Vértesi Barangolások 50

Helyszín: Vértes
Táv: 50,0 km
Szint: 948 m
Időpont: 2014.08.09.
Rajthely: Gánt

A hátunk mögött hagyott hétvége igazán különlegesre sikerült számomra, hiszen egyrészt ismét új vizek felé evezve sikerült eljutnom a Vértesbe, másrészt a szombati "Vértesi Barangolások 50" volt túrázós pályafutásom jubileumi, 100. teljesítménytúrája. Így utólag visszatekintve azt kell, hogy mondjam sikerült igazán méltó módon megünnepelnem ezt a jeles alkalmat, a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület által szervezet túra egyszerűen fantasztikus volt.

Amikor szombat reggel 6 óra körül Andi és Béla társaságában megérkeztem a csodálatos fekvésű Gánt kicsiny kis településére még nem sejtettem, hogy mire is számítsak az előttünk álló napon, mert szokásommal ellentétben ezúttal nem olvastam utána a túrának. De ha volt is bennem kétely, az már rögtön a túra elején eloszlott, amikor nevezést követően kezembe vettem az útravalóul kapott gyönyörű szép, színes Cartographia térképet. Az első ránézésre is könnyen értelmezhető, kifejezetten igényes itinerben, szemléletesen volt ábrázolva az útvonal, így térképészkedésre nem kellett sok időt pazarolnunk (1. kép).

Miután gyorsan áttanulmányoztuk a színes sillabuszt útra is keltünk első ellenőrzőpontunk felé. Kellemes, de kissé párás nyári reggelen a kék négyszög jelzése mentén balra indultunk el a rajtnak otthont adó iskola épületétől, majd kisvártatva rátértünk a kék háromszögre. Egy ideig párhuzamosan haladtunk a falun áthaladó műúttal, végül a néhány perces gyaloglás után átkeltünk az aszfaltcsíkon és rögtön bevetettük magunkat a lankás dombvidék hangulatosan hullámzó vonulatai közé (2. kép).

Mint korábban említettem a Vértes mindeddig ismeretlen terep volt számomra, de már az első métereken beleszerettem a tájba. Az egymás mellett sorakozó sziklás kis dombok zöldellő rétjei szinte azonnal rabul ejtik az embert. Nagyjából ilyesmi gondolatok jártak a fejembe, ahogy egy enyhe emelkedőn szép lassan eltávolodtunk a műúttól, majd jobbra fordulva hamarosan elérkeztünk a kitelepítési emlékműhöz (3-4. kép).

A domb szélére kimerészkedve megcsodáltuk a felkelő nap első sugaraitól színesre festett gyönyörű völgyet, majd folytattuk tovább a túrát az immáron keskeny ösvénnyé szűkülő kék háromszög hullámvasútján. Komoly szintkülönbségeket ugyan nem kellett leküzdenünk, de a vadregényes tájon át kanyargó úton szinte egymást érték a dombok. Amint az egyik domboldalba felkapaszkodtunk, a túloldalon már rögtön ereszkedtünk is vissza (5. kép).

A széles mezőket szép lassan kisebb erdők váltották fel, majd kisvártatva igazán különleges helyszínre érkeztünk. A fák közül kibukkanva hirtelen olyan érzésünk támadt, mintha a Mars felszínén sétálnánk, ahogy körülöttünk hirtelen élénkvörösbe burkolózott a táj. Az egykori bauxitbánya külszíni fejtéséből visszamaradt medence kissé tájidegen módon terpeszkedik a magas dombok között, de csodálatos színei miatt valahogy mégis rabul ejtő. A bánya bezárása óta eltelt években a természet ismét megvetette a lábát a vörös talajon és, ahogy azt a zöldellő fák is jelzik szép lassan elkezdte visszahódítani jogos tulajdonát (6-8. kép).

A bányától nem kellett sokat gyalogolni, mindössze pár perc és már az Anger-rétnél jártunk. Poros erdei földutak kereszteződésében ezzel el is érkeztünk első ellenőrzőpontunkhoz, ahol a nagyon kedves pontőrök készségesen pecsételtek a folyamatosan érkező túrázóknak. Amint Andi elvégezte az adminisztrációt egyenesen továbbindultunk a kék háromszög és a sárga kereszt kettős jelzést követve. Pár száz méter megtétele után elágazáshoz érkeztünk, amin jobbra fordulva már a sárga sávon haladtunk. Látványos, fehér sziklákkal tarkított domboldalak aljában vezető széles földúton csakhamar újra kiérkeztünk a Gántról érkező műútra, pont a Bányászati Múzeummal szemben (9-10).

A múzeumba ezúttal nem tértünk be, csupán kívülről csodáltuk meg az udvaron kiállított súlyos monstrumokat. A rövid nézelődés után balra fordulva, egy rövidke darabon az aszfaltot koptattuk. Miután a sárga jelzés elhagyta a műutat balra, betértünk a fák közé. Kényelmes, de enyhén emelkedő terepen egyre mélyebbre hatoltunk az erdőben. Szép lassan megkerültük a Gánti Bauxitföldtani Parkot, majd egy elnyújtott egyenes szakaszon haladtunk hosszasan, itt-ott pocsolyákat kerülgetve. A sűrű, zárt erdőben rengeteg gyönyörű szép gombát lehetett látni végig az út mentén (11. kép).

Az egyenes szakaszt követően egy éles jobb kanyart véve É-nak fordultunk és enyhe lejtőn lefelé haladtunk egészen egy nagyobb tisztásig. A kis mező szélén elhaladó úton hamar visszatértünk az erdőbe és rövidesen a 2. ellenőrzőpontot érintettük. A Mária-képes fánál ezúttal kihelyezett bóját találtunk, aminél megállva feljegyeztük itinerünkbe a "39" számot, majd kis pihenő után ismét útra keltünk (12-13. kép).

Továbbra is É-nak tartva jobbra indultunk tovább, maradva a sárga jelzésen. Ahogy haladtunk előre a sűrű erdő helyébe szép lassan szellős, nyitott erdei szakaszok léptek, melyeket gyönyörű szép zöldellő tisztások tarkítottak (14. kép). 

A jelzések ennek ellenére nem ritkultak meg, sőt sok helyen jól láthatóan kihelyezett piros szalagok segítették a tájékozódást. Újabb hosszan elnyújtott egyenest követően egy jobb, majd egy bal kanyar után előbb átvágtunk a Köves úton, majd kisvártatva egy magasfeszültségű vezetékek mellett húzódó földúton az Országos Kéktúra jelzésére érkeztünk ki. Csak rövid ideig haladtunk a magas, sziklás dombok között húzódó kis völgyben, mert a kék jelzés Ny-i irányba fordulva a közelmúltban lezúduló nagy mennyiségű csapadék által kissé kimosott, de ennek ellenére jól járható úton elhagyta azt. Kis idő múlva egy "Y" elágazásnál búcsút intettünk az Országos Kéknek és a kék kereszt jelzést választva lassacskán egy gyönyörű szép völgy vonulatai felé vettük az irányt (15. kép).

Kezdetben egyenletes terepen, síkban haladtunk magasra nyúló domboldalak lábánál, majd nemsokkal egy erdőirtás következtében lecsupaszított erdőrész után fokozatosan emelkedni kezdett a terep. Magas zárt erdőben elnyújtott emelkedőn haladtunk kifelé a völgyből, miközben két oldalról továbbra is a tájra oly jellemző hullámzó dombvonulatok kísértek (16-17. kép). 

A dombtetőre felérve már közel jártunk 3. pontunkhoz, még egy éles balra kanyart majd egy enyhe jobbost véve végre megérkeztünk a gyönyörű fekvésű Géza-pihenőhöz. A D-i irányba nyitott kilátópontból kitekintve megcsodálhattuk a  Vértes völgyeit borító végtelen erdőségeket, amely felett itt-ott még apró ködfoszlányok lengedeztek (18. kép).

Az emlékkőtől néhány méterre újabb bóját találtunk egy fára erősítve, ahol gyorsan fel is jegyeztük az aktuális nyerőszámot, majd pár métert visszagyalogolva a zöld sáv jelzésen folytattuk a túrát D-i irányba indulva (19. kép). 

A gerincen haladva nagyon kellemes és újfent csodálatosan szép erdei szakasz következett. Az utat két oldalról több helyen is hangulatos kis tisztások szegélyezték, amint  a Széna-hegy érintésével szinte észrevétlenül de biztosan ereszkedtünk lefelé (20-22. kép).

