Dombay-tó Maraton

Helyszín: Mecsek
Táv: 43,7 km
Szint: 1880 m
Időpont: 2013.12.28.
Rajthely: Dombay-tó - Pécsvárad

Nem is nagyon tudnék elképzelni méltóbb befejezést az idei túraszezonnak, mint a Dombay-tó Maratont! A túra mára már fogalommá vált a helyiek körében és számos embert vonz az ország egyéb részeiről is. Minden évben magas színvonalon megrendezett túra gyönyörű helyeken kanyargó útvonallal, bőséges szolgáltatással; kell ennél több? 

Idén Andival a maratoni távot tűztük ki célul, ezért korai rajttal vágtunk neki a távnak, hogy elkerüljük a délutáni korai sötétedést. Úgy számoltam, hogy fél 5 körül már sötétedik, így 6.35-kor indultunk el. Az ifjúsági táborból a zöld keresztet követve É-i irányba hagytuk el a települést, majd a falu határában a piros kereszten kezdtük meg a kapaszkodást a Zengő D-i lejtőin. A hosszan elnyúló, de nem túl megerőltető emelkedést hirtelen meredek hegymenet váltotta fel, amint utunk becsatlakozott a sárga jelzésbe és K-i irányból a Zengő csúcsa felé vettük az irányt. A gerincen haladva kicsit ellaposodik a terep az esőbeálló környékén, lehetőséget biztosítva, hogy szusszanjunk egyet az utolsó emelkedő előtt. A D-i lejtőkön felfelé haladva egyébként kellemes, már majdnem meleg időnk volt, de a gerincre felérve teljesen megváltozott az időjárás, hideg, szeles idő volt és nagy köd borított mindent. A látási viszonyok igencsak lecsökkentek, de azért az eltévedéstől nem kellett tartani. Hamarosan meg is érkeztünk a kilátótorony lábához, ahol első ellenőrző pontunk volt (1. kép)

Pecsételés után továbbra is a sárga jelzésen haladtunk. Meredek, a felázott talajtól kicsit csúszós  ösvényen ereszkedtünk le Zengő É-i oldalán. A hegyről leérve Püspükszentlászló irányába haladtunk, míg a kék négyszög becsatlakozik a jelzésünkhöz. Az utolsó pár száz méter nagy dagonyázás volt, ami nem sok jót vetített előre aznapra. Az elágazásnál egy fára kihelyezett kódot kellett feljegyezni, majd a kék négyszögön tovább Réka-kunyhó irányába. Eleinte műúton, majd ismét erdei úton ereszkedtünk le a kulcsosház völgyébe (2. kép).

Réka-kunyhótól továbbra is a kék négyszöget követve indultunk Kisújbánya irányába. Ismét elnyújtott kaptatón haladtunk felfelé mígnem elértük a Somos-hegy lábát. Aki már járt Dombay-tó túrán annak nem kell bemutatni ezt a helyet. Talán az egyik legnagyobb kihívás a túrán, mert rövid szakaszon hirtelen nagy szintkülönbséget kellet leküzdenünk (3. kép).

Annyi szerencsénk volt idén, hogy viszonylag száraz volt a talaj, így nem csúszott annyira, mint hóban, vagy sárban, amikor igazi extrém sport itt feljutni. Külön érdekesség volt idén, hogy rengeteg illatos hunyor (Helleborus odorus) tarkította a hegyoldalt (4. kép).

Végül is csak leküzdöttük az emelkedőt. A hegytetőre felérve a 2. ellenőrző pontunkhoz érkeztünk. A pont közvetlenül egy emlékmű mellett volt, amit sajnos nem tudok, hogy pontosan mi célból is van ott (5. kép).

A hegyről lefelé szalagozást követtünk amit egy éles bal kanyarral elhagyva a Mecseki Zöld túra nyomvonalán folytattuk tovább egészen a szamárpihenőig (6. kép). Itt az eddig együtt haladó résztávok szétváltak, a 25 és 30 Püspökszentlászló felé a zöldön, míg 35 és Maraton Kisújbánya felé haladt a kék négyszögön. 

Kisújbányára leérve végig a patak mentén haladva szeltük át a települést, majd kisvártatva a falu központjához érkeztünk. Az itt található kulcsosház egyben a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazoló pontja is. Innét a Dél-Dunántúli Kéket követve meredek aszfaltos úton hagytuk el a települést. Egészen a sárga jelzésig haladtunk, amin egy jobbost véve rövid meredek hegymenet következett a Cigány-hegyre. A csúcson található kilátó lábánál elértük a következő pontunkat, immár a harmadikat (7. kép).

Ekkor már gyönyörű napsütéses időnk volt, nyomokban sem emlékeztetett semmi arra, hogy most elvileg tél van. Amíg Andi intézte az igazolást és némi frissítőt vételezett magához, addig felszaladtam a kilátóba körülnézni egy kicsit. A ragyogó időben gyönyörű panoráma tárult elém. Míg a Zengő és a Hármas-hegy csúcsa sejtelmes ködbe burkolózott, addig  a teljes Mecsek napfényben úszott (8. kép).

A kilátótól leereszkedtünk a kék kereszt jelzésen és É-i irányba folytattuk utunkat. A sárga keresztet elérve jobbra fordulva haladtunk pár száz métert, majd szalagozást követve toronyiránt megindultunk a Szószék csúcsa felé. A terep lustán emelkedett, nem volt nehéz, viszont a szalagozást követni annál inkább. A kopott fehér-piros, rövid szalagokat nem volt könnyű kiszúrni a narancs-barnás-pirosas háttérben. Kicsit belassultunk mert nagyon kellett fürkészni az utat, de végül is felértünk a hegytetőre ahol újabb kódot kellett feljegyezni (9. kép).

A gerincen haladva továbbra is szalagozás mentén a nem sokkal odébb található Dobogóhoz érkeztünk. Újabb ellenőrző pont. A hegycsúcson felállított kopjafa jelzi, hogy éppen Tolna-megye legmagasabb (594 m) pontjánál állunk.
Visszaereszkedtünk a sárga jelzésre, majd D felé fordulva ismét a sárga kereszthez érkeztünk, amin egészen a Kis-kaszálóig vezet az út. Újabb kód, majd szalagozást követve igen meredek szakaszon fel a Somos hegyre (ez nem az a Somos-hegy mint a túra elején). A csúcson újabb ellenőrző pont. Elég sűrűn jöttek a pontok, de persze ez sosem gond, pláne amikor ennyi hegyet kell megmászni. Kifejezetten jól esett a sport szelet amit itt kaptunk.
Nagyon meredek szakaszon ereszkedtünk le a Vár-völgyi műútig. Röviden a piros kereszten tovább, majd a völgy túloldalán ismét felfelé a zöld kereszten haladtunk D-i irányba. Hosszú meredek emelkedő vezetett felfelé, amit külön nehezített, hogy végig hatalmas sárban kellett dagasztani. Felérkezvén kis pihenő után folytatódott a hullámvasút, először leereszkedtünk a Szederindás-kúthoz....(10. kép)

.....majd hosszan, meredeken felfelé a kék keresztig, majd a gerincen átbukva továbbra is a piros körön ismételten le a Hidasi-völgybe. A völgybe leérkezve utolsó kódunkat is feljegyeztük majd Pusztabánya felé indultunk tovább a kék jelzésen. Jól járható szép ösvényen kanyarogtunk a völgyben, ami minden évszakban a legszebb arcát tárja elénk. Olykor még a természet erejét is megcsodálhatjuk (11. kép).

A völgyet a zöld kereszten hagytuk el, a változatosság kedvéért felfelé. Sáros, fárasztó emelkedőn érkeztünk Pusztabányára, ahol meleg teával és almával vártak már a pontőrök (12. kép).

Frissítést követően mintegy 2 km-es etap következett Püspökszentlászlóra. Az üveghutákat jobb kéz felől elhagyva a Kis-tóti-völgyben ereszkedtünk le a kék háromszög mentén, amely egészen Püspökszentlászlóig kísért minket. Néhány helyen különös zöld jelzést is megfigyelhetünk, amik a pusztabányai üveghutákhoz vezető tanösvény jelzései (13. kép).

Püspökszentlászlón a Bazsarózsás kulcsosházban, a püspöki kastéllyal (ezúttal sajnos zárva volt) szemben volt a következő ellenőrző pont. Itt aztán akad minden földi jó, káposztás béles, mákos/diós bejgli és nem utolsó sorban a kedvencem: mecseki füvekből készült tea. Kellett is töltekezés, hiszen újfent kemény szakasz következett. Utolsó kihívásként még le kellett gyűrni a "rettegett" Hármas-hegyet.
A falut elhagyva a kék négyszögön majd Pap réthez felérve a zöld kereszttel közösen érkeztünk meg a hegy lábához. Innét már csak a zöld kereszt maradt meg és irány a csúcs. Kanyargós meredek szakasz következett, de sokkal jobban haladtunk mint számítottam. Közben pár fotóra is volt energiám, mert a gyönyörű kilátás megkívánta (14. kép).

Mielőtt a zöld kereszt elérte volna a műutat, mi szalagozásra váltottunk majd pár száz méterrel arrébb végül mi is a műútra értünk ki. Kisvártatva már a csúcson is voltunk, utolsó előtti pontunknál, ahol tradicionálisan idén is pálinkával várják a megfáradt túrázókat.
Frissítés után szalagozáson hagytuk el a hegyet, meredeken lefelé, ágas-bozótos utakon. Nem a legideálisabb útvonalon, de hát ez van. Hamarosan az ismerős zöld kereszt következett. A Hotel Kövestetőt érintve Hosszúhetény felé vettük az irányt. Ismét szalagozás mentén értünk ki az erdőből, majd egy nagy legelőt keresztezve már Hosszúhetényhez is érkeztünk. Lent a Tavasz vendéglőben forró teával vártak minket. Ezzel le is tudtuk utolsó pontunkat, irány a cél! A lassan ereszkedő nap gyönyörű fényeiben hagytuk el a települést, eleinte a sárga háromszöget, majd ismét szalagozást követve (15. kép).

Eddig minden évben hatalmas dagonya fogadott bennünket ezen a szakaszon, de meglepő módon idén ennek nyomát sem láttuk. Nagyon jól járható úton tudtunk haladni (16. kép).

Az utolsó kilométerek is tartogattak még meglepetést. Déli iránybán végig köd ülte meg a völgyet egészen Pécsig, sejtelmes látványt kölcsönözve a távolban húzódó épületeknek és fáknak (17. kép).

Miután kigyönyörködtük magunkat lassan bebandukoltunk a célba. Már nagyon ácsingóztunk a minden évben elengedhetetlen finom paprikás krumplira. Idén sem kellett csalódnunk , 43 km után nagyon jólesett a meleg étel. :)
Végül is kereken 9 óra után értünk be, még jóval sötétedés előtt. Ez egy tökéletes nap volt egy tökéletes túrán.

Mecseki Mikulás

Helyszín: Mecsek
Táv: 12,2 km
Szint: 435 m
Időpont: 2013.12.08.
Rajthely: Pécs

Ismét elérkezett a december és vele együtt természetesen az immár elengedhetetlen "Mecseki Mikulás". Idén rendhagyó módon vasárnap került megrendezésre a túra, ami évről évre egyre több embert mozgat meg, most sem volt ez másképp. A túra könnyed 12 km-vel nem jelent túlzottan nagy kihívást, kicsiknek és nagyok is egyaránt könnyen teljesíthető. 

Kellemes decemberi reggelen érkeztünk meg a Kardos úti kulcsosházhoz, ahonnan szép kényelmesen 8.30-kor rajtoltunk el. A túrának idén is Andival vágtunk neki, immáron 3. alkalommal. Télhez képest meglepően jó időnk volt, kicsit hűvösebbre számítottam, így a rajtot követően gyorsan könnyítettünk is a menetfelszerelésen. A kulcsosháztól nagyjából 300 métert tettünk meg a sárga háromszögön, amikor a piros jelzésen balra fordulva Remeterét felé vettük az irányt (1. kép).

Könnyed erdei szakasz, nagyjából végig szintben halad a kijelölt útvonal. Menet közben a Mecseki zöld és a zöld kör jelzése is keresztezte az utunkat, de mi továbbra is a piroshoz ragaszkodva kanyarogtunk tovább (2. kép).

Nagyjából 4 km megtétele után meg is érkeztünk a Remeterétre. Az esőbeállón és környékén már kezdtek mutatkoztak a tél első jelei némi hó formájában (3. kép). 

Remeteréttől a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán indultunk tovább Büdöskúthoz, első ellenőrző pontunkhoz. Bal kéz felől párhuzamosan haladtunk az Orfűi úttal, továbbra is szintben. A pont előtt nem sokkal a sárga kereszt is becsatlakozik a kék mellé, majd a két jelzés közösen, meredek lejtőn ereszkedett alá. A völgybe a Büdöskút forrása mellett érkeztünk le (4. kép).

A pontot néhány méterrel arrébb, Büdöskúti-kulcsosház (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra igazoló pont) dombja alatti kis esőbeállónál találtuk. Ezzel el is érkeztünk túránk feléhez. Amíg Andi intézte az igazolásokat, addig jutott némi idő kicsit körbenézni a völgyben és pár fotót készíteni (5. kép).

Miután hitelesítettük az itinereket utunk egy darabon visszafelé vezetett. A már ismerős sárga kereszt meredek, de azért nem túl hosszú lejtőjét leküzdve visszatértünk a dombtetőre, ahol a kék jelzést magunk mögött hagyva Lapis felé vettük az irányt. Az elágazástól továbbra is hosszan haladtunk felfelé, de szerencsére mindezt nem túl meredeken. Lapis előtt nem sokkal a Remeterét felől érkező zöld kereszt keresztezte utunkat, innentől ismét szintben haladtunk tovább. Kisvártatva meg is érkeztünk a Lapisra (6.kép).

Lapistól ismét hegymenet következett fel a Tubesre. A szervezők itt két opcionális utat adtak meg, a túrázóra bízva, hogy melyiket választja. Mi a rövidebb, de meredekebb sárga jelzés mellett döntöttünk. A másik lehetőség a kicsit barátságosabb, lomhán szerpentinező piros háromszög lett volna. A lényeg azonban ugyan az, cél a János-kilátó, második ellenőrző pontunk (7. kép).

A Tubesnél már csak 3 km-re voltunk a céltól. Pecsételést követően indultunk is tovább, a sárga jelzést követve végig a gerincen. Hamarosan elhagytuk jobb kéz felől a Kis-Tubest, majd a Rotary-körsétány keresztezi az utunkat (8. kép).

Egészen a Misinához vezető műútig ereszkedtünk le, ahonnan még egy utolsó emelkedőnek vágtunk neki. Immáron a piros, illetve sárga háromszög is becsatlakozik a sárga jelzésünkbe, így érkeztünk meg a TV-toronyhoz (9. kép).

Ezzel le is küzdöttük a túra utolsó komolyabb kihívását. A TV-toronytól a célig már csak a sárga háromszöget követve haladtunk lefelé szerpentinezve. Az állatkert sarkában lévő Mária oltárat érintve fordultunk rá a célegyenesre (10. kép).

11 órára már a célban is voltunk. A jó időben nagy volt a nyüzsgés a kulcsosháznál, főleg a teás asztalnál. A tea mellett a rendezők még mikuláscsomagokkal is jutalmazták a sikeres teljesítéseket. Mi is hamar leadtuk az itinerünket igaozlásra (11. kép), majd kortyoltunk némi meleg teát a túra fáradalmaira.

Összességében elmondhatom, hogy jó túránk volt, hozta a szokásos színvonalat. Szép időben, jó útvonalon és a célban kapott mikuláscsomagért külön piros pont. Aki a kihívásokat szereti annak talán nem ez az ideális túra, mert inkább kirándulásnak mondanám mint teljesítménytúrának, de szerintem mindenképp megérte rászánni egy vasárnap délelőttöt.

Vár a Mikulás 20

Helyszín: Budai-hegység
Táv: 19,6 km
Szint: 826 m
Időpont: 2013.12.01.
Rajthely: Szépjuhászné

Miután előző nap sikeresen letudtuk a "Budai zöld túrát", levezetésképpen vasárnap nekivágtunk a "Vár a Mikulás 20" teljesítménytúrának is. A szép napsütéses idő és a nem túl hosszú táv remek délelőtti programnak ígérkezett.

Fél órával a rajt nyitása után, 8.30-kor vágtam neki a túrának Andi és Béla kíséretében. Szépjuhásznétól elindulva a sárga jelzésen haladtunk. Rögtön egy kisebbe emelkedővel melegítettünk be a majd 20 km-es távra (1. kép). 

Nagy volt az érdeklődés, rengeteg emberrel találkoztunk a rajban és az azt követő pár kilométeren. Csupán csak 30 perce lehetett nevezni, de már több mint 170-en úton voltak előttünk. Ez kicsit meg is nehezítette a haladást az elején, hiszen folyamatosan kisebb-nagyobb csoportokat kellett kerülgetni. Nagyjából 1,5-2 km után azonban már saját tempóban tudtunk haladni. 
Idő közben utunkba becsatlakozott egy rövid szakaszon a sárga kereszt jelzés is, majd kisvártatva kereszteztük a kisvasút nyomvonalát. A terep hol lejtett, hol emelkedett, de nem volt különösebben megerőltető. Már túl voltunk a szakasz felén, amikor bal kéz felől megérkezett a piros jelzés, amit egészen Makkosmáriáig követtünk. Első ellenőrző pontunk a kegytemplom melletti réten található esőbeállónál volt. Igazolás előtt azonban még pár perc erejéig benéztünk a szépen karbantartott templomba is (2. kép)

Rövid pihenőt követően a mindössze 2,1 km-re található Normafa felé vettük az irányt. A zöld kereszt jelzést követve szinte végig csak felfelé haladtunk, közel 160 méter szintkülönbséget leküzdve. Normafa előtt nemsokkal ismételten kereszteztük a gyermekvasút sínpárját (3. kép), majd nekiveselkedtünk az utolsó nagyobb emelkedőnek.

A hegytetőre felérve gyönyörű kilátás várja az erre tévedőket. Érdemes itt megpihenni pár perc erejéig és gyönyörködni a tájban, de mivel mi épp egy napja jártunk ugyanitt a "Budai zöld túra" során, ezért ezúttal nem időztünk sokat, hanem a kék kör jelzésen a János-hegy felé vettük az irányt. Normafától a kék körtúra mindkét ága a János-hegyhez vezet de a csodálatos panorámának köszönhetően a K-i ág talán kicsit szebb. Az itiner is ezt az utat ajánlotta.
Csakhamar a János-hegyhez érkeztünk, amire a piros jelzés meredek lépcsőin kapaszkodtunk fel. A 2. ellenőrző pont a hegytetőn lévő, csodálatos Erzsébet-kilátó lábánál volt (4. kép). 

A kilátó impozáns látványt nyújtott a verőfényes napsütésben. Eddig még csak egy éjszakai túrán jártam itt, de akkor a torony sajnos zárva volt. Most viszont szabad volt a feljárás, így meg sem álltam egészen a tetejéig. Felérve lélegzetelállító látvány tárult elém, nem győztem betelni a kilátással. Néhány perces nézelődést követően azonban ideje volt továbbindulni. 
A piros jelzésen visszaereszkedtünk a parkolókig, majd a zöld háromszögön Zugló irányába megkezdtük az ereszkedést. Hosszan szerpentinezve haladtunk lefelé a János-hegy meredek lejtőin, kétszer is keresztezve a Jánoshegyi utat. A Tündérhegyi útra kiérve elhaladtunk a libegő alatt, majd nagyjából 200 méter megtétele után elhagytuk a műutat és a Tündér-sziklához ereszkedtünk le. A jó időt kihasználva éppen sziklamászók vették birtokba a sziklát (5. kép).

A kilátás itt sem volt éppen utolsó. Miután kigyönyörködtük magunk folytattunk utunkat lefelé, kisvártatva el is értük a tegnapról már ismert zöld jelzést. A zöldön balra kéz felé indultunk tovább, elhaladva a Tündér-szikla lábánál, melyet ezúttal lentről is megcsodálhattuk (6. kép).

Továbbra is lefelé haladva, a Budakeszi útnál bukkantunk ki, majd kicsit hosszabb városi szakasz következett. Némi lépcsőzést követően a Széher úthoz érkezvén a zöld keresztre váltottunk. A Szent Ferenc kórházat (7. kép) elhagyva hosszan elnyújtott emelkedőnek vágtunk neki. 

Az erdőbe visszatérve még meredekebbé vált az út. Miután ismételten átkeltünk a gyermekvasút sinein a jelzések viszonylag gyorsan váltogatták egymást. Jobbra tértünk a zöld körútra, majd szintén jobbra a sárga jelzésen. A Gyermekvasút Hárs-hegy állomásánál sokadjára átkeltünk a vasút nyomvonalán, majd lassan a sárga körút jelzésen folytattuk utunkat balra. A Nagykovácsi út mellett a piros keresztre váltottunk, amin enyhén emelkedve indultunk tovább. Mintegy 800 méterre a piros és a piros kereszt elágazásánál  negyedik, egyben utolsó ellenőrzőpontunk következett.
A pontban mandarint kaptunk, amit gyorsan el is fogyasztottunk, mert igen erős hegymenet következett a piros jelzés mentén. Miután legyűrtük az emelkedőt a piros mellé zöld körút is becsatlakozott. Az utolsó 1 km-t a két jelzés kíséretében tettük már meg jól járható turista úton. 
A célba nem egészen 4 órát követően érkeztünk vissza. Mivel mégis csak mikulás túrán voltunk a szervezők mikuláscsomaggal kedveskedtek a kitűző és oklevél mellé (8. kép).

Budai Zöld Túra

Helyszín: Budai-hegység
Táv: 26,4 km
Szint: 955 m
Időpont: 2013.11.30.
Rajthely: Nagykovácsi

Ismételten kimozdultam egy kicsit a Mecsek ismerős vonulatai közül és ezúttal a Budai-hegységet vettem célba. A program jónak ígérkezett hiszen november utolsó hévégéjén mindjárt két túrán is részt lehetett venni. Ezek közül az első a sorban a "Budai zöld túra" volt szombaton, amelyet első ízben rendeztek meg idén.
A rajthely Nagykovácsiban volt, ahova a 63-as busszal jutottunk ki Hűvösvölgyből. 7 órási rajtot terveztünk be magunknak, ami sajnos igen korai keléssel járt, pláne hogy Bélával Dorogról jöttünk busszal, de valamit valamiért. Annak rendje és módja szerint 6.45-kor meg is érkeztünk a rajthoz, ahol Matyi már várt ránk. Így gyors nevezést követően már hárman kezdtünk neki a 26,4 km-es túrának.
Maga az útvonal nem állította különösebb szellemi kihívások elé a túrázókat, hiszen, mint ahogy arra a nevéből is következtetni lehet, végig a zöld jelzésen kellett haladni, egyéb jelzésekkel nem is kellett különösebben foglalkozni (1. kép).

Talán ezért, de a szervezők az itinert sem bonyolították túl: szöveges leírás nem, csupán 3 aprócska térképrészlet és az egyes szakaszok adatai szerepeltek benne. A célnak végül is megfelelt.
No de akkor lássuk, hogy hogyan is festett maga a túra! Az évszaknak megfelelően kissé hűvös, de összességében kellemes időnk volt, 7 óra után pár perccel  még Nagykovácsiban ért minket a napfelkelte. Miután a települést magunk mögött hagytuk, néhány kisebb-nagyobb, de nem túl komoly emelkedőt leküzdve rövidesen már Solymáron találtuk magunkat. A főtér (2. kép) érintésével szeltük át a települést.

Solymárt K-i irányban hagytuk el egy kis mellékutcából kivezető földes úton. Szó szerint toronyiránt haladtunk a Solymári-vár irányába, hiszen az Öreg-torony faszerkezetes teteje már messziről látszott. Az első ellenőrző pontunk a vár tövében elkanyarodó patak hídján volt, ahol egy kódot kellett feljegyezni (3. kép).

A pontot követően D-DK-i irányban folytattunk utunkat, egyre mélyebbre hatolva a Budai-hegység vonulatai közé. Az első komolyabb emelkedő a Csúcs-hegy oldalában várt minket. A kaptatót sikeresen leküzdve, a zöld jelzésen Ny-i irányból megkerültük a hegyet, majd a Virágos-nyeregig ereszkedtünk vissza. A nyereg több turista út csomópontja, és egyben  Országos Kéktúra igazoló pont is. Mi itt csatlakozunk be a Guckler Károly útra (4. kép).

Igen népszerű és forgalmas erdei szakasz. A túra ideje alatt is rengeteg futóval találkoztunk. Hosszan, de végig szintben kanyarogva haladtunk a Hármashatárhegy K-i oldalában (5. kép), bal kéz felől már Óbuda külső kerületei látszottak a kopasz fák ágai között.

A Guckler Károly utat meredek emelkedőn hagytuk el a Nagy-Farkas-toroknál és egészen a Hármashatárhegyi útig kapaszkodtunk fel, ahol az Országos Kéktúra és a zöld jelzés kereszteződésénél (Felső-Kecske-hegy lábánál) volt a második (egyben utolsó) ellenőrző pontunk. Hát igen, a szervezők nem vitték túlzásba, mindössze 2 ellenőrző pont, abból az egyik kód és a másiknál ugyan pecsételtek nekünk, de emellett semmi szolgáltatást nem kaptunk.....

Nem is időztünk sokat, hanem tüstént útra keltünk. Az adótornyot bal kéz felől elhagyva, majd nemsokára a ponttól velünk tartó kék körút jelzést is hátrahagyva a Szép-völgybe jutottunk. A Szépvölgyi út mellet haladtunk pár 100 métert, majd egy hirtelen jobbossal megkezdtük az emelkedést egészen Árpád-kilátóig (6. kép).

Hmmm, mit is mondjak?! Igazán megérte a fáradságot felküzdeni magunkat idáig! A kilátás egyszerűen lélegzetelállító. Még így is, hogy a távolban kissé párás, ködös volt az idő, mégis egészen a Duna partig el lehet látni (7. kép). 

Bármennyire is szerettem volna, de mégsem időzhettünk itt túl sokáig, így továbbindultunk. A kilátótól lefelé haladtunk, az erdei utakat egyre inkább kezdte felváltani az épített környezet itt-ott házak bukkantak fel, majd jobb kéz felől már Lipótmező terült el a völgyben. Ismét gyönyörű szakaszhoz érkeztünk, a Kőkapu és az Apáthy-szikla csodálatos természeti képződményei lenyűgöző látványt nyújtanak. Az erre elhaladóknak több helyen is lehetősége nyílik kicsit megpihenni és gyönyörködni a kilátásban és a lent elterülő városban (8. kép).

Az Apáthy-sziklát elhagyva városi szakasz következett egészen a Budakeszi útig, ahol ismét visszatértünk az erdőbe. Elnyújtott emelkedőn, itt-ott sík szakaszokkal tarkítva haladtunk felfelé mígnem hirtelen a Tündér-szikla magasodott előttünk (9. kép).

A Tündér-hegy K-i oldalában haladtunk tovább a nagyjából 2 km-re található Normafa irányába. A Budakeszi úttól Normafáig mintegy 250 méter szintkülönbséget letudva lényegében a túra nehezén már túl is voltunk. Amint egyre közelítettünk Normafához, úgy egyre több turistajelzés csatlakozott be a zöld jelzésünk mellé (10. kép). 

Kedvező fekvésének, jó megközelíthetőségének és nem utolsó sorban lenyűgöző kilátásának (11. kép) köszönhetően méltán Budapest egyik legkedveltebb turista célpontja. Én eddig még csupán csak egyszer jártam itt, a "A Gyermekvasút nyomában (éjszakai)" teljesítménytúra keretében, így nappali világosságban most láttam először. Este sem volt rossz, de mégis csak nappal az igazi.

A Normafától még durván 1 km vár ránk, ami már hamar lepörgött. 5 óra 15 perc után érkeztünk meg a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút végállomásánál lévő célba, ahol átvehettük a teljesítésért járó kitűzőt és oklevelet (12. kép). 

Kissé vegyes érzésekkel hagytam magam mögött a vasútállomást, hiszen egyrészt a túra remek útvonalon haladt, sok szép látnivalóban volt részünk, másrészt a szolgáltatás hagyott némi kívánnivalót maga után. Mindössze két ellenőrző pont (az egyik kód) nulla szolgáltatással, a célban is csupán csak pár nápolyit kaptunk a kitűző és oklevél mellé. Mindez 1.000 forintért....kissé túlzónak érzem. Nyilván nem egy 3 fogásos ebédet várnék, de egy zsíros kenyér nem lett volna nagy megerőltetés szerintem. Mindezek ellenére, a tényleg szép helyeknek köszönhetően inkább pozitív irányba hajlik a véleményem. Nem bántam meg, hogy részt vettem a túrán, bár ez nem a szervezés érdeme.