Táv: 42,3 km
Szint: 1600 m
Időpont: 2014.11.29.
Rajthely: Badacsonytomaj
A Balaton környékén járva mindig is vágyakozva tekintettem az É-i part mentén sorakozó Tanúhegyek lenyűgöző vonulatait, megfogadván, hogy egyszer majd tiszteletemet teszem a magával ragadó természeti képződmények masszívumai között. Hosszú várakozást követően végül elérkezett a nagy nap és a "Tanúhegyek nyomában 40" teljesítménytúra alkalmával végre személyesen is megismerkedhettem a Balaton egyik legcsodálatosabb és leghangulatosabb vidékével. Előzetesen minden nagyon "klappolt" a szombati programmal kapcsolatban, hiszen a régóta vágyott, gyönyörű helyszín ugye adott volt, de emellett egyébként is rengeteg jót hallottam/olvastam már a túráról. Akárkinek említettem, az szinte ódákat zengett a "Tanúhegyek nyomában 40"-ről, így hát érthető módon nagy izgalommal vártam a hétvégét. Sajnos azonban, ahogy elérkeztünk november 25-hez, úgy az időjárás némileg felülírta előzetes terveinket....de erről majd kicsit később.
Szombat reggel (még teljesítménytúrákhoz képest is) iszonyú korán, 3.30-kor indultunk el Pécsről, hogy Orfű-Dombóvár-Kaposvár érintését követően 7 fősre duzzadt csapatunkkal egészen Badacsonytomajig utazva felkeressük túránk kiindulópontját. Nem sokkal hét óra után érkezhettünk meg a helyi általános iskolába, mely központi auláját hatalmas túrázó sereg népesítette be. Miután kitöltöttük a regisztrációs lapot gyorsan beálltunk mi is a 40-es táv nevezési asztala előtt kígyózó hosszú sor végére (1. kép).
Bő 10 perces sorban állást követően, aztán végül hozzájutottunk az itinerünkhöz, melyre a kijárati ajtónál még egy pecsétet begyűjtöttünk és már neki is vághattunk a hosszú távnak (42,3 km). Az első pár méteren még kicsit böngésztük a menetlevelet, mert a mellékelt térképen szinte alig voltak kivehetőek a jelzések, de szerencsére az útvonalleírás és a szakaszleírásokat tartalmazó táblázat kiválóan kompenzálták azt. Búcsút intve az iskola épületének balra fordultunk a Fő utcán, majd a kéttornyú bazalttemplom előtt elsétálva már a sárga sáv jelzést követtük (2. kép).
Nem sokkal arrébb jobbra fordulva még egy darabon kanyarogtunk Badacsonytomaj utcáin, majd az épületeket szép lassan hátunk mögött hagyva betértünk az erdőbe. Az egyre meredekebben kapaszkodó, szűk erdei ösvény vonalát követve a Badacsony ÉK-i lejtői felől indítottuk meg a hosszúra nyúló csúcstámadást (3. kép).
Az erdőből kiérve, rövid időre egy széles szekérútra váltottunk, mely szélében útjelző táblák tereltek minket a Klastrom-kút irányába. Nemsokára vissza is tértünk a fák közé, ahol még néhány lépcsőt leküzdve kisvártatva megérkeztünk a kiépített forráshoz és a mellette található kegyhelyhez (3. kép).
Innentől egy kissé békésebbé váló terepen folytattuk tovább utunkat a kopasz erdő lehullott levelei között gázolva. Pár száz métert követően elérkeztünk a Badacsonyt É-felé elhagyó Országos Kéktúra jelzéséhez, amin balra fordulva (D-i irányba) megindultunk a hegytető felé. A Kőkapu hosszúra nyúló és meredeken emelkedő lépcsőinek nekifeszülve kitartóan kapaszkodtunk egyre feljebb, bár a szűk lépcsőkön kissé belassultunk az előttünk feltorlódott tömeg mögött (4. kép).
Miután az utolsó lépcsőfokokat is sikeresen abszolváltuk, a szép fokozatosan békéssé szelídülő terepen közelítettünk a hegytető felé (438 m). Egy ponton a kék jelzés élesen jobbra fordulva hirtelen távolodni kezdett a csúcstól, mi azonban a piros háromszögre váltva rövid kitérőt tettünk a közeli Kisfaludy-kilátóhoz, ahol első ellenőrzőpontunk várt minket (5. kép).
