Baranya-Tolna "Nosztalgia 60"

Helyszín: Mecsek
Táv: 57,9 km
Szint: 1395 m
Időpont: 2014.07.12.
Rajthely: Zobákpuszta

Az Yvette ciklon áldásos tevékenységének köszönhetően idén júliusra csúsztak a hagyományosan májusi rendezésű "Baranya-Tolna" teljesítménytúrák. A két hónapos kényszerpihenőt követően fokozott várakozás előzte meg a túrát, hiszen 2009 után ismét megrendezésre került a 60-as táv, amiről én eddig csak a "nagy öregek" elbeszéléseiből hallottam. A túranaptáramban egyébként is stabil pont volt a "Baranya-Tolna 30", de most hogy dupla adagot kapunk belőle egyenesen kihagyhatatlannak ígérkezett.

A túra kiindulópontjának hosszú évekig Komló városa adott otthont, de a tavalyi évtől kezdve a Hármashegy lábánál fekvő zobákpusztai Vargánya Tanya várja a túrázókat. Korai időpontot választva, nem sokkal 6 előtt érkeztünk meg Bélával a rajtba, ahol nem is töltöttünk el sok időt a nevezéssel és 5.50-kor már útra is keltünk. Útravalóul szép színes, könnyen értelmezhető A3-es méretű térképet kaptunk, amit szöveges leirattal és a részadatokat összefoglaló táblázattal egészítettek ki. Bár utóbbi kissé zavaros volt, de némi gondolkozás után rájöttünk, hogy az adott pontban mindig a következő szakasz adatait tüntették fel. Zobákpusztát a Gyopár kulcsosház, majd a Cigány-forrás érintésével K-i irányba hagytuk a hátunk mögött a kék négyszög jelzés mentén (1-2. kép).

A Hármashegy É-i lejtőinek aljában kanyargó hangulatos erdei út kissé sáros és csúszós, de a későbbi dagonyához képest kifejezetten jól járható volt. Némely szakaszon még vastag párafelhő ülte meg az erdőt, de a felkelő nap sugarai egyre több helyen törték át a lombkoronát. A Pap-réthez érkezve átkeltünk a műúton, majd enyhe lejtő mentén Püspökszentlászlóra vezető műútra ereszkedtünk le. Vettünk egy balost a zöld négyszögön és a kissé kopott betonúton szép lassan megérkeztünk a Zengő lábánál fekvő idilli kis faluba. Az első házakat egy kisebb emelkedő után értük el, ahol, ha visszatekintettünk a Hármashegy felhőbeburkolózó csúcsa nyújtott lenyűgöző látványt (3. kép).

Püspökszentlászló egyetlen, hosszan elnyúló utcáján végigsétálva szépen rendben tartott hétvégi-, ill. turistaházak mellett haladtunk el, melyek szinte csalogatják az erre járó turistákat, pár éjszaka eltöltésére (4. kép).

A falu túlsó végén található Hettyey-forrásnál, közvetlenül a patinás Püspöki Kastély szomszédságában elértük az első ellenőrzőpontot. Gyors igazolás és indultunk is tovább a sárga sáv mentén. Meredek emelkedő mentén É-i irányba hagytuk hátra Püspökszentlászlót. Az erdőbe visszatérve rövid időre ismét búcsút intettünk a Napnak és újfent párás-ködös idő fogadott minket (5. kép).

Miután újabb műutat kereszteztünk kisvártatva elértük a Diós-kút forrását, majd egy utolsó rövid, de meredek emelkedőnek nekiveselkedve felérkeztünk a Hárs-tetőre. A dombtetőn haladva egyre mélyebben hatoltunk a ködbe, mialatt sokat csökkent a látótávolság (6. kép). 