Az igen hosszúra nyúló, majd 4 km-es lejtmenetet követően végül a Horog-völgybe érkeztünk meg, amin keresztben átkelve rátértünk a Csákberénybe tartó műútra (23. kép).

Bal kéz felé indultunk tovább és jó hosszan gyalogoltunk a műúton. Az aszfalton könnyen és gyorsan lehetett haladni, csupán csak egy kisebb emelkedőt kellett leküzdeni. Csákberényhez közelítve a zöld jelzés jobbra letérve hirtelen elhagyta az aszfaltot és széles földúton vezetett tovább. Az út mentén kiszáradt fenyőfák kísérték lépteinket, melyek között elszórtan fiatal zöldellő csemeték próbáltak némi színt csempészni a tájba. Különös hangulatú szakasz volt, de nagyon tetszett (24-26. kép).

Pár száz méter megtétele után feltűntek az első házak, majd a zöld sáv jelzésen szép lassan megérkeztünk Csákberénybe. Kellemes, csendes kis település benyomását keltő falu szűk kis utcáin rendezett házak között sétáltunk. A hosszan kanyargó Bajcsy-Zsilinszky utcán egészen a Kossuth utcáig sétáltunk ahol a katolikus templommal átellenben lévő Teleháznál várt az 5. pont (27. kép).

Pecsételés után frissítettünk egyet a minden pontban alapszolgáltatásnak számító szódavízből. Nem vagyok híve különösebben a buborékos víznek, de aznap hihetetlenül jól esett minden egyes alkalommal. A víz mellé fogyasztottunk még egy kis hazai szendvicset is, majd továbbindultunk az É-nak tartó zöld kereszten. A ponttól nem messze jobbra kellett fordulni a Rigó köz felé, majd ahol az út ismét jobbra kanyarodik, mi egyenesen elhagytuk azt és a kerítések között húzódó szűk kis ösvényen visszatértünk az erdőbe. Enyhe emelkedőn közelítettünk a Strázsa-hegy irányába, majd közvetlenül előtte ÉNy-nak fordulva szép lassan az Ugró-völgybe érkeztünk meg. Hosszasan haladtunk előre az elnyújtott völgyben végig magas, néhol sziklás dombok között. A végéhez közelítve egy újabb erdőirtás tisztásához értünk, ahol egy balos visszafordító után meredek emelkedőn kapaszkodtunk fel a domboldalba (28. kép).

A völgyet elhagyva továbbra is a zöld kereszt jelzését követtük. Nagy balos ív mentén kanyarodó széles földúton jobbára szintben haladtunk, ezért könnyedén és jó tempóban róttuk a kilométereket. Tipikus erdei szakaszon jártunk, amit a változatos színekben pompázó rengeteg gomba tett igazán különlegessé. Nem telt bele sok idő és Cser-vágáshoz érkeztünk, ahol 3 turistajelzés kereszteződésében jobbra fordultunk az É-nak tartó zöld sáv jelzésen (29. kép).

Csak néhány métert tettük meg a zöld sávon és kisvártatva balra fordultunk a zöld romjelzésre. Elhaladtunk egy vadkerítéssel körülkerített tisztás mellett, majd hosszas lejtmenetbe kezdtünk. Bal kéz felől fokozatosan kimélyülő völgy fölött kanyargó úton egészen a Vár-völgyig ereszkedtünk vissza, ahol ismét csatlakoztunk az Országos Kéktúra jelzéséhez. Balra fordulva csodálatos, mély völgyben haladtunk ismét, meredek sziklás partoldalak alatt. A kék jelzés elvileg egészen a Csókakő határában található ellenőrzőpontig kísért volna minket, de a vár lábához érve erős késztetést éreztünk rá, hogy rövid kitérőt téve felkapaszkodjunk a várhoz, elvégre ki tudja, mikor járunk erre legközelebb. Tehát a piros és a zöld romjelzések leágazásához érve nekiveselkedtünk a várhoz vezető meredek lépcsőnek és hatalmas sziklafalak között értünk fel "szelektív ellenőrzőpontunkhoz" (30-31. kép).

A magas sziklabérc tetején található Csókakői-vár igazán impozáns látványt nyújtva magasodik a vértesi táj fölé. Már a főkapuhoz érve rögtön gyönyörű kilátás tárult elénk, ahogy Csókakőre lepillantottunk, miközben újratöltöttük üvegeinket a várfal mellett található csapból (32-34. kép).

