Táv: 55,42 km
Szint: 2137 m
Időpont: 2016.06.25.
Rajthely: Váralja
Sajnos úgy adódott, hogy mostanság kissé elhanyagoltam a túrabeszámolók gyártását, amit kissé restellek is, hiszen remek túrák akadtak bőven, azonban a "Magyar Királyok Nyomában 50" most ismét arra sarkallt, hogy megragadjam virtuális tollam. Nem titkoltan a kedvenc túrámról lévén szó, egyszerűen nem mehettem el szó (illetve kép) nélkül amellett, hogy idén is egy fantasztikusra sikeredett kalandban lehetett részünk a Mecsek ÉK-i szegletében, ahol is Váralj határába csábítva ismét egy zseniális túrát tálalt elénk a "Dobogó Egyesület" rendkívül lelkes és igen profi csapata. Mivel azonban számtalanszor megénekeltem már, a "Magyar Királyok Nyomában 50" mérhetetlen nagyszerűségét (például a 2015-öst itt, vagy a 2014-est itt) ezért ezúttal inkább rendhagyó módon, főleg képekben, néhány gondolattal kiegészítve mondanám el, hogy miért is kihagyhatatlan esemény ez az 55km-es karika a túranaptáramból. Lássuk hát!
Ahol az út kezdődik...
Akárcsak minden évben, úgy idén is a Váraljai Parkerdő szegletéből vágtunk neki aznapi hosszú menetelésünknek. A ragyogó napsütéssel köszöntő kora reggelen megannyi túratársunk kavargó forgatagában tettük meg az első lépéseket Váralja közelben terpeszkedő települése felé.
Megyünk de mégsem közeledünk.
Annak ellenére, hogy jókedvűen és nagy elánnal indultunk meg Váralja felé, végül mégsem értük el. Ugyanis a házak tömött csordáját körülölelő, zöldellő erdőségeken keresztülvágva elsuhantunk a kertek alatt, majd a falu marcona őrének, azaz a Vár-fő-hegynek combos kaptatóival megbirkózva futottunk be első ellenőrzőpontunkra, a hegy oldalában.
Hullámok hátán.
A Vár-fő-hegyet átugorva túránk rögtön meg is adta az alaphangot, ugyanis, ahogy egyre távolodtunk a gyufásdoboznyi méretűre zsugorodó Váralja távoli házaitól, úgy vetettük bele magaunkat a méla lustasággal hullámzó búzamezők és már-már alpesi hangulatot idéző, kövér legelők örvénylő tengerébe, melyek hullámvasútját meglovagolva egészen Mecseknádasdig poroszkáltunk.
Messze még a szüret, vagy mégsem?
A civilizáció karjaiba a hangulatos sváb település híres pincesorán keresztül tértünk vissza, ahol sajnos a helyi borok gondosan elvoltak zárva előlünk, így helyettük kénytelenek voltunk beérni a kopott műút fölé görnyedező meggyfák kesernyés ajándékával.
Keresztül-kasul.
A rendezett épületek hangulatos egyvelege között masírozva hamar keresztülfűztük magunkat Mecseknádasd K-i fertájában, majd a 6-os úton is átkelve következett a Schlossberg.
Felemelkedés.
A mogorva hegy meghódításával nem kisebb jutalom várt ránk, mint a tekintélyt parancsoló Várhegyi-kilátó, mely lélegzetelállító körpanorámával csalogatott fel minket a magasba, valamint a nem kevésbé ámulatba ejtő templomrom letűnt korokat idéző ódon falai. Mindezek tetejébe odafent futhattunk bele második ellenőrzőpontunkba is, mely néhány finomságot is rejtegetett számunkra.
Úttalan utakon.
Megkerülve az Árpád kori templomot bevesztünk a sötét erdő úttalan útvesztőibe, ahol a régi kék sáv jelzés elvadult csapásán begyűjtöttünk egy igazoló bóját, majd az "új kék"-hez csatlakozva Réka-vár felé vettük az irányt.
Várostrom.
A következő nagyobb kihívást az egykori Ráka-vár maradványaihoz vezető keskeny, köves lejtők brutális kaptatói szolgáltatták, melyekkel kitartóan viaskodva végül siker koronázta ostromunkat. Miután tiszteletünket tettük a várhoz köthető Szent Margit emlékkőnél, a közeli pontban pihenhettünk rá az út fáradalmaira.
A Zengő felé félúton.
Az ellenőrzőpontot követően a "Langehöhe"-n át leestünk a Réka-völgybe, ahol a sekély kispatak kövein ugrálva meglátogattuk a Disznós-kút frissítő forrását, majd kemény munka árán felküzdve magunkat a Dóri-útra, lélekben már a Zengő nem is oly távoli csúcsára hangolódtunk.
Csúcstámadás.
A tikkasztó melegben hosszú felvezetéssel érkezett meg elénk egyszer csak a Zengő, mely bizony nem adta magát könnyen. De miért is adta volna? Mégis csak a Mecsek legmagasabb pontjáról volna szó! Így hát nem volt mese, megvívtunk vele és diadalmaskodtunk, amiért egy újabb pont és finom cseresznye volt a jutalom.
Kánaán
Sokáig nem volt maradásunk a Mecsek tetején, hiszen már nagyon jól tudtuk, hogy 2 kilométerrel arrébb mi vár ránk.....a Kánaán!! A Meredek É-i lejtőkön tehát nagy elánnal indultunk meg Püspökszentlászló irányba, ahol festői környezetben invitált minket túrán újabb állomása. A nemrégiben felújított Püspöki kastély és a lábai előtt elterülő arborétum kettőse mellett a Hettyey-forrás roskadozó pihenőasztalainál válogatott finomságokkal fogadtak minket szívéjes vendéglátóink, ahonnan szinte képtelenség volt elszakadni. Az év legjobb túrájának legjobb pontja!
Teli hassal
A ponttól elszabadulni már csak az volt nehezebb, hogy a Miske-tetőre vezető combos szakaszon mázsás ólomsúlyként húzott vissza minket az alaposan megtömött hasunk. De azért valahogy megküzdöttünk azzal is, és álmélkodva adtuk át magunkat a nyitott dombtető pazar panorámájának.
A sunyi sárga kereszt
Miske-tetőt követően Ny-felé fordultunk és hamarosan a Hidasi-hát kissé egyhangú gerincútján át ereszkedtünk le a Sin-gödörben megbújó Szederindás-kúthoz. Odalent aztán a "japán" jelzés elvadult csapásán nemsokára a rettegett sárga kereszthez érkeztünk. Mindegy, hogy melyik irányba haladunk, valahogy nem vagyok kibékülve a sárga kereszt sunyi, hosszú emelkedőivel, melyek igencsak meg tudják izzasztani az embert, pláne ilyen melegben. Most sem volt ez másképp, így beletelt némi időbe, mire megérkeztünk a zöldellő lombok között bujkáló Máré-vár büszke falaihoz, melynek lábánál igazi finomsággal fogadtak kedves pontőreink.
És megint a sárga kereszt
A várat hátunk mögött hagyva visszaereszkedtünk a sárga keresztre, melynek hosszú és ezúttal kifejezetten meleg emelkedőivel tovább viaskodva még hosszú kilométereken át szeltük az erdőt. Egy jelzésváltást követően (zöld kereszt) végül a Nyomákói-kút borzongatóan hideg vizéből frissítettünk egyet, majd rövid időre megpihentünk a Vörösfenyő-kulcsosház napsütötte, üde tisztásán, hogy bevárjuk csapatunk többi tagját.
Az utolsó megpróbáltatás
A rögtönzött pihenőt követően egy keskeny ösvényen elsuhantunk a Balincai-kút és a Kata-forrás kettőse mellett (újabb folyadékpótlás), majd egy elnyújtott és valljuk be, helyenként kifejezetten kegyetlen emelkedőn át kapaszkodtunk fel a Somlyó csúcsút megülő ellenőrzőpontunkra.
Tolna-megye legmagasabb pontja alatt
A kellemes és frissítő szellő simogatásából kibontakozva hamar alászálltunk a hegytetőről, hogy rövidesen a Dobogó csúcsa alatt is elhúzva belevessük magunkat a túránk utolsó szakaszát felvezető Farkas-árokba.
Lassan vége...
A Farkas-árok sötét, szűk völgyvonulatában suhanva hűségesen követtük a hangulatos zúgókon bukdácsoló kis patakot, mely a Váraljai-erdészház érintésével szép csendesen visszaterelt minket a célba.
Minden jó, ha jó a vége!
A Kuglóf-fesztivál nyüzsgő forgatagának zsibongó tengerén keresztülfűzve magunkat tértünk meg végül túránk kiindulópontjára, ahol a lelkes rendezőink tapssal fogadták a magunkfajta megfáradt természetjárókat. Egész napos fáradozásainkért csodálatos oklevél és mutatós kitűző volt a jutalmunk, valamint nem utolsó sorban egy adaggal a helyben készült, isteni finom pörköltből.
Zárszóként mit is mondhatnék mást, mi nem hangzott el már százszor a túra kapcsán? Igazából szerintem ezt nem is kell tovább ragozni, a "Magyar Királyok Nyomában 50" egyszerűen egy hibátlan túra, köszönet érte!
Visszatérés Mecseknádasdra.
A Schlossberg meredek lejtőiről leborulva lendületünk keresztülrántott minket a település rendezett főutcáján, ahol takaros sváb parasztházak utcafrontja előtt suhanva meg sem álltunk a Szent István kápolna szürke kőkerítéséig.
A Schlossberg meredek lejtőiről leborulva lendületünk keresztülrántott minket a település rendezett főutcáján, ahol takaros sváb parasztházak utcafrontja előtt suhanva meg sem álltunk a Szent István kápolna szürke kőkerítéséig.
Megkerülve az Árpád kori templomot bevesztünk a sötét erdő úttalan útvesztőibe, ahol a régi kék sáv jelzés elvadult csapásán begyűjtöttünk egy igazoló bóját, majd az "új kék"-hez csatlakozva Réka-vár felé vettük az irányt.
A következő nagyobb kihívást az egykori Ráka-vár maradványaihoz vezető keskeny, köves lejtők brutális kaptatói szolgáltatták, melyekkel kitartóan viaskodva végül siker koronázta ostromunkat. Miután tiszteletünket tettük a várhoz köthető Szent Margit emlékkőnél, a közeli pontban pihenhettünk rá az út fáradalmaira.
Az ellenőrzőpontot követően a "Langehöhe"-n át leestünk a Réka-völgybe, ahol a sekély kispatak kövein ugrálva meglátogattuk a Disznós-kút frissítő forrását, majd kemény munka árán felküzdve magunkat a Dóri-útra, lélekben már a Zengő nem is oly távoli csúcsára hangolódtunk.
A tikkasztó melegben hosszú felvezetéssel érkezett meg elénk egyszer csak a Zengő, mely bizony nem adta magát könnyen. De miért is adta volna? Mégis csak a Mecsek legmagasabb pontjáról volna szó! Így hát nem volt mese, megvívtunk vele és diadalmaskodtunk, amiért egy újabb pont és finom cseresznye volt a jutalom.
Sokáig nem volt maradásunk a Mecsek tetején, hiszen már nagyon jól tudtuk, hogy 2 kilométerrel arrébb mi vár ránk.....a Kánaán!! A Meredek É-i lejtőkön tehát nagy elánnal indultunk meg Püspökszentlászló irányba, ahol festői környezetben invitált minket túrán újabb állomása. A nemrégiben felújított Püspöki kastély és a lábai előtt elterülő arborétum kettőse mellett a Hettyey-forrás roskadozó pihenőasztalainál válogatott finomságokkal fogadtak minket szívéjes vendéglátóink, ahonnan szinte képtelenség volt elszakadni. Az év legjobb túrájának legjobb pontja!
A ponttól elszabadulni már csak az volt nehezebb, hogy a Miske-tetőre vezető combos szakaszon mázsás ólomsúlyként húzott vissza minket az alaposan megtömött hasunk. De azért valahogy megküzdöttünk azzal is, és álmélkodva adtuk át magunkat a nyitott dombtető pazar panorámájának.
Miske-tetőt követően Ny-felé fordultunk és hamarosan a Hidasi-hát kissé egyhangú gerincútján át ereszkedtünk le a Sin-gödörben megbújó Szederindás-kúthoz. Odalent aztán a "japán" jelzés elvadult csapásán nemsokára a rettegett sárga kereszthez érkeztünk. Mindegy, hogy melyik irányba haladunk, valahogy nem vagyok kibékülve a sárga kereszt sunyi, hosszú emelkedőivel, melyek igencsak meg tudják izzasztani az embert, pláne ilyen melegben. Most sem volt ez másképp, így beletelt némi időbe, mire megérkeztünk a zöldellő lombok között bujkáló Máré-vár büszke falaihoz, melynek lábánál igazi finomsággal fogadtak kedves pontőreink.
A várat hátunk mögött hagyva visszaereszkedtünk a sárga keresztre, melynek hosszú és ezúttal kifejezetten meleg emelkedőivel tovább viaskodva még hosszú kilométereken át szeltük az erdőt. Egy jelzésváltást követően (zöld kereszt) végül a Nyomákói-kút borzongatóan hideg vizéből frissítettünk egyet, majd rövid időre megpihentünk a Vörösfenyő-kulcsosház napsütötte, üde tisztásán, hogy bevárjuk csapatunk többi tagját.
A rögtönzött pihenőt követően egy keskeny ösvényen elsuhantunk a Balincai-kút és a Kata-forrás kettőse mellett (újabb folyadékpótlás), majd egy elnyújtott és valljuk be, helyenként kifejezetten kegyetlen emelkedőn át kapaszkodtunk fel a Somlyó csúcsút megülő ellenőrzőpontunkra.
A kellemes és frissítő szellő simogatásából kibontakozva hamar alászálltunk a hegytetőről, hogy rövidesen a Dobogó csúcsa alatt is elhúzva belevessük magunkat a túránk utolsó szakaszát felvezető Farkas-árokba.
A Farkas-árok sötét, szűk völgyvonulatában suhanva hűségesen követtük a hangulatos zúgókon bukdácsoló kis patakot, mely a Váraljai-erdészház érintésével szép csendesen visszaterelt minket a célba.
A Kuglóf-fesztivál nyüzsgő forgatagának zsibongó tengerén keresztülfűzve magunkat tértünk meg végül túránk kiindulópontjára, ahol a lelkes rendezőink tapssal fogadták a magunkfajta megfáradt természetjárókat. Egész napos fáradozásainkért csodálatos oklevél és mutatós kitűző volt a jutalmunk, valamint nem utolsó sorban egy adaggal a helyben készült, isteni finom pörköltből.