A Miske-tető határához érkezvén aztán éles váltás történt, mintha egy hirtelen mozdulattal elvágták volna a tájat. A párás erdőt hátrahagyva napfényben úszó, széles réthez érkeztünk. Kiérve a nyílt terepre torony iránt haladtunk a Cigány-hegy felé, továbbra is a sárga jelzésen. A jól járható széles úton könnyen haladtunk, miközben lenyűgöző körpanorámában gyönyörködhettünk. Szemben a Cigány-hegy magasodott, hátunk mögött a Zengő és a Hármashegy kettőse, míg jobb kéz felől Kisújbánya házai bukkantak elő a sűrű erdő lombjai között (7-9. kép).

Gyönyörű időnk volt, az égen csak elvétve mutatkoztak felhők. Az elmúlt napok folyamatos esőzései után ez nagy megkönnyebbülés volt. Ilyen csodálatos reggelen még egy jó darabig el tudtam volna viselni a Miske-tető vendégmarasztaló, látványos szakaszát, de végül csak elérkeztünk a Cigány-hegy lábához. A műúton átkelve meredek, köves emelkedőn már 2. pontunkhoz közelítettünk, amit végül a hegytetőn álló kilátó lábánál értünk el (10. kép). 

Igazolást követően visszaereszkedtünk a korábbi kaptatón egészen a műútig, majd a Dél-Dunántúli Kéktúra jelzésén a közelben fekvő Kisújbányára sétáltunk át. Meredek lejtőn érkeztünk meg a faluba, ahol a Kisújbányai kulcsosház (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont) érintésével K-i irányba folytattuk utunkat. Az utolsó házakat is hátrahagyva szép lassan megérkeztünk a festői szépségű Óbányai-völgybe, amely kétség kívül a Dél-Dunántúli Kéktúra egyik legszebb mecseki szakasza. Jól járható, kellemes erdei ösvényen kanyarogva hosszan haladtunk végig a patak mentén, mely vize csobogva esik alá a lépcsős patakmeder apró vízesésein. A völgybejárattól nem messze elhaladtunk a Bodzás-forrás mellett, majd kisvártatva elérkeztünk a völgy fő nevezetességének tartott Ferde-vízeséshez. A köveken átbucskázó kis patak látványa egyszerűen rabul ejtő (11. kép).

A völgyben haladva egyik ámulatból a másikba estünk. Nem messze a Ferde-vízeséstől a Csepegő-szikla lenyűgöző képződményét csodálhattuk meg (12. kép).

Köszönhetően az elmúlt napok esőzéseinek igencsak megduzzadt a völgyön végigfutó kis patak, mely még számtalan kisebb nagyobb vízesésen keresztül átesve folydogált mellettünk. Nehéz volt betelni a látvánnyal (13. kép).

A völgynek végül a Pisztrángos-tavak vetettek véget, melyek mellett elhaladva szép lassan megérkeztünk a hátrahagyott völgy szépségeihez méltó Óbánya csodálatos kis falujába (15-17. lép). 

A központban található kis kocsmában (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont) újabb igazolást gyűjtöttünk be, majd a kék négyszögre váltva következett a feketeleves. Óbányát É-i irányba elhagyva hosszan elnyújtott, kissé meredek emelkedővel néztünk farkasszemet, ami önmagában még nem is lett volna probléma, viszont a sáros terep megnehezítette a haladást. A ragaszkodó talajban csak úgy cuppogtak a bakancsok, de nem volt mese, haladni kellett. A gerincre felérve balra fordultunk a Dél-Dunántúli Piros Túra jelzésén és hosszasan haladtunk Ny-i irányba. A kezdeti emelkedők után szép lassan egyenletesebbé vált az út, de sajnos a sár is "stabilizálódott" és még jó darabon nem szabadultunk tőle. A piros jelzésnek végül Dögkút-tetőnél intettünk búcsút, ahol a 4. ellenőrzőpontot követően a kék kereszten a Farkas-árokba ereszkedtünk le. A lefelé vezető út kissé nehezen járható, erdőirtás következtében kidőlt fákon kellett átverekednünk magunkat, de a völgybe leérve már jól lehetett haladni. A Lendület-forrás után rövid időre felkapaszkodtunk a völgyből egy vadkerítés mentén, majd pár száz méterrel arrébb ugyanúgy vissza is ereszkedtünk nagy dagonyázás közepette. Az Óbányai-völgy után ismét gyönyörű patakvölgyben jártunk. Hosszasan kanyarogtunk a megduzzadt vízfolyás mentén, mely vonalát szintén számos kisebb-nagyobb vízesés törte meg (18. kép).

A völgyet járva érintettük még a Vadvirág-forrást, majd a Jágerek-kútját végül a Váraljai vadászházhoz betérve már az 5. ellenőrzőponthoz érkeztünk (19. kép).

Frissítést követően folytattuk tovább utunkat a sárga kereszt - kék négyszög kettős jelzését követve. ÉNy-i irányba hosszas emelkedőn hagytuk el a völgyet, majd a két jelzés szétválását követően a továbbiakban már csak a sárga kereszt kísért minket. Eleinte még szalagozás is segítette a tájékozódást, de viszonylag hamar abba is maradt, pedig a néhol hiányos és öreg jelzés egyértelműsítése - a kérdéses helyeken - nem ártott volna. (20-21. kép).

A túra leghosszabb szakaszán, majd 8 km-en át, követtük a sárga keresztet, mely eleinte kitartóan emelkedve haladt jobbára nyílt erdei szakaszokon, majd szép fokozatosan egyenletesebbé szelídült a terep. Büdös-kút érintését követően még jó darabon szintben haladt az út széles földút mentén, ahol szép lassan közelítettünk a Dobogó felé (22-23. kép).

A sárga sáv jelzésbe becsatlakozva É felé fordultunk, majd nagyjából 1 km megtétele után rövid kitérőt tettünk a sárga háromszög mentén a Dobogó-tetőig. Enyhe emelkedőn érkeztünk meg a csúcson található kopjafáig, Tolna-megye legmagasabb pontjához (594 m). Itt elvileg a 6. pont várt ránk, de pontőrnek, vagy bójának se híre, se hamva. Készítettünk pár fotót igazolásgyanánt, majd visszatértünk a sárga sáv jelzéshez. A hegyoldalban lefelé ereszkedve megritkított erdőrész mellett haladtunk el, mely fölött eltekintve gyönyörű kilátás tárult elénk (24. kép).

Dobogót követően hosszú, elnyújtott lejtmenet következett, mely majd 2 km-en át tartott. Széles erdei földúton vezetett a jelzés, mely újfent elég csúszós és sáros volt, így kicsit jobban figyelni kellett, hogy hova lépünk. A szakasz vége felé egy balos kanyart követően véget ért a lejtmenet, majd kisvártatva megérkeztünk a Vörösfenyő kulcsosházhoz (25. kép).

A csodálatos környezetben fekvő kulcsosház pihenőjénél "terített asztallal", nagyon kedvesen fogadtak minket a pontőrök. Volt itt mindenféle finomság zsíros kenyér lilahagymával, többféle lekváros kenyér és némi hideg forrásvíz mindezt leöblíteni. A kalóriapótlás után útra keltünk, de csak ideiglenesen hagytuk hátra a pontot, mert Vékényi kitérőnket követően még visszatérünk. A sárga sáv és piros kereszt jelzések mentén ÉNy-i irányba folytatódott a túra. Sáros, széles földúton, de viszonylag jól lehetett haladni (26. kép).

Nagyjából 1,5 km után a piros kereszt leágazott Magyaregregy irányába, de mi maradtunk a sárga jelzésnél. Nemsokkal arrébb átkeltünk a Kárászra vezető műúton, majd szalagozás mentén visszatértünk a fák közé. A szalagozás nem sikerült valami fényesen, elég véletlenszerűen lettek kihelyezve. Egy vadkerítéshez érve például 3 irányba ágazott el az út, de szalag egy szál se. Némi tanácskozás és keresgélés után végül tippre a kerítés mentén indultunk el, majd mintegy 100 méterrel arrébb meg is találtuk a szalagot (27. kép).

Miután hátrahagytuk a kerítést a szalagozás hirtelen megindult az alattunk húzódó völgy irányába. Nagyon meredek és az esőtől igen csúszós partoldalban igen körülményes és nehéz volt a haladás, de a túrabotok ezúttal is jó szolgálatot tettek ezen a veszélyes terepen. Nem tudom ki hogy van vele, de ezt a szakaszt biztos meg lehetett volna jobban is oldani, mert így nem volt az igazi. Némi kárpótlásul szolgált azonban, hogy a völgy aljába leérve hangulatosan csordogáló kis patak mellett haladhattunk egy rövid darabon (28. kép).

A patak érintése után viszonylag hamar kiértünk a völgyből és már Vékény házai között sétáltunk. A csendes kis település benyomását keltő faluban kisvártatva egy szépen felújított haranglábhoz érkeztünk, ahol balra fordulva egészen a főútig sétáltunk (29. kép).

A főút mellett megtettünk még néhány métert és a Fiastyúk Kisvendéglőhöz érkezvén begyűjtöttük a 8. ellenőrzőpontunkat is. Pecsételést és némi folyadékpótlás után továbbindultunk a falu központjába, ahol a zöld keresztre váltva K felé tartottunk. A főúttal és a közvetlen mellette folyó bővizű patakkal párhuzamosan haladva keskeny ösvényen vezetett az út. Jobb kéz felől hatalmas, elkerített legelőkön lovak játszadoztak a szikrázó napsütésben (30-31. kép).

Az elkerített rész után egy éles jobb kanyarral eltávolodtunk a főúttól, majd az erdőszélen haladva nemsokára egy gyönyörű völgybe tértünk be. A domboldalban húzódó széles, kiterjedt legelők már-már alpesi hangulatot kölcsönöztek a tájnak (32. kép).

A réteket hátrahagyva a zöld kereszt hirtelen bevágott az erdőbe és szép lassan a Csepegő-árok mély völgyébe hatoltunk. Kezdetben még jól járható ösvényen, a meredek partoldal felett kanyarogtunk, de aztán egyre nehezebbé vált a terep. Egy elnyújtott emelkedő után egészen a patakmederig ereszkedtünk vissza, majd a vízfolyáson átkelve meredek völgyoldalba felkapaszkodva vezetett a jelzés már a túloldalon. Nem sokkal arrébb aztán ismét meredek lejtőn visszatértünk patakhoz, amin végül egy gyönyörű vízesésnél újfent átkeltünk. Utólag visszagondolva lehet, hogy nyerőbb lett volna, ha lent a patakmederben  tesszük meg ezt a szakaszt. De így legalább töviről-hegyire bejártuk a völgyet és felfedezhettük annak apró szépségeit, többek közt azt is, hogy rengeteg gomba található erre (33-35. kép).

A völgyet végül egy jobbos kanyarral hagytuk el, ahol egy nyílt tisztáson át a Kárászra vezető műútig sétáltunk (36. kép).

A műút érintését követően széles erdei földúton haladtunk hosszasan, elnyújtva. Enyhén, de szinte végig kitartóan emelkedett az út, amit a sáros terep csak tovább nehezített. Néhány nagyobb ívű kanyart követően végül aztán csak ráfordultunk a célegyenesre és vékényi kitérőnket sikeresen abszolválva visszatérünk a Vörösfenyő kulcsosházhoz (37. kép).