Szerencsére a vár szabadon látogatható, így sietve beléptünk  a belső udvarba, ahol rögtön feltárultak előttünk a lenyűgöző középkori építmény romjai. A felújítási folyamatok egyenlőre még zajlanak ezért néhány rész le van zárva a turisták elől, de a vár  túlnyomó része még így is látogatható. Kissé megviselt fa rámpákon és lépcsőkön juthatunk fel a csodálatosan rendbe hozott kis kápolnához, illetve a fölötte található nagyobb, nyitott részhez, ahonnan gyönyörű szép körpanorámában lehet részünk (35-39. kép).

Nagyjából fél órát töltöttünk el a várban a menetidőnk terhére, de minden egyes perce megérte, mert  egyszerűen fantasztikus élmény volt. Miután letudtuk a kulturális programot, kis kerülővel a vár alatt húzódó műúton közelítettünk az ellenőrzőpont felé. A házak közé beérve lentről is megcsodálhattuk Csókakő büszke várát, a maga teljes pompájában (40. kép).

Mindössze néhány percnyi gyaloglás után a parkolók mellett egy csodálatos környezetben fekvő, szépen gondozott történelmi emlékparkhoz értünk, amit aztán megkerülve a földi mennyország fogadott minket (41-43. kép).

Az ötödik ellenőrzőpontban finomabbnál finomabb étkekkel vártak ránk a kedves pontőrök. A roskadásig megpakolt asztalokon volt minden mi szem, s szájnak ingere zsíros kenyér hagymával, paradicsommal, paprikával, som/naspolya/szilva/sárgabaracklekvárok és még sorolhatnám. Nagyon jóízűen és hosszasan falatoztunk a felvonultatott repertoárból, egyszerűen nem bírtunk elszakadni a ponttól, annyira jól esett. De végül amikor jó 20 perces pihenőt követően végre erőt vettünk volna magunkon kiderült, hogy még sör is van........ na ezzel újabb 10 percet vesztettünk. :)
Már önmagában a Csókakői-vár és ez a pont abszolút megérte a nevezést, sőt! Mivel azonban még egy jó 20-as hátravolt a túrából, ezért nehéz szívvel de ismét útra keltünk és az Országos Kéken visszaindultunk Vár-völgybe (44. kép).

Miután hátunk mögött hagytuk a korábbról ismerős szakaszt a kék jelzés még egy jó darabon, kitartóan emelkedve hagyta el a völgyet. Egy idő után aztán szép lassan ellaposodott körülöttünk a terep és  a völgyből kiérve poros földútra érkeztünk (45. kép).

Jobbra fordulva pár száz métert gyalogoltunk, majd a Kocsmáros-dombi elágazásnál a zöld sáv jelzése keresztezte utunkat. Mi egyenesen haladtunk tovább, maradva a kék jelzésen az immár keskeny füves ösvénnyé szűkülő úton (46. kép).

Egy vadkerítés mellett elhaladva szép lassan újra zárt erdőben haladtunk. Idő közben a kék kereszt jelzése is csatlakozott hozzánk, de csak egy rövid ideig kísérte utunkat. Egy éles jobb kanyart követően hosszú egyenes szakasz következett immáron csak a kék sáv jelzést követve. Szép lassan kiérkeztünk egy aszfaltozott műútra, amit már el sem hagytunk a 1,5 km-re lévő ellenőrzőpontig (47. kép).

Pátrácosnál, ahol a zöld kereszt a kék sáv jelzésébe torkollik már a 6. pontnál jártunk. Mialatt begyűjtöttük az igazoláshoz szükséges pecséteket és a felkínált müzli szelteket, kicsit megpihentünk a nagy melegben (48. kép).

A pontból a műúton indultunk tovább, hogy egy jó nagy vargabetűt megtéve, ami alatt mint egy 2,5 km gyalogolva ismét találkozzunk a zöld kereszttel és a továbbiakban együtt haladjunk a 25-ös résztáv versenyzőivel. De ne szaladjunk ennyire előre. Miután letértünk a műútról egy darabon felfelé haladtunk egy szűk kis völgy kaptatóján, majd az Országos Kéktúra jelzésének búcsút intve a zöld sávra váltottunk. Síkban haladva hamar elértünk a már említett zöld kereszt elágazásához, ahonnan É-ra tartva maradtunk a zöld jelzésen. Hosszasan gyalogoltunk a széles erdei úton, melyen nemsokára egy széles erdőirtás mellett haladtunk el (49. kép).

