2014. június 28., szombat

Mecseki Maraton

Helyszín: Mecsek
Táv: 41,6 km
Szint: 1630 m
Időpont: 2014.06.28.
Rajthely: Pécs

Június utolsó szombatján meglepő módon a "Mecseki Maraton"-al folytatódott a nyári túrák sorozata a Mecsekben. A hagyományosan októberi esemény jelentősen előrébb került a túranaptárban, ami nem az egyetlen változás a korábbi kiírásokhoz képest. Az elmúlt években Mecseki "Kikelet" Maraton néven futó rendezvény rajthelye idén értelemszerűen nem a Hotel Kikeletben volt, hanem átkerült a pár száz méterrel arrébb található Kardos úti kulcsosházhoz (gondolom ennek anyagi megfontolásai voltak), valamint az útvonalban is történt pár jelentősebb változás. Ezen változtatások tudatában érdeklődve vártam, hogy mit is tartogat majd számunkra a túra.
Idén egy különleges rendezvény apropójából kifolyólag a Széchenyi térről gyalog indultam el a Kardos úti kulcsosházhoz, hiszen így rögtön egy "Misina futást" (lásd "Aktuális" rovat) is teljesítettem egy füst alatt. Ezzel a kis plusszal mintegy 2 km-el toldottam meg a maratoni távot, ha lúd legyen kövér alapon. A rajtba 6.45 körül érkeztem meg, ahol már gyülekeztek a koránkelők, de egyenlőre még nem volt tömeg. Szerencsére sorban állás nem volt, így egyből lehetett nevezni. Én sem tétlenkedtem sokáig, hanem gyorsan elvégeztem az adminisztrációt. Nevezést követően gyorsan átfutottam a P.I.T.E. (Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület) rendezvényeken megszokott, klasszikus fekete-fehér, de igen szemléletes térképet majd pontban 7.00-kor a kulcsosházat hátrahagyva nekivágtam a maratoni távnak (1-2. kép).
Északnak tartva a jól ismert sárga háromszög hosszan elnyúló, folyamatosan emelkedő kaptatóján indultam meg a Misina irányába. A Tv-toronyig vezető rövid kis szakasz mindössze 1,6 km, de közben mintegy 190 m szintkülönbséget kell leküzdeni. Bemelegítésnek ideális (3. kép).
Közvetlenül a kulcsosház után, illetve a felsőbb szakaszokon is több helyen kissé körülményesebb volt a haladás, mivel rengeteg kiálló kődarab nehezítette a járást. Felfelé haladva először elhaladtam az állatkert mellet, majd kicsit később a szerpentinező úton egy utolsó elnyújtott köves fordulóval felérkeztünk a Tv-torony alatti műúthoz, ahol már a lombok között felsejlett első állomásunk (4. kép).
Az úton átkelve még egy utolsó meredekebb emelkedőnek nekirugaszkodva felértem a toronyhoz, amitől nem messze már az 1. ellenőrzőpontnál jártam. Gyors pecsételés, majd tovább a gerincen a sárga sávot követve. Rövid lejtőt követően ismét átkeltem a műúton, ahol piros háromszög elválik a Mandulás irányába, majd  valamivel arrébb az odáig kísérő sárga háromszög is leágazott, de én haladtam továbbra is a sárga sáv mentén. Az út szép lassan elkezdett felkúszni a Kis-Tubes DNy-i oldalában, ahol kisvártatva elértem Rotary-körsétány  hangulatos kis pihenőjét és kereszteztem a hegyet megkerülő körút útvonalát (5-6. kép).
A kiépített pihenőt követően hamar felértem a Kis-Tubesre, aminek érintésével a sárga jelzés halad tovább egészen a Tubesig. De még mielőtt továbbindultam volna, muszáj voltam tenni egy kis kitérőt a sárga háromszög mentén a kilátóhoz. A napsütéses tiszta időben gyönyörű volt a kilátás. Míg a távolban a Villányi-hegység vonulatai rajzolódtak ki, addig lent Pécs város házainak sokasága lepte el a zöldellő tájat (7-10. kép).