A kulcsosháznál szerencsére még akadt bőven a korábbi finomságokból, így újfent nekiestünk felkínált repertoárnak és jóízűen falatoztunk belőle. Miután végeztünk az adminisztrációval is, szépen megköszöntünk mindent a figyelmes pontőröknek és a zöld kereszten továbbindulva, a közelben lévő Nyomákói-kút völgye felé vettük az irányt. Közvetlen a patak mellett található kiépített forrást érintve meredek emelkedőnek veselkedtünk neki, amit leküzdve nemsokára csatlakoztunk a sárga kereszt jelzéshez (38. kép).

De csak egy rövid ideig kísértük a sárga keresztet, mert nem sokkal egy vadetetőt követően  a zöld kereszt levált a Somosi-patak völgye felé. Két részletben, meredek lejtőkön érkeztünk le a kis patak medréhez, amit rövid időn belül hátra is hagytunk, hiszen hamar a Vár-völgyi műúthoz érkeztünk. Megtettünk pár métert a műúton immáron a piros sáv jelzést követve, majd az Iharos-kútnál visszatértünk a fák közé (39. kép).

A forrást megkerülve átkeltünk az egykor szebb napokat megélt fahíd maradványain, majd továbbra is a piros sáv jelzését követve hosszasan kanyarogtunk a csodálatos Vár-völgy mentén. A néhány méterrel a műút felett húzódó turistaösvényt járva igazán lenyűgöző erdei szakaszokon át vezet az út, a Dél-Dunántúli Piros Túra talán egyik legszebb szakasza ez. A Máré-várhoz közelítve újabb hangulatos, szépen kiépített kis forráshoz érkeztünk, a Gergely-Éva-forrás személyében. Bő hozamú, hűsítő vizéből mi is ittunk pár kortyot a nagy melegben, majd utunkat tovább folytatva hamarosan el is érkeztünk a völgy büszkeségének tartott Máré-várhoz (40. kép).

A vár alatti tisztáson már a jubileumi 10. ellenőrzőpont következett, ahol a pecsételés mellé finom nektarint is kaptunk. Igazolást követően még egy rövid lejtmenetnyi időnk volt, hogy lélekben felkészüljünk az előttünk álló megpróbáltatásokra, azaz a sárga kereszt hosszan elnyúló hullámvasútjára. A sárga kereszt É-nak tartó ágát választva hirtelen nekiiramodó, igen meredek emelkedőn felkapaszkodva jutottunk fel a gerincre, ahonnan rövid lélegzetvételnyi idő után hosszú lejtmenet következett. Egészen a Sin-gödörig haladtunk lefelé, majd a patakon átkelve újfent meredek kaptató következett fel a Hidasi-hátra. Innentől kezdve szerencsére már csak egy meredekebb lejtmenet volt hátra és meg is érkeztünk utolsó előtti pontunkhoz, a gyönyörű szép Csurgó-forrás vízeséséhez (41-42. kép).

Igazolást követően lejjebb ereszkedtünk néhány métert a völgybe, hogy a varázslatos vízesést teljes pompájában is megcsodálhassuk, majd a Dél-Dunántúli Kék Túra jelzésén K-i irányba indultunk tovább. A Hidasi-völgy vadregényes ösvényeit járva zúgó kis patak mellett kanyaroghatunk, ami az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően szintén nagyobbra duzzadt a szokásoshoz képest. Számos kőlépcső szabdalta víztükrét csodálatos vízesések törték meg (46. kép).

Az ellenőrzőpontot követően nem is kellett oly sokat gyalogolnunk és már a völggyel azonos nevű Hidasi-forráshoz érkeztünk. A ferde sziklák közé vájt kifolyón csordogáló vize szintén a hangosan zúgó kis patakot táplálja (47-48. kép).

A forrást követően még egy jó darabon a kék jelzés hangulatos erdei ösvényein gyalogoltunk, minek monotonitást egy széles tisztás szakított meg egy rövid időre. A mezőn átvágva csakhamar visszatértünk a fák közé és még majd 1 km-en át tartottuk a völgy vonalát (49. kép).

