Kelet-Mecseki Barangolások - 6 ház

Helyszín: Mecsek
Táv: 29,0 km
Szint: 1100 m
Időpont: 2015.08.30.
Rajthely: Zobákpuszta

Sajnos úgy alakult az augusztusi program, hogy ezúttal csak egy hétvége jutott a természetjárásra, melyre egészen a hónap utolsó vasárnapjáig kellett várnunk. Viszont a nyárbúcsúztató túránkra ácsingózva nem böjtöltünk hiába, hiszen egy nem mindennapi rendezés csábított minket a Keleti-Mecsek vadregényes vidékeire. A szóban forgó "Kelet-Mecseki barangolások - 6 ház" teljesítménytúrát az teszi különlegessé, hogy lebonyolítása során nem a megszokott módon kell bejárnunk egy előre megadott túraútvonalat, hanem kreativitásunkat latba vetve magunk dönthetjük el, mily módon szeretnénk felkeresni a megadott ellenőrzőpontokat. Persze azok akik esetleg túlzónak éreznék ezt a nagyfokú szabadságot, azoknak sem kell megijedni, hiszen a rajtban egy remek kis térképet kapunk az egyszerű, de nagyszerű itiner mellé mellékelve, melyen fel van tüntetve egy közel ideálisnak mondható útvonal a túra teljesítésére. A rendezvény kiindulópontjának egyébként a zobákpusztai erdőkben rejtőzködő Gyopár-kulcsosház adott otthont, ahova kényelmesre fogva a dolgokat mi 7 óra magasságában érkeztünk meg. A napsütéses reggelen nem tolongtak túl sokan a magányos házikó tisztásán, így pillanatok alatt letudtuk a kötelező köröket és már indulhattunk is utunkra (1. kép).

A három táv közül mi a "6 ház" kiírás mellett tettük le a voksunkat, amely során értelemszerűen 6 kulcsosházat kellett felkeresnünk, melyek a következőek:

Betyára tanya

Várvölgyi-kulcsosház

Vörösfenyő-kulcsosház

Kisújbányai-kulcsosház

Réka-kunyhó

Bazsarózsa-kulcsosház

A túra elején egyenlőre még mi is ragaszkodtunk a javasolt útvonalhoz, azonban némileg csavarva történeten ellentétes irányban indultunk el rajta, és elsőként Püspökszentlászló felé vettük az irányt. Búcsút intve a Gyopár-kulcsosháznak csatlakoztunk a Hármas-hegy É-i lábánál nyargaló kék négyszög kitaposott ösvényéhez, és az enyhén hullámzó terepen hamarjában elsuhantunk a Cigány-forrás, majd nem sokra rá a rejtőzködő Szőke-forrás kifolyója mellett (2-3. kép).  

Miután csatlakozott hozzánk a Hármas-hegy felől érkező zöld kereszt jelzése, még egy rövid darabon párhuzamosan haladtunk a közelben húzódó műúttal, majd a sűrű erdő rengetegéből előlépve átvágtunk a Pap-rét zöldellő tisztásán. A rét szélében hamarjában átkeltünk az aszfaltcsíkon is, és egy vassorompót megkerülve ismét bevettük magunkat a fák közé, ahol a lustán nekilóduló terepen egészen a Püspökszentlászlóra tartó kopott földútra ereszkedtünk le (4-5. kép). 

Balra fordulva a megviselt, murvás úton É-felé vettük az irányt és egy elnyújtott emelkedő leküzdésével pillanatok múlva megérkeztünk Püspökszentlászlóra. A település határát jelző tábla mellől visszafordulva vetettünk még egy utolsó pillantást a Zengő és a Hármas-hegy összeölelkező vonulataira, majd betértünk az idilli település házai közé (6-7. kép).

A Zengő ÉNy-i lábánál megbújó kicsiny település egyetlen utcáját járva gyönyörű szép hétvégi-, illetve turistaházak szegélyezték utunk, melyek takaros portái csendesen szemlélték az áthaladó teljesítménytúrázók első hírmondóit (8-11. kép).

A festői környezetben gyorsan közeledtünk a nyugalmat árasztó település ÉK-i végéhez, és miután hátunk mögött hagytuk az út mellett fehéren ragyogó harangláb büszke tornyát, nemsokára meg is érkeztünk a Püspökszentlászló nevezetességének számító arborétum, és a jelenleg felújítás alatt álló Püspöki-kastély bejáratához (12. kép).  

Ezzel tulajdonképpen már el is értük kitűzött (rész)célunkat, ugyanis a kastéllyal átellenben a Bazsarózsa-kulcsosház fogadott minket tárt kapukkal, melynek tornácán első ellenőrzőpontunkat vert tanyát. Az udvaron átvágva nyomban be is húzódtunk a hosszúkás épület teteje alá, ahol a pecsét mellett finom teával és zsíros kenyérrel jutalmazták addigi fáradozásainkat (13-15. kép). 

Kicsit elidőzve a kellemes napsütésben ettünk-ittunk egy keveset, majd miután megköszöntük a vendéglátást, engedve a túra hívószavának ismét útra keltünk. Kilépve a kulcsosház udvarából rögtön elsétáltunk a Hettyey-forrás kissé megkurtított kifolyója mellett, majd a Püspöki-kastély és az arborétum kettősét megkerülve DK-felé vettük az irányt (16. kép).

Továbbra is a kék négyszög útmutatását követve rövidesen egy combos, de szerencsére nem túl hosszan tartó kaptatóhoz érkeztünk, melynek leküzdésével már a Pécsváradot - Pusztabányával összekötő szűk műút aszfaltján találtuk magunkat (17. kép).

Jobbra fordulva a kemény borításon nem telt bele sok idő és a Zengő-kő apró tisztásához értünk, mellyel szembe egy széles földútra váltva betértünk az erdőbe. Az enyhe ereszkedésbe forduló terepen egy ideig a Bodzás-völgy fölé magasodó gerincúton sétáltunk, mígnem egy újabb balost követően rövidesen keskeny ösvénnyé szűkült kék négyszög jelzésünk nyomvonala. A magas fák árnyékában cikázva kezdetben egy meredek völgyoldalban lavíroztunk tovább, majd a fokozatosan kiszélesedő völgy aljába leereszkedve nemsokára már a Réka-kunyhó napsütéses tisztásának fényei szűrődtek be a félhomályba. A sűrű erdő sötétjéből előlépve először az Etelka-forrás szépen kiépített kőfoglalatához siettünk, majd miután felfrissültünk annak hűsítő vízétől, átsétáltunk a néhány méterrel arrébb nyújtózkodó Réka-kunyhó jellegzetes sárga épületéhez. Aznapi második állomásunknál rögtön rá is leltünk türelmesen várakozó pontőrünkre, akitől nyomban begyűjtöttük aktuális pecsétünket (18-21. kép). 

Az igazolással a zsebünkben továbbindulva a változatosság kedvéért még mindig a kék négyszög végtelen útjait koptattuk, melynek több hullámban támadó kaptatóival megküzdve egészen a Szamár-pihenőig kapaszkodtunk fel (22. kép).

A "Mecseki Zöldtúra" széles gerincútját keresztezve rögtön át is buktunk a Somos-hegy ÉNy-i nyúlványaira, ahol lendületes lejtmenetbe fogva pillanatok alatt kiértünk a sűrű erdőből, és a Kisújbánya felett elterül széles legelőkön találtuk magunkat. A lankás völgyoldalak közé szorult, napsütötte mezők között sétálva megcéloztuk a közeli település épületeit, és egyenesen feléjük vettük az irányt. Azonban mielőtt elértük volna Kisújbánya határát hirtelen négylábúak népes serege sietett köszöntésünkre, így a legelésző tehenek tarka kavalkádjának egykedvű tekintetétől kísérve tértünk be a faluba (23-26. kép).

A szellősen sorakozó házak között sétálva szinte rögtön Ny-i irányt vettünk fel, a település hosszan elnyúló főutcáját követve gyorsan közeledtünk soron következő állomásunk felé. A Béke-forrás mellett elsuhanva hamarosan aztán meg is érkeztünk a "központba", ahol takaros, sváb stílusban épül házak sorfalától övezve rábukkantunk 3. ellenőrzőpontunkra, nem messze a Kisújbányai-kulcsosháztól (Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont) (27-30. kép).    

Amíg a pontban hitelesítették papírjainkat, addig rövid kitérőt téve, és persze jó néhány lépcsőfokkal megküzdve ellátogattunk a magas fenyőfák árnyékába húzódó Szent Márton templomhoz, melynek magasba törő, zöld tornya impozáns látványt nyújtott a ragyogó napsütésben. A rögtönzött látogatást követően aztán elbúcsúzunk pontőreinktől, és a faluból kivezető, igen meredek aszfaltútnak nekifeszülve folytattuk tovább túránkat (31-32. kép). 

A kanyargós műúttal folytatott küzdelmünket követően végül egészen a Cigány-hegy D-i oldalába kapaszkodtunk fel, ahol csak lélegzetvételnyi pihenő jutott számunkra, ugyanis megpróbáltatásaink ekkor még koránt sem volt vége. Hiszen, amint csatlakoztunk a Püspökszentlászló felől érkező sárga sáv jelzéséhez rögtön meg is rohamoztuk a fölénk magasodó hegyoldal meredek, köves lejtőjét (33. kép).

Az izzasztó akadályt sikeresen abszolválva aztán csak felértünk a gerincre, ahol a barátságosabbá szelídülő ösvényen rövidesen ráleltünk a hegycsúcsot megkoronázó, érdekes formájú kilátóra (34-36. kép).

Mivel a számtalanszor látogatott kilátóba ezúttal nem kapaszkodtunk fel, így rögtön átbuktunk a Cigány-hegy É-i lejtőire, ahol egy elvadult, szűk ösvényen keresztülfűzve magunkat, kisvártatva egy széles földútra fordultunk rá. A sárga sáv - zöld háromszög - kék kereszt jelzéseinek egybefonódó hármasát követve, néhány méter múltán abszolváltunk egy könnyed emelkedőt, melynek tetejében már a Dögkút-tetői elágazáson haladtunk keresztül (37-39. kép).

Ezt követően, a szinte észrevétlenül emelkedő út mentén gyorsan váltakoztak körülöttünk a jelzések, hiszen előbb a Farkas-árok felé nyargaló kék keresztet hagytuk el, majd pár száz méter erejéig csatlakozott hozzánk a sárga kereszt is, míg végül, miután elsuhantunk a Dobogó csúcsa alatt, nem sokra rá búcsút intettünk a zöld háromszögnek is. Idő közben utunk is profilt váltott, és már helyenként lendületesen ereszkedve lódultunk neki a Somlyó elnyúló Ny-i lejtőinek, melynek véghez közeledve egészen a Vörösfenyő-kulcsosház tágas tisztásáig kanyarogtunk, ahol már a 4. "házat" gyűjtöttük be aznap (40-41. kép).

Túl soká nem időztünk a pontban, csak pecsételtettünk az itinerben és már robogtunk is tovább a zöld kereszt D-felé nyargaló ágán. Rövid felvezető szakaszt követően az út ismét lejtésbe fogott, melyen hamarjában a Nyomákói-kútig ereszkedtünk le, ahol újfent frissítettünk egy keveset, majd a meredek domboldalnak nekiiramodó jelzésünkön felkapaszkodtunk a szűk völgyből (42. kép).

Ezt követően klasszikus erdei utakon kanyarogva hosszasan szeltük a végtelen rengeteget, mígnem egy kissé elvadult ösvényt követően hirtelen alábuktunk a Somosi-patak szűk völgyének aljába. Túljutva rajta, szinte pillanatok alatt kiértünk a festői szépségű Vár-völgybe, ahol az ÉNy- felé kanyargó aszfaltút vonalát felvéve nyomban a Várvölgyi-kulcsosház felé vettük az irányt (43-44. kép).

A kellemes hangulatú vonulatok között poroszkálva nemsokára az Iharos-kút mohalepte kifolyója integetett felénk az útszéli fák árnyékából, amely mellett elhaladva mellénk szegődött a völgybe életet csempésző kis patak (45. kép). 

A csendesen csordogáló vízfolyás hosszú szerpentinjét követve gyorsan keresztülfűztük magunkat a tágas erdőségek végtelenén, és néhány perces gyaloglást követően felbukkant előttünk ötödik állomásunk. Így letérve az aszfaltról gyorsan keresztülvágtunk a Várvölgyi-kulcsosház aprócska tisztásán, hogy tovább gyarapítsuk pecséteink számát (46-47. kép).

Amint hátat fordítottunk igazolópontunknak rögtön nekiveselkedtünk a rettegett sárga kereszt brutális emelkedőinek, amely első, felvezető szakaszán egyenlőre még egy keskeny aszfaltúton haladtunk tovább. A Máré-vár meredek lejtőinek aljában gyalogolva rövidesen megérkeztünk a Vár-kút kissé akadozó forrásához, majd a földbe süllyesztett kifolyón túljutva elhagytuk a műutat, és a piros sávot keresztezve betértünk magas fák közé, hogy tovább folytassuk küzdelmünket a meredek kaptatókkal (48. kép).

Hosszú és kimerítő hegymenetet követően végül csak felértünk a zöld sáv, kissé nyitott gerincútjára, melyen balra fordulva búcsút is intettünk a tovább bukdácsoló sárga keresztnek. Felvéve új, K-i csapásirányunkat bő 2-2,5 kilométeren át követtük új jelzésünk békésen hullámzó, széles földútját, mialatt mindvégig sűrű erdőségek szegélyezték lépteinket, helyenként kisebb erdőirtásokkal fűszerezve (49-51. kép).

A szakasz végét végül a Kisújbányát és Pusztabányát is összekötő keskeny műút jelentette, melyen átkelve egy rövid darabon még az erdőből kísértük annak vonalát, majd pár száz métert követően mi magunk is átnyergeltünk annak kopott felszínére (52. kép). 

Hűségesen ragaszkodva a zöld sáv jelzéshez egészen Pusztabánya határáig kanyarogtunk a kígyózó aszfaltcsíkon, ahol az út menti fák között rejtőzködve rögtön rábukkantunk aznapi utolsó ellenőrzőpontunkra, azaz a Betyár-tanya magányos házikójára (53-54. kép).

A pontban néhány kedves szó és nemi keksz volt jutalmunk addigi fáradozásainkért, melyeket nagy örömmel fogadtunk figyelmes vendéglátónktól. Persze a pecsételés sem maradhatott el, melyet begyűjtve már robogtunk is tovább utunkon. Visszatérve az aszfaltra mindössze néhány métert kellett csupán megtennünk, és már Pusztabánya napsütötte, üde tisztása mellett suhantunk tova, melyet hátunk mögött hagyva meg sem álltunk egészen a kék háromszög leágazásáig (55-57. kép). 

Az elágazásnál jobbra fordulva hamar bevettük magunkat az erdőbe, ahol az enyhén lankás terepen gyorsan szlalomoztunk, egy hangulatos, szűk kis ösvényt követve. Nem telt bele sok idő és újabb jelzésváltásra adtuk fejünket, melyet követően már a sárga kereszten ereszkedtünk tovább, a Takanyó-völgy felső, szűk vonulatai között. A tereppel együtt mi is egyre inkább lendületbe jöttünk, így hamar meg is érkeztünk a völgy névadó forrásához, ahol még frissítettünk egy utolsót a nagy nyári melegben (58. kép).

Rögtönzött pihenőnket követően ismét felvettük a túra a ritmusát, és a fokozatosan kiszélesedő völgyoldalak között nemsokára már a kiszáradt patakmeder hordalékos aljában gyalogoltunk tovább, egészen az árnyékos erdőség széléig (59. kép).

Miután kiléptünk a magas fák oltalmazó lombkoronája alól, egy hosszan lenyúló kaszáló ritkán látogatott szekérútján törtük magunkat előre, melynek végében a Zobákpuszta felé siető országút állta utunkat. Óvatosan átkelve a széles aszfaltcsíkon, még egy rövid, átmozgató szakasz erejéig visszatértünk az erdőbe, ahol minimális szintkülönbséggel megküzdve, kisvártatva Zobákpuszta határában kötöttünk ki (60-61. kép).

Betérve a maréknyi épület közé, már rutinból ráfordultunk a reggelről ismerős kék négyszög jelzésére, melynek kalauzolását követve rögvest visszatértünk az erdőbe (62. kép).

Úti célunk ekkor már nem váratott magára túlságosan hosszan, így néhány métert követően be is futottunk Gyopár-kulcsosház hangulatos tisztására, mellyel együtt le is tudtuk aznapi kvótánkat. Az előírt 6 kulcsosházat sikeresen leigazolva örömmel vettük át megérdemelt jutalmunkat, azaz a teljesítés számával változó kitűzőt, illetve emléklapot, majd egy almával a zsebünkben megköszöntük a rendezést (63. kép).

A "Kelet-Mecseki barangolások - 6 ház" idén sem hazudtolta meg önmagát, nekem nagyon tetszik a túra "szabad" hangulata. Igaz túl sokat nem változtattunk a javasolt útvonalon, de valahogy mégis kötetlenebbnek éreztük az egészet. A kötelező pontok felkeresése között egyébként igen változatos és szép tájakon keresztül vezetett utunk, amely során kis ízelítőt kaphattunk a Keleti-Mecsek vadregényes vidékéből. A túra szolgáltatása nem volt túl combos, de a püspökszentlászlói etetőpont beiktatásával azért korrektnek mondható. Emellett az útravalóul kapott itiner szerintem minden igényt kielégítő, míg a túra legvégén szép kitűzőt és oklevelet kapni, szóval minden rendben volt. Köszönet a túráért!