Ahogy a kép is mutatja, sajnos az időjárás nem fogadott minket kegyeibe és a túrát majd teljes egészében vastag ködfelhőben gyalogolva teljesítettük. Igazán kár érte, mert nem, hogy a tájból, de még a talpunk alatt lévő hegyekből sem láttunk semmit. Na de sebaj, ha egyszer már nekifogtunk, akkor ez semmiképp sem tarthatott vissza. A rövid kis kitérőt követően visszatértünk a kék sáv jelzésünkre és a lustán nekilóduló lejtőn ereszkedésbe kezdtünk. Egy magányosan álldogáló házikóhoz érve megtörtük a lejtmenet vonalát és balra fordulva haladtunk tovább lefelé (6-7. kép).
Egy elnyújtott jobb kanyart követően végül egészen a Hertelendy-emlékműig ereszkedtünk le, ahol egy fa törzsére erősített bójánál feltételes ellenőrzőpontot találtunk. Gyorsan vettünk egyet a zacskóba kihelyezett matricák közül, majd fölfelé kapaszkodó lépcsőkön továbbindulva ismét kis hegymászás következett. A lépcsősor tetején méretes sziklatömbök között haladtunk át, majd a hegytető platójának D-i szélében kanyarogva előbb érintettük az Egry József kilátót, majd jobbos ívet követve nemsokára már a hegyoldalban büszkén nyújtózkodó Ranolder-kereszthez érkeztünk (8. kép).
Az újabb feltételes ellenőrzőponton ismét magunkhoz vettünk egy matricát, majd ÉNy-nak tartva még egy rövid darabon maradtunk a plató szélében. A Czinka Panna pihenőhöz érkezvén balra fordultunk a meredeken ereszkedő, sziklás hegyoldalban és a 464 lépcsőfokból álló Bújdosók-lépcsőjén leereszkedve búcsút intettünk a Badacsonynak (9-10. kép).
A lépcsők aljában balra fordulva megtettünk néhány métert a kék sáv - piros sáv egybefonódó jelzését követve, majd a jobb kéz felé hirtelen letérő kéken megkerültük az egykori Rodostói turistaházat. A keskeny lépcsősoron ereszkedve kisvártatva kiértünk a közeli műútra, amin szintén jobbra fordulva folytattuk tovább utunkat. Lendületesen ereszkedő lejtőkön kocogva szép lassan megszaporodtak körülöttünk az épületek, majd nemsokára meg is érkeztünk Badacsonytördemic kicsiny kis településére. A Ny-i irányt tartva (Rodostó út - Hősök útja - Zöld fa utca) egyenesen átvágtunk a településen. Igen hosszúra nyúló műutas szakasznak nekiveselkedve előbb átkeltünk a vasúti síneken, majd hamarjában a 71. sz. főúton is, és Szigliget felé vettük az irányt (11. kép).
Nagyjából 2 kilométernyi aszfaltkoptatást követően rövid időre hátrahagytuk a műutat, hogy a Wass Albert emlékpark szépen kifaragott székelykapuja alatt átsétálva megcsodálhassuk a közeli Avasi templom kissé megkopott, de hangulatos romjait (12-16. kép).
A rögtönzött történelemidézést követően visszatértünk a műútra és a kék sáv jelzés vonalát ismét felvéve továbbindultunk Ny-felé. Rövidesen csatlakozott hozzánk a piros, illetve a sárga sáv jelzése is, majd az Esterházy Pince (Bormúzeum) előtt elsétálva hamarosan megérkeztünk Szigligetre (17-18. kép).
A Kisfaludy utcában haladva egészen a római katolikus templomig gyalogoltunk, ami mellett jobbra fordulva rátértünk a sárga romjelzésre. Néhány lépcsőt követően balra fordultunk a várhoz tartó, köves emelkedőn, melyen egészen a második ellenőrzőpontunkig sétáltunk (19-21. kép).
A várba ezúttal sajnos nem jutottunk be, lévén, hogy csak 10 órától nyitott, így közvetlenül a várfal tövében tudtuk begyűjteni aktuális matricánkat (22. kép).
Az igazolás mellé még néhány szem nápolyit is kaptunk, amit megköszönve búcsút is intettünk a pontnak, majd a korábbi úton visszacsorogtunk egészen a templomig (23. kép).
Elnyújtott balos ívet követve hamarosan kiértünk a korábbról már ismerős 71. sz. főúthoz és jobbra fordulva párhuzamosan haladtunk azzal, a bicikliút keskeny aszfaltcsíkját koptatva. Majd egy kilométeren át haladtunk így, mígnem végül átkeltünk az országúton és immáron a piros sáv jelzéssel kiegészülve egyenesen a Szent György-hegy felé vettük az irányt. Ezen a kissé monoton szakaszon még jódarabon műúton haladtunk egy hosszú egyenest követve, mígnem 1,5 km után jobb kéz felé letértünk egy keskeny mellékútra. Elhagyva a kék sáv - piros sáv egybefonódó jelzéseit, szőlőföldek határában szép lassan megérkeztünk a Horváth Pincéhez, ahol már a 3. feltételes pontot gyűjthettük be (25-26. kép).
Igazolás után továbbindultunk a szűk utca vonalát követe. Széles szőlőföldektől és elszórtan található présházaktól kísérve haladtunk előre a lomhán nekilóduló, enyhe emelkedőn. Nemsokára visszatértünk az aszfaltra, amivel egy időben újfent felvettük a kék sáv - piros sáv jelzéseit, és egy rövid egyenes szakaszt követő gyors bal-jobb kanyarral felértünk a ködbevesző Lengyel kápolna és a Tarányi pince sárga épületeihez (27-28. kép).
A robusztus présház előtt balra fordulva tovább követtük a műút vonalát, immáron a sárga sáv jelzésével is kiegészülve, amin kisvártatva a hangulatos pihenővel egybeépített Oroszlánfejű-kút csobogó forrásához érkeztünk (29-30. kép).
A forrástól nem sokkal arrébb hirtelen jobbra fordulva letértünk a műútról, és még jó darabon a terebélyes szőlőföldek és hangulatos pincesorok között kanyarogtunk. A végeláthatatlan szőlősorokat szép lassan felváltották a fák, mígnem két, egymást követő éles jobbkanyart követően már a sűrű erdőben találtuk magunkat. Kisvártatva a piros sáv, illetve sárga sáv leágazójánál található feltételes ponton begyűjtöttük aktuális matricánkat, majd továbbindulva már csak a magányos kék jelzést követve visszakanyarodtunk a Szent György hegy D-i lejtőire (31. kép).
Széles szekérutat követve kanyarogtunk tovább a hegyoldalban, miközben a szép fokozatosan nekilóduló emelkedőkön egyre feljebb kapaszkodtunk. Egy hosszú balos ívet követve lassacskán már a hegy egyre meredekebbé váló K-i lejtőit tapostuk, ahol egy magányos esőbeállóhoz érkezvén éles bal kanyart vettünk, és a kék háromszög jelzésre váltva csúcstámadásba kezdtünk az igen meredeken nekilóduló emelkedőn (32-33. kép).
Szerencsére nem húzódott túl sokáig a combos kaptató, így igen hamar felértünk a hegytetőre (415 m). A nyitott tisztás közepén álló pihenőpadoknál begyűjtöttük 3. ellenőrzőpontunk igazolását és mivel igencsak hűvös volt fent a csúcson, gyorsan tovább is álltunk. Maradva a kék háromszög keskeny ösvényén még egy rövid ideig a gerincen haladtunk, majd egy éles jobb kanyart véve nekiveselkedtünk az É-i oldal hirtelen nekilóduló, helyenként igen meredek és csúszós lejtőjének. Rövid ereszkedést követően átmenetileg újra csatlakozott hozzánk a piros sáv jelzés, hogy nem sokkal arrébb, a nyitott hegyoldalban megbújó kilátópontnál ismét búcsút intsünk neki. A tartós köd miatt zavartalan kilátást itt sem találtunk, csupán csak egy magányosan ücsörgő pontőrt, aki a rövid táv résztvevőit várta. Mivel nekünk itt nem kellett pecsételnünk, ezért egy éles jobb kanyart követően tovább is álltunk és kisvártatva visszatértünk a kék sáv jelzésre. Az ereszkedést tovább folytatva hirtelen földöntúli tájba csöppentünk, ugyanis pillanatok alatt már a meseszép bazaltorgonák jellegzetes kőoszlopai alatt sétáltunk (34-37. kép).