Miután újabb széles réthez érkeztünk, jobbra fordulva átkeltünk a patakon és a kék jelzést hátrahagyva, a zöld kereszten hosszú emelkedőbe kezdtünk Pusztabánya irányába. A Hidasi-völgyből kivezető jelzés mentén rendszerint hatalmas dagonya szokott lenni, de ezúttal kifejezetten jól járható volt a széles földút. Az elnyújtott kaptatót leküzdve hamar meg is érkeztünk a műút mellett található turistapihenőkhöz, ahol ekkora már jóval 50 km fölött, és az utolsó ellenőrzőpontnál jártunk. A pontőröktől még utoljára egy palack ásványvizet kaptunk, amit gyorsan el is fogyasztottunk, majd betonútra kiérve a kék háromszögön indultunk tovább (50. kép).

Viszonylag hosszan, majd 1 km-en át koptattuk a betont, míg végül egy jobbos kanyarral a jelzésünk visszatért az erdőbe. A fák között aztán hamar búcsút is intettünk a kék háromszögnek és ismét régi jó ismerősünk a sárga kereszt következett (51. kép).

DNy-i irányba hosszú lejtmenet következett a Takanyó-völgyben. Kezdetben a magas partoldal tetején kanyargott az ösvényünk, majd szép fokozatosan egészen a kavicsos, hordalékos patakmederig ereszkedtünk vissza. Az erdőből kiérve még elnyújtott kaszálók szélén ballagva továbbra is a patak mentén haladtunk. A völgy végéhez közelítve még átkeltünk a csendessé szelídülő kis patakon, majd a közelben húzódó főúton is, és az Dél-Dunántúli Kék jelzésébe csatlakoztunk. A főút közelében maradva még egy utolsó könnyed emelkedőt leküzdve vissza is érkeztünkt Zobákpusztára (52. kép).

A helyenként végtelennek tűnő sártaposást követően kissé fáradtan, de vidáman érkeztünk vissza a célba, ahol finom gyümölcslevessel és virslivel fogadtak a szervezők. A teljesítés mellé szép kitűzőt és "Emlékezetes-Lap"-ot is kaptunk fáradozásainkért. Kemény munka volt de megérte! 

Összességében az kell, hogy mondjam remek kis túra volt a "Baranya-Tolna Nosztalgia 60". Az egész hetes esőzések miatt ugyan itt-ott meggyűlt a bajunk a sárral, de ezzel nem lehet mit tenni, a szabadtéri sportok már csak ilyenek. Ami viszont öröm az ürömben, hogy az esőnek köszönhetően a Kelet-Mecsek varázslatos völgyeiben szinte egytől-egyig bővizű patakokat és forrásokat találtunk, ami igazán lebilincselő látványt kölcsönzött a tájnak. A szombati időjárásra egyébként nem lehetett panasz, gyönyörű napsütéses időnk volt, de szerencsére nem az a durva nyári meleg. A túra fő erőssége a jól eltalált, rengeteg látnivalót tartogató útvonal volt, amely során a Kelet-Mecsek szinte minden főbb látványosságát érintettük. A tényleg fantasztikus hangulatú völgyek mellett olyan idilli településekre látogattunk el, mint Püspökszentlálszó, Kisújbánya, vagy éppen Óbánya. Egyedül talán a sárga kereszt menti (hiányzó) szalagozás, valamint a Vékénybe kivezető szalagozás hagyott némi kivetnivalót maga után. A szolgáltatásra szintén nem lehetett panasz, szinte minden ponton kaptunk valami kis frissítőt, a gyümölcsleves a túra végén pedig finom volt mint mindig. Mindent egybevetve abszolút rendben volt a szervezés, a túra alkalmával remek ízelítőt kaptunk a klasszikus Kelet-Mecsekből.