Csepel 50

Helyszín: Alföld
Táv: 47,5 km
Szint: 100 m
Időpont: 2014.12.20.
Rajthely: Szigethalom

Karácsony előtti utolsó teljesítménytúránkon a kíváncsiságtól vezérelve Szigethalomra látogattunk, hogy kicsit belekóstoljunk az alföldi túrák világába. A 21. alkalommal megrendezett "Csepel 50" keretein belül egy hamisíthatatlan síkvidéki "portyázásnak" lehettünk részesei, ugyanis a 47,5 km-es táv során mindössze 100 méteres szintkülönbség várt ránk, amely során az izzasztó kaptatók és a tájat uraló hegyek hiányában ezúttal a végtelenre nyúló, lapos vidékeknek jutott a főszerep.

Szombat reggel kényelmes rajtolást megcélozva közelítettük Szigethalom felé, miközben az autó ablakán kitekintve lélekben már a számunkra eddig ismeretlen terepre hangolódtunk. Nevezést követően 7.30-kor hagytuk hátunk mögött a helyi általános iskola épületét, melynek kapuján kilépve jobbra indultunk el a Szabadkai utcán. A rajtban térképet sajnos nem kaptunk, így az első métereket az itinerünkbe merülve tettük meg, bogarászva a túra útvonalát ismertető rövid és tömör szöveges leírást (1. kép).

A Dísz teret elérve balra fordultunk a Thököly utcán, melynek hosszúra nyúló vonalát követve egészen az Erdei utcáig sétáltunk. Itt vettünk egy újabb balos kanyart és immáron a sárga kereszt kopottas jelzésétől kiegészülve DK-i irányba haladtunk tovább. Az egyenlőre még a felhők mögött bujkáló, de már ébredező napnak köszönhetően fokozatosan egyre világosodott körülöttünk, amint szép csendben hátunk mögött hagytuk a város utcáit (2. kép).

A házak közül kiérve nyílt terepen haladtunk tovább, széles szántóföldek határában húzódó, poros szekérutat követve. Tartva a DK-i irányt hosszasan haladtunk előre a sík terepen, miközben a két oldalról kísérő tágas földek helyébe szép lassan erdő lépett. A fiatal fák között gyalogolva egyre mélyebbre hatoltunk a rengetegben és kisvártatva kereszteztük a piros négyszög vonalát. Az érintett jelzéssel mit sem törődve még egy darabon haladtunk tovább előre, mígnem a sárga sáv jelzéshez érve jobbra fordultunk az új jelzésünkön. Ekkorra már kellemes, napsütéses idő borult rá az erdőre, ideális körülményeket biztosítva egy nagyszerű túrázáshoz. A hangulatos, már-már tavaszt idéző reggelen nemsokára egy jobb-bal kanyarkombinációhoz érkeztünk, amiből kiérve hirtelen felbukkant előttünk a Tököli parkerdő szívében megbújó kis erdészház és vele együtt első ellenőrzőpontunk is (3-4. kép).

Igazolást követően É-nak fordultunk és egy rövid szakasz erejéig a sárga sáv - piros négyszög egybefonódó jelzését követtük. Pár száz métert követően aztán búcsút intettünk a jobbra forduló piros négyszögnek, majd a keskeny ösvénnyé szűkülő földúton haladtunk tovább már csak az egyedüli sárga sávot követve (mely sokszor inkább sárga keresztnek tűnt... sajnos a jelzések elég elhanyagoltak voltak, de nem csak itt, szinte a túra egész területén). Nemsokára kiértünk a fák sűrűjéből és egy széles, néhol kicsit sáros földúton gyalogolva újfent szántóföldek határában haladtunk. Az utunk egyenesen visszavezetett Szigethalomra, ahol a Határ utca vonalát követve a Béke utcáig sétáltunk, melynek érintésével visszatértünk a korábbi Erdő utcába. Ezúttal azonban balra, ÉNy-felé fordulunk és kisvártatva átkeltünk a közeli HÉV síneken (5. kép).

A túloldalra átérve gyorsan felvettük a sárga kereszt vonalát, amelyen már Tököl határát érintve még egy rövid ideg koptattuk az aszfaltot. Mindössze néhány perces gyaloglást követően ismét egy poros földútra tértünk rá, amit követve szép lassan eltávolodtunk az épületektől. A zavartalan, szikrázó napsütésben fürödve kitartóan kanyarogtunk a széles úton, kicsit áhítozva a látóhatár szélében terpeszkedő Budai-hegység vonulatai után. A nyílt, lapos szakaszon haladva néhol igen megerősödő szél kapott bele a ruházatunkba, így kicsit belegyorsítva igyekezetünk minél előbb védett helyre érni. Nemsokára vissza is érkeztünk Tököl határába, ahol a Cseresznyés útra térve a város központja felé vettük az irányt (6. kép).