A mindent beburkoló köd miatt sajnos teljes pompájában nem tudtuk élvezni a pazar látványt nyújtó természeti különlegességet, de még így is lélegzetelállító látványban lehetett részünk a sejtelmes sziklaformákat szemlélve (38-39. kép).
A sziklák között megbújó meredek ösvényt követve ráérősen ereszkedtünk lefelé, kellő időt biztosítva a nézelődésre. De azért lassacskán csak leértünk a közeli Kaán Károly kulcsosházhoz (Országos Kéktúra igazolópont), ahol túrázók nyüzsgő forgataga jelezte, hogy itt bizony "etetőponthoz" érkeztünk (40. kép).
Lévén, hogy adminisztratív teendőnk ezúttal nem akadt, nem volt más dolgunk, mint falatozni a felkínált finomságokból. A klasszikus túrázós menü (zsíros kenyér) mellé nagyon finom, forró teát és forralt bort is kínáltak a kedves pontőrök, mely nagyon jól esett ebben a kissé hűvös időben (41. kép).
Miután kellő mértékben pótoltuk a korábbi szakaszokon elégetett kalóriamennyiséget, ismét felkerekedtünk és a kék sáv - piros sáv egybefonódó jelzését követve meredek lépcsősoron ereszkedtünk lefelé egészen a Bogdán-kútig. A piros jelzésnek búcsút intve innen már csak a kéket követtük a fokozatosan békésebbé szelídülő terepen (42. kép).
Ahogyan haladtunk kifelé az erdőből, úgy a szép lassan elmaradozó fák helyébe fokozatosan ismét szőlőföldek és tágas szántók léptek. Az É-i haladási irányunkat egy éles jobb kanyarral megtörve K-felé fordultunk, majd a poros földút vonalát követve nemsokára átkeltünk Tapolca felől érkező műúton. Ezen a ponton búcsút is intettünk a kék sáv jelzésnek és a továbbiakban szalagozást követve jobb kéz felől megkerültünk egy széles szántóföldet, majd balra fordulva átkeltünk a vasúti síneken és rögvest a megduzzadt Eger-víz hömpölygő patakjához érkeztünk (43. kép).
A vízfolyás felett átívelő, nemrégiben felújított fahídon óvatosan átkelve átjutottunk a túloldalra, ahonnan nem messze ismét feltételes ellenőrzőponthoz érkeztünk (44-45. kép).
Mint a jól nevelt kisdiákok, begyűjtöttük legújabb matricáinkat a "Lutra albumba" és a szántóföldek között húzódó keskeny erdősáv mentén hosszú egyenes szakasznak vágtunk neki. A szekérút, melyen gyalogoltunk helyenként igen sáros volt, így nem úsztuk meg a napot dagonyázás nélkül, de szerencsére azért itt sem volt annyira vészes a helyzet. Sőt, voltak, akik kifejezetten élvezték, mert egy ponton a szalagozás leterelt minket az útról (nagyjából 100-150 méter erejéig), hogy kikerüljük a legnagyobb sárfürdőt, de sokan inkább az úton maradva az iszapbirkózást választották. Az egyenes végéhez közeledve aztán lassan feltünedeztek előttünk Gyulakeszi házai, melynek határába érkezvén megkerültük a kissé elhanyagolt focipályát és egy lovas tanya érintésével egészen a település központjáig gyalogoltunk (46-47. kép).
A Kisboldogasszony templom mellett rátértünk a zöld sáv jelzésre, és K-i irányba tartva, ahogy jöttünk, úgy rögtön el is hagytuk a települést (48. kép).
Miután búcsút intettünk Gyulakeszi utolsó épületeinek is, a változatosság kedvéért ismét szőlőföldek és gyümölcsösök határában folytattuk tovább a túrát. A kanyargós szekérúton szép lassan felkúsztunk a Csobánc Ny-i lejtőire, az egyenlőre még csak lomhán kapaszkodó emelkedőkön (49-50. kép).
Egy kissé elnyújtott egyenes vonalát követve nemsokára elsétáltunk a Rossz-templom romjai előtt, majd nem sokkal arrébb a zöld sáv - zöld romjelzés elágazójához érkeztünk. A két jelzés találkozásánál ismételten magunkhoz vettünk egyet a fára kihelyezett matricákból, és a zöld romjelzést követve felkerekedtünk, hogy meghódítsuk Csobánc várát (51. kép).
A ködbevesző Ny-i lejtőkön egyre nagyobb elánnal tekergőző szerpentinen kitartóan kapaszkodtunk fölfelé a köves utat követve, mígnem egy utolsó jobb kanyart véve végül felérkeztünk a hegytetőre. A célpontunkból egyenlőre még semmit sem láttunk, de ahogy haladtunk előre a gerincen, úgy kezdtek szép fokozatosan körvonalazódni a várrom sejtelmes sziluettjei. Átsétálva az öreg kőfalak között az egyik beugró részen mindjárt meg is pillantottuk 4. ellenőrzőpontunkat, ahova gyorsan odasietve megszereztük legújabb matricánkat (54-56. kép).
A matrica mellé nagyon finom aszalt sárgabarackot is kaptunk a sikeres csúcshódításért, amit jóízűen elmajszolva kicsit körbenéztünk a romok között. Miután végeztünk a várbejárással búcsút intettünk a pontnak és a kék romjelzést érintve É-felé távolodtunk a romoktól. A széles, nyitott fennsíkon sok tájékozódási pontunk nemigen adódott a sűrű ködben, de szerencsére a nagyszerű szalagozás segítségünkre sietett. Egy keskeny ösvényt követve leírtunk egy nagyobb félkört a hegytetőn, majd a kék romjelzéshez visszakanyarodva meredek ereszkedésbe kezdtünk, immáron az zárt erdőben haladva (57-58. kép).
A vár-kút érintésével hamarosan visszatértünk a kék sáv jelzésre, amin jobbra fordulva már békésebb terepen folytattuk tovább az ereszkedést. Szőlőföldek és tágas szántók között lendületes tempóban tudtunk haladni, majd 2 km-en át. Végül a Gyulakeszi felől érkező műúthoz érve jobbra fordultunk a széles műút vonalát követve és nagyjából 200 métert megtéve egészen a káptalantóti leágazásig sétáltunk (59. kép).
A két út találkozásánál megkerültük az útszéli keresztet és D-i irányba fordulva továbbindultunk Káptalantóti felé. Hosszas aszfaltkoptatást követően beértünk a falu központjába, ahol átkeltünk a Tekeres-patak felett átívelő betonhídon, majd balra fordulva a kék háromszög jelzésre váltottunk (60. kép).
DK-i irányban haladva szép lassan hátunk mögött hagytuk a falu utolsó házait, majd a szőlősorok között kígyózó széles földúton jó 1,5 km megtétele után egy éles jobb kanyarral visszatértünk az erdőbe. A Tóti-hegy lábáig könnyen járható, kellemes erdei úton haladtunk viszonylag jó tempóban, mígnem egy éles jobb kanyart követően lassan nekilóduló, de brutális hegymenetbe átcsapó emelkedőnek feszültünk neki. A csúszós, sáros meredélyen nem volt egyszerű a feljutás, de botok segítségével kifejezetten könnyen lehetett venni az akadályt, míg akik nem hoztak magukkal túrabotot, azokat egy hosszan kifeszített kötél segített az előrejutásban. A hegcsúcshoz közelítve kiértünk a fák közül és a kopasz, nyitott részen nemsokára meg is érkeztünk utolsó előtti ellenőrzőpontunkhoz (61-62. kép).
A ködülte magaslaton kissé hűvös idő fogadott minket, így pecsételést követően gyorsan vissza is indultunk, hogy újra nekivágjunk a meredek hegyoldalnak, csak ezúttal lefelé. A keskeny ösvényen ereszkedve sűrűn kerülgettük a szembejövő túratársakat, miközben fokozott figyelemmel lépdeltünk a csúszós avarban. A lejtő alsó harmadához érve aztán lendületet vettünk és a maradék részt lekocogva visszatértünk a zöld sáv jelzésre. Rövid gyaloglást követően kiértünk a sűrű erdőből és egy nagy vargabetűt téve megkerültük a bal kéz felől található pincészeteket és a hozzájuk tartozó szőlőket. Egészen a Káptalantóti felől érkező műútig kanyarodtunk vissza, amin jobbra fordulva mintegy 250 méteren át követtük annak vonalát. Jobbra letérve az aszfaltcsíkról kezdetben még kellemes, enyhén emelkedő erdei úton sétáltunk az időközben hozzánk csapódó kék sáv jelzésétől kísérve, míg el nem értük a Gulács K-i lejtőin kapaszkodó kék háromszög jelzését. Jobbra fordulva az új jelzésen megismerhettük a hegy igazi arcát, ugyanis hosszan elnyúló, meredeken kaptatóval fogadott minket a Gulács. Az egyetlen, keskeny, helyenként igen köves és csúszós ösvényt követve kitartóan kapaszkodtunk egyre magasabbra a meredek hegyoldalban, miközben D-ről megkerültük az egész hegyet. Hosszas, fárasztó küzdelem után végül sikeresen felértünk a csúcsra, ahol utolsó ellenőrzőpontunkhoz érkeztünk (63-64. kép).
Igazolást követően érzékeny búcsút vettünk a hegytetőtől, majd a korábbi keskeny ösvény vonalát követve ereszkedésbe kezdtünk. Próbáltunk lendületesen lefelé haladni, de a helyenként feltorlódó forgalom (a szűk úton egy ember épp, hogy elfért) és a csúszós, köves út miatt azért kellő óvatossággal kanyarogtunk lefelé. Visszatérve a kék sáv jelzéshez még egy darabon maradtunk a zárt erdőben, ahol már jóval békésebb terepviszonyok között ereszkedtünk tovább. Kiérve a fák közül nemsokára egy éles bal kanyarhoz érkeztünk, amit bevéve egészen a közeli műútig gyalogoltunk ki. Egy gyors bal-jobb kanyart követően átkeltünk az országúton és a domboldalban sorakozó présházak alatt sétálva nemsokára elértük utolsó feltételes pontunkat is. A túra hátralevő részében már szalagozást követve szép lassan visszacsordogáltunk Badacsonytomajra, ahol a korábbi szekérutat aszfaltozott műútra cseréltük és a Petőfi utcán végigsétálva visszaérkeztünk a célba. Az iskolába betoppanva megkaptuk a beérkezést igazoló utolsó pecsétet is, majd rögtön át is vehettük a teljesítésért járó gyönyörű szép oklevelet és kitűzőt. A túra hivatalos lezárását követően átsétáltunk a szomszédos konyhába, ahol a megfáradt túrázókat rengeteg finomsággal (lekváros/zsíros kenyér, nápolyi, aszalt füge és természetesen forró tea) fogadták a szervezők (65. kép).
Be kell, hogy valljam a túra végére igen kellemesen elfáradtam. Kissé csalókák voltak a hegyek, hiszen első ránézésre nem is tűnt olyan vészesnek a terep (a Badacsony, azaz a túra legmagasabb pontja is mindössze csak 438 méter magas), de a valóságban ehhez képest igen meredek és combos emelkedőkkel küzdöttünk meg a túra során. Mivel korábban még nem jártam erre, így nekem teljesen új volt a vidék, amiből sajnos a hatalmas köd miatt szinte semmit sem láttam, de ennek ellenére nagyon élveztem a túrát. Szigliget, az Avasi templomrom, a Lengyel kápolna, a Szent György-hegy bazaltorgonái, Csobánc ködbevesző vára...mind-mind igazán lenyűgöző volt. A sok műúttól eltekintettem volna, de gondolom máshogy nem igazán lehetett egy csokorba fogni a 6 tanúhegyet. A szervezőknek egyébként jár a dicséret, hiszen az útvonal kérdéses szakaszain kiváló szalagozással segítették a dolgunkat, de egyébként a rajtban korrekt itinert is kaptunk (bár ahogy az elején írtam, a térképen feltüntetett jelzések szinte értelmezhetetlenek voltak). Ami külön tetszett a menetlevélben az az, hogy az adott ellenőrző-, illetve feltételes pontokon pecsételés helyett egyedi matricákat kellett gyűjtenünk. A szolgáltatás szintén rendben volt, egy nagy frissítőpontunk volt a Szent György-hegynél (+ Szigligeten nápolyi, Csobáncon aszalt sárgabarack), valamint a célban szintén sok finomsággal kedveskedtek, de talán útközben még valami apróság (pl.: csoki jó lett volna). Összességében azt kell, hogy mondjam remek kis túra volt, jövőre ismét megpróbálkozunk vele, hátha többet látunk majd a tájból is. Köszönet a túráért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése