Turistajelzések

Ha éppen túránkat tervezgetjük, vagy éppen úton vagyunk rendkívül fontos a különböző színű és formájú turistajelzések pontos ismerete. Természetjárás közben ezek a turistajelzések egyik legfontosabb tájékozódási segítségünk, melyre mindig bizton támaszkodhatunk. Magyarország szerencsére kiterjedt és nagy hagyományokra visszatekintő túraútvonal hálózattal rendelkezik, mely útvonalak túlnyomó többsége jól jelzett utakat jelent. Az aktuálisan használatos rendszer még 1930-ban dolgozták ki és azóta használják. Az azóta eltelt évek során folyamatosan bővül a jelzett utak hossza, valamint számos új jelzés született (ez utóbbiak inkább helyi jelentőségű tanösvények), egyvalami azonban változatlan, a fákra vagy különböző tereptárgyakra felfestett jelzések nagyban megkönnyítik számunkra, hogy biztonságosan be tudjunk barangolni a kívánt útvonalat.
A turistajelzések egy egységes országos jelrendszerhez igazodnak, minek köszönhetően az egész ország területén ugyan azok a jelölések érvényesek: fehér négyszög alapon (általában 12x10 cm) kék, piros, zöld  vagy sárga színű jelölés. A színes alakzatok formája eltérő lehet, attól függően, hogy az adott jelzés milyen típusú útvonalat jelöl, e szerint alapvetően 8 fő jelzésformát  különböztethetünk meg.
A legfontosabb elvárás, hogy a jelzés mindig és minden körülmények között jó látható helyen legyen, valamint színéből és alakjából pontosan megtudjuk, hogy mely útvonalon is haladunk éppen. Bármelyik haladásirányból is érkezzünk, a fent említett követelményeknek minden esetben eleget kell tenniük.
Térképeken (első sorban Cartographia térképeken) a turistaútvonalakat piros vonal jelzi, mely mellett minden esetben megtalálható a turistajelzés 1 betűből álló rövidítése (pl.: K, P, Z, S). A nagy nyomtatott betű mindig a jelzés színére utal. Alacsonyabb rendű utak jelölésénél a betű mellett szerepel még a jelzés kódja (pl.: Ko, Z+) is. Amennyiben két túrajelzés párhuzamosan együtt halad ugyan azon az úton, abban az esetben mindkét jelzést feltüntetik az útvonal mellett, szorosan egymás mellett (pl.: PZ, KS+) (1.kép). 
 
Léteznek már olyan térképek is, ahol nem ezt a bevett jelölést követik, hanem színes piktogramokkal szemléltetik az adott útvonal jelölését, ami talán kicsit követhetőbb. Mindkét esetben azonban a legfontosabb, hogy a térképből egyértelműen következzen, hogy melyik jelölésről van éppen szó.

1. Fő útvonalak (sáv jelzés)




Leírás: Első rendű és legfontosabb túraútvonalak jelzése a sáv jelzés, melyek rendszerint igen hosszú, tájegységeket átívelő turistautak jelzésére szolgálnak. Mivel nagy kiterjedésű, országos jelentőségű utak, így ezek a legismertebb, a köztudatba leginkább beleivódott jelzéseink. Ki ne ismerné például az Országos Kéktúrát? Az esetek többségében valamely fontosabb, jól megközelíthető kiindulási ponttól (vasútállomás, buszpályaudvar...stb) szeli át az országrészeket, tájegységeket. 

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga sáv.


Országos jelentőséggel bíró, tájegységeket, hegységeket átszelő utak jelölésére (pl.: Országos Kéktúra). 


Regionális jelentőségű, tájegységeket, hegységeket átszelő utak jelölésére (pl.: Dél-Dunántúli Piros Túra)


Helyi jelentőségű, nagyobb kiterjedésű utak jelölésére, melyek főleg egy adott hegységre koncentrálódnak (pl.: Mecseki Zöldtúra).


Szintén helyi jelentőségű, nagyobb kiterjedésű utak jelölésére, melyek főleg egy adott hegységre koncentrálódnak.

2. Kereszt jelzés




Leírás: A fő útvonalak közötti összekötő szakaszok jelölésére szolgál a kereszt jelzés. A jelzés minden esetben az azonos színű sáv jelzésből ered (pl.: P --> P+) és valamely másik fő útvonallal, vagy valamely fontosabb ponttal (vasút-, buszmegálló, pihenő, emlékmű....stb.) köti össze azt. 

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga kereszt.


: Kék sáv jelzéshez kapcsolódó összekötő út.


: Piros sáv jelzéshez kapcsolódó összekötő út.


: Zöld sáv jelzéshez kapcsolódó összekötő út.


: Sárga sáv jelzéshez kapcsolódó összekötő út.

3. Háromszög jelzés 



 

Leírás: Hegycsúcsok, illetve kilátópontokhoz vezető turistautak jelölésére szolgál. Leágazhat bármely egyéb jelzésből, de rendszerint azonos színű jelzésből indul ki (pl.: K --> KΔ). 

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga háromszög.



Rendszerint kék turistajelzésből leágazó, közeli hegycsúcshoz, vagy kilátóponthoz vezető jelzés (pl.: Gerecse-tető, Gerecse).

Rendszerint piros turistajelzésből leágazó, közeli hegycsúcshoz, vagy kilátóponthoz vezető jelzés (pl.: Tubes, Mecsek).

Rendszerint zöld turistajelzésből leágazó, közeli hegycsúcshoz, vagy kilátóponthoz vezető jelzés (pl.: Meteor-kilátó, Zselic).

Rendszerint sárga turistajelzésből leágazó, közeli hegycsúcshoz, vagy kilátóponthoz vezető jelzés (pl.: Kis-Hárs-hegy, Budai-hegység).


4. Négyszög jelzés



 

Leírás: Főútvonalakból kiinduló településekre, szálláshelyekre, illetve egyes esetekben valamely fontosabb ponthoz (pl.: vasútállomás) vezető turista utak jelölésére szolgáló turistajelzés. 

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga négyszög.


Kék sáv jelzésből kiinduló, közeli településre, vagy szálláshelyre vezető négyszög jelzés.



Piros sáv jelzésből kiinduló, közeli településre, vagy szálláshelyre vezető négyszög jelzés.



Zöld sáv jelzésből kiinduló, közeli településre, vagy szálláshelyre vezető négyszög jelzés.



Sárga sáv jelzésből kiinduló, közeli településre, vagy szálláshelyre vezető négyszög jelzés.

5. Kör jelzés




Leírás: Forrásokhoz, kutakhoz vagy vízvételi lehetőséghez vezető utak jelölésére szolgáló turistajelzés.. Rendszerint azonos színű jelzésből eredő rövid útszakaszok, melyek legfeljebb 2 km hosszúságúak.  

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga kör. 


Tetszőleges kék színű jelzésből eredő forrás jelzés (pl.: János-forrás, Gerecse). 

Tetszőleges piros színű jelzésből eredő forrás jelzés (pl.: Fényes-forrás, Pilis és Visegrádi-hegység).

Tetszőleges zöld színű jelzésből eredő forrás jelzés (pl.: Darázs-kút, Mecsek).

Tetszőleges sárga színű jelzésből eredő forrás jelzés (pl.: Bor-kút, Szekszárdi-dombság).

6. Körút jelzés

   


Leírás: Helyi jelentőségű, rövid kört leíró sétáló-, illetve kirándulóutak jelölésére szolgál a körút jelzés. Kiindulási helyük rendszerint könnyen megközelíthető, sűrűn látogatott csomópontok közelében fekszik.

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga irányított félkör.



: Rövid, helyi jelentőségű körtúrát jelölő kék körút jelzés.


Rövid, helyi jelentőségű körtúrát jelölő piros körút jelzés.     



Rövid, helyi jelentőségű körtúrát jelölő zöld körút jelzés.



Rövid, helyi jelentőségű körtúrát jelölő sárga körút jelzés. (pl.: Dobogókői Thirring körút, Pilis és Visegrádi-hegység).                                   

7. Rom jelzés





Leírás: Romokhoz, műemlékekhez vezető turista utak jelölésére szolgáló turistajelzés. Rendszerint azonos színű jelzésből eredő rövid útszakaszok, melyek legfeljebb 2 km hosszúak.

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga, "L" alakú piktogram.



Tetszőleges kék színű jelzésből eredő rom jelzés (Csobánc vára, Balaton-felvidék).



Tetszőleges piros színű jelzésből eredő rom jelzés (Kantavári romok, Mecsek).



Tetszőleges zöld színű jelzésből eredő rom jelzés (Réka-vár, Mecsek).



Tetszőleges sárga színű jelzésből eredő rom jelzés (Szigligeti-vár, Balaton-felvidék).


8. Barlang jelzés



 

Leírás: Barlangokhoz, barlangnyílásokhoz vezető turista utak jelölésére szolgáló turistajelzés. Rendszerint azonos színű jelzésből eredő rövid útszakaszok, melyek legfeljebb 2 km hosszúak.

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga "omega" piktogram.



Tetszőleges kék színű jelzésből eredő barlang jelzés.


Tetszőleges piros színű jelzésből eredő barlang jelzés.


Tetszőleges zöld színű jelzésből eredő barlang jelzés.


Tetszőleges sárga színű jelzésből eredő barlang jelzés.


9. Kerékpárút jelzés





Leírás: Kerékpárutak jelölésére szolgáló turistajelzés, mely rendszerint jól járható műúton, földúton vagy erdei ösvényen vezet. 

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga kerékpár piktogram.



: Kék kerékpárút jelzése.



: Piros kerékpárút jelzése.



: Zöld kerékpárút jelzése.



: Sárga kerékpárút jelzése.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése