Magyar Királyok Nyomában 50

Helyszín: Mecsek
Táv: 51,2 km
Szint: 2137 m
Időpont: 2014.06.21.
Rajthely: Váralja

Az utóbbi időben több olyan teljesítménytúrára is sikerült eljutnom a Mecsekben és közvetlen környezetében, amelyek eddig valamilyen okból kifolyólag még hiányoztak a listámról. Visszatekintve ezekre a túrákra azt kell, hogy mondjam kb. a környék legjobb túráit mellőztem eddig. A legújabb gyöngyszem ebben a sorban a most szombaton Váralján megrendezett "Magyar Királyok Nyomában 50", aminek alkalmával egy hihetetlen jó és rendkívül élvezetes túrán vehettünk részt a Kelet-Mecsek szívében (1. kép). 

Szinte egész héten nagyon izgatottan vártam, hogy jöjjön a hétvége, mert előzetesen rengeteg jót hallottam már a "Magyar Királyok Nyomában 50"-ről és nagyon örültem, hogy most először végre alkalmam is lesz részt venni rajta. Péntek este korán elkezdtem a készülődést és gondosan összeállítottam a túrafelszerelést, hogy szombaton minden flottul menjen. Korábban többen is mondták, hogy a túrán bőséges az ellátás, de ez ugye mindenkinek mást jelent, ezért ételt és italt is pakoltam rendesen, mert mégiscsak több mint 50 km és 2100 m szint vár majd ránk másnap. Így utólag azt mondom, teljesen felesleges volt, annyi mindennel feltankolni, de erről majd később.

Szombat reggel a korai órákban 4 fős kis különítménnyel (újra összeállt a "Zselic Éjszakai 40"-es banda) indultunk el Pécsről és nem sokkal 7 óra előtt érkeztünk Váraljára. Mivel a túra napja hagyományosan egybeesik a helyi Kuglóffesztivállal ezért fokozott készülődés volt a település melletti parkerdőben. Megérkezésünkkor még karszalagot is kaptunk, mert csak azzal lehetett mozogni a fesztivál területén. Miután megejtettük az adminisztráció utolsó mozzanatait kézhez kaptuk az itinerünket és szép lassan nekivágtunk az 50-es távnak (2. kép).

Érdekes, kézzel rajzolt térképet kaptunk, ami igen hangulatos és jópofa volt, de csalóka módon a szintvonalakat nem jelölte. Ezt kompenzálandó egy részletes táblázattal egészítették ki az itinert, ami minden fontos információt tartalmazott, így könnyen átlátható volt az útvonal. A térkép mellett egyébiránt nagyon profi szalagozás és kihelyezett útjelző táblák segítették a tájékozódást végig a túrán, szinte lehetetlen volt eltévedni. 

A rajtot követő első szakaszt is szintén ilyen szalagozás mentén haladva tettük meg. Északi irányba indultunk el Váralja irányába, kezdetben aszfalton sétálva, majd kis idő múlva jobb kéz felé betértünk az erdőbe és immáron földúton folytattuk tovább. Szép erdei úton kanyarogtunk kissé Váralja felett, amin több ponton is gyönyörű kilátás nyílott a településre (3. kép).

Nemsokkal az erdei szakasz kezdete után Péter királyunk képéhez érkeztünk, ugyanis az útvonal több pontján szép sorban király porték voltak kihelyezve a fák törzsére, innen a "Magyar Királyok Nyomában" elnevezés. A falu határában egy jobb kanyarral eltávolodtunk a házaktól és egy meredek kaptatón a Vár-fő-hegyre kapaszkodtunk fel. A csúcsot elérve egy nagyobb sátorral találtuk magunkat szemben, minek tövében az első ellenőrzőpont várt ránk (4-5. kép).

Igazolást követően leereszkedtünk a hegy túloldalán majd Váralját végleg hátrahagyva D-i irányba folytattuk tovább a túrát. Az út ezen szakaszán hatalmas széles mezők és rövid erdei szakaszok váltogatták egymást, mialatt a Nap egyre magasabbra kúszott az égen. A hőmérséklet fokozatosan emelkedett, de a gerinceken lengedező szellőnek köszönhetően pont ideális túraidőnk volt. A verőfényes tiszta időben szép körpanorámában volt részünk, egészen a Mecsek távoli csúcsáig is el lehetett látni  (6-7. kép).

A Mecsek előszobáját jelentő dombok között kanyarogva kissé hullámvasút jelleget öltött fel az út, hol le, hol felfelé haladtunk, de többnyire jól járható volt. Még mindig a rajttól tartó szalagozást követtük, miközben szép lassan Mecseknádasd felé közelítettünk (8. kép).

A végtelen mezőket hátrahagyva megérkeztünk a pincesorra, ahol szépen felújított présházak előtt elhaladva egyre csak közelítettünk következő állomásunk felé (9. kép).

A présházak után már hamar megérkeztünk Mecseknádasdra, aminek a K-i felét érintve átkeltünk a 6. sz. főúton. A Bagoly Csárda mellett újfent bevettük magunkat az erdőbe, majd egy névtelen forrást érintve rövid, de meredek emelkedőnek veselkedtünk neki. A Schlossbergre felérve a kilátótorony lábánál bukkantunk ki az erdőből (10. kép).

A kilátótól pár méterre arrébb lévő esőbeálló alatt 2. pontunkhoz érkeztünk. A pontőröktől finom szezámos rudakat, bodzaszörpöt, vizet és pezsgőtablettát is kaptunk a pecsételés mellé. Kis pihenőt követően a piros jelzésen, a román kori templom maradványinak érintésével visszaindultunk a faluba (11. kép).

Miután visszatértünk a házak közé ismét átkeltünk a 6-os úton és a Schlossberg vendéglő (Dél-Dunántúli Pirostúra igazolópont) mellett elsétálva Mecseknádasd központja felé vettük az irányt. A főutcán Ny-i irányba tartottunk továbbra is a piros jelzésen. Mindig szeretek erre járni, hiszen kellemes fekvésű szép kis település Mecseknádasd, ami vár mellett leginkább borairól híres. Ha már erre jártunk, akkor összekötöttük a kellemest a hasznossal és megálltunk egy fagyira az egyik helyi vendéglátóipari egységben (ez csak egyéni ellenőrző pont volt). A kegytemplom érintésével indultunk tovább, majd a falu másik végében egy fémhídon átkelve célba vettük az Árpád-kori templomot (11-13. kép).

A templomot szalagozás mentén megkerültük és visszatértünk a fák közé. Mély vízmosások meredek falú völgyei felett vezetett utunk. Néhol nehezen járható szakaszokkal találtuk magunkat szembe, a sok kidőlt fa, a néhol combig érő fű és csalán kissé megnehezítette a haladást. Nagyjából 1 km-el a templom után bójához érkeztünk, ahol kódot kellett feljegyezni az itinerünkbe. Miután megtettük haladtunk tovább, kisvártatva egy mezőre bukkantunk ki, amit átszelve a kék jelzésbe csatlakoztunk. Kicsit szaporáztuk a lépteinket, mert a mezőn egy méretes kaptár állt, ami körül vastag felhőben döngicséltek a méhek (14. kép).

A kék jelzésen jobbra fordulva kicsit még a erdőszélen bandukoltunk, majd egy idő után betértünk az erdőbe. Az út széles és jól járható volt, ami kezdetben síkban haladt majd hosszan tartó lejtmenetbe kezdett és egészen az Óbányai út mellett lévő Stein Malomig vezetett vissza. A malom mögött ismét jelzést váltottunk és immáron a zöld sávot és a vele együtt futó Skócia Szt. Margit út útvonalát követve meredek, elnyújtott kaptatón kellett felkapaszkodni az egykori Réka-vár romjaihoz (15. kép).

A romoktól nem sokkal arrébb az út mentén kis esőbeálló található, amihez elérve 17,7 km-nél és a 3. ellenőrzőpontnál jártunk. Jólesett a kis pihenő Réka-vár kaptatója után, amit pár pohár víz (+ pezsgőtabletta) és némi sajtostallér társaságában töltöttünk el. Ezen a ponton már kezdtem kapizsgálni, hogy teljesen feleslegesen cipelem a 1,5 literes vizes palackomat és azt a rengeteg szendvicset. No de sebaj, tanulópénznek és edzésnek jó lesz. Frissítést követően Ny-i irányba hagytuk hátra a pontot. Hosszan haladtunk a gerincen továbbra is a zöld, illetve a zarándokút jelzése mentén (16. kép).

Jó darabon haladtunk a széles földúton, mígnem egy éles balos kanyarral elhagytuk a gerincet és vele a jelzett utat. Ezen a ponton vált el az 50-es táv a 25-ös résztávtól (17. kép).

A szalagozás egészen a Réka-völgyig vezetett le bennünket, ahol a patakkal párhuzamosan haladva, azon többször átkelve Ny-i irányba tartottunk. A lassan csordogáló patak völgyében egészen a Disznós-kút kiépített forrásáig mentünk, ahol elhagytuk a völgyet és a műúton átkelve egy hosszabb emelkedő várt ránk (18. kép).

Hosszú és elnyújtott hegymenet végén a Dóri-úthoz érkeztünk, amin továbbra is szalagozás mentén kitartóan Ny-nak tartottunk. Jobb kéz felé alacsony facsemeték mellett haladtunk el, melyek felett elnézve elénk tárult a Keleti-Mecsek szíve (19. kép).

Kicsivel arrébb, nemsokkal a Dóri-út alatt a Szép-Ilonka-kilátó érdekes faszerkezete is előbukkant a lombok közül. Most sajnos nem volt idő a kitérőre, így nem tettük tiszteletünket az egyébként tényleg szép kilátóban. A Dóri-út végül a zöld kereszt jelzésbe torkollott, ahonnan gyönyörű szép rálátás nyílott a Zengő ÉK-i lejtőire. Pár száz méter megtétele után rövid átvezető szalagozás következett a piros keresztig, ami a Komlós-kanyartól szép lassan elkezdett felkúszni a Zengőre. Kitartóan és hosszan elkezdtünk felfelé kapaszkodni, kis idő múlva bal kéz felől csatlakozott a sárga sáv jelzés is. A sárga sáv érkeztével kicsit lankásabbá szelídült az emelkedő, de csak azért, hogy egy utolsó erőgyűjtést követően (ahol a piros kereszt leválik és a Dombay-tó felé tart) nekiiramodjon a csúcsnak. A meredek kaptató monotonitása még egy helyen, az esőbeállónál szakad csak meg egy rövid időre, ahol viszont érdemes picit megállni és körbenézni. Amennyire a lombok engedik szép kilátás nyílik mind D-i, mind É-i irányba (20. kép).

Az esőbeállót követően még egy rövid, de fárasztó emelkedő következett, amit legyűrve már fel is érkeztünk a Mecsek legmagasabb pontjára a Zengőre (682 m). A hegytetőre épített egykori földmérő torony lábánál begyűjtöttük a 4. pontot (21. kép).

A csúcshódításért cserébe almát és innivalót kaptunk a pontőröktől, akik nagyon kedvesen fogadtak minket.  Külön elismerés jár nekik, hogy nem kevés vizet cipeltek fel még ide a Zengőre is. Túlságosan sokat azonban nem időztünk itt, mert már nagyon csalogatott minket Püspökszentlászló és a következő ellenőrzőpont, amiről eddig mindenki ódákat zengett. A Zengő-vár romjai mellett elhagytuk a csúcsot és továbbra is a sárga jelzésen igen meredek lejtőn ereszkedtünk alá. A sárga sáv egy bal kanyart követően  síkban fordul, ezzel búcsút intettünk a Zengőnek. Széles erdei úton, könnyedén haladtunk, szerencsére száraz volt a talaj, mert esőben errefelé nagy dagonya szokott lenni. Nemsokkal Püspökszentlászló felett megközelítettük a műutat, ahol a kék négyszög is csatlakozik jelzésünkhöz. A két jelzés közösen elnyújtott, szelíd lejtőbe kezdett és egészen az arborétumig vezet le. A gyönyörű parkot és a Püspöki kastélyt megkerülve végre megérkeztünk Püspökszentlászlóra (22. kép).

A templom bejárata előtt, közvetlenül a Hettyey forrás mellet várt ránk a "Mennyország". Rengeteg finomsággal fogadtak minket a pontban, igazi fénypontja volt a napnak. Nem egy olyan túrám volt már, ahol (minden túlzás nélkül) fele ennyi szolgáltatás nem volt összesen, mint ebben az egy pontban. Behűtött, hideg sör, zsíros kenyér, pizzás csiga, sajtos-kolbászos sörkifli.....mi kell még? Én valahogy így képzelem el a tökéletes pontot (23-24. kép).

Ehetett-ihatott mindenki annyit, amennyi belé fért, így egy jó ideig elidőztünk itt. Ekkor pont féltávnál jártunk már, nem sokkal dél után, szóval minden nagyon jól esett, különösen a hűsítő sör az oltalmat nyújtó lombok árnyékában (25. kép).

Bármennyire is nehezünkre esett, de végül nehéz szívvel és teli hassal búcsút kellett intenünk II. Andrásnak és a kedves vendéglátóinknak, akiknek még egyszer hatalmas köszönet mindenért (26. kép).

A kiadós dőzsölésből származó extra kalóriákat egyből lehetőségünk is nyílt ledolgozni. Visszasétáltunk az arborétum sarkáig és a korábban követett sárga jelzésen enyhén, de kitartóan emelkedő ösvényen folytattuk a túrát. Diós-kúthoz érve hirtelen meredekebbe csapott át az út, de szerencsére nem tartott túl hosszan. A gerincre felérve kis idő múlva kiértünk az erdőből és egy hatalmas mező közepén átvágva a távolban látható Cigány-hegy felé tartottunk. A nyílt terepen haladva ismét kitárult elénk egy kicsit a Mecsek és körben, amerre a szem ellát dimbes-dombos hegyvidékét csodálhattuk meg (27. kép).

A sárga jelzést közvetlen a Cigány-hegy lábánál hagytuk el és a Dél-Dunántúli Kéktúra jelzésén balra fordultunk az aszfaltos úton. A kék jelzést hamar felváltotta a kék kereszt, amin még jó darabon haladtunk Ny felé. Néhány színes farakás mellett elhaladva nemsokára kereszteztük a Pusztabányáról érkező zöld jelzést (28. kép).

Az aszfaltot széles földút váltotta fel és hosszan haladtunk a gerincen jobbára szintben. Tipikus erdei szakaszon jártunk, ahol a fák monotonitását néhány szép vadvirág tette változatosabbá (29. kép).

A kék kereszt hosszas szakaszának végül a piros kör vetett végett, amin egy jobbost véve leereszkedtünk a Sín-gödör völgyébe. Magát a völgyet a Szederindás-kút mellett értük el, ahol átkelve a kis patakon balra indultunk tovább (30. kép).

Jódarabon haladtunk a vadregényes Sín-gödör völgyében, a lassan csordogáló, meanderező patakon többször is átkelve. A hangulatos szakasznak végül a sárga kereszt vetett véget, ami nemigazán tartozik a kedvenceim közé. Mindegy, hogy melyik irányból közelítjük meg, mindig nagyon meredek. Most éppen É-nak tartottunk rajta Máré-vár irányába, amerre igen hosszan és meredeken emelkedve közelít, mígnem keresztezi a zöld jelzést. A gerincen átbukva aztán hirtelen még meredekebb lejtmenetbe csap át az út. Mielőtt a völgybe leértünk volna a sárga kereszten rövid kitérőt tettünk a piros jelzésen a várhoz, ahol a 6. pontnál jártunk (31. kép).

A pontban ismételten valami nagyon finom, kalácsszerű süteményt kaptunk, amit lehetetlen volt visszautasítani, annak ellenére is, hogy még mindig tele voltunk az előző pont után. Frissítés után az aszfaltos úton lesétáltunk a völgybe, ahol a kulcsosház érintésével nemsokára ismét felfelé kapaszkodtunk. Hosszú kanyargós etap következett, melyet több helyen is kemény emelkedők tarkították (32-34. kép).

A kaptatók ekkor már kicsit megfogtak minket, de továbbra is rendületlenül haladtunk a követező pont felé. Durván 1 km-el a Vörösfenyő kulcsosház előtt becsatlakozott a zöld kereszt jelzés is a sárga kereszthez, melyek egy darabon közösen haladtak, majd nem sokkal később a sárga elindult a Dobogó felé, míg mi maradtunk a zöldön. Kicsivel arrébb meredek lejtő vitt le a Nyomákói-kúthoz, ahonnan már csak pár percre volt a kulcsosház (35. kép).

A ház előtti padokon pihentünk pár percet, majd lent a völgyben a sárga kör jelzésen indultunk tovább. A kanyargós ösvényen előbb a Balincai-kutat, majd a vadászházat érintve szalagozás mentén nekivágtunk a Somlyó meredek lejtőinek. Kezdetben földúton, erősen emelkedő útvonalon haladtunk, majd a szalagozás hirtelen balra betért az erdőbe és toronyiránt megindult a csúcs felé. Elég brutális emelkedőnek néztünk elébe, mely helyenként kissé már a Hármashegyre hajazott. A haladás nehézkes volt a járatlan, köves, fatörmelékes úton. Kimerítő menetelés árán, de végül csak leküzdöttük az akadályt. A csúcson (572 m) az utolsó ponthoz érkeztünk, ahol Ádám nagy örömére nápolyival és az én nagy örömömre vízzel vártak minket (nem gondoltam volna, hogy ide is felcipelik....elismerésem). Amíg a pontban fújtunk egyet, addig megcsodálhattuk a színes hegytetőt (36. kép).

Pihenőt követően D-i irányban leereszkedtünk a Somlyóról, majd a zöld háromszöghöz csatlakozva felkapaszkodtunk a Dobogó oldalába, ami lenyűgöző kilátással hálálta meg a sok kaptatót (37. kép).

A csúcshódítás azonban ezúttal elmaradt. Elsétáltunk nem sokkal a hegycsúcs alatt, amitől nem messze egy  rövid időre csatlakozott hozzánk a sárga kereszt, majd egy éles visszafordító után a kék keresztre váltottunk. Innentől már nem nagyon kellett foglalkozni a jelzéssel, hiszen a kék kereszt a Farkas-árkon keresztül egészen Váraljára visz. Először azonban a völgybe való lejutást kellett megoldani, ami annyira nem volt egyszerű mivel a lefelé vezető lejtőt favágás következtében néhány nagyobb kidőlt fa nehezítette. A völgybe leérve az út szerencsére már jól járható volt, így ismét könnyedén lehetett haladni. 

A völgy elejében elhaladtunk a Lendület-forrás mellet, majd valamivel arrébb egy elkerített területet kellett megkerülnünk É-ról, miközben kicsit eltávolodtunk a völgytől. De csak rövid időre, hiszen hamarosan, egy hosszabb lejtő után visszatértünk a csobogó kis patakhoz, mely igen látványosan csordogál tágas medrében. Több helyen is csobogók, vízesések törik meg a víztükröt. Hosszasan haladtunk még így, hol magas partoldalból letekintve, hol a vízfolyással egy szintben, elhagyva a Vadvirág- forrást, majd a Jágerok-kútját is. Közben ízelítőt kaptunk a völgyre jellemző, változatos élvővilágból (38. kép).

Váralja felé közelítve egyre szélesebbé váló völgyben szép lassan a Váraljai kulcsosházhoz érkeztünk és lassacskán visszatértünk a civilizációhoz. Innentől már tényleg nem jártunk messze a céltól, ami nagyjából 2 km-re lehetett még (39. kép).

A patakon még 2-3x át kellett kelni, mire megütötte fülünket a Kuglóf fesztivál hangzavara. Tágas rétre kiérkezvén hatalmas, andalgó tömegen kellett átverekedni magunkat, hogy végül beérkezzünk a nem sokkal arrébb található célba. A központi sátornál aztán ismételten minden jóval elhalmoztak minket. Csodaszép emléklap mellé szép kitűzőt és az első teljesítők még gyönyörű bronz kulcstartót is kaptak a teljesítésért. A nap megkoronázásaként pedig nagyon finom babgulyással vendégeltek meg mindenkit, levezetésnek természetesen pedig kuglófot kaptunk. 

Nagyjából már minden jelzőt elkoptattam a túra kapcsán, de tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a "Magyar Királyok Nyomában 50"-ről. Nálam abszolút top kategóriás ez a túra, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. A rendezőknek kijár egy hatalmas dicséret a szervezésért, a remek útvonalért, a bőséges ellátásért és a jó hangulatért. Nem is kérdés, hogy jövőre újra itt a helyem.