A főutcához érve letértünk az egyenesen tovasiető sárga keresztről és jobbra fordulva a széles országút mentén haladtunk tovább. Jó darabon gyalogoltunk É-i irányba a nem túl jellegzetes városrészen átvágva, miközben kisebb-nagyobb csoportokban, folyamatosan szállingóztak szemből a túratársak. Útközben érintettük a Mohácsi csata emlékművét, majd valamivel arrébb Maléter Pál szobrát is, míg végül 2. ellenőrzőpontunkat a Maléter kopjafa mellett találtuk (7-10. kép).

Gyorsan letudtuk a pecsételést, majd egy hátraarcot véve mi is visszasiettünk a Vásár térig. A jobbra forduló Vásár tér utcát követve egészen a közeli gátig siettünk, ahol egy "félelmetes kaptatónak" nekifeszülve felkapaszkodtunk annak tetejébe. Balra fordulva a Duna fölé emelt védművön nem túl izgalmas, de ellenben rendkívül hosszú és igen monoton etapnak néztünk elébe (11-12. kép).

Az egyenletes terepen szerencsére nem volt semmi, ami zavart volna az előrejutásban, így igen jó tempót diktálva hamar elhaladtunk Tököl városa mellett, majd a D-i irányt tartva kitartóan faltuk tovább a kilométereket (13-14. kép).

A jobb kéz felől húzódód Dunából sajnos nem sok mindent láttunk a fák miatt, így túl sok örömünket nem leltük a tájban, és akkor még finoman fogalmaztam. Mondjuk ez nem ért meglepetésként minket, hiszen előzetesen már az intiner is - némi öniróniát sem mellőzve - felhívta rá a figyelmünket, idézem: "Közben a tököli börtön masszív falai és a döggyár szakadt épületei balról, míg a százhalombattai kőolaj-finomító jobbról ingerli a retinánkat és szaglóhámunkat." (15. kép).

Szóval nagyjából hasonló élményekkel gazdagodva szeltük a végtelennek tűnő rónaságot. A börtön után nem sokkal letértünk a gátról és a szakasz fennmaradó részét már a az idáig bal kéz felől húzódó országút aszfaltján tettük meg (16. kép).

Az út mellett nemsokára begyűjtöttük 3. pontunkat is, ahol az adminisztráció kedvéért rövid időre megpihentünk. A pecsételés mellé még édességet is kaptunk, amit zsebre vágva már indultunk is tovább. Ezen a ponton egyébként a 30-as résztáv levált az 50-ről, így innen már csak a hosszútávosok egyre jobban elnyúló mezőnye haladt tovább Szigetújfalu felé. Kétség kívül a túra kellemetlenebb szakasza következett számunkra, hiszen a forgalmas műúton haladva még hosszú-hosszú kilométereken át koptattuk az aszfaltot a dögunalmas tájban. Két oldalról fasoroktól kísérve jobbára csak a szűnni nem akaró aszfaltcsík lebegett a szemünk előtt, valljuk be nem túl inger dús környezet (17-18. kép). 

Miután az ízületeinket kellőképpen leterheltük, végül csak búcsút intettünk a gyötrő műutas szakasznak és ismételten a zöldellő gát tetején gyalogolva haladtunk Szigetújfalu határában (19. kép). 

Csak úgy mint Tököl esetében, a gát vonalát követve ezúttal is a település Ny-i szélében haladtunk végig. Nemsokára egy, a faluból kivezető műút keresztezte utunkat, amin jobbra fordulva Ny-felé vettük az irányt (20. kép).

Mindössze néhány méter erejéig maradtunk csupán az aszfalton, hiszen nem sokkal arrébb szalagozást követve, balra letértünk az útról. Hangulatos erdei földúton haladva elvileg a sárga négyszög jelzést követtük (bár a valóságban ebből nem sokat érzékeltünk), ami egészen a közeli Duna partig vezetett ki minket (21. kép).

A parthoz kiérve rögtön előbukkant a fák közül soron következő pontunk, ahol a kellemes környezetben már nagyon vártak minket a kedves pontőrök. És nem is üres kézzel fogadtak minket! Nagyon finom pogácsa volt az előétel, míg a főfogás egy ízletes és friss hot-dog volt, amit igen jóízűen fogyasztottunk el (22-23. kép).

Természetesen a nagy falatozás közepette az igazolás sem maradt el, amit begyűjtve már ismét útra is kelhettünk. Megköszönve a sok finomságot, a korábbi úton visszasiettünk Szigetújfaluba, majd a Fő úton balra fordulva már a piros sávot követtünk (24. kép).

Egy jobbost véve nemsokára befordultunk a Temető utcába, ahol meglepő módon egészen a temetőig sétáltunk, melynek sarkánál egyenesen betértünk az erdőbe. Továbbra is a piros sávot követve a korábbi aszfaltutat egy széles szekérútra cseréltük és kitartóan haladtunk tovább É-i irányba..... mint utólag megtudtuk tévesen. Nos igen, a szöveges leírás nem volt túl egyértelmű, és szalagozás, illetve térkép híján akkor ez tűnt a helyes útiránynak. Kitartóan ragaszkodva a széles földúthoz, csak haladtunk előre, miközben majdnem visszakanyarodtunk az 51. sz főúthoz. Ekkor már kezdett gyanússá válni a történet, de azért tartottuk az irányt. Egy magányos vadászházhoz érve vettünk egy éles jobb kanyart, majd nemsokkal arrébb elhaladtunk a Móra-fa mellett (25-26. kép).

Kisvártatva kiértünk az erdőből és egy kövér szántóföldet bal kéz felől megkerülve haladtunk tovább a poros úton. Az egyik fán találtunk egy kopott piros jelzést, ami némileg megnyugtatott minket, hogy mégsem vagyunk annyira elveszve (27. kép).

A hosszú egyenes szakasz végén egy széles szőlőföld szélébe lyukadtunk ki, ahol jobbra fordulva újabb, ezúttal már jól látható piros jelzést találtunk. Gyorsan végigsiettünk a szőlők mentén, melynek végében a HÉV sínekhez értünk (ami már a hivatalos útvonal része volt). Igaz ezzel a kis kitérővel pár száz métert rápakoltunk pluszban, de végül szerencsésre minden gond nélkül visszataláltunk a helyes útirányra (28. kép).

A sínekkel párhozamosan haladva É-i irányba tartottunk, ezúttal már a nem túl gyakran jelentkező piros keresztet követve. A hátunk mögött hagyott szőlősorok helyébe szélesen elterülő, lapos szántók kerültek, melyek egészen Szigetcsép határáig kísértek minket. Nemsokára feltűntek előttünk a település első épületei is, melyek közül a HÉV állomást megcélozva haladtunk egyenesen előre. Az állomás előtt nem sokkal gyorsan átkeltünk a síneken, majd a peronon végigsétálva megérkeztünk 5. ellenőrzőpontunkhoz (29-30. kép).

A pontban finom, meleg teával fogadtak minket, amit gyorsan fel is hajtottunk, majd indultunk is tovább a közeli Petőfi utcán. A piros sáv jelzést követve az első lehetőségnél balra, majd kicsivel arrébb hirtelen jobbra fordultunk és már a Szabadság utcában sétáltunk. A Fő utcához érve újabb bal kanyar következett, míg végül pár száz méternyi gyaloglást követően búcsúst intettünk a csendes kis településnek. Egy rövid darabon még a faluból kivezető országút mellett sétáltunk, amin kisvártatva jobb kéz felől elhaladtunk a Duna holtág mellett, majd nem sokkal arrébb jobbra letérve elhagytuk az aszfaltot (31. kép).

Rövid átvezető szakaszt követően rátértünk a Barátság utca aszfaltjára, melynek szélében hétvégi házak mellett haladtunk el. Egy hosszan elnyújtott "S" kanyart követően végül egészen a Duna partig kanyarogtunk ki, ahol a dús nádasokban megbújó stégek és horgászházikók felett sétálva É-i irányba tartottunk, szorosan a folyó vonalát követve. Nemsokára rátértünk a túra egyik leghangulatosabb részére, ahogy a Dunasor utca hangulatos környezetben épült hétvégi házainak szomszédságában kanyarogó piros sáv jelzést követtük, majd 4 km-en át. A csodálatos Duna part igazán lenyűgöző látványt nyújtott ebben a kora tavaszi időben, így kicsit ráérősebb tempóban haladtunk előre, kicsit adózva a látványnak is (32-33. kép).

Körülbelül a szakasz 2/3-nál egy a piros körre kísértetiesen hasonlító piros négyszögnél kicsit elbizonytalanodtunk (ugyanis a piros körön volt a következő pont), de rövid hezitálás után azért csak maradtunk a piros sáv jelzésen. Még jó darabon követtük a Duna vonalát, míg végül csak elértük a piros kör jelzést. Az itinerben szereplő "halas" tábla helyett (aminek már hűlt helye sincs) két kislány terelt rá minket a helyes útirányra, így egy balos kanyart véve eltávolodtunk a hangulatos sétánytól. Mindössze néhány méter megtétele egy kis játszótérhez érkeztünk, ami mellett el is érkeztünk az utolsó előtti pontunkhoz (Díszkút). Gyorsan begyűjtöttük az aktuális pecsétünket, ami mellé egy mikulás csoki is járt, majd megköszönve a figyelmességet balra indultunk el Dunasor utcán. Mintegy 500 méter megtétele után keresztezte utunkat a piros kereszt jelzés, amin jobbra fordulva betértünk az erdőbe. A kissé szemetesen induló szűk erdei ösvényen nemsokára újabb elágazáshoz érkeztünk, amin ezúttal balra fordulva a sárga sáv jelzésre tértünk rá. Párhuzamosan haladva a korábbi Dunasor utcával DNy-i irányba tartottunk a sűrű erdei szakaszon átvezető szekérúton. Nemsokára ismerős részhez érkeztünk, ugyanis jobb kéz felől hirtelen feltűnt a sárga kereszt, melyen még a túra elején Szigethalom felől megérkeztünk a Tököli parkerdőbe. A reggeli forgatókönyvhöz hasonlóan újra jött az elnyújtott  jobb-bal kanyar és már ott is voltunk a vadászháznál (34. kép).

Az utolsó ponton már nem időztünk túl soká, csak begyűjtöttük a szokásos igazolást és már indultunk is tovább a sárga sáv - piros négyszög egybefonódó jelzésén. Mivel nem akartunk menni még egy 50-es kört ezért a reggellel ellentétben ezúttal a két jelzés elágazásához érve a jobbra forduló szekérúton maradtunk és a piros négyszög jelzést követtük tovább (35. kép).

Klasszikus erdei utakon gyalogolva ÉK-nek tartottunk az erdőben, párhuzamosan a korábbi sárga sáv jelzéssel. Rövidesen kereszteztük a sárga kereszt jelzést, majd a nagy meglepetésre enyhén hullámossá váló terepen szép lassan visszatértünk Szigethalom határába. Egy utolsó bal-jobb kanyart követően már fel is tűntek előttünk a település első házai és a széles földutat rögvest aszfaltra is cseréltük. Egy bal kanyarral szinte rögtön ráfordultunk a végtelennek tűnő Nyár utcára, melynek monoton vonalát követve több, mint 1,5 km hosszan haladtunk előre. Az utca végén befordultunk a Táncsics, majd hamarjában a Vörösmarty utcába, melyek érintésével egészen a Szabadkai utcáig tértünk vissza. Még mindig a piros négyszöget követve nemsokára újra felbukkant előttünk az általános iskola épülete, ahova betérve felvilágosítottak, hogy ez bizony még nem a cél (36. kép).

Így gyorsan továbbálltunk és a közeli Dísz térre siettünk, ahol a karácsonyi vásár részeként helyet kapott a túra célsátra is. Az itinert leadva igazoltuk a túránkat, majd a teljesítésért cserébe átvehettük az oklevelet és az egyedi jelvényt. Miután letudtuk a túra hivatalos részét a kedves szervezők megvendégeltek minket egy pohár meleg teával és friss palacsintával is. Miután jóízűen elfogyasztottuk a felkínált finomságokat még egy kicsit szétnéztünk a "karácsonyi forgatagban", ha már egyszer arra tévedtünk (37-39. kép).

Ezzel még korántsem ért véget a nap, hiszen miután kinézelődtük magunkat visszasiettünk az iskolába, ahol még nagyon finom gulyáslevessel vártak minket a rendezők, feltéve az "i"-re a pontot (40. kép). 

Hát igen, szolgáltatást tekintve azt hiszem minden várakozásunkat messze felülmúlta a túra, amiért hatalmas dicséret a szervezőknek. De sajnos emellett túl sok jó dolgot nem tudnék kiemelni a túra kapcsán. Lehet, hogy kicsit el vagyok kényeztetve a Mecsekkel és csak ez mondatja veled, de kissé csalódtam a Csepel-sziget síkvidékében. A túra útvonalának csupán momentumai voltak, az igazán látványos tájak ezúttal elkerültek minket, ehelyett hosszasan koptathattuk a forgalmas, unalmas műutat (ami a túra abszolút mélypontja volt), szagolhattuk a százhalombattai finomítók büdös levegőjét, jellegtelen sík szakaszokon gyalogolhattunk a szemetes erdőkön keresztül. Na jó a Duna partot azért kiemelném, ott tényleg szép és hangulatos utakon bandukolhattunk és a tököli gát némely része se volt rossz. A táj mellett sajnos a turista utaik sincsenek a legjobb állapotban, sok helyen a kopott, hiányos festések nem mindig követhetőek, ezért hiányoltam a segítő szalagozást a kérdéses elágazásokban. Az itinerbe sem ártana, sőt kifejezetten kívánna egy egyszerű térképet, amin nagy vonalakban követhető lenne a túra útvonala, szerintem sokat dobna rajta. Mindezek tekintetében azt hiszem inkább maradok a hegyvidékek zeg-zugos vonulatai között, valahogy nem vágyom a végeláthatatlan rónákra. Egy kalandnak jó volt ez is, de nem ragadott meg a dolog.