Mecsek 1800

Helyszín: Mecsek
Táv: 39,7 km
Szint: 1705 m
Időpont: 2014.11.08.
Rajthely: Hosszúhetény

Ugyan még éppen, hogy csak belekezdtünk a novemberbe, de a hónap második szombatján, már a mecseki ősz utolsó túrájához készülődve Hosszúheténybe gyűltek össze a teljesítménytúrázás helyi szerelmesei. Az év egyik legszebb (ha nem a legszebb) évszakának búcsúztatására nem is kívánhattunk volna kiválóbb apropót, mint a Börzsönyi Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) szervezésében megrendezett "Mecsek 1800" teljesítménytúrát. A BTHE rendezői csapata által szervezett túrákon mindig is nagy örömmel veszek részt, hiszen az ország több pontján rendezett túráik során rendre csodálatos helyekre kalauzolják el a túrázni vágyókat, miközben a jó hangulat és a profi szervezés is egyaránt garantált. Természetesen nem volt ez másképp a mostani "Mecsek 1800" alkalmával sem, melyet méltán nevezhetünk az őszi túranaptár egyik legszebb és legkeményebb túrájának.

Szombat kora reggel 5 fős kis különítménnyel hagytuk el Pécs városát, hogy a közeli Hosszúhetényre látogatva felkeressük a túra rajtjául szolgáló helyi általános iskolát. Érkezésünket követően Andival pillanatok alatt átestünk az ilyenkor szokásos adminisztráción (az előnevezésnek köszönhetően lényegében csak be kellett mondanunk a nevünket), majd a menetleveleket kézhez kapva izgatottan vártuk, hogy nekivághassunk a 40 km-es távnak (1. kép).

Azonban mielőtt még útnak indulva megtettük volna az első métereket, gyorsan átfutottuk a nevezéskor kapott, kifejezetten igényesnek mondható itinert. Igaz a korábbi évekhez képest az útvonal maga nem változott, de kis csavart téve a történetbe idén fordított irányban kellett teljesítenünk a túrát (2. kép). 

A kissé borongós, de ennek ellenére nagyon kellemes őszi reggelen végül kiléptünk az utcára, majd az iskola épületét megkerülve É-felé indultunk el szalagozást követve. A látóhatár szélén tornyosuló Hármas-hegy vonulatait becélozva a Verseny utca, illetve a Zengő utca enyhén balra tartó vonalát követtük egészen a Kossuth L. utcáig, ahol Hetény vezér szobra előtt elhaladva a Püspökszentlászló irányába tovasiető zöld négyszögre váltottunk (3. kép).

Kifelé tartva a faluból szép lassan búcsút intettük az utolsó házaknak is, majd a hosszúra nyúlt aszfaltkoptatásnak véget vetve rossz minőségű, köves-gödrös földúton folytattuk tovább a túrát, két oldalról már fáktól kísérve (4. kép). 

A Hármas-hegy és a Zengő meredek lejtői közt húzódó szűk, kis völgyben bő 1 kilométeren át kanyarogtunk közvetlenül az út mellett csordogáló patak vonalát követve, mígnem bal kéz felől egy mély völgybevágáshoz érkeztünk. Szalagozást követve letértünk a széles földútról és rögvest nekivágtunk a Hármas-hegy csúcsáig tartó hosszas hegymenetnek. Kitaposott ösvény híján a puha avarban gázolva kitartóan kapaszkodtunk fölfelé az előttünk tornyosuló meredek kaptatón, egészen a domboldalban húzódó széles földútig, amin jobbra fordulva immár jóval békésebb terepviszonyok között indultunk tovább az ezer színbe öltözött őszi erdőben (5. kép).

A viszonylag egyenletes, síkban haladó földúton gyalogolva lélegzetvételnyi időhöz jutottunk, kipihenve a kezdeti fáradalmakat, míg lélekben már a még előttünk álló erőpróbákra készülhettünk. Egy elnyújtott balos ív mentén haladva lassan megérkeztünk a szakasz legdurvább emelkedőjéhez, aminek nekifeszülve igen hosszan és meredeken kapaszkodva törtünk előre a hegyoldalban. Ahogy haladtunk fölfelé igen különös élményben lehetett részünk, ugyanis a helyenként felerősödő szélben száz számra hullottak körülöttünk az elsárgult falevelek, melyek kissé elterelték gondolatainkat a combos emelkedőről. Kicsit belassulva ugyan, de végül aztán csak sikerült abszolválni ezt az akadályt is és nem sokkal a Borzas-tető csúcsa alatt jobbra fordultunk egy széles szekérúton, ahol már szintben haladtunk tovább. Mint utólag megtudtuk, ezt rosszul tettük, mert egyenesen tovább kellett volna haladnunk a csúcsig, de a szalagozás ezen a szakaszon nem állt a helyzet magaslatán, így sok más túratársunkkal egyetemben kis kitérőt tettünk (6. kép).

