Pilisi Trapp 40

Helyszín: Pilis és Visegrádi-hegység
Táv: 41 km
Szint: 1300 m
Időpont: 2014.08.30.
Rajthely: Pilisszentkereszt

Nyárbúcsúztató túránk helyszínéül idén a Pilis varázslatos hegyvidékét szemeltük ki  magunknak, ahol Pilisszentkereszt csendes kis települése látta vendégül a "Pilis Trapp" teljesítménytúra mezőnyét, immáron 22. alkalommal. Én személy szerint első trappoló vagyok, de a környező turistautakon már néhányszor megfordultam korábban, így bíztam benne, hogy a Pilis nyújtotta rengeteg csodálatos helyszínből és megannyi látnivalóból ezúttal is minél többen lesz majd részünk. Ezért természetesen nekünk is tennünk kellett valamit, így Bélával a hosszú távra adtuk le nevezésünk, amelyen a 20-as résztávhoz képest egy Pilis-tetői kitérővel, László Kúpja gyönyörű hegyoldalával, a Csobánkai Szent Kúttal és nem utolsó sorban a Pilisszentkereszti Szurdok-völggyel lettünk gazdagabbak (1. kép).

A teljesítménytúrák szokásos velejárója, azaz a korai kelés ezen a szombaton elmaradt, ugyanis a túrán 7.30-tól lehetett csak rajtolni. De ha lúd legyen kövér alapon, mi még ennél is kényelmesebben 8.30 körül érkeztünk meg Pilisszentkeresztre, ahol a Fő út és a Dobogókői út találkozásánál lévő Felső Kocsma tereszán már javában zajlott a nevezés (2. kép).

Sajnos pont előttünk érkezett be egy busz is, így igen csak lassan haladt a nevezés, ami egyébként is kicsit körülményes volt. Végig kellett várni minden előttünk lévőt, amíg az egyetlen kasszánál megvette magának a nevezőlapot, amit ott helyben ki is kellett töltenie, majd végül még egy listára feliratkozván jöhetett csak a következő. Az adminisztrációt követően természetesen kézhez kaptuk az itinerünket is, ami szintén nem volt egy világbajnok. A rossz minőségű, fekete-fehér, fénymásolt "Cartographia" térképen épphogy csak az ellenőrzőpontok nevei voltak kivehetőek, de azért a mellékelt, bár kissé szűkszavú útvonalleírás alapján végig lehetett menni a túrán. Miután kissé átbogarásztuk az útitervet D-nek indultunk el a kék sáv jelzésen, majd nem sokkal arrébb balra fordulva a Szőlő utcán át hagytuk el a falut, immáron a sárga kereszt jelzést követve. Széles földúton betértünk az erdőbe, ahol sűrű egymásutániságban feszületek, szentképek és imahelyek szegélyezték utunkat (3-5. kép).

A Magyar Zarándokút és a sárga Mária út jelzésével egybefonodó szakasz népszerű a spirituális élményeket kereső zarándokok körében, mely végén a gyönyörű szépen kiépített Szentkút forrásánál kihelyezett miséket is szoktak celebrálni. A mi első ellenőrzőpontunk is a hűsítő vízű forrás kifolyójánál várt minket, ahol a kedves pontőröktől meg is kaptuk első pecsétünket (6-7. kép).

A pontból a sárga, illetve a kék kereszt egybefonodó jelzését követve álltunk tovább. Kisvártatva combos kaptatónak veselkedtünk neki a meredek hegyoldalban (8. kép).

Pár száz méter megtétele után egy éles bal kanyart követően hátrahagytuk a sárga keresztet és viszonylag szintben gyalogolva elhaladtunk a Kopasz-hegy csúcsa alatt. Nem sokkal később csatlakoztunk a sárga sáv ÉNy-ra tartó ágához és kényelmes, jól járható erdei úton haladtunk előre (9. kép).

Miután túljutottunk egy rövidebb műutas szakaszon balról csatlakozott hozzánk a piros sáv jelzése, majd a két jelzés közös útvonalán újabb kaptató várt ránk, miközben szép lassan a Hosszú-hegyre kapaszkodtunk fel. A gerincre felérve kicsit békésebbé szelídült a terep, míg végül Dobogókő határába érve már teljesen szintben haladtunk. Az út két oldalán fokozatosan elszaporodó hétvégi-, illetve pihenőházak között kanyargó fehér kavicsos úton rövid gyaloglás után elérkeztünk az Eötvös Lóránd turistaházhoz (10. kép).

