PITE 30

Helyszín: Mecsek
Táv: 30,8 km
Szint: 930 m
Időpont: 2014.02.15.
Rajthely: Abaliget

Az egész hetes masszív esőzéseket követően számítani lehetett rá, hogy idén hatalmas sárdagasztásban lesz részünk a szokásos év eleji "PITE 30" teljesítménytúrán. Kissé aggódva indultunk meg reggel Pécsről és csak reménykedhettünk benne, hogy azért nem lesz járhatatlanul rossz az útvonal (szerencsére nem volt). De igazából az elvetemült túrázókat apró kellemetlenség nem tart vissza! :)

Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk szombaton, ami szinte csalogatott ki a természetbe. Így valahogy mindig könnyebb megindulni mint egy fagyos, ködös reggelen. Jó kedvűen, fél 8 körül érkeztünk meg Abaligetre, a szokásos rajhelyhez. Gyors nevezést követően 7.45-kor már úton is voltunk Andival.

Hogy ne nagyon legyenek illúzióink, mindjárt a túra elején ízelítőt kaptunk a ránk váró dagonyázásból. A Denevér múzeum mellett elhaladva hagytuk magunk mögött Abaligetet és a kék négyszöget követve vágtunk neki a túra majd 31 km-es távjának. Az út kezdetben igen hosszan és kitartóan haladt felfelé. Sajnos a talaj ekkorra már rég kiolvadt ezért csúszott is rendesen, megnehezítve a haladást. Útközben a jelzésünk elvált a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra valamint a sárga jelzés kettősétől, de mi rendületlenül haladtunk tovább a kék négyszögön D-i irányba. A hegyen átbukva a Nyáras-patak völgyébe ereszkedtünk le, majd a patak igen rozzant "hídján" (mindössze két vastagabb gerenda az egész) átkelve újra felfelé kapaszkodtunk. Nagyjából még 1 km-en át kanyarogtunk a sáros erdei úton, mire kiérkeztünk az aszfaltozott műútra. Általában nem vagyok a műutas szakaszok híve, de mos igazi megváltás volt. A jól járható úton neki is iramodtunk kicsit és csakhamar az első ellenőrzőponthoz érkeztünk (1. kép).

A Petőczpusztai haranglábnál gyorsan megejtettük az ilyenkor szokásos pecsételést, majd továbbiakban a Dél-Dunántúli Piros túra jelzést követtük Jakab-hegy irányába. Időközben a Nap is egyre erőteljesebben sütve adta tudtunkra, hogy ma bizony jó időnk lesz. A "tavaszi" körülmények között még jó darabon haladtunk az erdei műúton.  (2. kép).

Az aszfaltot végül a kék és kék háromszög jelzésre váltva hagytuk el, megkezdve utunkat a Jakab-hegy csúcsa felé. Rögtön következett is a dagonyázás, újfent elég sáros, csúszós szakasz következett. Jobb kéz felől megduzzadt kis erdei patak csordogált a Pálos-kút irányából, ami sejteni engedte, hogy a forrás is teljes hozammal üzemelhet. Valóban így is volt, a szépen kiépített Pálos-kútnál hangosan csobogva tört elő a hűs vizű forrás (3. kép).

A Pálos-kúttól még kitartóan emelkedett az utunk. Néhol igen intenzív hagyma illat csapta meg az orrunkat,  hiszen a zöldellő hegyoldalban elkezdett előbújni mindenki nagy kedvence, a medvehagyma. Most még nem álltunk neki az apró, zsenge leveleket leszedni, a "szüret" még várhat. Három hét múlva, a "Nőnapi Túrán" úgyis kaszálni lehet majd, az biztos. Különféle medvehagymás ételkülönlegességeken elmélkedve érkeztünk meg aktuális emelkedőnk végére, ahonnan a távolban ellaposodó Mecsek vonulatait csodálhattuk meg (4. kép).

