követően visszatértünk a sárga sávra, amin hamarjában újra érintettük az ismerős Rotary-körsétányt (26. kép).

A hatodik igazolást is begyűjtve tovább ereszkedtünk egészen a sárga háromszög jelzésig. Néhány lépcsőfokot megmászva átkeltünk a Misinára vezető műúton, majd rövid erdei szakaszon immáron a piros háromszöggel is kiegészülve egészen a Tv-toronyig gyalogoltunk. A grandiózus kilátó lábához érve balra fordultunk és a hegy É-i oldalában ismét lefelé tartottunk. Az egykori sípálya mellett jobbra forduló hosszú egyenes szakaszt egy idő után elnyújtott éles  "S" kanyar szakított meg, amely szakasz a sziklás-köves útja miatt kissé kellemetlenül volt járható. A kanyargást követően csatlakozott hozzánk a sárga kereszt is majd nemsokára leérkeztünk Dömörkapuhoz. A Gyermekvasút végállomása melletti turistapihenőnél immáron a 7. pontunkhoz érkeztünk (27. kép).

A pontban zsíros kenyeret, valamint friss kútvizet is fogyaszthattunk, majd az egyre javuló időben a piros sáv jelzésen folytattuk tovább a túrát. A Misina elnyúló É-i lejtőin vezető jelzés népszerű és jól járható útján haladva rövid erdei szakaszt követően előbb a meredeken aláereszkedő sípálya, majd nem sokkal arrébb a nem kevésbé meredek szánkópálya lejtőin haladtunk keresztül (28. kép).

Visszatérve az erdőbe még gyalogoltunk egy keveset, majd nemsokára az idilli hangulatú Kis-rét széles tisztásán keltünk át, hogy egy rövid, de annál meredekebb emelkedővel nézhessünk farkasszemet. Miután leküzdöttük az előttünk álló akadályt ismét lefelé vezetett a hullámvasút, hogy a Lámpás-völgyből érkező piros négyszög elágazója után a változatosság kedvéért ismét felfelé haladjuk (29. kép).

Kanta-vár romjai alatt elhaladó széles földúton nem túl meredek, de végig kitartóan felfelé tartó emelkedő mentén egészen a Rábay-fáig követtük a piros sáv jelzését. Továbbiakban a piros keresztre váltva az Árpádtetőre tartó műútig kapaszkodtunk fel, ahol újra csatlakoztunk a Dél-Dunántúli Kéktúra jelzéséhez. A kéken élesen jobbra fordultunk és kissé sáros erdei úton indultunk tovább. Kisvártatva ismét feltűnt a piros négyszög jelzése, amivel közösen a nem túl távoli Fehér-kúti kulcsosház (Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont) felé vettük az irányt. A sűrűn látogatott kulcsosháztól aztán már csak a kék sávot követtük, ami hosszú, kacskaringós nyomvonalon végig a műút közelében kígyózva haladt lefelé, míg végül egy utolsó meredek lejtőnek nekirugaszkodva leértünk az szfaltra, amin keresztülvágva már Tripammer-fa magasodott előttünk (30. kép).

Újabb pont és müzli szelet várt minket a zöld lombok alatt. Gyors becsekkolás után a hátunk mögött hagytuk a kellemes hangulatú pihenő környékét és a sűrű erdőbe visszatérve bő 1 km-en át kitaposott erdei ösvényt követve Árpádtetőre érkeztünk. Előbb a műúton, majd a Mecsextrém park területén átvágva a kék jelzés visszavezetett az erdőbe. Egy gyors jobb-bal kanyarkombináció után elnyújtott egyenes úton haladtunk párhuzamosan a Józsefházára tartó műúttal. Az erdei munkagépek által kimélyített, egyenetlen talajon itt-ott  körülményesebb volt a járás, de összességében jól haladtunk. Hosszas menetelés után végül kiértünk a műútra, hogy a zöld sáv jelzéshez csatlakozva közösen haladjunk vele egy rövid darabon (31. kép).

Miután a műút leágazott Józsefháza irányába, mi egyenesen haladtunk tovább átkelve a nyitott sorompó alatt, majd pár száz méterrel később a leváló zöld jelzésen bal kéz felé betértünk az erdőbe. Kezdetben síkban vezető földúton haladtunk, majd újabb jobb-bal forduló után hosszú lejtmenetbe kezdtünk a Nagy-forrás-völgyben. Meredek falú, mély völgy felett haladva szép lassan ereszkedtünk lefelé a sűrű erdőben, amit rövid időre derékig érő gazzal benőtt tisztás szakított meg. A nyílt terepen szerencsére már jól kitaposták előttünk az utat, így nem nagyon kellett küszködnünk a növényzettel és hamar átvágtunk rajta. Az erdőbe rövid időre visszatérve még egy kicsit ereszkedtünk lefelé a partoldalban, majd a kis patakon átkelve kiértünk a fák közül. A hirtelen kiszélesedő völgyben, gyönyörű szép zöld környezetben igazi vadregényes tájon keresztül haladtunk előre (32-33. kép).

Néhány száz méter megtétele után aztán már a szintén gyönyörű fekvésű Súgói-réten találtuk magunkat, ahol a Rákos-völgyi vadászház melletti asztaloknál a 9 e.p. várt ránk (34. kép).

A pontban ismét kaptunk vizet és mellé néhány jó tanácsot az előttünk álló szalagozott útszakaszról, biztos ami biztos. A rövid pihenőt követően aztán továbbindultunk a Rákos-völgy zöldellő rétjei mentén továbbra is a zöld sáv jelzést követve, majd az erdőbe visszatérve elérkeztünk az ominózus szalagozásig (35. kép).

Kezdetben igen meredek, majd fokozatosan ellaposodó emelkedő mentén kapaszkodtunk ki a völgyből. Az elmúlt évek útvonalához képest beiktatott új szakasz abszolút jó választásnak tűnt, a végig jól járható széles földúton könnyedén lehetett haladni, melyet jól követhető szalagozás is segített. Mondjuk nekem a korábbi útvonallal sem volt semmi problémám, de a jobb követhetőség érdekében a szervezők így látták biztosabbnak a túrát. Egy nagy vargabetű után a völgyből kiérve újfent visszatértünk a műútra, ahol a korábbi kék sáv jelzés útvonalát ismét felvéve balra fordultunk a betonúton (36. kép).

Kék jelzés csak elvétve volt található ezen a szakaszon, de szerencsére ismerős terepen jártunk így nem volt kérdés az útirány. Pár száz méter után aztán letértünk a műútról és széles földúton roskadozó szederbokrok között K felé tartottunk. A csábító gyümölcsszemek közül azonban nem minden esetben volt tanácsos falatozni...(37. kép).

A poros földutat hátrahagyva visszatértünk az összezáruló erdőbe, mely egybefüggő lombkoronáját rövid időre a Koszonya-tetőről érkező magasfeszültségű távvezetékek szakították csak meg (38. kép).

A fák között aztán hosszasan hullámozva, de többnyire lefelé tartó kék jelzésen haladtunk. Érintettünk egy kerítéssel körülvett erdőirtást, majd meredek lejtő után tovább ereszkedtünk egészen a Vasasi-árok völgyébe. A lent csordogáló kis patakon átkelve már a volt Hársas-kulcsosház romjaihoz érkeztünk, a kék sáv - zöld sáv kereszteződésében (39. kép).

Igazolást követően bevettük magunkat a patak mellett burjánzó "susnyásba" és szederbokrok, valamint méteres csalánok közepette törtük előre az utat. Szerencsére már néhányan áthaladtak itt előttünk, így némileg járhatóbb volt az út. Néhány 10 méternyi küszködés után aztán végül csak túljutottunk ezen a szakaszon is és meredek emelkedőn kifelé tartottunk a völgyből. Az emelkedő tetején széles erdőirtás mentén vezetett a kék jelzés, míg végül a túloldalon alábukva ismét meredeken ereszkedtünk lefelé (40. kép).

Egy mesterséges kis tavacskát érintve értük el a völgy alját, ahonnan kissé meredeken emelkedőn kapaszkodó széles földúton néhány kanyar után felértünk egy műútra. Kiterjedt külszíni fejtés medencéje felett húzódó aszfaltcsík mentén Kövestető felé vettük az irányt. Mindkét oldalról fák szegélyezték utunkat, melyek nem engedtek sokat láttatni a tájból, csupán 1-2 helyen pillanthattunk ki a kissé szétnyíló növényzet közül (41. kép).

Pár száz métert követően végül csak elhagytuk az aszfaltot és a magas növényzet között szűk kis ösvényen bevettük magunkat az erdőbe. Kezdetben keskeny, kanyargós kis úton haladtunk, ahol igencsak össze kellett húznunk magunkat, mindezek tetejében még a közeli dögkút árasztotta "friss levegő" is rendesen átjárta a tájat. Finoman szólva sem tartozik a kedvenc kéktúra szakaszaim közé, de túl kellett esni ezen is. Szerencsére hamar felértünk a Kövestető lábához, ahol a balra forduló jelzés kissé kiszélesedett. Rengeteg kisebb-nagyobb szikladarab borított hegyoldal mellett sétálva akár még hangulatosnak is mondhatnánk a helyet, de sajnos még mindig rengeteg szemét hever erre szétszórva, ami igencsak ront az összképen. A széles földúton nemsokára azonban véget értek megpróbáltatásaink és egy magas átjátszótorony mellett végül leereszkedtünk a Hotel Kövestetőhöz, majd a Komlóra vezető műúton átkelve hátrahagytuk a Zobákpusztára tartó kék jelzést és egy rövid darabon a zöld keresztet követtük (42. kép). 

De csak rövid ideig, mert néhány méter után jobbra fordultunk újfent szalagozás mentén és megindultunk a "rettegett" Hármas-hegy csúcsa felé. Nincs mit szépíteni a dolgon, újfent brutális emelkedővel kedveskedtek nekünk a szervezők, amin felfelé kapaszkodva szinte állva lehetett legelni. Az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal nem volt az a szokásos hőség, így sokkal jobban mozogtam a hegyen mint gondoltam, de azért lefárasztott rendesen. A legmeredekebb szakaszt végül némi lankásabb szakasz váltotta fel a gerincen, hogy végül egy utolsó emelkedőnek nekirugaszkodva felérjünk a harmadik 600-as csúcsra is. Ilyen kapaszkodó után jól esett a magnéziumtabletta a pontban, amit elfogyasztva szép lassan bevártuk a csapat lemaradó tagjait is. A 6 fős különítményünk fele ekkor már komoly sérülésekkel bajlódott, de azért hősiesen küzdötték magukat előre. Némi regenerálódást követően továbbindultunk a betonúton haladó zöld kereszt jelzésen, amin lefelé ereszkedve pazar látvány tárult elénk, az erdőirtás miatt megritkított domboldalban (43. kép).

ÉNy-i irányba kitekintve még a távolban húzódó Badacsony körvonalai is felsejletek a gyönyörű tiszta időben. Egyszerűen pazar látvány volt. A kilátástól nehezen szabadulva nemsokkal arrább letértünk a műútról és rövid szakaszon szalagozás mentén ereszkedtünk tovább, hogy kis kitérő után visszatérjünk a zöld keresztre. A Hármas-hegy É-i lejtőin lefelé haladva még néhány helyen megcsodálhattuk a Mecsek belső vonulataira nyíló lélegzetelállító panorámát is, majd a Zobákpuszta felől érkező kék négyszög szelíd lankás nyomvonalához csatlakozva K-nek fordultunk (44. kép).

A korábbiakhoz képest jóval enyhébb, de azért kitartóan ereszkedő földúton egészen a Hosszúheténybe tartó kopott murvás útra értünk le, amit egy darabon mi is követtünk D-i irányba a kék háromszög mentén.  Kis idő elteltével a kék háromszög letért balra és egy mély völgyben hosszú elnyújtott emelkedő mentén megkezdtük utunkat a Zengő-csúcs felé. A becsapós kaptató első ránézésre nem tűnik különösebben vészesnek, de a véget nem érő út szép lassan felőrli az embert. A legszebb az egészben, hogy ez tulajdonképpen csak a bemelegítés a Zengőre vezető úton, hiszen a sárga háromszöghöz csatlakozva durvul csak be igazán a terep. A két jelzés kettősén brutális emelkedőn ugrik neki a hegynek az út. Az első komoly megpróbáltatás után jobbra kanyarodó jelzések kissé visszafogottabban, de továbbra is kitartóan haladnak felfelé. Egy út menti kereszt érintésével már az utolsó energiákat mozgósítva, új lendületet véve vágtunk neki az utolsó pár száz méternek, majd erőfeszítéseinket megkoronázandó lassacskán felértünk a Mecsek legmagasabb pontjára (682 m). A betonkilátó mellett megpihenve kihúztuk a túra utolsó "méregfogát" is (45. kép).

Kis szusszanás után D felé indultunk tovább a sárga sáv jelzésen, amin kisvártatva már a gerincen sétáltunk. A kissé szétnyíló erdőben még egy utolsó pillantást vethettünk a lent elterülő tájra, mielőtt még a köves, meredek hegyoldalban megindultunk volna lefelé (46. kép).

Egészen a piros kereszt jelzésig folytattuk a lejtmenetet, amin jobbra fordulva sokkal békésebbé szelídült a terep. A Zengő hosszan elnyújtott lankás D-i oldalában majd 2,5 km-en át ereszkedtünk a kissé monotonná váló erdei úton míg végül hatalmas kaszálók határába kiérve szép lassan lecsordogáltunk Pécsvárad határába (47. kép).

Présházak és kis kertek között rátértünk a Dombay-tóhoz vezető műútra, ahol jobbra fordultunk, immáron a zöld keresztet követve. Az utolsó mintegy 2 km már gyorsan lepörgött és végül kissé fáradtan, de azért jókedvűen beérkeztünk a tó mellett felállított célba (48. kép).

Bejelentkezés után természetesen átvehettük a teljesítésért járó emléklapot és kitűzőt, majd rövid várakozás után fogyaszthattunk a nagyon finom paprikás krumpliból, mely legújabb adagja épp akkor rotyogott a tűz fölött (49. kép).

A "Mecsek 600-as csúcsai"-ban azt hiszem ezúttal sem kellett csalódnia annak, aki ezen a nagyszerű szombati napon a túrázás mellett tette le voksát. A már jól megszokott, klasszikus útvonalon végigkanyargó túrán a fél Mecseket átszelve végigjárhatjuk annak legmagasabb csúcsait, ami már önmagában igazi kihívás és hatalmas élmény, de hogy mindezt gyönyörű útvonalakon tehetjük meg csupán csak hab a tortán. A szervezés és a szolgáltatás szintén nagyon rendben volt, a túra végén felszolgált finom paprikás krumpli pedig már magában megérte a nevezést. :)