2014. március 31., hétfő

Óbudai Körtúra

Helyszín: Budai-hegység
Táv: 34,5 km
Szint: 700 m
Időpont: 2014.03.30.
Rajthely: Budapest

Az előző napi "Dél-Börzsönyi Kilátások 40"-re kicsit rápihenve és a ragyogó hétvégi időjárást kihasználva vasárnap ismét a túrázásé volt a főszerep. Az Óbudai körtúra keretein belül ezúttal a Budai-hegységet vettük célba, ahol kicsit rendhagyó módon félig városi, félig természetjáró jellegű túrán vettünk részt. A szervezők becsületére legyen mondva, a lehetőségekhez mérten igyekeztek minél több "zöld" szakaszt beiktatni az útvonalba.
A túra rajthelyéül a III. kerületi Árpád Gimnázium adott otthon, ahonnan pontban 8 órakor vágtam neki a 34,5 km-es távnak, ezúttal Béla kíséretében. Az iskolát hátrahagyva a szalagozást követve érintettük a közelben található Kandó Kálmán kollégiumot, és a villanymozdony mellett elhaladva továbbiakban a kék kereszt jelzést követtük (1. kép).
Előbb az Óbudai Egyetem előtt elhaladva, majd a Szent Vér kápolnát érintve szép lassan a Kiscelli-parkerdőhöz érkeztünk, ahol a fák között megkezdtük a kapaszkodást a Kiscelli kastély irányába (2. kép).
A kápolnát követően az út szinte végig emelkedve elhaladt a kiscelli kálvária egyes stációi, valamint a Golgota-szoborcsoport előtt, s végül a kastélytól nem messze elérkeztünk első ellenőrzőpontunkhoz (3. kép).
Az igazolást követően egy rövid szakasz erejéig ismét visszatértünk a házak közé. A mindössze 800 méter megtétele után, a Mátyáshegyi úton már el is érkeztünk 2. ellenőrzőpontunkhoz. Az utat elhagyva továbbra is a kék keresztet követve, hirtelen emelkedő úton kapaszkodtunk felfelé a Mátyás-hegyre. Az emelkedő elején található lépcsőket szép lassan meredek, köves erdei kaptató váltotta fel, míg bal kéz felől hirtelen előbukkantak az egykori kőfejtő fehér sziklái (4-5 kép).
A Mátyás-hegyet követően a Remete-hegyet is megmásztuk, nem kevésbé meredek utakon, majd Hármashatárhegyi útig visszaereszkedve az Országos Kéktúra (OKT) jelzésén folytattuk tovább az utat. A műút mellett haladó hangulatos eredi úton hamarosan el is érkeztünk 3. ellenőrzőpontunkhoz (6. kép).
A ponttól továbbra is a kék jelzésen haladtunk kezdetben szintben majd kisvártatva ismét bedurvult a terep. A túra eleje egyébiránt igen combosra sikeredet, szinte végig csak felfelé kellett haladnunk, csupán itt-ott megszakítva némi lejtmenettel. Végül így, még egy utolsó húzósabb emelkedőnek nekirugaszkodva érkeztünk el Hármashatár-hegyre is. Bár ez utóbbit annyira nem bántuk, hiszen fent gyönyörű panoráma várt ránk, körben a Budai-hegység vonulataival (7. kép).
A hegytetőről meredek, sziklás út vezetett lefelé, ami az erdőbe visszatérve folytatódott. A folyamatosan lejtő ösvény szép lassan megszelidülve kanyargott, mígnem a Vihar-hegy lábánál új lendületet vett, egy elég kemény kaptató formájában. A Vihar-hegyet is abszolválva egy tágas tisztás mellett értünk ki az erdőből, amin átvágva a Virágos-nyereghez érkeztünk. A forgalmas csomópontban több turista jelzés is keresztezi egymást, valamint itt található az Országos Kéktúrának egyik bélyegzőhelye is (8. kép).
A Virágos-nyeregtől a zöld jelzést követve indultunk tovább. Szép lassan hátunk mögött hagytuk a hétvégi házakat és ismét visszatértünk az erdőbe. Viszonylag könnyedebb szakasz következett, hangulatos erdei ösvényen kanyarogtunk a Csúcs-hegy oldalában. Viszonylag hamar el is értük a mindössze 1,3 km-re lévő 6. pontot a Csúcs-hegyi-nyerget (9. pont).
Gyors igazolást követően hamar továbbálltunk. Az erdőben jól járható, széles erdei úton hosszú ereszkedésbe kezdtünk. Az út sok kanyarral tarkítva tekergőzött egészen a Rozália téglagyárig, melynek utolsó pár méterét már műúton tettük meg. Eddig nem túl sok időt vesztegettünk a pontokon, csak igazoltunk és indultunk is tovább, itt viszont kicsit hosszabban időztünk, hiszen ezúttal frissítővel is szolgáltak a szervezők. A klasszikus zsíros kenyér mellett almát és banánt valamint ropit is kaptunk. Miután pótoltuk az energiaveszteséget a felszedett vasúti sínek mentén indultunk vissza Üröm felé. A főúton átkelve újra házak között jártunk a változatosság kedvéért hosszan elnyúló emelkedőn haladva. Pár 100 méter megtétele után egy éles balkanyarral hagytuk hátra a házakat és tértünk vissza az erdőbe. Kezdetben szalagozás, majd az ürömi tanösvény piros jelzése mentén rendkívül kellemes, jól járható erdei ösvényeken igazi tavaszias hangulatban haladtunk utunkon (10-12. kép). 
A tanösvényről szintén egy éles balkanyarral búcsúztunk el, ami egy meredek lejtő formájában visszavezetett a város házai közé. A lakótelep utcáit koptatva a térkép leírása és a szalagozás nem volt teljesen összhangban, de végül is a szalagokat követve könnyedén odataláltunk a Róka-hegyi ellenőrzőponthoz. Igazolás után továbbra is szalagozást követve felfelé indultunk el, a hatalmas villák között kanyargó utcákon (13. kép).
Az utolsó házakat végül a piros jelzéssel kiegészülve hagytuk magunk mögött. Egy tágasabb rét mellett haladva jobb kéz felől felsejlett a távolban a Megyeri híd míg messze előttünk a Nagy-Kevély magasodott.  Idő közben elhaladtunk néhány legelésző ló mellett is, míg végül a piros és a piros kereszt jelzés elágazásánál értük el következő pontunkat...elméletileg (14. kép). 
A gyakorlatban mintegy 100-150 métert kellett haladni a piros kereszt jelzésen, amikor szembetalálkoztunk a pontra igyekvő pontőrrel. Ha már találkoztunk, akkor gyorsan pecsételtünk is majd indultunk tovább. Innentől kicsit megritkultak a pontok, a következőig mintegy 4 kilométert kellett gyalogolni. Szép lassan visszaértünk Budapestre, a családi házak hirtelen megszaporodtak az út két oldalán, majd kisvártatva már 10 emeletes panelek között sétáltunk. A Békásmegyeri HÉV aluljárón átkelve még hosszú, nem túl izgalmas városi utcákon értünk le a Római-partra (10. e.p.). A pont után D-i irányba indultuk tovább a Dunával párhuzamosan futó bicikli úton. Kicsit nehezen lehetett haladni a hatalmas forgalomban, mert ebben a gyönyörű időben rengeteg pesti ragadott kerékpárt és vette célba az egyébként rendkívül hangulatos Duna partot (15-17. kép).
De nem csak a biciklisek, hanem gyalogosok is nagy számban hömpölyögtek a sétányon, a part menti éttermek szinte dugig voltak vendégekkel. Hangulatos volt, de igazából nem bántuk túlzottan, hogy átverekedtük magunkat ezen az igen hosszú szakaszon. Végül a Dunát (ideiglenesen) mintegy 4 km megtétele után, az Északi-Összekötő-hídnál hagytuk a hátunk mögött (18. kép).
A híd környékén épp átépítési munkálatok zajlottak, így kicsit zajos és poros úton érkeztünk el a Gázgyárhoz, ami mellett bekanyarodva egészen az igen mutatós Graphisoft parkig gyalogoltunk (19. kép).
A parktól ismét visszatértünk a bicikliúthoz, amivel párhuzamosan egészen a Hajógyári-sziget K-hídjáig sétáltunk. A hídon átkelve tettünk egy kört a szigeten, két pontot is (É-i és D-i) érintve. A remek kiránduló időben népes kirándulósereg látogatott ki és vette birtokba a szép tavaszi köntösbe öltözött ligetes erdőket (20-23. kép).
A szigetet ugyan arra hagytuk el, mint amerről érkeztünk. A hidat hátrahagyva ismét bevetettük magunkat a betonrengetegbe. A továbbiakban már igazából sok izgalmas dolog nem történt, tipikus városi utcákon haladva közelítettünk a cél felé. Végül az utolsó pár száz méteren még némi szintet leküzdve egy kis kápolna mellett fordultunk rá a finishre (24. kép).
A célban kereken 6 óra 20 perc után érkeztünk meg, ahol átvehettük a teljesítésért járó kitűzőt és oklevelet, majd egy keveset falatoztunk a felszolgált zsíros kenyérből (25. kép).
A túra összességében nem volt rossz, mint említettem a szervezők tényleg igyekeztek, hogy minél több erdei szakasszal tarkítsák a 34,5 km-es távot, ami szerintem hellyel-közzel jól is sikerült, de az elkerülhetetlen városi szakaszok sajnos kissé unalmasra sikeredtek. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy azért még így is volt jó néhány igen szép szakasza a túrának, mint például a Hármashatár-hegy vagy az Ürömi Tanösvény. 
A szolgáltatás már kevésbé volt meggyőző, mindössze 1 ponton és a célban kaptunk némi zsíros kenyeret, ami valljuk be nem túl sok. A túra legnagyobb erénye viszont, hogy vasárnap került megrendezésre, így igazából semmi komolyabb túrát nem "ütött", mert például az előző napi "Dél-Börzsönyi Kilátások" mellett nem igazán rúgott volna labdába. Viszont így a hét utolsó napján szerintem sokkal nagyobb tömegeket tudott megmozgatni és bárki nyugodt szívvel bevállalhatta.

2014. március 29., szombat

Dél-Börzsönyi Kilátások 40

Helyszín: Börzsöny
Táv: 40,5 km
Szint: 1801 m
Időpont: 2014.03.29.
Rajthely: Zebegény


Úgy adódott, hogy március utolsó szombatján a Mecseket hátrahagyva sikerült eljutni az ország É-i vidékeire, ahol  több remek túralehetőség közül is válogathattunk. Végül választásunk a "Dél-Börzsönyi Kilátások 40"-re esett, ami utólag visszatekintve remek döntésnek bizonyult. Egyrészt mindeddig csupán egyszer jártam a Börzsönyben és mindenképp szerettem volna visszatérni, másrészt a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) túrák az utóbbi időben az egyik legigényesebb és legjobban szervezett túrák, amin részt vettem. E kettőt szem előtt tartva szinte biztosnak ígérkezett, hogy ismét egy remek túrában lesz részünk.
Gyönyörű, napsütéses tavaszi reggel érkeztünk meg a festői szépségű Zebegénybe. A Duna partján található apró kis település csodaszép fekvésével, hangulatos utcáival, szinte azonnal magával ragadja az idetévedőket. Rövid nézelődés után felkerestük a helyi iskolát, aminek az udvarában már javában zajlott a résztvevők rajtoltatása. A precíz kártyás rendszernek köszönhetően pillanatok alatt mi is át estünk a rajtprocedúrán, majd mielőtt még nekivágtunk volna a 40 kilométeres távnak elfogyasztottuk a finom házi rétest (meggyes és barackos ízesítéssel), amivel a rendezők kedveskedtek útravalóul (1. kép). 
A falu központján átkelve a sárga háromszöget követve meredek szerpentines domboldalban felkapaszkodtunk a település fölé emelkedő Kálváriahegyre. A dombtető fennsíkjára felérve a trianoni eseményeknek és az Országzászlónak emléket állító emlékműhöz érkeztünk (2-3. kép). 
Az emlékműnél kialakított kilátóból kitekintve ízelítőt kaptunk abból, hogy miért is nevezik a túrát "Dél-Börzsönyi Kilátásoknak". DNy-i irányba elnézve a Dunakanyar gyönyörű panorámája tárult elénk (4. kép). 
A Trianoni-emlékhelyet hátrahagyva a sárga jelzésen folytattuk utunkat. D-i irányba haladtunk, párhuzamosan  jobb kéz felől hömpölygő Dunával és a völgy lábánál elterülő Zebegénnyel. Kemény, emelkedős szakasz volt, melyet több helyen is szép kilátás tarkított (5. kép).
Az első ellenőrző pontunkat (Bodzás-pihenő) elérve véget ért a hegymenet, a sárga kört követve az Ernő-forrás hangulatos erdei völgyébe ereszkedtünk le hosszú szerpentines ösvényen. A völgyben haladva ismét megközelítettük Zebegényt, a távolban már felsejlett a Duna partján fehérlő, impozáns Dőry kastély, amikor a sárga kereszt jelzésre váltva D-i irányba folytattuk utunkat (6. kép).
Újfent "melós" szakasz következett (hát igen.....a kilátásért meg kell dolgozni). Hosszú és meredek útvonalon vezetett utunk, amin egyre magasabbra kapaszkodunk fel a Dél-Börzsönyi hegyvonulatokon. Kissé visszafogottabb tempóban haladtunk, mert igazi vendégmarasztaló részen jártunk. Nem csak a kemény kaptató lassított, hanem néhány sziklakiszögellésnél, ahol az erdőn nyíló kis rés kilátást engedett újfent pazar látvány részesei lehettünk, amit szintén nehéz volt hátrahagyni (7-9. kép).
Végül csak elértük 2. ellenőrző pontunkat a Borostyán-kői pihenőnél. Meg kell hagyni, szép helyet választottak maguknak a pontőrök. A közelben lévő szikláról most éppen a Duna túlpartján fekvő Dömösre lehetett rálátni. Ezt a rövid kis kitérőt mi is beiktattuk, majd visszatérve folytattuk tovább a "hegymenetet". A ponttól igen durva emelkedőkkel tarkított hullámvasút következett, melynek legnehezebb szakasz talán a Szt. Mihály-hegyre vezető emelkedő volt, amire az időközben újra becsatlakozott sárga jelzésen kapaszkodtunk fel (10. kép).
A hegyen átbukva, nem kevésbé meredek ereszkedést követően a Szt. Mihály-hegy nyereghez érkeztünk, ahol a Nagymaros felől érkező Börzsönyi Kéktúra jelzésével kiegészülve haladtunk tovább (11. kép).
Kisvártatva elérkeztünk Hegyes-tetőhöz, ahol a Julianus barát kilátótorony mellett immáron a 3. ellenőrző pontunknál jártunk (12. kép).  
A pontban frissítővel vártak, többféle csoki (Sport szelet, Balaton, Kapuciner) közül válogathattunk. Pont jókor jött az extra kalória, hiszen a hegymenetben égettünk belőlük bőven. A hely egyéb iránt ideális volt a reggeli elköltésére: gyönyörű napsütés, friss levegő és szép kilátás. Amíg a többiek falatoztak én gyorsan felszaladtam a kilátóba kicsit körbenézni. Már idáig is sokat ecseteltem a szebbnél-szebb kilátást, így most nem is koptatnám annyira a szavakat, beszéljenek helyettük inkább a képek (13-14):
Nehéz szívvel hagytuk hátra a kilátót, de nincs mese tovább kellett indulni, hiszen volt még hátra bőven. A kilátó tövéből egyből egy meredek lejtő vezetett le. Leérve még egy darabon együtt haladtunk a sárga jelzéssel, majd a Remetekereszt-bérctől már csak a Börzsönyi Kéket követve folytattuk tovább. Klasszikus erdei utakon haladva nemsokára Kövesmező széles rétjéhez érkeztünk. Negyedik ellenőrző pontunk a focipálya mellett volt, ahol  kaptunk némi rágcsálnivalót (ropi), amit a vállalkozó kedvűek akár egy kis pálinkával vagy Mátra teával is kísérhettek. Miután feltöltekeztünk, É-nak indultunk tovább a zöld háromszöget követve vágtunk át rengeteg tavaszi hériccsel (Adonis vernalis) tarkított réten (15. kép).
A zöld háromszög jelzés újra visszavezetett bennünket a börzsönyi hullámvasútra. Váltakozva fel és le haladva sorrendben érintettük a Kapu-hegyet, a Gubacsi-hálást és az Eszpereantó hegyet, melyet követően a Király-kútig ereszkedtünk vissza (16. kép). 
Hétvégi házak között a továbbiakban már csak szintben haladva egészen a vasúti sínekig gyalogoltunk ki. A sínekkel párhuzamosan haladva még egy darabon követtük a zöld háromszöget, majd nemsokára elértük a Gerendás büfétől nem messze, a zöld négyszög leágazásánál a 5. ellenőrző pontunkat.
A ponttól a zöld négyszöget követtük a továbbiakban, ami meredek és hosszan elnyúló emelkedőn vezetett fel a Só-hegyre. Felfelé menet, ha visszatekintettünk a fák fölött itt-ott ismét előbukkant a rég látott Duna. A gerincen haladva néhol szétnyíló, bokros erdei ösvényeken vezetett utunk, melyek a szép tavaszi időben a legszebb arcukat mutatták (17-19. kép).
A Só-hegyet hátrahagyva rövid műutas szakasz következett, melyet szalagozás jelölt. Néhány méter megtétele után azonban el is hagytuk az aszfaltot, és a vele párhuzamosan futó piros és zöld jelzés kettősét követve visszatértünk az erdőbe (20. kép).
A rövid erdei szakasz végeztével újfent visszatértünk a műútra, amin nemsokára átkelve egy széles mezőn vágtunk át. A mezőt elhagyva visszatérünk az erdőbe, ahol a kóspallagi műúton még 100-150 métert gyalogolva a  Rózsakunyhóhoz érkezünk (21. kép).
Ekkor már a táv felénél jártunk, de a szintet tekintve túl voltunk a nehezén. Az eddigi 20 km alatt megtett 1200 m szinttel szemben a hátralévő 20 km alatt már csak 600 m várt még ránk. Ennek megörülve  kicsit megpihentünk a pontban és fogyasztottunk a finom zsíros kenyérből, lekváros kenyérből és friss vízből amit a pontőrök kínáltak. A szolgáltatás bőséges volt és nagyon finom, így újult erővel vágtunk neki a hátralévő szakasznak. 
A ponttól előbb szalagozást majd ismét a zöld jelzést követve haladtunk, széles eredei utakon. Néhol volt egy kevés sár is, de az igazából nem volt számottevő, az út végig jól járható volt. Út közben érintettük a piros keresztet, majd a Száraz fákat is, de mindvégig maradtunk a zöld jelzésen, amely hosszan elnyúlva Kismaros felé vette az irányt. Szép lassan hétvégi, illetve erdei házak mellett haladtunk el, mígnem a zöld jelzés egy éles bal kanyart véve brutálisan meredek és hosszú lejtőn át ereszkedett alá (22. kép).
A lejtőn leérve megsűrűsödtek a házak, majd kisvártatva elértük a Kismarosra vezető műutat. Az utat egészen a "Morgó" vasúti megállóhelyig, 7. pontunkig követtük (23. kép).
A pontban feltöltekeztünk minőségi csokival (Mars és Snickers csokikat azért nem osztogatnak minden túrán), majd a sárga jelzésen a Csömöle-völgy felé vettük az irányt, amit némi műutas szakaszt követően hamar el is értünk. A hangulatos kis erdei patak völgyében hosszan kanyarogva haladtunk, a patakon többször is átkelve, végül hosszú meredek szakaszt követve szép lassan hátrahagytuk a völgyet. Az erdőből a Száraz fák rétjénél értünk ki ahol a sárga jelzést hátrahagyva, jelzetlen úton a szalagozást követve haladtunk. A tágas réten egyetlen széles földút vezetett keresztül, amit néhány száz méter megtétele után egy öszvér, gondolván egyet befoglalt és békésen legelészve szemlélte a tovahaladó túrázókat (24. kép).
A Száraz fák rétje után csakhamar visszatértünk a korábban követett zöld jelzésre, amin egy darabon most szemben haladtunk a korábbi menetiránnyal, egészen a piros kereszt jelzésig. A piros jelzésre váltva nekiveselkedtünk egy rövidebb emelkedős résznek. A Pusztatoronyi-horgásztónál a piros jelzésre váltottunk, ami a piros romjelzéssel közösen felvezetett a Pusztatorony-Bíbervárhoz. A régi várromnál 8. pontunkhoz érkeztünk (25. kép).
A romoktól ismét egy durván meredek út vezetett lefelé, ahol némi torlódás keletkezett a lassú haladás miatt.  A Torony-forrás mellett elhaladva átkeltünk a műúton, majd a piros jelzést hátrahagyva meredek kaptatónak vágtunk neki. A dombtetőre felérve tágas szántók mellett haladtunk még egy darabon szalagozást követve, majd nemsokára visszatértünk a Börzsönyi Kéktúra jelzéséhez. Szép lassan ismét az erdőbe vezetett vissza az út, ahol nemsokára hátra hagytuk a kéket és újfent a zöld jelzést követtük. A Törökmezei halastó mellett elhaladva ismét (szerencsére az utolsó) komoly emelkedővel találtuk magunkat szembe, amit sikeresen megmászva kisvártatva a Törökmezei-turistaházhoz érkeztünk. Utolsó pontunkban pihentünk egy keveset, majd a kék és piros jelzéseket követve továbbindultunk. Egy széles mező mellett elhaladva, amit a jó időben népes turista sereg vett birtokba visszatértünk az erdőbe. Innentől igazából már csak be kellett sétálni. A kék jelzést előbb zöldre, majd zöld keresztre cserélve róttuk az utolsó pár kilométert. Az út a továbbiakban már nem tartogatott különösebben komoly kihívásokat, szinte végig lejtve jól járható nyomvonalon kanyarogva vezetett vissza egészen Zebegényig. Aszfaltos útra kiérve szép lassan visszakanyarogtunk a falu főterére, a Kós Károly tervezte templomhoz (26-27. kép).
A főtéren megállva vetettünk még egy utolsó pillantást kora reggeli első megállónkra is, a magasba emelkedő Kálváriahagyre és a Trianoni-emlékműre (28. kép).
Majd szép lassan besétáltunk a helyi iskola udvarába lévő célba és ezzel le is tudtuk a túrát! A teljesítésért természetesen járt a kitűző és az emléklap. Ezzel azonban még nem volt vége, hiszen minden résztvevő egy tál mákos-, diós-, vagy grízes tésztát is kapott beérkezéskor (29. kép).
Azt kell, hogy mondjam, hogy a szervezők ezúttal sem hazudtolták meg önmagukat és újfent egy igazán remek túrát szerveztek. Zebegény és a Börzsöny gyönyörű környezetet biztosítottak a túrának, igen élvezetes és látványos útvonal lett kijelölve, amin egy élmény volt végigmenni. A gyönyörű idő és az első osztályú szolgáltatás meg csak hab volt a tortán. Azt hiszem a jövőben kihagyhatatlan túra lesz a naptáramban.