A továbbiakban egy rövid ideig kétéltű üzemmódba kellett váltani, mert a lapos, lefolyástalan szakaszon nagy mennyiségű víz rekedt meg az erdei utakon (5. kép).

Szerencsére ez tényleg csak egy rövid rész volt, ezt követően már viszonylag jól járható út következett. Hamarosan már a hegy gerincén haladtunk párhuzamosan a panoráma úttal. A kék jelzésünket nem sokára elhagyta a kék háromszög Sasfészek irányába. A meredeken aláereszkedő jelzés fái között mi is kileshettünk egy picit a lent elterülő tájra (6. kép).

Az elágazótól már nem volt sok hátra (Zsongor-kő kilátójához ezúttal nem néztünk ki), még pár száz méter és elértük a Jakab-hegy fennsíkját. Az esőbeálló és kilátó tövében várt ránk a 2. ellenőrzőpont. Itt már végérvényesen beköszöntött a tavasz. A zöldellő réten verőfényes napsütésben vágtunk át és érkeztünk meg a pontba (7. kép).

Igazolást követően Milka Wafelinit és az ínyenceknek szárított csicsóka szirom volt a jutalom. A jó időben sokan kényelmesre fogták a túrát, sokan időztek a kilátóban vagy éppen a Pálos romoknál. Mi kis pihenőt követően azonban indultunk is tovább a kék jelzésen maradva. Viszonylag könnyed szakasz következett, a talaj ázott volt ugyan, de jól járható. Útközben még a természetjárók kreatív alkotásait is megcsodálhattuk (8. kép).

Ahogy közelítettünk a Patacsi-mező (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont) felé az út úgy vált egyre járhatatlanabbá, végül az utolsó pár száz méter igazi sártenger volt. Az út mellé kihúzódva azért abszolválni lehetett a szakaszt. Patacsi-mezőtől elnyújtott emelkedőn kezdtük meg a kapaszkodást Vörös-hegy irányába. Az emelkedő alsó szakasza kellemetlen, csúszós volt sok sárral. A zöld háromszög kereszteződésnél található kereszteket érintve vitt utunk (9. kép).

Enyhén emelkedő úton a Rózsa-hegy csúcsa felé haladtunk. Út közben eddig is bőven akadt, de ezen a szakaszon különösen sok hóvirággal találkoztunk (10. kép).

Mielőtt utunk elérte volna a hegycsúcsot, hosszú lejtmenetbe kezdtünk. Hamar leértünk az Orfűi műúthoz, amin átkelve Remeteréthez értünk. Az esőbeállót érintve É-nak vettük az irányt Büdös-kút felé (11. kép).

A műút fölé magasodó domboldalban hosszan kanyarogva szeltük az utat. Ezen a szakaszon szinte mindig rengeteg medvehagymát találni, idén sem lesz ez másképp. Már itt is kezdtek előbukkanni a kora tavaszi geofiton növények, zöldre festve a domboldalt. A műúttól eltávolodva meredek lejtőn érkeztünk le Büdös-kút völgyébe (12. kép).

A forrás melletti kis hídon átkelve a Büdös-kúti kulcsosházhoz (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont) érkeztünk. Immáron a 3. ellenőrzőpontban jártunk, ahol ismét csokit kaptunk. Igazolást követően a kéken egészen az Erdei-kereszthez kapaszkodtunk fel (13. kép).

A kereszttől É-i irányba fordultunk a sárga jelzésen. Hosszú, erdei műutas szakasz következett. Elég jól járható út, itt-ott azonban megsínylette a fakitermelést. Egyes szakaszain az erdőirtásnak köszönhetően pazar látvány tárunl elénk, a távolban magasodó Hármas-hegyet és a Zengőt pillanthatjuk meg (14. kép).

Hosszan a sárga jelzést követve érkeztünk meg Vágotpusztára. A pár házból álló kicsiny mecseki falu fontos színtere volt az 56'-os mecseki eseményeknek, melynek a fehérre meszelt harangláb oldalán díszelgő márványtábla állít emléket (15. kép).

Ezt követően talán ez egész túra legdurvább szakasz következett. A Lóri-völgyel párhuzamosan futó sárga jelzésen iszonyatos mennyiségű sár várt ránk. Csak úgy cuppogtak a bakancsok a már-már mocsári körülmények között. Kicsit lelassított minket, de az itt nagy segítséget jelentő túrabotoknak köszönhetően csak leértünk Bánosra. A falu határában találtuk 4. pontunkat, ami önjelölős volt. Ikszelés után műúton sétáltunk át Mecsekrákosra, ahol visszatértünk az idő közben elhagyott sárga jelzésre. A házak közül kiérve hamarosan az Orfűi-tó mellett haladtunk. A gyönyörű időben horgászok vették birtokba a partot (16. kép).

A tavat megkerülve, majd a Malom múzeumot érintve hátunk mögött hagytuk a sárga jelzést és kis kitérőt tettünk a a zöld jelzésen. A Mecsek-házánál már népes túrázó sereg jelezte, hogy újabb ponthoz értünk (17. kép).

A pecsételés mellé téli fagyi volt a jutalom. Innét már nem volt sok hátra, mindössze 4,5 km, ezért nem is időzünk soká, hanem rövid pihenő után ismét nekiveselkedtünk. A sárga kereszt mentén ezúttal az Orfűi-tavat másik oldalról megkerülve folytattuk az utat. Kisvártatva a Pécsi-tóhoz érkeztünk, mely déli partját érintve a kemping irányába fordultunk (18. kép). 

A partnak és vele együtt egyben Orfűnek is a kék kör jelzésére térve intettünk búcsút. Nagy zöld réten vezetett keresztül a jelzés, mely közepén a Zipernovszky-forrás található (19. kép).

Az erdőbe visszatérve meredek hegymenet következett. Felérve jelzést váltottunk és a továbbikban már csak a kék kereszt jelzést követtük egészen a célig. Először átkeltünk az Abaligeti műúton majd ismét egy mezőt keresztezve tértünk vissza az erdőbe. Kezdetben jól járható erdei úton haladtunk párhuzamosan a műúttal, de a végére azért még maradt egy kis sárdagasztás. Kis patakmederben haladva kicsit még összesároztuk a bakancsunkat így a végére, de ez már nem zavart különösebben. Nemsokára a tó mellett kibukkanva visszaérkeztünk Abaligetre. A tavat általában le szokták engedni télire, de most az utóbbi idők esőzéseinek és a barlangból kifolyó pataknak köszönhetően volt víz a medencében. Ennek ellenére a tó közepén lévő kis sziget száraz lábbal is megközelíthető volt. Sokan éltek is a ritka lehetőséggel és kiültek kicsit napozni (20. kép).

A tavat megkerülve még megtettünk pár métert és újfent elértük kiindulási állomásunkat. A célban vöröshagymás zsíros kenyértől roskadozó asztal és forró tea várta a megfáradt túrázókat, no meg természetesen a túra védjegyévé vált almás pite, ami nekem idén is nagyin ízlett (21. kép).

Természetesen a frissítő mellé oklevél és a teljesítés számával változó kitűző is járt. A körülményekhez képest úgy gondolom, hogy újfent egy igen kellemes túrán vagyunk túl. Gyönyörű túraidőnk volt, az ébredező, "tavaszi" Mecsek ilyenkor mindig csodaszép. A szervezésre szerintem nem lehet panasz, a  PITE-sek hozták a tőlük szokásos szintet: a szolgáltatás elegendő volt, az útvonal remek (talán a Bános előtti szakasz nem a legjobban járható ilyenkor) a célban pedig külön piros pont a pitéért, a sárról meg nyilván nem tehetnek.