Pilis barlangjai 50

Helyszín: Pilis és Visegrádi-hg./Budai-hg.
Táv: 54,5 km
Szint: 2500 m
Időpont: 2015.02.07.
Rajthely: Budapest

Február első hétvégéjének hűvös, téli reggelén ismét barlangászkodásra csábítottak minket a Budai-hegység, illetve a Pilis és Visegrádi-hegység vadregényes tájai, ahol idén immár 4. alkalommal rendezték meg a "Pilis barlangjai" elnevezésű teljesítménytúrákat. Engedve hát hívószavuknak szombat kora hajnalban egy remek túra ígéretével mi is felkerekedtünk Bélával és Budapest felé vettük az irányt. Első ízben készültünk részt venni a túrán, így felfokozott várakozással érkeztünk meg a Gyermekvasút Szépjuhászné állomására, ahol a hajnali sötétség leple alatt tükörjégen lavírozva közelítettük meg az állomás melletti parkolóban felállított rajtasztalokat. Lehet, hogy a korai időpont (6.20 körül járhatott ekkor) miatt, lehet, hogy a kissé csípős időjárásnak köszönhetően, de nem volt valami nagy tolongás a nevezésnél. Ezért semmitől nem zavartatva szép kényelmesen mi is átestünk az ilyenkor szokásos adminisztráción, majd ezt követően ismerkedtünk egy kicsit a rajtban kapott itinerünkkel. Feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy valami nagyon gyönyörű és roppant igényes kiadványt vehettünk kézhez, amilyennel csak elvétve találkozhat az ember teljesítménytúrákon (1. kép).

A kis füzetben szereplő részletes útvonalleírások, és hasznos térképmetszetek mellett még 8 oldalnyi ismertetőt is találhattunk, melyek a túra útvonala mentén elhelyezkedő barlangok keletkezését és történetét foglalja össze, szemléltető térképábrákkal kiegészítve. Remek kis olvasmány.
Miután a térkép alapján megállapítottuk a helyes útirányt búcsút intettük a vasútállomásnak és a sínek mentén elindulva hamarosan csatlakoztunk az É-nak tartó sárga sávhoz. A derengő félhomályban ekkor már nem volt szükségünk fejlámpákra, így abszolút vállalható látási viszonyok mellett gyürkőztünk neki a Nagy-Hárs-hegyre kapaszkodó, hosszan elnyúló emelkedőnek. A helyenként jeges és csúszós ösvényen nem telt bele sok időbe és néhány kanyart követően már fel is értünk a hegytetőre. Azonban mielőtt még elértük volna a hegy legmagasabb pontján (454 m) nyújtózkodó Kaán Károly-kilátót, egy éles jobb kanyar törte meg az emelkedő vonalát, ahol a kopasz fák fölött letekintve megcsodálhattuk a hajnali fényekbe öltözött város ragyogását (2. kép).

Rövid bámészkodást követően továbbindultunk a korábbi ösvényünk vonalát követve és pillanatok alatt elértük a már említett kilátót. A robusztus felépítmény előtt elhaladva rövid ereszkedés következett egészen a sziklás hegyoldalban megbújó Bátori-barlangig, mellyel egy időben meg is érkeztünk első ellenőrzőpontunkhoz (3. kép).

Bátori-barlang:

"Triász mészkőben keletkezett, tipikus gömbfülkés barlang, a gömbfülkék páralecsapódásos oldással képződtek a légteres, meleg vizes járatokból kiindulva. A Hárs-hegy csúcs közelében nyílik, közvetlenül az azt fedő homokkő sapka alatt."

Az igazolást követően visszafordultunk a sárga sáv jelzésünkön és a felszínre bukkanó sziklatömböket kerülgetve néhány méternyit visszakapaszkodtunk a  hegycsúcs irányába (4. kép).

Kisvártatva ismételten elértük a Kaán Károly-kilátót, melynek kőalapokon nyugvó, faszerkezetes tornyát immáron az egyre erősödő világosságban is megcsodálhattunk (5. kép).

Ugyanazon az útvonalon, melyen korábban felkapaszkodtunk a hegytetőre visszaindultunk Szépjuhászné irányába és a szép lassan nekilóduló hegyoldalban lendületes ereszkedésbe kezdtünk. Eközben már a rajtban is beindulhatott az élet, mert lefelé tartva folyamatosan szállingóztak szembe a túratársak, akiket kerülgetve hosszasan kanyarogtunk lefelé. Mielőtt elértük volna a Gyermekvasút síneit szembetalálkoztunk a piros sáv jelzéssel, melyen jobbra fordulva ÉNy-nak vettük az irányt. Ezzel a Nagy-Hárs-hegyi kitérőnket le is tudtuk, mely kiváló ráhangolódás volt a túrára, hiszen rögtön a közepébe vágva kis ízelítőt kaphattunk a ránk váró megpróbáltatásokból (mert ugye 2500 méteres szintkülönbség azért nem viccel...). 
Ezt követően már jóval békésebbé szelídülő terepen folytattuk tovább a túrát, ahol egy széles erdei ösvény vonalát követve jobbára szintben haladtunk előre a Nagy-Hárs-hegy Ny-i lejtőin. Nemsokára egy éles bal kanyarhoz érkeztünk, amin befordulva hirtelen meredek ereszkedésbe kezdtünk, mely egészen a Szépjuhászné út aszfaltjáig tartott. Óvatosan átkelve a műúton visszatértünk az erdőbe és egy rövid felvezető szakaszt követően rövidesen újabb erőpróba várt ránk, ugyanis a felkelő Nap első sugaraitól kísérve a Fekete-fej meredeken kapaszkodó K-i oldalának feszültünk neki (6. kép).

Leküzdve a combos akadályt rövidesen felértünk a hegytetőre, ahol nemsokára megpillantottuk a nyújtózkodó kopasz ágak karmai közül kiszabadult nemzeti lobogónkat, ahogy a lombkoronaszint fölé magasodva lengedezett a szélben. Nem sokkal arrébb elértünk egy kis tisztás szélében mészkősziklák között megbújó geodéziai vasoszlopot is, ahonnan gyönyörű kilátásban volt részünk, miközben letekintettünk a lábunk alatt elterülő tájra (7-8. kép).

A hegycsúcsot hátrahagyva a nem kevésbé meredek Ny-i oldalon ereszkedtünk lefelé, továbbra is a piros sávot követve, melynek csúszós, havas ösvényén néhol még kiálló kövek is nehezítették a haladást. Összességében azonban gyorsan letudtuk ezt a szakaszt is és rövidesen az Adyligethez érve visszatértünk a civilizációba. A Feketefej utca - Nagykovácsi út - Zrínyi Miklós út érintésével hosszúra nyúló aszfaltkoptatás következett a külvárosi házak között, mígnem a Rézsű utca meredeken kapaszkodó, majd hirtelen ereszkedő vonalát követve visszakanyarodtunk az erdőszélhez. Mielőtt beléptünk volna a fák közé érdemes volt egy röpke pillantást vetni a reggel napfényben fürdőző völgyre, melynek központjában a Máriaremetei kegytemplom magasodott jól láthatóan (9. kép).

Búcsút intve a műútnak széles földútra váltottunk és a hamarosan csatlakozó kék körút jelzését követve egészen a közeli Remete-szurdok K-i bejáratáig ereszkedtünk le, ahol az Országos Kéktúra (OKT) jelzéséhez csatlakozva Ny-nak fordultunk. A hangulatos, szűk völgy vonalát követve a Buda Barlangjai 40-ről már ismerős szakaszhoz érkeztünk, amin nemsokára elhaladtunk a hegyoldalban tátongó Remete-barlang barlangnyílása előtt (ide ezúttal nem tértünk be). Ezt követően még egy jó darabon haladtunk a havas völgy aljában csordogáló patak mentén, mígnem a kis vízfolyáson átkelve végül elhagytuk a Remete-szurdokot. Szép lassan É-nak fordulva hosszúra nyúló, és helyenként igen meredek emelkedőkön kapaszkodtunk a völgy fölé, melynek felső, nyitottabb szakaszain alapszintű "sziklamászó tudásunkat" is megcsillogtathattuk. A csípős téli hidegben igazi tüdőtisztító terápia volt ez a küzdelmes etap, de fáradozásainkért cserébe lélegzetelállító látvány fogadott minket az emelkedő tetejében (10-11. kép).

A Remete-hegy gerincén haladva már jóval barátságosabb terepre váltottunk, melyen kisvártatva meg is érkeztünk a 2. ellenőrzőponthoz, amit elvileg a Hét-lyuk-barlangnál találtunk volna, de mivel a szervezők nem kaptak rá engedélyt, így közvetlenül az ösvényünk mentén futottunk bele aktuális pontőrünkbe. Pecsételést követően maradtunk a kék sáv jelzésen, ahol ezt követően kissé jellegtelen erdei szakaszokon át vezetett az utunk, melynek legfőbb "látványossága" az elmúlt hónapok fagykárai okozta mérhetetlen pusztítás volt (12. kép).

Bő 2 kilométernyi gyaloglást követően aztán szép lassan ismét lakott terület határába érkeztünk, ahol a bal kéz felől megszaporodó házak közvetlen közelében maradva továbbra is egy széles földutat követtünk. Alig tettünk meg néhány száz métert és hamarosan csatlakozott kék jelzésünkhöz a jobbról érkező sárga sáv, majd a továbbiakban már a két jelzés egybefonódó kettősét követtük egészen a Muflon Itatóig (Országos Kéktúra igazolópont) (13-15. kép).

A fogadótól néhány méternyire egy tágas tisztásra bukkantunk ki, melynek szélében rögtön jobbra fordulva rátértünk a zöld sáv K-nek forduló jelzésére. Néhány métert követően egy gyorsan ereszkedő lejtőn indultunk meg lefelé, csúszkálva a letaposott, jeges hóban, majd az ellaposodó földúton kisvártatva elértük a balra leágazó zöld barlangjelzést. Az új jelzésre váltva kezdetben rengeteg kidőlt, kettétört fa szegélyezte a keskeny ösvénnyé szűkülő utat, de kicsit lejjebb ereszkedve a hegyoldalban már védettebb helyre értünk (16-17. kép).

Rövid kitérőnk egészen az Ördöglyuk-barlanghoz vezetett, melynek bejáratánál már 3. ellenőrzőpontunkhoz érkeztünk. Pontőr híján magunk hitelesítettük itinerüket a védőkorlátra erősített bélyegzővel, miközben megcsodálhattuk a nyitott hegyoldal nyújtotta lélegzetelállító panorámát (18. kép).

Magába a barlangba sajnos ezúttal sem tudtunk bemenni, így rövid nézelődést követően vissza is indultunk a zöld barlangjelzés keskeny ösvényén (19. kép).

Solymári-ördöglyuk-barlang:

"A barlang a Zsíros-hegy Dacchsteini mészkövében keletkezett tipikus hévizes eredetű, illetve feláramló vízben kialakult barlang."

Visszatérve a zöld sáv jelzésre ismét felvettük a széles földút vonalát és klasszikus téli, erdei utakon kanyarogva egészen a közelben található Solymárig gyalogoltunk. Búcsút intve a "vadonnak" bevettük magunkat a házak közé és Bokor utca és Törökkút utca hirtelen ereszkedő aszfaltútján megindultunk a városközpont felé (20. kép).

Továbbra is a zöld sávot követve az utca végén vettünk egy gyors bal-jobb kanyart, majd a szépen rendben tartott Templom téren átvágva a Bajcsy Zsilinszky utcán haladtunk tovább K-i irányba (21. kép).

 

A Mátyás király utcán É-felé fordulva felsétáltunk egészen a temetőig, ahol a Vasút utcába betérve már kifelé tartottunk a településről. Hosszan elnyújtott, balos ívet követve hamarosan meg is érkeztünk a vasútállomás felújítás alatt álló épületéhez, amit megkerülve érzékeny búcsút vettünk Solymártól (22. kép).

A kanyarodó műút vonalát követve elhaladtunk még néhány raktár-, illetve szervizépület mellett, majd a temetőtől kísérő szalagozás mentén a bal kéz felől húzódó szántóföldek felé vettük az irányt. Egy sorompót megkerülve kezdetben még kissé sáros, de viszonylag jól járható szekérutat követtünk, melyről csodálatos rálátásunk nyílott a napfényben fürdőző Solymári-vár büszkén magasodó fatornyára (23. kép).

Sajnos nem élvezhettük sokáig a pazar látványt, mert a széles szántók határában húzódó földutat hamarosan el kellett hagynunk, hogy jobbra fordulva nekivágjunk a felszántott földeknek. Közvetlenül egy bokorsor mellett (valószínűleg annak rossz oldalán, de jelzés híján nehéz volt belőni) kitartóan haladtunk előre a nehezen járható terepen É-i irányba, mígnem a 10-es sz. főút vonalát keresztezve egy kiváló minőségű, murvás útra váltottunk. Az enyhe lejtésbe kezdő terepen toronyiránt haladtunk a Nagy-Kevély és a Kis-Kevély távolban húzódó vonulataival, míg bal kéz felől a Házi-rét víztározó víztükre csillant meg a napsütésben. A lejtő aljához érve hirtelen előbukkant az útszéli bokrok közül a 4. ellenőrzőpontunk (egyben a 20-as táv célja) is, ahol a kedves pontőrök mosolyogva fogadtak minket. A pecsételés mellé finom csoki, nápolyi és zsíros kenyér is járt még, amit vízzel, vagy szörppel öblíthettünk le (24-25).

Rövid falatozást követően szépen megköszöntük a kedves vendéglátást, majd folytatva utunkat egyenesen továbbindultunk. Rövidesen hétvégi házak közé tértünk be, ahol balra fordulva újfent csatlakoztunk a zöld sáv jelzéshez. Bő 300 méter gyaloglást követően egy kerítés nyitott kapuján belépve jobbra fordultunk és egy használaton kívüli (legalábbis mertem remélni) honvédségi területen átvágva nemsokára betértünk az erdőbe (26. kép).

Nagyon hangulatos szakasza következett itt a túrának, ugyanis a fokozatosan összeszűkülő Solymári-völgybe betérve magas fenyőerdő lombjai alatt hullámozva haladtunk előre a gyorsan váltakozó völgyoldalban. Az ösvény, melyet követtünk szép fokozatosan egyre magasabbra kapaszkodott, míg végül egy keskeny szekérutat keresztezve hirtelen brutális meredekséget vett a terep (27. kép). 

Az előttünk tornyosuló, combos emelkedő nem adta magát egykönnyen, de azért csak legyűrtük és néhány kanyart követően egy széles erdei útba csatlakoztunk be, ahol átmenetileg békésebbé szelídült a terep. Nem jutott rá sok idő, hogy kifújjuk magunkat, hiszen egy balkanyart véve ismét emelkedésbe kezdtünk, bár némileg szolidabban, mint az imént. A változatosság kedvéért az emelkedő tetején egy újabb széles földútra fordultunk rá és ismét egy kisebb pihenő szakaszt iktathattunk be a több hullámban támadó emelkedők közé (28. kép).

Egészen a Nagy-Kevélyi-kőfülkéhez vezető kaptatóig ki is tartott ez a könnyített menet, de ott ismét egy balost véve újabb emelkedő combos földútjának feszültünk neki, melyen fölfelé haladva nemsokára ki is bontakoztak előttünk a hegyoldal csupasz és vakítóan fehér mészkősziklái (29-30. kép).

A méretes sziklatömbök között megbújó kőfülke, illetve a bal kéz felől helyenként feltáruló kilátás igazán különleges hangulatot kölcsönzött a hegymenetnek, bár egyes szakaszain a kiálló kövek és jég miatt nem volt egyszerű a feljutás. Végül azonban sikeresen felkapaszkodtunk a Kevély-nyereg széles tisztására (Országos Kéktúra igazolópont), ahonnan az zöld sáv - piros sáv - piros négyszög egybefonódó jelzését követve újabb, rövid kitérőre invitáltak minket a szervezők (31. kép).

Egy könnyed lejtőn lefelé haladva szép lassan elmaradoztak mellőlünk a jelzések, majd végül a zöld sávnak is búcsút intve már csak szalagozást követve rövid kitérőt tettünk a Kevély-nyergi-zsombolyhoz (32-33. kép).

Kevély-nyergi-zsomboly:

"A Pilis vonulatában, szintén Dachsteini mészkőből alakult ki. Magasra kiemelt fosszilis barlangbejárat."

  
Miután váltottunk néhány szót a pontőrökkel és begyűjtöttük aktuális pecsétünket ismét felkerekedtünk és egészen a Kevély-nyeregig kanyarodtunk vissza, ahonnan már a kék sáv - sárga sáv jelzéseit követve a Mackó-barlang felé vettük az irányt (34. kép).

A tisztást hátrahagyva rögtön elhaladtunk egy szebb napokat is megélt kőpad mellett, majd eleinte még csak a kék sávot követve (a sárga jelzés itt le volt festve) rövid ereszkedésbe kezdtünk (35. kép).

A lendületes lejtő aljához érve érzékeny búcsút vettünk az OKT útvonalától és balra fordulva a továbbiakban már csak a sárga sáv hol sűrűbben, hol ritkábban jelentkező jelzését követtük. A Kis-Kevély K-i oldalában haladva kezdetben még jól járható, egyenletes földúton haladtunk előre a fagykártól szintén kissé megtépázott erdőben, mígnem a széles utat hátrahagyva egy keskeny ösvénnyé szűkülő csapáson vezetett tovább a jelzés. A csúszós hóban egyre jobban lendületbejövő ereszkedés során szép lassan a hegy É-i lejtői felé fordultunk, ahol nemsokára fel is bukkant előttünk a Mackó-barlang tátongó nyílása. Az itiner szerint ott elvileg pontőr fogadott volna bennünket, de odaérkezésünkkor egy lelket sem találtunk (mint később megtudtuk, a pontőr hölgy nem tudott feljutni a rossz terepviszonyok miatt), így néhány fotó készítésével igazoltuk ott jártunkat (36-39. kép). 

A barlangnak búcsút intve a sárga sáv csúszós szerpentinén ereszkedtünk tovább a hegy É-i lejtőin, Csobánka irányába, melynek távoli épületei itt-ott előbújtak a kopasz ágak takarásából (40. kép).

A lendületes ereszkedésnek köszönhetően rövidesen ismét találkoztunk a kék sáv ismerős jelzésével, melynek széles földútján balra fordulva már szintben haladtunk tovább. Rövid gyaloglást követően szép lassan elmaradoztak mellőlünk az égbeszökő faóriások és már jóval nyitottabb, ritkább erdőn haladtunk keresztül, mígnem a Csobánka fölött húzódó gerincúton végül már szélesen terpeszkedő legelők és szántók uralták a tájat. Ez utóbbiból profitálva ismét fantasztikus látvány tárult elénk, ha jobbra elnézve a néhány ezres pilisi település felé vetettük tekintetünket, mely fölé büszkén magasodott az Oszoly-csúcs sziklás orma (41. kép).

A nyitott gerincúton közel 2 km-en át haladtunk előre nyíl egyenesen, miközben a Csobánkai-nyeregnél kereszteztük a településre tartó országutat is, majd végül egy tágas kaszáló sarkában frissítőponthoz érkeztünk. A frissítő egyenlőre még váratott magára, hiszen előtte még a kék barlangjelzésen egy kicsit hosszabb kitérőre indultunk a Macska-barlnaghoz (42. kép).

A "Kevélyek" tekintetétől kísérve tehát Ny-felé fordultunk a széles kaszáló tetejében, majd néhány 10 métert követően jobbra betértünk a fiatal erdőbe (43. kép).

Rövid átvezető szakaszt követően a szép lassan nekilóduló terepen hosszas ereszkedésbe kezdtünk a Macska-völgybe, miközben egy szép nagy vargabetűt írtunk le. Néhány kanyart követően egy sziklás patakmederhez érkeztünk meg, ahol kissé megritkult az egyébként kifogástalan minőségű jelzések. A vadregényes meder vonalát követve rendkívül hangulatos szakaszon vezetett keresztül az utunk, mely egészen a csodálatos völgy aljában megbújó barlangig kalauzolt minket (44-45. kép).

Legújabb pecsétünk begyűjtéséhez egészen a Macska-barlang nyílásáig kellett leereszkednünk, ahol egy fához erősítve találtuk meg az igazoló bélyegzőt. Szó se róla, eszméletlenül szép helyet sikerült választaniuk a rendezőknek túránk aktuális állomásaként, hiszen a tátongó barlangnyíláshoz érve lélegzetelállító és már-már mesébe illő kép tárult elénk, ahogy a beeső, melengető napsütésben a zöldellő moharéteg borította sziklákról olvadozó jégcsapok lógtak le, melyek lágy csepegése visszhangzott a barlang belsejéből (46-50. kép).

Macska-barlang:

"A Macska-barlang kőzethatáron nyílik. Az impozáns barlangszáj főtéje homokkő, de a lefelé vezető folyosó már karsztosodó kőzetbe oldódott." 

Nehéz szívvel hagytuk hátra a lenyűgöző látványt nyújtó természeti jelenséget, de kénytelenek voltunk folytatni túránkat, hiszen még volt hátra bőven. Ahogyan érkeztünk, úgy távoztunk is, azaz visszaindultunk a sziklás patakmeder mentén, majd a Macska-völgyből felkapaszkodva egészen a kék sávig kanyarodtunk vissza. A frissítőpontban ezúttal már felhajtottunk néhány pohár limonádét, majd a széles utat követve bevettük magunkat az erdőbe. Hosszú egyenes vonal mentén haladva nemsokára elértük a zöld sáv elágazóját, ahol búcsút is intettünk a kék sáv jelzésünknek, majd a zöldön É-felé indultunk tovább. Ahogy haladtunk előre a klasszikus erdei utakon, úgy a régóta kísérő sík terep szép fokozatosan kapaszkodásba kezdett, ami bár nem volt túl megerőltető, de azért végig érezni lehetett, hogy kitartóan fölfelé tartunk (51. kép).

Egy éles bal kanyarhoz érve aztán bedurvultak a dolgok. DNy-felé fordulva a hirtelen nekilóduló hegyoldalban küzdelmes emelkedőnek feszültünk neki, amelyen kitartó kapaszkodást követően a Hosszú-hegy gerincére értünk fel. Fent már éppen kezdtük volna felvenni a havas gerincút ritmusát, mire kisvártatva meg is érkeztünk 8. ellenőrzőpontunkhoz, a Hosszú-hegyi-zsombolyhoz. A kijelölt turistaösvénytől néhány méternyire eltávolodva felkerestük a ráccsal elzárt barlangnyílásokat, melyek mellett megtaláltuk pontőrünket is, aki a pazar kilátást nyújtó Ny-i hegyoldal szélében várt ránk (52-53. kép).

Igazolást követően visszatértünk a gerincen végigszaladó ösvényre, majd újra felvéve az ÉNy-i irányt már folytattuk is tovább túránkat. De ezúttal sem jutottunk valami messzire, hiszen nem egészen 200 méter megtételét követően a nyitott hegyoldal ismét lélegzetelállító kilátással csalogatott minket, aminek egyszerűen nem lehetett ellenállni (54. kép).

Végül azért csak sikerült elszakadni a Hosszú-hegy nyújtotta fantasztikus kilátástól és visszatérve a zöld jelzésre szép lassan búcsút intettünk a gerincnek is. A hegy ÉK-i lejtői felé véve az irányt a szűk kis ösvényünket hamarosan széles erdei útra cseréltük, amin majd 2 kilométernyi ereszkedést követően egy még nagyobb erdészeti útba torkollottunk bele (55. kép).

A vastag jégpáncél borította úton haladva folyamatosan keresni kellett az ideális ösvényt, melyen csúszkálás nélkül lehetett haladni, de szerencsére sok helyen homokkal szórták fel, így nagyban megkönnyítették a dolgunkat. Az egyenletes terepen egyébként egész jó tempóban tudtunk haladni, így hamarosan elértük a zöld négyszög Som-hegyi kulcsosház felé tartó leágazását, majd kisvártatva rá a Szántói-nyeregnél kereszteztük a Pilisszentkeresztre tartó országutat is (56. kép).

Ezen a ponton szinte kézzelfogható közelségbe került a cél, pedig majd 20 km volt még vissza a távból. Ezért inkább a túrára koncentrálva kitartóan haladtunk tovább előre és nemsokára a Magas-hegy É-i oldalában útelágazáshoz érkeztünk (57. kép).

A gazdag jelzés kavalkádból a zöld kör mellett tettük le a voksunkat, mely egy rövid darabon még párhuzamosan haladt a zöld sáv széles földútjával, majd attól eltávolodva már nem kellett sokat gyalogolnunk és meg is érkeztünk a legújabb, immáron a 9. ellenőrzőpontunkhoz. A pecsételést ezúttal magunknak kellett megoldanunk az útszéli fára kihelyezett bélyegzővel, majd mielőtt dolgunk végeztével továbbindultunk volna még felkerestük az út szintje alatt megbújó Trézsi-forrás szépen kiépített kifolyóját (58. kép).