Amikor az előttünk haladó csoportok véletlenszerűen balra letérve megindultak toronyiránt a hegycsúcs felé gyanússá vált, hogy nem a helyes útvonalon járunk, de maradva a széles földúton egy nagy vargabetű mentén beletettünk egy kis pluszt (nagyjából 6-700 métert) a hivatalos távba. Végül egy tágas erdőirtás tetejében aztán  még egy utolsó emelkedőt leküzdve felértünk a hegytetőre kapaszkodó műútra, miközben jobb kéz felől a nyitott É-i lejtő gyönyörű panorámáját csodálhattuk meg (7. kép).

Balra fordulva az aszfaltozott út mentén kicsit még emelkedett a terep, majd kisvártatva már meg is érkeztünk a Hármas-hegy nyergénél található első ellenőrzőpontunkhoz (8-9. kép).

A pontban kicsit feltorlódott a tömeg, így amíg folyt a pecsételés, addig az út melletti tarvágás fölött kitekintve lehetőségünk nyílt megcsodálni a K-i lejtők színes erdeit is, majd miután begyűjtöttük az igazolást visszaindultunk a kanyargós aszfaltcsíkot követve. Egy jó darabon ereszkedtünk lefelé a lendületes lejtőn, mígnem egy hirtelen jobbos kanyart véve ráfordultunk a zöld kereszt földútjára. Néhány méteres emelkedőt követően hosszan tartó ereszkedésbe kezdtünk a Hármas-hegy É-i oldalában, ahol a több hullámban aláereszkedő lejtőket helyenként rövid egyenes szakaszok szakították meg. A bal kézre eső hatalmas erdőirtás végig kísérte a lefelé kígyózó széles földutat, melynek több pontján is pazar panorámában gyönyörködhettünk a Mecsek É-i vonulataira kitekintve (10 .kép). 

Egy bal kanyart követően hosszú egyenesen lejtőn lekocogva végül leértünk a hegy lábánál kanyargó műútra, amin átvágva a jelzésünk bevezetett minket a fák közé. A keskeny, de jól járható ösvényen továbbra is a zöld keresztet követtük, mely a kék négyszöggel kiegészülve K-i irányba indult tovább. Egy jó darabon párhuzamosan haladtunk az aszfaltozott úttal, majd a Pap-rét tágas tisztásán átvágva, ismét átkeltünk rajta (11. kép).

Egy piros vassorompót megkerülve balra fordult a zöld kereszt jelzésünk, majd az enyhén, de kitartóan emelkedő terepen szép lassan felkapaszkodtunk a Csengő-hegyre (12. kép).

A hegytetőn átbukva kisvártatva ismét ereszkedni kezdett a terep és a jól járható széles földúton lekocogva hamar kiértünk a Csengő-hegyet megkerülő, ismerős műútra. Ezúttal azonban egy kicsit hosszabban ragaszkodtunk az aszfaltcsíkhoz, melyet mintegy 500 méteren át koptatva szép lassan Pusztabányáig gyalogoltunk (13-14. kép).

Az út melletti tágas rét szélében már 2. ellenőrzőpontunkhoz érkeztünk, úgyhogy a magas fák tövében megbúvó esőbeállóhoz átsétálva gyorsan begyűjtöttük legújabb pecsétünket. A Hármas-hegyen átélt fáradalmakat kipihenve kezdtünk lendületbe jönni, ezért nem is időztünk túl soká a pontban, hanem az ÉNy-felé távolodó zöld kereszten a Hidasi-völgy felé vettük az irányt (15. kép).

A lassan nekilóduló széles földúton hamarosan ismét meredeken ereszkedtünk lefelé a hullámzó völgyoldalban, gyönyörű őszi színekben pompázó erdősávoktól kísérve. A lejtő aljához közelítve elhaladtunk nem messze a Betyár-forrástól, majd néhány méterrel arrébb átkeltünk a völgy ezen pontján még sekély kis vízfolyásként csordogáló patakon (16-17. kép). 

Ezzel meg is érkeztünk túránk egyik legszebb szakaszához, azaz a varázslatos Hidasi-völgybe, ahol az előttünk elterülő széles réten rögtön balra fordulva felvettük a kék sáv jelzés vonalát. Néhány métert követően aztán visszatértünk az erdőbe és a völgy közepén sűrűn meanderező patak folyási irányát követve keskeny, de jól járható ösvényen sétáltunk tovább nem messze a parttól (18. kép).

Néhány száz métert követően rövid időre egy újabb tisztás szakította meg a völgyet kitöltő erdőségek egybefüggő vonulatait. Miközben tartva a Ny-i irányt kicsit eltávolodtunk a pataktól, gyorsan keresztülvágtunk a zöldellő réten, majd visszatérve a fák közé már újfent a fokozatosan sebes sodrásúvá váló vízfolyás mellett gyalogoltunk (19.-20. kép).

Ahogyan haladtunk előre a szűk kis völgyben mind gyakoribbá váltak a víztükröt felkorbácsoló apró zúgók és vízesések, ahogy a patakmedret megtörő réteges kőzet lépcsőin, egyre hangosabbá váló morajlás közepette átbukdácsolt a hömpölygő vízfolyam. A Hidasi-forráshoz érve aztán testközelből is megcsodálhattuk a kőlépcsőkön lerohanó víz szépségét, hiszen ahhoz, hogy a gyönyörűen kiépített forrás vizéből olthassuk szomjunkat, egészen patakmeder széléig (mintegy fél métert) kellett leereszkednünk (21-24. kép).  

A szelektív ellenőrzőpontot követően visszatértünk a kék sáv kacskaringós ösvényére, és a völgy nevét viselő forrást hátrahagyva folytattuk tovább a túrát. Kisvártatva egy újabb tisztást érintettünk, majd visszatérve a magas fák közé kissé lejtőssé váló terepen haladtunk előre (25-26. kép).

Már nem kellett sokat gyalogolnunk és pillanatok alatt elértük a Hidasi-völgy fő látványosságának tartott Csurgó-vízesést. A zöld moha borította sziklafalon, mint megannyi csillogó gyöngysor úgy hullottak alá a 4-5 méter magasból csordogáló patak vízcseppjei. Igazán gyönyörű jelenség, mely szinte kihagyhatatlan állomása a völgyet átszelő túráknak. Sajnos a fényképezőgépem nem képes teljes pompájában visszaadnia a látványt, de aki a környéken jár semmiképp se mulassza el felkeresni a helyet, megéri (27-28. kép).

Rövid nézelődést követően felkapaszkodtunk a meredek sziklafal tetejébe és a kék sáv - sárga kereszt elágazójában mi az utóbbit választva É-i irányba fordultunk és búcsút intettünk a völgynek. Hamarjában átkeltünk a közeli Csurgó-forrásból eredő patakocskán, majd rövid gyaloglást követően nekiveselkedtünk a sárga kereszt Máré-várig tartó, igen fárasztó hullámvasútjának (29. kép).

Mondanám, hogy a kapaszkodás békésen induló emelkedőkkel kezdődött, de nem! Egyből belecsapva a közepébe hirtelen nekilóduló kaptatón indultunk meg fölfelé, ami nagyjából a hegyoldal feléig tartott, majd egy éles bal kanyart követően kifejezetten durva emelkedőn jutottunk fel a Hidasi-hátra.Szerencsére a szakasz rövidsége némileg kompenzálta annak durvaságát, így viszonylag hamar túljutottunk az izzasztó akadályon. A gerincre felérve kereszteztük a széles földúton tovahaladó kék kereszt jelzését, majd immáron mi is szekérútra cserélve korábbi keskeny ösvényünket enyhén lefelé haladtunk a korábbihoz képest jóval kellemesebb terepen. Pár száz métert követően aztán ismét elhagytuk a széles földutat és jobbra letérve hirtelen ereszkedő lejtmenetbe kezdtünk. Nem volt egyszerű a terep, hiszen a szűk horhosban kidőlt fák, kiálló kövek és gyökerek közt szlalomozva ereszkedtünk lefelé, így nagyon ügyelni kellett rá, hogy hova lépünk. Végül aztán a Sin-gödörben csordogáló kis patakig ereszkedtünk le, amin átkelve rögtön újabb emelkedőnek gyűrkőztünk neki (30. kép).

Hosszú és kitartóan emelkedő kaptató várt ránk, amin bő 1 km-en át kapaszkodtunk fölfelé. Az emelkedő háromnegyedéhez érve bal kéz felől érintettünk egy nagyobb erdőirtást, majd még egy utolsó lendületet véve nemsokára felértünk a nyitott gerincen húzódó zöld sáv jelzésig. A hullámvasút zárásaként átbuktunk az É-i lejtőkre és a széles földúton lustán nekilóduló terepen szép lassan visszatértünk a zárt erdőbe. Egy bal kanyart véve a fák között aztán hirtelen esésbe kezdett a hegyoldal, melyen egészen a piros sáv jelzéséig ereszkedtünk le. Itt jobbra fordulva az új jelzésünk szűk ösvényén még egy rövid és enyhe emelkedőt kellett abszolválnunk és kisvártatva már a Máré-vár (Dél-Dunántúli Piros Túra Igazolópont) büszke falai tornyosultak előttünk. Megkerülve a várat, annak főkapujához siettünk, ahol aktuális ellenőrzőpontunk őrei már vártak minket (31-32. kép).