Kisvártatva kiértünk az erdőből és egy kiterjedt rét határában néhány magányos ház között haladtunk el. Miután hátunk mögött hagytuk az épületeket nemsokára csatlakoztunk  a kék négyszög K-re tartó jelzéséhez. Hazudnék ha azt mondanám, hogy fáztunk ezen a részen, mert a hosszú nyitott egyenesen talán a nap legmelegebb szakába érkeztünk meg. A tűző napsugarak erejét csupán az enyhén lengedező szellő mérsékelte némileg, de árnyék sajnos nem sok volt (50-51. kép).

Egy darabig bandukoltunk a tűző napon, mígnem egy balkanyarral betértünk az erdőbe. A fák továbbra sem zárultak össze teljesen, de klasszisokkal jobb volt a helyzet az előző szakaszhoz képest. Kisebb-nagyobb erdőirtások után elhaladtunk az egykori rakodó mellett, amire mára már csak egy derékig érő kőfal emlékeztet, majd nem sokkal arrébb Mindszentpusztánál (Országos Kéktúra igazolópont) elértük utolsó ellenőrzőpontunkat is (52. kép).

A pontból a kék sáv jelzésen továbbindulva nemsokára még egy könnyed kis emelkedőt kellett leküzdenünk, majd a  túloldalon átbukva a Pap-völgybe csorogtunk le. Jól járható széles erdei utat követve kilométereken át gyalogoltunk a hangulatos tisztásokkal szabdalt völgyben. Engem kicsit a Géza-pihenő utáni szakaszra emlékeztetett. A völgy végéhez érve elfogytak a fák is és ahol a sárga sáv keresztezte utunkat végleg hátrahagytuk az erdőt. A korábban taposott füves puha utat poros földútra cseréltük, miközben a látóhatár szélén felsejlettek Gánt lankás dombjai (53. kép).

Már az utolsó kilométeren belül jártunk amikor bal kéz felől gyönyörű szép, virágoktól színesre festett hatalmas mező mellett haladtunk el. Zavartalan idilli képben mintha egy festmény elevenedett volna meg, annyira varázslatos volt (54-55. kép).

Ilyen gyönyörű látvánnyal intettünk búcsút a Vértes varázslatos vidékének. Gántra visszaérkezve az utolsó métereket a kék négyszögön letudva, végül 9 óra és 10 perc gyaloglás után (sajnos) beérkeztünk a célba. A nagyszerűre sikerült túra méltó lezárásaként gyönyörű szép bronz jelvényt, illetve szintén meseszép, fotóra nyomtatott emléklapot kaptunk a teljesítésért. És ezzel még koránt sem volt vége, az iskola udvarán található filagóriához átsétálva ismét falatozhattunk a Csókakői várnál felsorakoztatott repertoárból. Pedig én úgy érkeztem vissza a célba, hogy nem vagyok éhes, de finom falatoknak most sem tudtam ellenállni (56. kép).

Kicsit gondban vagyok, mert nem tudom mit is mondhatnék, ami ténylegesen visszaadná, hogy mennyire hihetetlenül jól sikerült és fantasztikus volt a "Vértesi Barangolások 50" teljesítménytúra. Talán az a szó, hogy TÖKÉLETES (csupa nagybetűvel) fedi le legjobban az ezen a szombaton átélteket, mert én valahogy így képzelek el egy tökéletes túrát. Az útvonalról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, igazi vadregényes, festői tájakon kanyargó utakon rengeteg szép látnivalóban volt részünk, különösen Gánt környéke és Csókakő volt meseszép. A szervezés első osztályú, a szolgáltatás minőségi volt, a Csókakői-vár után szinte mozdulni se tudtam, annyit ettem. A jelvény, az emléklap és az itiner egyaránt igazi mestermunka, melyek bárki túragyűjteményének ékes díszei lehetnek. Mindezek tetejébe hihetetlenül kedves és figyelmes pontőrök vártak és segítettek végig a túra folyamán. Tovább is van mondjam még?........ :)