A fantasztikus látványnak búcsút intve visszatértem a korábbi útvonalra. Lustán emelkedő szakaszt követően elértem a gerinc legmagasabb pontját, a 611 méter magas Tubes csúcsát, amit a fák fölé magasodó János-kilátó büszke tornya koronáz meg (11. kép).
A torony lábánál elhaladva széles erdei úton leereszkedtem a több turistajelzés csomópontjában található Lapisra. Lent a magas fenyőfák árnyékában különleges emlékmű található, mely a hét vezér emlékére állítottak, ezért hét különböző mecseki kőzetből épült (12. kép).
Az emlékművet megkerülve a sárga kereszt jelzésen folytattam tovább a túrát. Néhány méterrel arrébb a  műúton átkelve bevettem magam az erdőbe. Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően   igencsak megnövekedett az aljnövényzet. Hosszan kell gázolni a térdig érő gazban, ami annyira nem volt nagy élmény, de szerencsére nem lassított. A kissé kellemetlen szakasznak végül újfent a műút vetett véget, amin átkelve immáron tágas erdőben, jól járható, széles erdei úton haladt tovább a kijelölt útvonal. Nemsokára az út egy hirtelen jobb kanyart véve meredek lejtőn ereszkedett le a gyönyörűen zöldellő, festői szépségű Büdös-kút völgyébe. A lejtő aljában található névadó forrásból apró kis patak csordogált, ami felett átívelő kőhídon átkelve rögtön a 2. pontohz érkeztem (13. kép).
A pontban egy "Balaton szeletet" kapott minden résztvevő az eddigi fáradozásaiért, majd pecsételést követően útra is engedtek. Az idáig vezető utolsó szakasz nem volt különösebben megterhelő, hiszen a Tubestől szinte mindvégig enyhe lejtmenetben lehetett haladni, de most azonban várt rám némi emelkedő, elvégre a völgyből valahogyan ki is kell jutni. A Büdös-kúti kulcsosházat (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont) megkerülve a kék sáv jelzésen kissé meredek kapaszkodó következett. A dombtetőre felérve átkeltem a Lapisról érkező sárga jelzésen, majd rövid lejtmenetben erőt gyűjtve ismételten felfelé kapaszkodtam egészen a K-Z elágazóig. A Mecseki Zöldtúra jelzésén vettem egy balos fordulót, és É-i irányba folytattam tovább utamat (14. kép).
Egy jódarabon szintben haladt tovább a jelzett útvonal széles földúton. Az erdő kicsit nyitottabbá vált ezen a szakaszon, így a verőfényes napsütésben jól érződött, hogy ma sem fogunk fázni. A hőmérséklet  gyorsan emelkedett, de szerencsére az árnyékosabb erdei részek sokat kompenzáltak ebből. A földút egy jobbos kanyarjánál a zöld jelzés elhagyta a nyomvonalat és egy kevésbé kitaposott, bokrokkal szegélyezett meredek lejtőn, hosszú ereszkedés következett le a Zsidó-völgybe (15. kép).
Ahogy haladtam lefelé a hosszú, nyílt lejtőn folyamatosan figyelnem kellett minden lépésemre, mert a sok lehulló csapadéknak köszönhetően mély, néhol fél méteres vízmosások szabdalták az utat. Leérkezvén a völgybe egy rövid ideig még széles és jól járható úton lehetett haladni, ami az erre tévedők számára igazi  felüdülés a nem is oly távol várakozó terepviszonyokhoz képest (16. kép).
De a könnyedség hamar véget is ért, mert a völgy hirtelen jobbra fordulva folytatódott tovább. Azoknak akik jártak már a Zsidó-völgyben, nem kell különösebben bemutatnom a helyet, ami szinte már fogalommá vált a helyi túrázók körében. Hosszú elnyúló, meredek partoldalakkal szegélyezett, szűk völgy, melyben a haladás csak nagy nehézségek árán és fárasztó módon lehetséges. Főleg az ilyen helyzetekben küzdelmes az előrejutás, mint most is, amikor több napi esőzés áztatja fel a talajt, ami ettől roppant csúszóssá, sárossá válik. Nem is beszélve a rengeteg kidőlt fáról, a méretes kődarabokról és a helyenként nehezen áthatolható növényzetről, ami mind-mind igazi kihívássá teszik a völgyet. Ebből kifolyólag sokan nem is kedvelik a Mecsek ezen részét, de én mindezek ellenére szeretek erre járni, mert valahogyan megvan a maga hangulata ennek a vadregényes völgynek, mely minden évszakban számtalan szépséget rejteget (17-19. kép).
A völgy K-i bejáratához érkezve még egy utolsó meglepetésként búcsúzóul megcsodálható volt a domboldalban tátongó, érdekes barlangképződmény, a Kőlyuk is (20. kép).
A barlang bejáratától mindössze pár száz métert kellett megtenni kissé sáros, de ennek ellenére jól járható úton Mánfa irányába a piros jelzés mentén, mire a 3. ellenőrzőponthoz érkeztem. Egy kihelyezett bója jelezte a helyet (21. kép).
A pontból Ny-i irányba indultam tovább a zöld kör jelzésen. Előbb átkeltem az út mellett csordogáló kis patakon, majd jöhetett régi "nagy kedvencem" a Kecske-hát. Nincs mit szépíteni, hosszú, brutális emelkedőt kellett megmászni, amit ugyan itt-ott rövid sík szakaszok szakítottak meg, de csupán csak annyi időre, hogy rövid lélegzetvételnyi időt követően ismét nekiveselkedjen felfelé. Egy-másfél km-t követően aztán kissé megszelídült a terep, és egy erdőirtáshoz érve már magam mögött tudtam a nehezét. Végül még egy utolsó enyhébb emelkedőt letudva Vágotpuszta határába érkeztem (22. kép).
Jobbra fordulva a sárga jelzésen besétáltam a mindössze pár házból álló falu egyetlen utcáján egészen a "központban" található útelágazásig. A sárga és a zöld sáv jelzések kereszteződésében a zöld jelzés Ny-nak (Orfű irányába) tartó útját választottam, amivel véget is ért rövid villámlátogatásom Vágotpusztán (23. kép).
Kezdetben széles földúton haladt a jelzés, majd rövid időn belül betért az erdőbe, ahol szűk kis ösvényre váltott. Egy nagy kiflit megtéve hosszan ereszkedtem lefelé, egy jódarabon meredek partoldalban haladva egészen a Lóri kulcsosházig. Közvetlen mielőtt kiértem volna a kulcsosházhoz nagyon nehezen járható szakaszon kellett átküzdenem magam, ugyanis néhol 1,5-2 méteres sűrű növényzeten vezetett át a nemigazán karbantartott út (24. kép).
A gyönyörű környezetben fekvő kulcsosház mellett elhaladva kopott erdei műúton vitt tovább a zöld jelzés. Enyhén emelkedett a terep, de nem volt számottevő a szintkülönbség. A műutat majd 1 km után jobbra fordulva hagytam el továbbra is a zöld jelzésen maradva, hogy hosszú lejtmenetbe kezdjek Orfű irányába. Ez a szakasz hagyományosan dagonyázós rész, amiből most is kaptunk némi ízelítőt, de azt kell, hogy mondjam, ezúttal elég korrektül járható volt az út. A lejtő végeztével közvetlenül a Mecsek Háza mellett bukkantam ki az erdőből, ahol ekkor már a 4. pontnál jártam (25. kép).
A pontban puszedlivel és üdítővel fogadtak a pontőrök, de mivel annyira nem kívántam akkor az édeset, ezért megköszöntem és pecsételés után indultam is tovább. A népszerű kirándulóhelyet hátrahagyva széles mező határában, vadvirágok tömkelege között sétáltam be Orfűre (26-29. kép).
Mindig szeretek Orfű közelében túrázni, mert a Nyugat-Mecsek vonulatai közt megbúvó kis település mindig csodálatosan szép, pláne egy ilyen gyönyörű nyári napon. Kár, hogy most nem volt idő fürdésre, pedig a sárga kereszt kíséretében elhaladtam a helyi strand mellett is........ (30. kép).
..........majd nem sokkal arrébb a Pécsi-tó szépen kiépített sétányán vezetett az út (31-33. kép).
A tavaktól eltávolodva továbbiakban a kék kör vezetett tovább. Egy széles kaszálón átvágva elhaladtam a Zipernovszky forrás mellet, majd az erdőbe érve meredek emelkedő következett. Dolgos kaptató volt, de azért sikerült leküzdeni. A dombtetőn átbukva immáron a kék kereszten előbb átkeltem a műúton, majd egy nagyobb mező határában visszatértem az erdőbe. Az Abaligetre tartó műúttal párhuzamosan vezetett a jelzés, többnyire síkban, csupán itt-ott tarkította egy kis emelkedő. Nem sokkal Abaliget előtt az ösvény leereszkedett a kicsit lentebb húzódó patak völgyébe, ahol kissé sáros, csúszós körülmények között kellet haladni, de szerencsére nem sokáig. Egy utolsó meredekebb emelkedőnek nekiveselkedve meg is érkeztem Abaligetre. Szintén nem egy csúnya vidék. Az Abaligeti cseppkőbarlang (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont) és bejáratával szemben található kis tó igazi idilli látványt nyújt az itt megpihenők számára. Nem véletlen, hogy népszerű kempingek sorakoznak nem messze a parttól. (34-35. kép).
A tavat megkerülve, annak túlsó végén az 5. pontnál és azzal együtt valamivel féltávon túl jártam már ekkor. A ponton rövid pihenőt tartva egy csokis croissanttal csillapítottam éhségemet, amit a pontban kaptam (36. kép).
A frissítőpontot követően visszaindultam a tó mentén D-i irányba, majd a Denevér múzeum érintésével hosszan elnyújtott, helyenként meredek emelkedőbe kezdtem a kék és a sárga jelzések kettőse mentén (37. kép).
Az emelkedőt legyűrve nemsokára elvált a kék jelzés a sárga sávtól és D-i irányba indultam tovább. Egy   kicsit meredekebb emelkedő felvezetését követően igen hosszú és egyhangú szakasz következett. Hosszú kilométereken át enyhén emelkedő, széles erdei utat taposva közelítettem a volt Petőcz-akna felé. Út közben rövid időre társaságom is akadt (38. kép).
A szakasz vége felé közelítve az erdő monotonitását egy nagyobb erdőirtás törte meg rövid időre, ahol picit időzve éltem a lehetőséggel, hogy a lombkorona nem zavarja a kilátást és adóztam a látványnak (39. kép).
Az erdőirtást követően hamar a volt Petőcz-aknához értem, ahol időközben utolért Tamás, így egy rövid darabon vele tartottam. A piros jelzésen K-felé fordultunk, majd szintén egy erdőírásos szakaszon vezetett át az út. Nem sokkal a Pipás-forrás felett ismét visszatértünk a zárt erdőbe, bal kéz felől rögtön lenyűgöző kilátás tárult elénk É-felé elnézve. Amíg pár képet készítettem Tamás továbbállt, úgyhogy innen már egyedül folytattam tovább (40. kép). 
Kicsivel feljebb kapaszkodva a zöld jelzés is csatlakozott a piros mellé, így egy rövid szakaszon együtt futott a két jelzés, egészen addig míg a zöld el nem kanyarodott Jakab-hegy irányába (41. kép).
Még hosszasan kanyarogtam továbbra is a piros jelzésen maradva, hol lefelé, hol felfelé, de összességében könnyed szakaszon, míg egy meredekebb lejtő aljában a Farkas-forráshoz nem értem. Amíg hűsítő vizéből feltöltöttem a palackomat, addig Valér is beért (42. kép).
A forrástól számítva még egy darabon lefelé haladtunk, majd Éger-völgybe érkezve a kék keresztre váltottunk. Hosszasan a patak mellett haladva haladtunk a népszerű kiránduló szakaszon, ahol folyamatosan értük be a rövidebb táv résztvevőit (43. kép)
A völgy bejáratához közelítve elhaladtunk a nemrégiben felújított és igencsak megszépült Éger-völgyi-tó mellett. A jó időben most is sokan jöttek ki sétálni, vagy épp szalonnát sütni a kellemes hangulatú helyre. A tavat követően hamar kiértünk az erdőből és Teca mama kisvendéglőjéhez érve elértük a 6. ellenőrző pontot. A pecsétet ezúttal Teca mamától kaptuk, aki készségesen osztogatta is őket (én mondjuk a Remeterét rubrikába kaptam, de ez részlet kérdés). Valér kicsit megpihent a pontban, úgyhogy egyedül folytattam tovább. 