A bő vízzel folyó forrást hátunk mögött hagyva még egy rövid szakasz erejéig maradtunk az odáig kísérő széles földúton, mígnem egy éles balkanyart véve szalagozásra váltottunk. Onnan hosszan elnyúló, meredek ereszkedés következett, amely alsó harmadán kiértünk a zárt erdőből és a jobb kéz felől tátongó hatalmas kőfejtő mellett egészen a Pilisszántó határában húzódó piros sáv - sárga kereszt kettősére értünk le (59. kép).

Nyugatnak fordulva az enyhén emelkedő murvás úton előbb elsétáltunk a Mészkőbánya fehéren szikrázó, meredek sziklafala előtt, majd a Mészégetők kútjának érintésével nemsokára búcsút intettünk a balra letérő piros sáv jelzésnek (60. kép).

Ezt követően rendkívül hosszú és monoton szakasz várt ránk, mely alatt majd 4 km-en át követtük a sárga kereszt, majd a sárga sáv kicsit egyhangú földútját. A kellemetlen terepen szinte végig csúszós, jeges hóban gázolva haladtunk előre, miközben helyenként komoly sárral is meg kellett birkóznunk. A küzdelmes etap végéhez közeledve végül aztán elértük a Piliscsév felől érkező piros sáv jelzést, melyen jobbra fordulva már csak keveset kellett gyalogolni, és egy újabb jelzésváltást követően, a piros barlangjelzésen megindultunk a Legény-barlang irányába (61. kép).

Egy felvezető, rövid sík szakaszt követően kisvártatva elértük az előttünk tornyosuló hegyoldal lábát, ahonnan egy keskeny ösvény meredeken kapaszkodó csapását követve indultunk el felfelé. A magasba törő, csupasz sziklafalak alatt kanyargó jelzésen kicsit veszélyes volt haladni, mert a letaposott hó miatt rendkívül csúszóssá vált, de szerencsére minden gond nélkül haladtunk előre (62-63. kép).

Egy enyhe jobbos kanyart követően aztán nemsokára feltárult előttünk a Legény-barlang tátongó nyílása, ahova felérve meg is érkeztünk "jubileumi", 10. ellenőrzőpontunkhoz. Talán kijelenthető, hogy ezzel túránk legélvezetesebb és leglátványosabb részénél jártunk, hiszen a méretes barlangnyílásban állva már önmagában különleges érzés fogta el az embert, de mindezek tetejében, ha letekintettünk onnan, akkor csodálatos téli táj tárult elénk (64-67. kép). 

A hegyről levezető csúszós, meredek út talán még technikásabb volt, mint felfelé, de újfent probléma nélkül vettük az akadályt. Visszatérve a piros sáv jelzésre É-felé indultunk tovább, melyen nemsokára a Vörös út hosszan és meredeken kapaszkodó szakaszával küzdöttünk meg. Felérve az emelkedő tetejébe kisvártatva balra fordultunk a zöld kereszten, majd a Klastrom-szirtek felett elhaladva egészen a sárga sáv jelzésig ereszkedtünk le (68. kép).

Jobbra fordulva a sárgán hamarosan egy szűk völgybe tértünk be, ahol nem túl durván, de kitartóan emelkedő terepen haladtunk tovább ÉK-i irányba (69. kép).

Pár száz méter megtételét követően a Pilis-nyergi-víznyelő személyében újabb állomáshoz érkeztünk, ahol egy kihelyezett bójánál hitelesíthettük itinerünket, majd az egy lejjebb ereszkedő nap megnyúló sugaraitól kísérve indultunk is tovább (70. kép).

Ezt követően még egy kevés kapaszkodás várt ránk és rövidesen felértünk a turistautak csomópontjában fekvő Pilis-nyereghez, ahol a II. világháborús emlékműhöz érve búcsút intettünk az odáig kísérő 70-es táv nyomvonalától (71. kép).

Onnét a piros sáv - sárga sáv egybefonódó jelzéseit követve hosszan tartó lejtmenetnek veselkedtünk neki. Az igencsak megtépázott  pilisi erdőkön keresztülvágva kitartóan É-felé tartottunk a lenyugvó Nap utolsó sugaraiban fürdőző Fekete-kő szirtjeinek vigyázó tekintetétől kísérve, míg el nem értük a Dobogókő felé tartó műutat (72. kép).

Az erdei földút bejáratát elzáró sorompót megkerülve gyorsan átvágtunk az aszfalton, majd szemben rögtön visszatértünk a piros sáv - sárga sáv szerpentinező ösvényére, melyen egészen a közelben húzódó piros keresztig ereszkedtünk (73. kép).

Jobbra fordulva az új jelzésünk keskeny ösvényén igen hosszas kapaszkodásnak néztünk elébe. Kezdetben a piros kereszten, majd pár száz méter múltán a zöld sávra váltva a Két-bükkfa-nyereg felé tartottunk éppen, ahova kitartóan emelkedő, csúszós terepen át vezetett az út. Majd 1,5 kilométernyi fárasztó gyaloglást követően végül felértünk a nyeregbe, melyen átbukva kisvártatva újra ereszkedésbe kezdtünk. A lendületesen lefelé tartó széles erdei úton nem telt bele sok idő és csatlakozott hozzánk bal kéz felől a sárga kereszt jelzése, majd még világosban el is értük utolsó ellenőrzőpontunkat a Szopláki-Ördög-lyuknál. 
Miután pecsételtünk magunknak az út mellett tátongó barlangnyílásnál, már indultunk is tovább a zöld sávon maradva, melyen  jobb kéz felől elhaladtunk a Vaskapú-völgy K-i bejárata előtt, majd a szép lassan egyenletessé váló terepen nemsokára kiértünk az erdőből. Egyenesen D-felé tartva nemsokára néhány magányosan álló hétvégi ház előtt sétáltunk el, majd egy széles legelő szélében a zöld sáv - sárga kereszt elágazásához értünk (74. kép).

Ott DK-felé fordultunk és az enyhén lejtőssé váló terepen haladva fokozatosan mélyült körülöttünk a sötétség, de egyenlőre még nem volt szükség lámpára. Hosszú, egyenesen haladó szekérutat követve megtettünk pár száz métert, majd néhány gyors, éles kanyart véve egészen a Klastrom-kútig ereszkedtünk le (75. kép).

A Klastrom-romok érintését követően átvágtunk egy nagyobb legelőn, majd az erdőszélhez érve már felvillantottuk párszor a zseblámpákat, hogy belőjjük a helyes irányt. A jó látási viszonyok mellett konstans világításra továbbra sem volt szükség, de néhányszor azért megbizonyosodtunk róla, hogy helyes útirányt követünk-e, hiszen a tájékozódást elősegítő rengeteg, narancssárga fényvisszaverő lapkát helyeztek ki a fákra, melyek kiválóan jelezték számunkra az utat. Egy rövid erdősávon túljutva aztán már felsejlettek előttük a település fényei, úgyhogy a széles szántók között vezető szekérúton a közelben csordogáló patakig gyalogoltunk. Felvéve annak folyásirányát  DK-felé fordultunk és toronyiránt betértünk a faluba. A Fő utcán balra fordulva a Forrás utcáig gyalogoltunk, amin befordultunk és már csak néhány 10 méter volt hátra a Művelődési Házig, ahova befutva le is tudtuk a túrát. A teljesítésért egy szép kitűző és egy oklevél volt jutalmunk, majd mindezek tetejébe még egy tál meleg gulyáslevessel is megvendégeltek minket a rendezők.
Azt kell, hogy mondjam a "Pilis barlangjai 50" eszméletlenül jó túra volt, az utóbbi idők felhozatalából kétség kívül a legjobb. A szervezés egyszerűen hibátlan, ami a messzemenőkig igényes és rengeteg hasznos információt tartalmazó itinertől kezdve a hibátlan szalagozáson át a remekül megválasztott útvonalig mindent magában foglal. Apropó útvonal, azt hiszem már az önmagában megér egy misét. Ugyan a mintegy 2500 méteres szintkülönbségének, illetve a hónak köszönhetően nem éppen egy könnyű túra, viszont cserébe vadregényes tájakon kalandozva olyan csodálatos helyekre kalauzoltak el minket a rendezők, mint a Macska-barlang és völgye, vagy a Legény-barlang, hogy csak néhány példát ragadjak ki. A szolgáltatással azért nem esetek túlzásba, de összességében azzal sem volt semmi gond, több helyen is kaptunk inni, még a cél mellett egy etetőpontot is beiktattak 20 km-nél. Egy szó, mint száz rendkívül élveztük a túrát, és reméljük jövőre visszatérünk. Köszönet a remek túráért!