Dobogókő legmagasabb pontján álló patinás épület (Országos Kéktúra Igazolópont) népszerű kirándulóhely a természetjárók köreiben, amely igazi csomópontja a környéket behálózó túraútvonalaknak. A kellemes időben ezúttal is rengetegen sétáltak, élvezték a természet nyújtotta szépségeket, vagy éppen falatoztak egyet az éttermi rész teraszán (11. kép).

Mi az épület előtti parkon átvágva a magas fák árnyékában húzódó fapadokhoz siettünk, ahol már a 2. ellenőrzőpontot gyűjtöttük be. Az igazolás mellé néhány kedves szó és némi nápolyi is járt. Mielőtt még a pontból továbbindulva folytattuk volna túránkat, a turistaházat megkerülve rövid kitérőt tettünk, hogy a hangulatos kilátópontból megszemléljük a lábunk alatt elterülő táj csodálatos látképét (12. kép).

Miután kigyönyörködtük magunkat a lélegzetelállító panorámában É-ÉNy-i irányban indultunk tovább a számtalan lehetőség közül végül a piros sávot választva. Rövid séta után a Thirring-körút sárga jelzése jobbra leágazva csodálatos, faragott Táltos-kapu alatt hagyta el a gerincet, majd pár száz méterrel arrébb a Rezső-kilátóhelynél ismét adózhattunk a továbbra is pazar látványnak, ahogy a széles Duna szép lassan körülöleli a Börzsöny D-i nyúlványait (13-15. kép).

Nehéz szívvel intettünk búcsút a vendégmarasztaló kilátópontnak, de kénytelenek voltunk folytatni a túrát. A továbbiakban hosszasan haladtunk a gerincen, melyen lassan, de biztosan ereszkedtünk a Szakó-nyereg irányába. A zárt erdei szakaszokat néhány helyen kissé szellősebb, nyitott részek szakították meg itt-ott némi kilátást engedélyezve a környező völgyekre. Az út néhol keskeny ösvényé szűkült, amit kicsit jobban benőtt a növényzet, de összességében könnyedén és jó tempóban lehetett haladni lefelé. Semmitől sem hátráltatva hamar meg is érkeztünk az Ilona-pihenőhöz, ahol az utolsó métereket meredek sziklás szerpentinen tettük meg. Néhány rövid kanyart követően már fel is bukkantak a sziklafal tövében várakozó pontőrök és készségesen pecsételtek is az itinerünkbe (16. kép).

A pontból igen meredek lejtőnek nekirugaszkodva ereszkedtünk le a közeli Szakó-nyereghez, ahol a piros jelzésnek búcsút intve balra fordultunk a zöld kereszt jelzésen. Az elágazást követően már enyhébben, de továbbra is lefelé tartva hamarosan egy erdei műútra értünk. Balra fordulva néhány métert gyalogoltunk a poros úton, majd jobbra letérve tovább ereszkedtünk. Nem telt bele sok idő és a lejtő aljához közelítve elhaladtunk a Hoffmann-kút kiépített forrása mellett, majd pár száz méterrel arrébb a fák közül előbukkant a festői környezetben fekvő Hoffmann-vadászház is (17. kép).

A vadászház előtt húzódó úton átkelve néhány métert ereszkedtünk a völgyben csordogáló kis patakhoz, ahol a sekély vízfolyás medrében található köveken egyensúlyozva átevickéltünk a túlsó partra. Továbbra is a zöld keresztet követve még egy rövid darabon a patak közelében kanyarogtunk a szűk kis ösvényen, majd a sűrű erdőbe betérve enyhén felfelé vezetett az utunk, egészen az Égett-hárs elágazójáig. A turistautak kereszteződésében mi újfent a D-i irányba tartó piros sávot választottuk. Kisvártatva kiértünk az erdőből és egy széles rét határába érve a Pilisszentlélek feletti Pálos kolostor romjaihoz érkeztünk (18-19. kép).

A zöldellő domboldalban terpeszkedő romok története egészen a XIII. századik nyúlik vissza, mely falai közt sétálva letűnt korok emlékei elevenednek fel. A Pálos szerzetesek egykori lakhelye napjainkban is tovább őrzi annak vallásos mivoltát, mely kedvelt célpontja a keresztény zarándokoknak (20-23. kép). 

A romokat hátrahagyva visszatértünk a rét szélén húzódó piros jelzésre, amin rövid lejtmenetet követően megérkeztünk Pilisszentlélekre. Épp falunapokkor vetődtünk erre, ezért érdekes volt nézni, ahogy népviseletbe öltözött lakosok járkáltak fel, s alá az utcákon (24. kép).

Egészen a központban található kocsmáig gyalogoltunk, ahol már a 4. pontnál jártunk. Itt egy kicsit hosszabban is megpihentünk, mivel a pecsételés mellé 250 ft-os kupont is kaptunk, melyet a helyi vendéglátó ipari egységben válthattunk be, ki-ki kénye-kedve szerint. A frissítőt követően megköszöntük a vendéglátást, majd elsétáltunk a kocsma és a posta épülete előtt, hogy a zöld kereszt keskeny, de annál meredekebb emelkedőjén szép lassan felfelé kapaszkodjunk a völgyből (25. kép).

A kaptatónak végül egy hirtelen jobb kanyar vetett véget, amin befordulva egy darabon a felettünk húzódó műúttal haladtunk majdnem párhuzamosan. Pár percnyi gyaloglást követően, mielőtt átkeltünk volna az előttünk húzódó aszfaltcsíkon, visszapillantva megcsodálhattuk a hátrahagyott völgyet (26. kép).

A műút túloldalán aztán újult erővel lódult neki a zöld kereszt a meredek hegyoldalnak. Egy rövid sík szakaszt leszámítva szinte végig csak felfelé kapaszkodtunk a Postás út szűk kis ösvényén (27. kép).

Nem sokkal azután, hogy jobb kéz felől csatlakozott jelzésünkhöz a sárga négyszög is kisvártatva megérkeztünk 5. ellenőrzőpontunkhoz, melyet a Sasfészek turistaház előtti kis faasztaloknál találtunk (28-29. kép).

Amíg a pontőrök hitelesítették a menetlevelünket, gyorsan felszaladtam a pofásan felújított kis házikó teraszára, hogy onnan is megcsodálhassam a környező vidéket. A kissé párás idő ellenére egészen Esztergomig is el lehetett látni, ahol a Bazilika robusztus épülete büszkén magasodott a táj fölé (30. kép).

Rövid pihenőt követően DK-i irányba indultunk tovább kezdetben a zöld négyszöget követve, majd nagyjából 1 km-t követően egy éles jobb-bal kanyarkombináció után a Fekete-hegy gerincén végigfutó zöld sáv jelzésre váltottunk. A jól járható széles erdei úton hosszasan haladtunk végig enyhe lejtmenetben egészen a Pilis-nyeregig (31. kép).

A világháborús emlékmű mellett elhaladva meredek emelkedőnek veselkedtünk neki, amin egy rövid szakaszon együtt haladt a zöld sáv, a zöld kereszt és a zöld háromszög jelzése is. Egészen a Hunfalvy útig kapaszkodtunk fel, ahol a jobbra kanyarodó zöld sáv elvált a zöld kereszttől és ezzel egy időben érzelmes búcsút intettünk az idáig kísérő rövid távnak is, mely innentől a Két-bükkfa-nyereg felé vette az irányt. Ragaszkodva a 40-es táv útvonalához, hosszasan haladtunk tovább a Komárom-Esztergom megye és Pest megye határán kanyargó zöld sávon, miközben elsétáltunk a Nagy-Szoplák és a Nagy-Bodzás 700-as csúcsai alatt. Egy rövid szakaszon a piros kereszt is érintette utunkat, majd azt követően hosszan elnyúló széles eredi úton sétálva közelítettünk Pilis-tető felé (32. kép)

Egy széles tisztáshoz érkezvén a zöld jelzés annak D-i részében haladt tovább, de mi rövid kitérő erejéig ismét hátrahagytuk azt. A rét túlsó végében balra fordulva enyhe emelkedőn hamar egy vadkerítéshez értünk, amit egy kisebb kaptatón megkerülve kisvártatva felértünk a Pilis-tetőre (756 m). Az egykori honvédelmi területen kibelezett és hátrahagyott hangárok éktelenkednek a tájban, melyek mögött némi gyógyírként pazar kilátó épül gyönyörű kilátás ígéretével (33-35. kép).

Rövid látogatásunkat követően visszatértünk a zöld jelzésre és hosszas ereszkedésbe kezdtünk a sziklás hegyoldalban szerpentinező ösvényen. Az egyik kanyartól a következőig haladva szinte az egyik ámulatból a másikba estünk az elénk táruló lélegzetelállító panoráma láttán. A fehér sziklás lejtőkre kimerészkedve zavartalan kilátásban gyönyörködhettünk D-i irányba kitekintve (36-39. kép).

A szerpentinező ösvény végül szép lassan kiegyenesedett és nemsokára már a László kúpjánál jártunk. A néhány méter magas fehér sziklafal tövében magányos pontőr várta az itt elhaladó túrázókat. Igazolás után továbbindultunk a zöld jelzésen, melyen egészen a Pilisszentkeresztre vezető műútig ereszkedtünk le. A cél szinte karnyújtásnyi közelségbe került, de ahelyett, hogy legyalogoltunk volna a faluba, inkább Csobánka felé folytattuk tovább a túrát (40. kép).

Széles, jól járható földúton elhaladtunk a Som-hegyi kulcsosház leágazójánál, majd frissen összehordott farakások mellett, az útról letérve betértünk az erdőbe (41. kép).

Enyhe terepen szép lassan felkapaszkodtunk a Hosszú-hegy gerincére, ahol a korábbi pazar panarámákhoz hasonló gyönyörű kilátásban volt részünk (42. kép).

Mielőtt elértük volna a 475 méter magas hegy csúcsot egy éles bal kanyart véve hosszas ereszkedésbe kezdtünk a hegy ÉK-i lejtőin. Tipikus erdei szakaszon a nagy számban és változatos színekben előforduló gombák csempésztek némi változatosságot a tájba. Rengeteg őzlábgombát is lehetett találni errefelé, és ha éppen ráérősebben, illetve nagyobb táskával jártam volna erre, akkor egy vacsorára valót könnyedén összegyűjthettem volna (43-46. kép).

Az átmenetileg ellaposodó terepen újfent farakások között sétáltunk, majd kisvártatva a hirtelen balra kanyarodó úton ismét csatlakozott hozzánk az Országos Kéktúra. Az összefonódó jelzéseket követve meredek lejtőn ereszkedtünk le a Csobánkai Szent-kúthoz, ahol magányos kis kápolna melletti padoknál nagy örömünkre immáron az utolsó ellenőrzőpontunkhoz érkeztünk. Miután végeztünk a papírmunkával a táskákat hátrahagyva lesétáltunk a domboldalban kiépített kőlépcsőkön és a Mária szobor előtt elhaladva megpillantottuk a hangulatos forrás kis kifolyóját (47-48. kép).

A nyomókutat pumpálva juthattunk hozzá a magas vastartalmú (ezért kis mellékízzel rendelkező), hűsítő forrásvízhez, melynek gyógyító erőt tulajdonítanak a helyiek. A frissítőtől új erőre kapva visszasétáltunk a padokhoz és újra felszerelkezve továbbindultunk az enyhén lejtő földúton. Az erdőből kiérve széles szántóföldek határába értünk, ahol búcsút intettünk a zöld sáv jelzésének és egy éles bal kanyart követően már csak a kék sávot követtük (ami egészen Pilisszentkeresztig kísért bennünket). Kissé bizonytalankodva találtunk rá az eleinte ritka jelzésre, de szerencsére kaptunk némi segítséget a mögöttünk jövőktől. Itt talán egy szalag nem ártott volna. Miután megleltük a helyes utat rögtön egy kissé meredek kaptatóval melegítettünk be a túra fennmaradó szakaszára. Az előttünk tornyosuló dombtetőre felérve kárpótlásul megcsodálhattuk a hátunk mögött elterülő Csobánkát és a fölé büszkén magasodó Oszoly sziklafalait (49. kép).

Jó darabon a nyitott domboldalban sétáltunk, párhuzamosan a völgyben húzódó Kovácsi-patakkal, míg a távolban hullámzó hegyvonulatok kísérték utunkat (50. kép).

Majd 1 km-nyi gyaloglást követően visszatértünk az erdőbe, ahol egy-két kisebb emelkedőt leszámítva jobbára szintben haladtunk. A poros földúton haladva egyre mélyebbre hatoltunk a fák közé, melyek folytonosságát itt-ott erdőirtások szakítottak meg. A száraz, szürke avarba ismét csak a gombák csempésztek némi színt (51. kép).

A Pilisszentlélek felé vezető műúthoz közelítve ismét lejteni kezdett a terep, melyen egészen a Kovácsi-patak medréig ereszkedtünk le, amin átkelve kisvártatva a kék sáv - kék kereszt elágazójához értünk. A útirányt jelző tábla szerint a falu innen már csak 2 km-re volt, melynek nagy részét a festői szépségű Szurdokban tesszük meg. Az elágazótól tehát jobbra fordultunk és pillanatok alatt meg is érkeztünk a lélegzetelállító Szurdok völgybe, mely hihetetlen szépsége már az első métereken rabul ejtett. Az alsó szakasza ottjártunkkor kissé száraz volt, a mederben nem csordogált víz, de ennek ellenére is meg volt a maga bája. Ahogy haladtunk előre a szűk völgyben meredek sziklafalak szegélyezték utunkat, míg a meder fölött átívelő fahidakon számtalanszor átkeltünk a két partoldal között (52-54. kép).

Kicsit a képzelőerővel is eljátszadozva, mintha a szlovéniai Vintgar-szurdokban járnánk csak kicsiben. Csupán csak egy kis víz kellene ide és tökéletes lenne az összkép. A felsőbb szakaszon aztán találkoztunk a csendesen folydogáló, sekély kis patakkal is, ami még csodálatosabbá varázsolta a völgyet (55. kép).

Szép kényelmesen és hosszasan gyönyörködve haladtunk végig a Szurdokon, minden egyes percét kihasználva, míg végül egy kisebb emelkedőt követően kiértünk a völgyből. A felduzzasztott patakon még egyszer, utoljára átkeltünk, majd rövid sétát követően megérkeztünk Pilisszentlélek határába. A házak közé szép lassan visszacsordogálva ráfordultunk a Dobogókői útra, mely szélében visszasétáltunk egészen a kocsmáig. A célba beérve átvettük a teljesítésért járó kitűzőt és az emléklapot, majd a kemény munka jutalmaként falatozhattunk a szokásos "túra menüből". És, hogy legyen mivel leöblíteni az elfogyasztott zsíros kenyereket, még egy újabb 250 ft-os utalványt is kaptunk, amit a kocsmában válthattunk be.
Összességében úgy gondolom remek nyárbúcsúztató program volt ez a "Pilisi Trapp 40"! Igazi kiránduló időben (szerencsére nem bosszulta meg magát a kései indulás), gyönyörű útvonalakon keresztül barangoltuk be a Pilis hangulatos hegyvidékét. Az útvonal összeállításáért tényleg külön dicséret jár a szervezőknek, hiszen olyan csodálatos helyekre kalauzoltak el bennünket, mint a két Szent-kút, Dobogókő, Pilisszentlélek, Fekete-hegy, Pilis-tető (mondjuk ez utóbbi szelektív kitérő volt), vagy éppen a László kúpja. A szolgáltatás korrekt volt, végül is 500 ft-ot lefogyaszthattunk a nevezési díjból, bár itt-ott egy csoki vagy müzli sokat dobott volna még rajta. Az egyetlen dolog ami annyira nem nyerte el a tetszésemet, az a gyenge minőségű térkép. A rosszul sikerült fénymásolatból szinte alig lehetett kivenni valamit, de szerencsére volt egy rövid szöveges leírás is, ami kicsit kozmetikázta a helyzetet. De ez tényleg csak egy apró észrevétel, ami igazán jelentéktelen az összképhez képest. Nagyon jól éreztem magam a túrán, köszönet érte.