Igazolást követően visszatértünk a piros sáv jelzésünkre és a Vár-völgy vonalát követve K-i irányba fordultunk. A Hidasi-völgy mellet aznapi túránk másik fénypontja következett, ahogy a lenyűgöző színkavalkádban pompázó, meredek hegyoldalak vonalát követve egyre mélyebbre hatoltunk a völgyben. Nem sokkal azután, hogy búcsút intettünk a várnak egy elnyújtott, jobbos ívű kanyart követve mély völgybevágáshoz érkeztünk, melynek közepén a hűsítő vizű Gergely-Éva-forrás szépen kiépített kifolyója várt minket, közvetlenül az út mellet (33. kép).    

Ittunk néhány kortyot a friss forrásvízből, majd továbbindultunk a hangulatosan kígyózó ösvényt taposva. Visszakanyarodva a forrás beugró részétől, szép lassan párhuzamosan haladtunk a völgy aljában húzódó műúttal és az azt kísérő patakkal, miközben talán az egész túra legszebb erdein haladtunk keresztül (34-35. kép).

Kisvártatva egy újabb völgybevágáshoz érkeztünk, amin hamar túljutva nemsokára már az Iharos-kúthoz ereszkedtünk le egy jobb kanyart követően. Még mielőtt elértük volna a kiépített forrást, hamarjában meg kellett oldanunk a patakátkelést, mivel a fölötte átívelő fahíd, már egy ideje megadta magát és félig bedőlve fekszik a patakmederben. Néhány nagyobb kövön átegyensúlyozva azért könnyedén vettük az akadályt, majd a néhány méterre található forrás érintésével felkapaszkodtunk a közeli műútra (36. kép).

A műúton jobbra fordulva tartottuk a korábbi menetirányt és a kanyargós aszfaltcsíkot követve közel 2 kilométeren át koptattuk azt. Nem igazán vagyok a műutas szakaszok híve, de ez alkalommal kifejezetten élveztem ezt a szakaszt is. A hulló falevelek között sétálva legszebb arcát tárta fel előttünk lenyűgöző szépségű völgy, miközben a dombok felett utat törő napsugarak még élénkebbé varázsolták a már egyébként is rendkívül vibráló színorgiát (37. kép).

Az út mellett felállított táblák tanulsága szerint a völgy ezen szakaszán a Vár-völgyi geológia tanösvény útvonalával közösen vezetett jelzésünk, így a pazar színek mellett érdekes felszíni formákat is megfigyelhettünk, ha tekintetünk a sziklás völgyoldal felé fordítottuk. A környező dombokat alkotó kőzetek jó víztartóképességének köszönhetően rengeteg forrást is találhatunk a környéken, a Mária-kút mellett elhaladva mi magunk is már a 3.-at érintettük a völgyben (38. kép).

Miután az aszfaltút egy jobbos hajtűkanyart véve (Pusztabánya felé kanyarogva) elhagyta a völgyet, mi egyenesen letérve róla, enyhe emelkedő mentén kisvártatva egy zöldellő tisztásra érkeztünk, melynek szélében megbújva, tűzrakóhelyek és egy apró erdészház (Dél-Dunántúli Piros túra Igazolópont) között  a Pásztor-forráshoz érkeztünk (39-40. kép).

Az igen nagy hozamú forrás kellemesen hideg vízéből szintén felhajtottunk egy bögrével, majd az erdőszélen tovainduló, széles földútra lépve búcsút intetünk a vadregényes Vár-völgynek (41. kép).

A kitartóan emelkedő, néhol kissé köves földúton lassan, de biztosan É-felé kapaszkodtunk, mígnem egy éles jobb kanyarral megtörve az irányt K-nek fordultunk. Hosszú egyenest követve a lassacskán békésebbé szelídülő terepen nemsokára felérkeztünk a Dögkút-tetői elágazóhoz, ahol szintén jobbra fordulva a sárga sáv - kék kereszt egybefonódó jelzéseire váltottunk (42. kép).

A Dobogó felől érkező poros földúton továbbindulva gyorsan letudtunk egy könnyed lejtőt, majd a Cigány-hegy É-i lábához érve elhagytuk a jelzéseket és immáron szalagozást követve kapaszkodtunk fel a hegyre. A fűvel benőtt, szűk kis szekérút egészen a gerincig vezetett minket, amin átbukva már rögtön meredeken ereszkedtünk is le a nehezen járható, köves D-i oldalon (kihagyva ezúttal a Cigány-hegyi kilátót). A lendületes lejtőn pillanatok alatt leértünk a keskeny műútra, amin balra fordulva ismét jelzést váltottunk. A kék sávot követve kanyargós, helyenként igen meredek lejtőkön szép lassan ereszkedtünk lefelé Kisújbányára, következő ellenőrzőpontunk helyszínére. A falu szélén található Klumpás fogadóba betérve először meglepődve szemléltük, hogy milyen sokan zsúfolódtak össze a szűk kis udvaron, kihasználva a kellemes időt, majd a tömegen átvágva betértünk a fogadó szintén nem túl tágas épületébe (43. kép).

Lehet, hogy mi érkeztünk pont rosszkor, de kissé kaotikus helyzetek uralkodtak a pontban. A pecsételést még igen hamar begyűjtöttük, ami mellé még egy rétesre beváltható kupont is kaptunk, de azt követően hosszas sorbaállás következett. Talán sokkal célravezetőbb lett volna, ha a pontőröktől egyből meg is kapjuk a réstest, mert így, amíg az előttünk álló rövidtávosok szép kényelmesen kikérték a kis kávéjukat is a pultnál, addig mi 15-20 percet várhattunk az egyetlen szem rétesünkre. Mentségükre legyen szólva megérte, mert tényleg nagyon finom almás rétest ehettünk (a túrósról már sajnos lemaradtunk). 
Miután végre hozzájutottunk a rétesünkhöz, megköszönve a kedvességet gyorsan folytattuk is tovább a túrát. Visszatérve a műútra még néhány métert megtéve leereszkedtünk a falu központjába (Dél-Dunántúli Kéktúra Igazolópont), majd a hatalmas fenyőfák mögött megbújó kis kápolna dombját megkerülve szép lassan kifelé tartottunk Kisújbányáról. Szalagozást követve enyhe, de elnyúló emelkedőn D-i irányba haladtunk, ahol néhány elhagyatott ház előtt elsétálva egészen a közeli Miske-tetőre kapaszkodtunk fel (44. kép).

Lehet, hogy már említettem párszor, de a Miske-tető személyében egyik kedvenc mecseki szakaszomhoz érkeztünk. Legyen szó az év bármely szakáról, csodálatos panorámában gyönyörködhettünk a környező lankás vonulatokra letekintve, ahol mindig kissé olyan érzésem van, mintha alpesi legelők között sétálnánk. A mostani, őszi színek is igazi idilli képet festettek a völgyben megbújó Kisujbánya házairól, illetve a Mecsek végtelen erdeiről (45-46. kép).

A szemet gyönyörködtető tájban sétálva, helyenként meg-megállva haladtunk végig a gerincen, mert egyszerűen nem lehetett betelni a látvánnyal (47. kép).

Bármennyire is szerettük volna, nem időzhettünk túl soká a zöld lankákon, hiszen volt még hátra bőven a túrából. Így újra csatlakoztunk a Cigány-hegy felől érkező sárga sávhoz, melyen kisvártatva visszatértünk az erdőbe. Egy kicsit meredekebb kaptatón letudtunk némi szintkülönbséget, majd az enyhén hullámzó erdei úton rövidesen kereszteztük a zöld sávot. Maradva a sárgán elhaladtunk nemsokkal a Hárs-tető csúcsa alatt, majd a hirtelen balra letérő ösvényt követve kifejezetten meredek lejtőn ereszkedtünk lefelé, egészen a Diós-kútig (48. kép).

A forrás érintését követően folytattuk tovább az ereszkedést, de már jóval békésebb terepen. Hamarosan kiértünk a közeli műútra, amin átkelve egy fokozatosan mélyülő völgy aljában vezetett lefelé utunk. Az éppen csak csordogáló patakot követve rövidesen megérkeztünk Püspökszentlászlóra, ahol az arborétum sarkánál jobbra fordulva pillanatok alatt az 5. ellenőrzőpontunkban találtuk magunkat. A Hettyey-forrás melletti padoknál várakozó pontőrök kedélyesen pecsételtek itinerünkbe, majd útravalóul még egy szelet nápolyival is kedveskedtek (49-50).

A pontban kicsit megpihenve megcsodálhattuk a szemben lévő püspöki kastélyt, melyen jelenleg felújítási folyamatok zajlanak, de ennek ellenére is impozáns látványt nyújtott (51. kép).

Miután ismét útra készen álltunk a kastély mellett visszasétáltunk a sárga sáv, kék négyszöggel kiegészülő jelzésére, majd egy darabon az arborétum kerítése mellett sétálva búcsút intettünk Püspökszentlászló hangulatos kis településének (52-53. kép).

Az arborétumtól eltávolodva nemsokára balra fordultunk és ÉK-felé haladva egy meredek falú, mély völgy felett gyalogoltunk. Az egyenletesnek induló széles földút lassacskán elkezdett emelkedni, mígnem  egy elnyújtott jobbos ív mellett hirtelen igen meredeken kapaszkodtunk felfelé. Felérve a közeli műút aszfaltjára búcsút intettünk a jelzéseknek, és balra fordulva már szalagozást követtünk. Egy rövid ideig a keskeny műúton haladtunk, majd egy kisebb tisztáson átvágva nemsokára betértünk az erdőbe, ahol a fokozatosan emelkedő terepen szép lassan kapaszkodtunk felfelé. A hosszú egyenest követve nemsokára felértünk a dombtetőre, amit követően már jobbára síkban kanyarogtunk a klasszikus erdei szakaszokon átvezető széles földúton. A hegyoldalak vonalát követve elnyújtott jobbos ív mentén haladtunk, majd azt lezárandó É-nak fordulva nemsokára egy nyitott, megritkított szakaszhoz érkeztünk, ahol becsatlakoztunk a Réka-kunyhó felől érkező kék négyszögre. Balra fordulva az új jelzésen még egy kisebb emelkedő várt ránk és kisvártatva megérkeztünk a Somos-hegy alatt található Szamár-pihenőhöz, ahol a zöld sáv keresztezte utunkat (54. kép).

Átbukva a gerincen hirtelen ereszkedő lejtő mentén tempósan kanyarogtunk lefelé, néhol kidőlt fákat kerülgetve. A rövid de gyors lejtmenet végén kiértünk az erdőből és a Kisújbánya felett hullámzó kövér legelők mentén lassan visszakanyarodtunk a csendes kis falu határába (55. kép).

Egy nagyobb tanya mellett elhaladva nemsokára megjelentek az első lakóházak is, melyek között egészen a falut hosszanti irányban átszelő "főutcáig" sétáltunk (56. kép).

Az út mellett (néhol az úton) csörgedező kis patakon átkelve jobbra fordultunk a kék sáv jelzésén, és kisvártatva már az Óbányai-völgy magas partfalai között sétáltunk, közvetlenül a kiszélesedő patak mellett, ahol a Dél-Dunántúli Kéktúra kétség kívül egyik, ha nem a legszebb Mecseki szakasza várt ránk. A békésen hullámzó, keskeny ösvény vonalát követve nemsokára átkeltünk a csobogó vízfolyás kövein egyensúlyozva, majd Bodzás-forrás mellett egy szépen rendben tartott kis tisztáshoz érkeztünk (57. kép).

A tisztást követően visszatértünk a fák közé és egy kissé megkopott kereszt előtt elsétálva tovább kígyóztunk a hangulatos völgy vonalát követve. Rövidesen elérkeztünk a völgy egyik fő látványosságának tartott, meseszép Ferde-vízeséshez, ahol az egymásra rakódott kőzetrétegek lepusztult felszínén alábukdácsoló víztömeg hangos robajjal törte előre magát sziklás medrében (58. kép).

Néhány méterrel a kitaposott ösvény alatt megbújó, lenyűgöző természeti képződmény fentről szemlélve is lebilincselő látványt nyújt, de ha teljes pompájában szeretnénk megcsodálni annak szépségét, akkor azt rövid ereszkedést követően közvetlenül a zúgó patak mellől meg is tehetjük (59. kép).

Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban visszakapaszkodtunk a kitaposott ösvényre és néhány méterrel arrébb egy fahídon átkelve immáron a patak bal partján kanyarogtunk tovább. Rövid sétát követően aztán ismét egy varázslatos helyre csöppentünk, ahol a Csepegő-szikla lekoptatott falain áteső patak gyönyörű vízesés formájában hullott alá (60. kép).

A magával ragadó látvány szintén megérte azt a pár pillanatot amit rászántunk, de azért túl sokáig nem ragadhattunk le itt sem. Még nagyon hosszú út állt előttünk a völgyben, ahol a hol kiszélesedő, hol elkeskenyedő patak bal partján kanyarogva kitartóan haladtunk előre. Természetesen a látnivalók sora még koránt sem ért véget, sőt! A csodálatos őszi színű köntösébe öltözött völgyoldalak között sétálva ámulva figyeltük ahogy a rohanó vízfolyam felszínét lépten-nyomon apró kis zúgók, lépcsős vízesések korbácsolják fel (61-62. kép).

Ahogy közelítettünk a völgy vége felé, helyenként magányosan álló hétvégi-, illetve turistaházakba botlottunk, melyek a sürgő forgatagtól elvonultan, idilli környezetben megbújva várják vendégeiket (63. kép).

Az időközben kanyargóssá váló patakon többször is átkelve már erősen kifelé tartottunk az Óbányai-völgyből, úgyhogy szép lassan felkészültünk rá, hogy érzékeny búcsút vegyünk annak vendégmarasztaló vonulataitól (64-65. kép).

Az egyre sűrűbben előbukkanó épületek között már a megzabolázott, mesterséges mederbe terelt patak mentén haladtunk, majd kisvártatva a Pisztrángos-tavak hangulatos kis partjaihoz érkeztünk. Baloldalról megkerültük az egymást érő két parányi tavat, majd egy kisebb focipálya mellett elhaladva nemsokára beértünk Óbánya főutcájára (66-67. kép). 

A hosszúra nyúló utca aszfaltját koptatva megismerkedhettünk a csendes, rendezett kis faluval. Két oldalt egymást érték a szebbnél-szebb, sváb stílusú házak, melyek míves gerendákkal díszitett tornácai különös hangulatot kölcsönöztek a településnek. Emellett számtalan kulcsosház, hétvégi-, illetve turistaház, kézműves műhelyek és múzeumok sorakoztak az utcafronton (68-70. kép). 

A nagy bámészkodás közepette egészen a falu központjában található templomig sétáltunk, amivel szemben található kocsmában (Dél-Dunántúli Kéktúra igazolóhely) utolsó előtti pontunkhoz érkeztünk. Gyors igazolást követően hátrahagytuk a minden településen biztos pontnak számító templom-kocsma kettősét és kisvártatva jobbra fordultunk a zöld keresztre. Pár száz métert követően kiértünk a házak közül és a helyi focipálya mellett betértünk az erdőbe. Mivel már úgyis "régen volt" szint a túrában, így egy igen hosszúra nyúló, majd 1,5 km-en tartó hegymenetbe kezdtünk a Döngölt-árokban. A terep egyébiránt kifejezetten jól járható volt, a széles földúton semmi sem akadályozta a zavartalan haladást, csak hát a kitartóan és a végére már igen meredeken emelkedő kaptatóval meg kellett küzdenünk. Jobb kéz felől egy gyönyörű szép, mély völgytől kísérve végül csak sikerült abszolválni az izzasztó akadályt és az Ötös úti kunyhóhoz felérve kifújhattuk magunkat (71. kép). 

A kunyhótól továbbindulva rövid ideig még szintben vezetett jelzésünk, majd a kitartóan balra kanyarodó út vonalát követve fokozatosan meredek ereszkedésbe csaptunk át. A lejtő aljához érve egy széles földútba csatlakoztunk be, melyen jobbra fordulva elhaladtunk egy nagyobb erdőirtás mellett, majd a balra kanyarodó útról letérve visszatértünk a fák közé. Az újfent nekilóduló terepen egészen a Réka-völgyig ereszkedtünk tovább. A hangulatos völgyben DNy-i irányt felvéve hosszasan haladtunk a piros kereszt keskeny ösvényén, mialatt többször is átkeltünk a mellettünk csordogáló sekély kis patakon (72. kép). 

Majdnem másfél km-en át követtük a völgy vonalát, néhol kissé sáros terepen, haladva, mígnem néhány hatalmas fenyőfa szomszédságában megérkeztünk a piros kereszt - kék négyszög találkozásánál fekvő Réka-kunyhóhoz (73-74. kép). 

Kihasználva az adódó lehetőséget kicsit letértünk a kijelölt ösvényről, és a kunyhótól mindössze néhány méterre található Etelka-forrásnál megpihenve, csillapítottuk szomjunkat a csordogáló, friss vízből. (75-76. kép). 

A rövid pihenőt követően felvettük a kék négyszög Ny-ra tartó vonalát és egyből bevettük magunkat az előttünk tátongó mély völgybe. Kezdetben még a völgy aljában sétálva békés terepen haladtunk, csupán a kidőlt fák között kellett szlalomozni, majd szép fokozatosan felkúsztunk a meredek hegyoldalba (77. kép). 

A meredek lejtők vonalához igazodva, hullámozva haladtunk előre a kijelölt szűk kis ösvényen. Folyamatosan balra tartva nemsokára egy hosszan elnyújtott egyeneshez értünk, mely combos emelkedőjét letudva felértünk a Bodzás-völgy felett húzódó gerincre (78. kép). 

Jobbra fordulva a széles földúton, már jóval békésebb terepen, de még továbbra is kitartóan felfelé tartva haladtunk előre, amivel lényegében a Zengő brutálisan meredek É-i lejtőire melegítettünk be (79. kép). 

A magas erdőben vezető folyamatos, de egyenlőre még békésen emelkedő útnak végül a Pécsvárad felől érkező keskeny műút vetett véget, melynek túloldalán, szemben egy tágas tisztáshoz érkeztünk. A zöldellő réten átvágva elhaladtunk a Zengő-kő mellett, majd az erdőszélhez érve kezdetét vette a durvulás (80. kép). 

Hirtelen brutális dőlésszöget vett az emelkedő, melyen kezdetben szalagozást követve haladtunk, majd rövid időre megtörve a kapaszkodás ritmusát egy széles szekérút keresztezte utunkat. A szűk kis ösvényen maradva mi egyenesen folytattuk tovább a hegymenetet, csak már a sárga sávot követve. A rendkívül hosszúra nyúló É-i lejtő kitaposott útján kitartóan küzdöttük magunkat felfelé, pedig egyes szakaszai olyan meredekek voltak, hogy szinte állva lehetett legelni. Végül a majd 1 km-es csúcstámadást követően az ellaposodó hegytetőn megpillantottuk a Zengő-kilátó égbetörő betongyűrűit, amit a Zengő-vár romjai mellet elhaladva kisvártatva el is értünk. Ezzel be is gyűjtöttük utolsó pontunkat (81-82. kép). 

Elég cudar idő volt a csúcson, a feltámadó szélben kifejezetten hűvös volt, ezért gyorsan tovább is indultunk a sárga háromszög Hosszúhetény felé tartó jelzése mentén. Tartva a Ny-i irányt, kezdetben egyenletesen ereszkedve haladtunk, miközben érintettük a Bocz-keresztet is, majd a csúcstól számított 700 métert követően  az élesen balra kanyarodó földúton kifejezetten meredek lejtmenetbe fogtunk. A kék háromszög leágazójához érve aztán ismét egyenletessé váló terepen gyalogolva haladtunk tovább, szép lassan távolodva a Zengő durvább lejtőitől (83. kép). 

Rövid gyaloglást követően egy erdei vadkerítés sarkához érve letudtunk egy gyors jobb-bal kanyarkombinációt, majd a lendületes lejtők mentén ereszkedve szép lassan lecsorogtunk a Hosszúheténytől ÉK-re található szőlőföldek és pincék közé. Még jó darabon kanyarogtunk a nyitott domboldalban, keskeny szekérutak nyomvonalát követve, miközben a Hármas-hegy nem is oly távoli vonulatai kísérték lépteinket (84. kép). 

Innét már nem volt sok hátra, jócskán az utolsó kilométeren belül járva nemsokára visszatértünk a lakóházak közé, ahol szinte rögtön balra fordultunk a Verseny utcába és még pár lépést megtéve meg is érkeztünk a célba. Beérkezést követően egyből át is vehettük a teljesítésért járó emléklapot és kitűzőt, ami mellé még egy tányér babgulyás elfogyasztására feljogosító kupont is kaptunk, amit a helyi Tavasz Vendéglőben válthattunk be. Egyetlen szépséghibája a történetnek, hogy a rendezők addigra már kifogytak a "Mecsek 1800"-as kitűzőkből, így kissé csalódottan kénytelenek voltunk beérni "Mecsek 400" kitűzőkkel, de szerencsére ígéretet kaptunk a hiányosság pótlására, úgyhogy reméljük a legjobbakat. A fantasztikusra sikerült túranap megkoronázásaként végül még átsétáltunk a közeli vendéglőbe, ahol elfogyasztottunk egy jó adagnyi meleg, isteni finom babgulyást. Soha rosszabb túrát!
Azt kell, hogy mondjam a "Mecsek 1800"-ban ezúttal sem kellett csalódnunk, ismét bizonyította helyét a legjobb mecseki túrák sorában, sőt! Mindegy, hogy melyik irányból járjuk végig a 40 km-es távot, szerintem az egyik legszebb vonalvezetésű túráról beszélünk: a Hidasi-völgy, a Vár-völgy vagy éppen az Óbányai-völgy csodálatosan szép, vadregényes völgyei már önmagukban megérnének egy külön túrát, de melléjük még olyan csodálatos helyek társultak, mint a Miske-tető, Pusztabánya, illetve a Mecsek legszebb, legeldugottabb falvai közé tartozó Kisújbánya, Püspükszentlászló és Óbánya. Igaz mindezért meg is kell küzdnünk rendesen, hiszen a túra 40 km-e alatt mintegy 1700 méter szintkülönbség vár ránk, amibe beletartoznak a Hármas-hegy és a Zengő legmeredekebb lejtői is. A rendezés szintúgy első osztályú, amely profi szalagozásban (leszámítva a Hármas-hegyi apró bakit), szép és informatív itinerben és segítőkész, kedves pontőrökben nyilvánult meg. Én a szolgáltatásra is azt mondanám, hogy rendben volt, bár a pontokon nem kellett attól félni, hogy elcsapjuk a hasunkat, de a finom rétes és a túra végi meleg babgulyás isteni volt.