De csak rövid ideig maradtam társaság nélkül, mert Feri, aki a "Turul 200" levezetéseként bevállalt egy "Mecseki Maratont" az Éger-völgyi tónál utolért. A térképnek megfelelően visszafelé haladtunk az Éger-völgybe egészen a korábbi piros jelzéshez visszatérve, amit a továbbiakban egészen a célig el sem hagytunk. A völgyből egy meredek emelkedőn jutottunk ki, amit hátrahagyva, egy rövid ideig betonúton ereszkedtünk lefelé toronyiránt a Tubessel szembe. Kicsit lejjebb, ahol a fák lombkoronája is látni engedték, feltűnt reggeli célpontunk is a Tv-torony. Határozott jeleként, hogy közeledünk a célhoz (44. kép).
A lejtő aljában érintettük a Dél-Dunántúli Piros Túra igazolópontját, majd az Orfűre vezető úton átkelve hosszan kanyarogtunk tovább a piros jelzésen (45-46. kép).
A Rózsa-forrás, majd a Mecsekszentkút érintésével szép lassan ismét visszaérkeztünk a házak közé egy rövid időre (47-48). 
A forrásnál az utolsó lehetőséget is kihasználva ismét utántöltöttem egy kicsit a készleteimet, majd az aszfaltos úton kissé meredek kaptatóba kezdtünk. A dombtetőre felérve ráfordultunk a Remeterétre vezető, enyhén emelkedő gyalogútra és elvileg közelítettünk az utolsó ponthoz (49. kép). 
Elméletileg, mert ugyan a térkép jelzi a pontot és pecsétnek is van hely, de a gyakorlatban egyszerű mezei turistákon kívül mást nem találtunk az állítólagos pontban. Sok időt nem is fecséreltünk a keresgélésre, hanem biztos ami biztos alapon lefotóztuk a rét jellegzetes esőbeállóját igazolásként és továbbálltunk. Remeteréttől még durván 5 km volt hátra, de ekkor már lényegében a "célegyenesre" fordultunk rá. Az utolsó kilométereket már végig szintben kanyarogva teljesítettük, különösebben megerőltető szakaszt már nem tartogatott a túra. Túlnyomórészt az út is jól járható volt, csupán egy-két olyan szakasz volt, ahol a kiálló kövek miatt kicsit jobban kellett figyelni. Végül a Mandulás érintésével 7 óra 26 perc alatt értem vissza a Kardos úti kulcsosházhoz, ahol már szép számban gyülekeztek az egyéb távok teljesítői is (50. kép).
Az itiner bemutatása után természetesen járt az emléklap és az előzetes nevezésért beígért jelvény, amiből azért többet is ki lehetett volna hozni. Az alapelgondolás jó, és abszolút igényes kivitelezésű jelvényt kaptunk, de rajta lévő kép kissé komolytalan (legalábbis nekem nem tetszik), szerintem az eddigi kilométerórás dizájn sokkal jobb volt. Ha azt sikerülne átültetni ebbe a jelvényes megoldásba, talán az lenne a nyerő (51. kép).
A túrával összességében meg voltam elégedve, hozta a szokásos "Mecseki Maraton" színvonalat. A kisebb változtatásokkal együtt az útvonal ugyan olyan gyönyörű maradt, mint korábban. Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy Orfű és Abaliget most nyáron vagy ősszel volt csodálatosabb. A Misina-Tubes vonal szintén nagyon szép volt és nekem még a Zsidó völgy is tetszett. A térkép rendben volt, jól követhető, bár azoknak akik először teljesítették a túrát nem tudom, hogy minden rendben ment-e, mert szalagozással nemigazán vesződtek a szervezők. A szolgáltatás többé-kevésbé rendben volt, de azért nem ártott egy kis hazai sem. Hála a csapadékosabb időjárásnak, a források bővizűek voltak, mert ebben a melegben csak egy ponton adtak üdítőt a 42 km alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése