Tenkes éjszakai 20

Helyszín: Villányi-hegység
Táv: 20,9 km
Szint: 833 m
Időpont: 2014.08.02.
Rajthely: Máriagyűd

Ismét elérkezett az augusztus és immáron 2. alkalommal megrendezésre került, a nagy sikerű "Tenkes éjszakai 20" teljesítménytúra, melynek során újfent ellátogathattunk Máriagyűdre, hogy a Villányi-hegység csodálatos éjszakai égboltja alatt tegyünk egy kört a Tenkes körül. A sötétben fejlámpával járni a környező erdőket, ellátogatni Csarnótára, a Nagy-hegyi kilátóhoz vagy éppen a Csukma-kereszthez épp oly fantasztikus és élményekkel teli, mint azt a klasszikus nappali Tenkes túrák során megszokhattuk. Mindamellett, hogy éjszaka egy teljesen új oldaláról ismerhetjük meg a híres déli borvidék eme szegletét, csupán csak hab a tortán az igényes rendezés és a nagyszerű hangulat. Így a tavaly remekül sikerült első rendezés után nem is volt kérdés, hogy idén ismét nekivágjak a túrának.
Egyetlen felmerülő probléma a túra kapcsán a közlekedés. A kijutás Pécsről minden gond nélkül megoldható busszal, de éjszakai túra lévén visszafelé már nincs járat. Szerencsémre Valér autóval indult a túrára, így a fuvar kérdése megoldódott. Még Pécsen Feri is csatlakozott hozzánk, amivel 3 fősre duzzadt kis kontingensünk, így érkeztünk meg a rajtnak otthont adó máriagyűdi közösségi házhoz (1. kép)

Ahogy közelebb érkeztünk a rajtolók sokaságához hirtelen boszorkányok tűntek elő a tömegből és azon nyomban meg is szabadítottak bennünket minden rontás alól, majd pár jó szóval továbbengedtek. A jópofa gesztust mosolyogva fogadtuk, az ilyen kis mozzanatok teszik igazán különlegessé a túrát (2. kép).

Miután túljutottunk a kezdeti meglepetésen gyorsan alá is vetettük magunkat a rajtolási rutinnak. Kicsit hamarabb végeztem az adminisztrációval, mint Feri és Valér, ezért egyedül vágtam neki a 20 kilométeres távnak. Mivel ők egyébként is futják a túrát, amúgy sem tudtam volna tartani velük a lépést. A közösségi háztól É-nak indultam a sárga kereszt mentén, majd a református templom érintésével rátértem a sárga sáv  Ny-nak tartó jelzésére (3. kép).

A jelzést követve hamarosan búcsút intettem Máriagyűd utolsó néhány épületének is, majd a keskeny ösvénnyé szűkülő úton, meredek falú lösz szurdokban kapaszkodtam felfelé a Tenkes hegyi kilátó irányába (4-5. kép).

A két oldalról szegélyező meredek partoldalt szép lassan méretes, felszínre bukkanó mészkősziklák és kissé szellősebb erdei szakaszok váltották fel. Az út továbbra is kitartóan emelkedve kanyargott tovább a hegyoldalban, mígnem kisvártatva elérkeztünk a kilátóhoz (6. kép).

Már jó néhányszor tiszteletemet tettem a Tenkes-hegyi-kilátóban, de egyszerűen nem tudok úgy elmenni mellette, hogy legalább pár pillanat erejéig ne csodálnám meg a lélegzetelállító panorámát. Különösen akkor kihagyhatatlan program amikor olyan gyönyörű naplementébe hajló időnk van, mint aznap este. Szóval ezúttal is fogtam magam, felkapaszkodtam a kis faszerkezetű kilátóba és adóztam a látványnak (7-8. kép).

Pár perces nézelődés után nehéz szívvel, de végül folytattam utamat tovább, fel a hegyre. Visszatérve a korábbi kis ösvényhez szép lassan kapaszkodtam fölfelé a Tenkes oldalában. Az út továbbra is kitartóan emelkedett, mialatt a sziklás domboldalt szép lassan zárt erdő váltotta fel. A Pyber-kunyhóhoz közelítve kissé egyenletesebbé szelídült a terep és a korábbi kis ösvényünket széles erdei út váltotta fel (9. kép).

A kis erdei házikót megkerülve még egy utolsó, hosszan elnyújtott kaptatónak veselkedtem neki, amit leküzdve meg is érkeztem az első ellenőrzőponthoz. Az útjelző tábla szomszédságába kitelepült pontőrök vízzel és csokival fogadtak, ami igen jól esett a továbbra is kissé meleg időben (10. kép).

Igazolást követően a kék háromszög jelzését követve folytattam tovább utamat. Nem messze a Tenkes csúcsától kanyargó szűk kis ösvény sűrű erdei szakaszon vezetett át, ami egészen a radarállomáshoz vezető műútig húzódott. Különösebben nem vagyok oda a hasonló útszakaszokért, de ez most kifejezetten tetszett. Az egyre alacsonyabbra kúszó nap utolsó sugarai varázslatosan ragyogták be a kanyargó aszfaltcsíkot (11. kép).

A műutas szakasz azonban hamar véget ért. A kék sáv - sárga sáv elágazójához érve balra fordultam a kék jelzésen egy kiterjedt erdőirtás mellett, majd hosszú és meredek lejtmenetnek nekivágva búcsút intettem a Tenkesnek (12-13. kép).

Amint hosszasan ereszkedtem lefelé a hegyoldalban végig csak az járt a fejemben, hogy itt ma még vissza is kell kapaszkodni, ezért annyira nem tudtam felhőtlenül örülni a lejtmenetnek. Végül csak sikerült elhessegettnem ezen gondolataimat, hiszen ráérek ezzel majd visszafelé foglalkozni. A Tenkesről leérve széles szőlőföldek és pincék mellett érkeztem ki az 58-as főúthoz, éppen a Tenkes Csárdával szemben. A Villányi borvidék hagyományos értékeit őrző, hangulatos kis csárda előtt elhaladva É-nak indultam tovább a műút mellett (14. kép).

A nagy forgalmú és ezért kissé veszélyes főút mentén egészen a csarnótai elágazásig mentem, ahol  egy balost véve ráfordultam kukoricaföldek között húzódó, kevésbé forgalmas mellékútra. A lemenő nap utolsó sugaraitól kísérve érkeztem meg a mindössze egy utcácskából álló Csarnóta településére (15-16. kép).

A főutca mentén egészen a központban található templomig mentem, ahol immáron a 2. ellenőrzőponthoz érkeztem. A pontban nem időztem soká, mert szerettem volna még kihasználni az egyre fogyó világosság utolsó perceit. A zöld sáv jelzésen D-i irányba indultam el egy széles földút lejtőjén. Szőlőföldek, présházak és napraforgómezők szomszédságában kanyargó poros út mentén jól járható könnyű terepen haladtam. A kissé kopottas és öreg zöld jelzés néhol nehezen volt látható, de az első osztályú, fényvisszaverős szalagozásnak köszönhetően szinte lehetetlen volt eltéveszteni a helyes útirányt (17. kép).

A zöld sáv - kék sáv elágazójához érve balra fordultam a kék jelzésen és egy kaszáló gazzal sűrűn benőtt ösvényén átvágva ismét bevettem magam a fák közé. A terep szép lassan emelkedni kezdett, jelezvén, hogy már a Nagy-hegyre kapaszkodok felfelé. Az egyre meredekebb emelkedőn kapaszkodva szép lassan elmaradoztak körülöttem a fák, helyüket felszínre bukkanó mészkősziklák és kisebb bokrok vették át. A csúcson található Nagy-hegyi-kilátóhoz közelítve aztán már szinte csak a fehér sziklák és a térdig érő füvek maradtak, így érkeztem meg a 3. ellenőrzőponthoz (18. kép).

A pontban finom nápolyival és aki igényelte helyi borokkal várták a beérkezőket. Az itinerbe gyönyörű, kézzel faragott, egyedi pecsétet kaptam, majd indultam tovább az eddigi kék jelzésen maradva. Kezdett egyre sötétebb lenni, de a Tenkes Maratonokról szerencsére jól ismertem a terepet, így fejlámpát továbbra sem kellett igénybe vennem. Keskeny, egy nyomvonalú ösvény kanyarog és hullámzik végig a gerincen hatalmas mészkőszikláktól övezve. Nappal ez a kedvenc szakaszom a Tenkes túrák alkalmával, de sajnos az esti sötétségben szépségéből nem sokat enged megmutatni. A gerincet hátrahagyva végül az ösvény hétvégi házak szomszédságában egy széles, murvás földútba torkollott, amin egészen a Tenkes Csárdáig csorogtam le. Az úton figyelmesen átkelve, szép lassan ismét nekiveselkedtem a Tenkesre vezető meredek hegyoldalnak, csak ezúttal felfelé haladva. A fejlámpám ekkora már előkerült, mivel az erdőben már teljes sötétség uralkodott. A szűnni nem akaró emelkedő felénél hirtelen egy fényes szempár szegeződött rám a sötétből, de amire pár méterre megközelítettem, hirtelen tovább állt. Nem sokkal feljebb aztán ismét esemény volt, néhány kései indulóval találkoztam szembe, így nem sokkal 21 óra után. Ezek az apró mozzanatok legalább pár pillanat erejéig megszakították a hegymenet monotonitását, ami ezúttal szokatlanul hosszúnak tűnt.  De végül csak sikerült leküzdeni és ismét a kék sáv - sárga sáv kereszteződéséhez értem (19. kép).

A két jelzés közös nyomvonalát követve széles erdei földúton folytatódott tovább a túra, amit itt-ott kisebb pocsolyák tarkítottak. A rövid és jól járható szakaszon hamar visszaérkeztem a kora esti 2. ellenőrzőponthoz (útjelző tábla), ami ezúttal már a 4. volt a sorban. Az igazolás mellé újfent csoki és víz is járt, majd a begyűjtött pecsételést követően K-i irányba indultam tovább, immáron csak a kék jelzést követve. Kis idő elteltével a széles földútról letérve, keskeny ösvényen haladtam tovább végig a gerincen. A kisebb egyenetlenségektől eltekintve számottevő szintkülönbség nem volt ezen a szakaszon, így könnyedén lehetett haladni. Hamar el is érkeztem egy apró tisztás közepén álló turistapihenőhöz, ahol fényvisszaverős táblák jelezték, hogy itt kitérőt kell tennünk a piros háromszög és a sárga kereszt kettőse mentén. A kezdetben lankásnak induló lejtő az erdőből kiérve hirtelen meredeken nekirugaszkodva ereszkedett alá a sziklás hegyoldalban. Az 5-600 méternyi lejtmenet végén végül az 5. ellenőrzőponthoz érkeztem. A meredek hegyoldalban szinte zavartalan kilátás tárult elénk az éjszakai fényekben pompázó Máriagyűdre (20. kép).

Már önmagában ezért a pazar látványért megérte elindulni a túrán. Abszolút megértem, hogy miért hozták ide ki a pontot. Én is el tudtam volna itt időzni még egy darabig, de most nem ezért jöttem. A meredek kaptatón visszakapaszkodtam a kék jelzésig és folytattam tovább az utam K-i irányba. A továbbiakban némileg hullámvasút jelleget öltött a túra, hol enyhén felfelé kapaszkodtam, hol kissé visszaereszkedtem, de  azért számottevő szintkülönbséget továbbra sem kellett leküzdeni. Nagyjából 1 km megtétele után ismét kiszélesedett az út és jobb kéz felől becsatlakozott a piros sáv jelzése. Egy ideig együtt haladt a két jelzés, majd egy enyhe emelkedőt követően a kék jelzés leágazott balra. A kéknek búcsút intve maradtam a piros jelzésen, amin nemsokára gyönyörű csillagos ég alatt kiértem az erdőből. Széles szőlőföldek határában pillanatok alatt meg is érkeztem a kivilágított Csukma-kereszthez, azaz a 6. ellenőrzőponthoz (21. kép).

Az előző ponthoz hasonlatosan újfent gyönyörű kilátásban volt részük az ide érkező túrázóknak, annyi  "kis" ráadással, hogy pazar panoráma mellett a fényszennyezéstől mentes, zavartalan éjszakai égboltot is megcsodálhattuk. Némi bámészkodás közepette begyűjtöttem utolsó előtti pecsétemet is, majd  a szőlőföldek között továbbindultam a sárga sáv mentén. A sárgáról rövidesen szalagozásra váltottam, amin a túra legkellemetlenebb szakasza következett. Nagyon hosszan és meredeken nekilóduló földúton rengeteg kődarab nehezítette a járást. Az egyébként sem kellemes úton sötétben különösen figyelni kellett minden egyes lépésre, nehogy rosszul végződjön a túra ilyen közel a célhoz. De szerencsésen átvergődtem magam ezen a rosszul járható részen is és az erdőből kiérve ismét visszatértem a házak közé. A köves, sziklás utat betonút váltotta fel és egy rövid ideig ismét a sárga sáv jelzést követtem. De csak rövid ideig, mert a lakóházak és présházak között kanyarogva hamar visszatért a szalagozás, ami már egészen a Szentkútnál található pontig vezetett. Az utolsó pontban hamar begyűjtöttem az igazolást és már viharzottam is tovább. Onnantól már csak a Máriagyűd határában kanyargó sárga jelzést kellett követnem egészen be a kegytemplom lépcsőjéig. A templomtól még egy utolsó balos kanyarral fordultam rá a célegyenesre és az utolsó pár métert is letudva végül 3 óra és 48 perc után visszaérkeztem a közösségi házhoz, ahol Feri és Valér már egy jó ideje vártak rám. Örömmel konstatáltam, hogy szerencsémre nem hagytak itt. :) 

Beérkezést követően természetesen átvehettem a teljesítésért járó boszorkányos kitűzőmet (ami szerintem nagyon vagány lett) és válogathattam a szervezők által kínált sok-sok finomságból (22. kép). 

A túra végeztével kissé megfáradva, de rengeteg élménnyel gazdagodva indultunk vissza Pécsre. A rendezők ismét kitettek magukért és újfent egy nagyszerű éjszakai túrát rendeztek a Villányi-hegység egyik legszebb részén. Az útvonal, mint mindig kiváló (a csarnótai műutazást leszámítva), Máriagyűd, Csarnóta és a Nagy-hegy egyaránt megérdemelt egy-egy ellenőrzőpontot, de különösen a Tenkes oldalból és a Csukma-keresztnél feltáruló panoráma volt varázslatos. A fényvisszaverőkkel ellátott szalagozás igazi minőségi munka volt, még a legsötétebb erdei szakaszokon sem lehetett elvéteni az útvonalat, a szolgáltatást ezúttal sem érhette panasz, egy 20 km-es túrát tekintve kifejezetten jónak számít, a szervezők kedvessége pedig mindezek megkoronázása volt csupán. Ez a sok-sok apró részlet az, ami együttesen igazán feledhetetlenné teszi a "Tenkes éjszakai 20"-at, ez az amiért érdemes ide visszatérni évről-évre.