Csepel 50

Helyszín: Alföld
Táv: 47,5 km
Szint: 100 m
Időpont: 2014.12.20.
Rajthely: Szigethalom

Karácsony előtti utolsó teljesítménytúránkon a kíváncsiságtól vezérelve Szigethalomra látogattunk, hogy kicsit belekóstoljunk az alföldi túrák világába. A 21. alkalommal megrendezett "Csepel 50" keretein belül egy hamisíthatatlan síkvidéki "portyázásnak" lehettünk részesei, ugyanis a 47,5 km-es táv során mindössze 100 méteres szintkülönbség várt ránk, amely során az izzasztó kaptatók és a tájat uraló hegyek hiányában ezúttal a végtelenre nyúló, lapos vidékeknek jutott a főszerep.

Szombat reggel kényelmes rajtolást megcélozva közelítettük Szigethalom felé, miközben az autó ablakán kitekintve lélekben már a számunkra eddig ismeretlen terepre hangolódtunk. Nevezést követően 7.30-kor hagytuk hátunk mögött a helyi általános iskola épületét, melynek kapuján kilépve jobbra indultunk el a Szabadkai utcán. A rajtban térképet sajnos nem kaptunk, így az első métereket az itinerünkbe merülve tettük meg, bogarászva a túra útvonalát ismertető rövid és tömör szöveges leírást (1. kép).

A Dísz teret elérve balra fordultunk a Thököly utcán, melynek hosszúra nyúló vonalát követve egészen az Erdei utcáig sétáltunk. Itt vettünk egy újabb balos kanyart és immáron a sárga kereszt kopottas jelzésétől kiegészülve DK-i irányba haladtunk tovább. Az egyenlőre még a felhők mögött bujkáló, de már ébredező napnak köszönhetően fokozatosan egyre világosodott körülöttünk, amint szép csendben hátunk mögött hagytuk a város utcáit (2. kép).

A házak közül kiérve nyílt terepen haladtunk tovább, széles szántóföldek határában húzódó, poros szekérutat követve. Tartva a DK-i irányt hosszasan haladtunk előre a sík terepen, miközben a két oldalról kísérő tágas földek helyébe szép lassan erdő lépett. A fiatal fák között gyalogolva egyre mélyebbre hatoltunk a rengetegben és kisvártatva kereszteztük a piros négyszög vonalát. Az érintett jelzéssel mit sem törődve még egy darabon haladtunk tovább előre, mígnem a sárga sáv jelzéshez érve jobbra fordultunk az új jelzésünkön. Ekkorra már kellemes, napsütéses idő borult rá az erdőre, ideális körülményeket biztosítva egy nagyszerű túrázáshoz. A hangulatos, már-már tavaszt idéző reggelen nemsokára egy jobb-bal kanyarkombinációhoz érkeztünk, amiből kiérve hirtelen felbukkant előttünk a Tököli parkerdő szívében megbújó kis erdészház és vele együtt első ellenőrzőpontunk is (3-4. kép).

Igazolást követően É-nak fordultunk és egy rövid szakasz erejéig a sárga sáv - piros négyszög egybefonódó jelzését követtük. Pár száz métert követően aztán búcsút intettünk a jobbra forduló piros négyszögnek, majd a keskeny ösvénnyé szűkülő földúton haladtunk tovább már csak az egyedüli sárga sávot követve (mely sokszor inkább sárga keresztnek tűnt... sajnos a jelzések elég elhanyagoltak voltak, de nem csak itt, szinte a túra egész területén). Nemsokára kiértünk a fák sűrűjéből és egy széles, néhol kicsit sáros földúton gyalogolva újfent szántóföldek határában haladtunk. Az utunk egyenesen visszavezetett Szigethalomra, ahol a Határ utca vonalát követve a Béke utcáig sétáltunk, melynek érintésével visszatértünk a korábbi Erdő utcába. Ezúttal azonban balra, ÉNy-felé fordulunk és kisvártatva átkeltünk a közeli HÉV síneken (5. kép).

A túloldalra átérve gyorsan felvettük a sárga kereszt vonalát, amelyen már Tököl határát érintve még egy rövid ideg koptattuk az aszfaltot. Mindössze néhány perces gyaloglást követően ismét egy poros földútra tértünk rá, amit követve szép lassan eltávolodtunk az épületektől. A zavartalan, szikrázó napsütésben fürödve kitartóan kanyarogtunk a széles úton, kicsit áhítozva a látóhatár szélében terpeszkedő Budai-hegység vonulatai után. A nyílt, lapos szakaszon haladva néhol igen megerősödő szél kapott bele a ruházatunkba, így kicsit belegyorsítva igyekezetünk minél előbb védett helyre érni. Nemsokára vissza is érkeztünk Tököl határába, ahol a Cseresznyés útra térve a város központja felé vettük az irányt (6. kép).

A főutcához érve letértünk az egyenesen tovasiető sárga keresztről és jobbra fordulva a széles országút mentén haladtunk tovább. Jó darabon gyalogoltunk É-i irányba a nem túl jellegzetes városrészen átvágva, miközben kisebb-nagyobb csoportokban, folyamatosan szállingóztak szemből a túratársak. Útközben érintettük a Mohácsi csata emlékművét, majd valamivel arrébb Maléter Pál szobrát is, míg végül 2. ellenőrzőpontunkat a Maléter kopjafa mellett találtuk (7-10. kép).

Gyorsan letudtuk a pecsételést, majd egy hátraarcot véve mi is visszasiettünk a Vásár térig. A jobbra forduló Vásár tér utcát követve egészen a közeli gátig siettünk, ahol egy "félelmetes kaptatónak" nekifeszülve felkapaszkodtunk annak tetejébe. Balra fordulva a Duna fölé emelt védművön nem túl izgalmas, de ellenben rendkívül hosszú és igen monoton etapnak néztünk elébe (11-12. kép).

Az egyenletes terepen szerencsére nem volt semmi, ami zavart volna az előrejutásban, így igen jó tempót diktálva hamar elhaladtunk Tököl városa mellett, majd a D-i irányt tartva kitartóan faltuk tovább a kilométereket (13-14. kép).

A jobb kéz felől húzódód Dunából sajnos nem sok mindent láttunk a fák miatt, így túl sok örömünket nem leltük a tájban, és akkor még finoman fogalmaztam. Mondjuk ez nem ért meglepetésként minket, hiszen előzetesen már az intiner is - némi öniróniát sem mellőzve - felhívta rá a figyelmünket, idézem: "Közben a tököli börtön masszív falai és a döggyár szakadt épületei balról, míg a százhalombattai kőolaj-finomító jobbról ingerli a retinánkat és szaglóhámunkat." (15. kép).

Szóval nagyjából hasonló élményekkel gazdagodva szeltük a végtelennek tűnő rónaságot. A börtön után nem sokkal letértünk a gátról és a szakasz fennmaradó részét már a az idáig bal kéz felől húzódó országút aszfaltján tettük meg (16. kép).

Az út mellett nemsokára begyűjtöttük 3. pontunkat is, ahol az adminisztráció kedvéért rövid időre megpihentünk. A pecsételés mellé még édességet is kaptunk, amit zsebre vágva már indultunk is tovább. Ezen a ponton egyébként a 30-as résztáv levált az 50-ről, így innen már csak a hosszútávosok egyre jobban elnyúló mezőnye haladt tovább Szigetújfalu felé. Kétség kívül a túra kellemetlenebb szakasza következett számunkra, hiszen a forgalmas műúton haladva még hosszú-hosszú kilométereken át koptattuk az aszfaltot a dögunalmas tájban. Két oldalról fasoroktól kísérve jobbára csak a szűnni nem akaró aszfaltcsík lebegett a szemünk előtt, valljuk be nem túl inger dús környezet (17-18. kép). 

Miután az ízületeinket kellőképpen leterheltük, végül csak búcsút intettünk a gyötrő műutas szakasznak és ismételten a zöldellő gát tetején gyalogolva haladtunk Szigetújfalu határában (19. kép). 

Csak úgy mint Tököl esetében, a gát vonalát követve ezúttal is a település Ny-i szélében haladtunk végig. Nemsokára egy, a faluból kivezető műút keresztezte utunkat, amin jobbra fordulva Ny-felé vettük az irányt (20. kép).

Mindössze néhány méter erejéig maradtunk csupán az aszfalton, hiszen nem sokkal arrébb szalagozást követve, balra letértünk az útról. Hangulatos erdei földúton haladva elvileg a sárga négyszög jelzést követtük (bár a valóságban ebből nem sokat érzékeltünk), ami egészen a közeli Duna partig vezetett ki minket (21. kép).

A parthoz kiérve rögtön előbukkant a fák közül soron következő pontunk, ahol a kellemes környezetben már nagyon vártak minket a kedves pontőrök. És nem is üres kézzel fogadtak minket! Nagyon finom pogácsa volt az előétel, míg a főfogás egy ízletes és friss hot-dog volt, amit igen jóízűen fogyasztottunk el (22-23. kép).

Természetesen a nagy falatozás közepette az igazolás sem maradt el, amit begyűjtve már ismét útra is kelhettünk. Megköszönve a sok finomságot, a korábbi úton visszasiettünk Szigetújfaluba, majd a Fő úton balra fordulva már a piros sávot követtünk (24. kép).

Egy jobbost véve nemsokára befordultunk a Temető utcába, ahol meglepő módon egészen a temetőig sétáltunk, melynek sarkánál egyenesen betértünk az erdőbe. Továbbra is a piros sávot követve a korábbi aszfaltutat egy széles szekérútra cseréltük és kitartóan haladtunk tovább É-i irányba..... mint utólag megtudtuk tévesen. Nos igen, a szöveges leírás nem volt túl egyértelmű, és szalagozás, illetve térkép híján akkor ez tűnt a helyes útiránynak. Kitartóan ragaszkodva a széles földúthoz, csak haladtunk előre, miközben majdnem visszakanyarodtunk az 51. sz főúthoz. Ekkor már kezdett gyanússá válni a történet, de azért tartottuk az irányt. Egy magányos vadászházhoz érve vettünk egy éles jobb kanyart, majd nemsokkal arrébb elhaladtunk a Móra-fa mellett (25-26. kép).

Kisvártatva kiértünk az erdőből és egy kövér szántóföldet bal kéz felől megkerülve haladtunk tovább a poros úton. Az egyik fán találtunk egy kopott piros jelzést, ami némileg megnyugtatott minket, hogy mégsem vagyunk annyira elveszve (27. kép).

A hosszú egyenes szakasz végén egy széles szőlőföld szélébe lyukadtunk ki, ahol jobbra fordulva újabb, ezúttal már jól látható piros jelzést találtunk. Gyorsan végigsiettünk a szőlők mentén, melynek végében a HÉV sínekhez értünk (ami már a hivatalos útvonal része volt). Igaz ezzel a kis kitérővel pár száz métert rápakoltunk pluszban, de végül szerencsésre minden gond nélkül visszataláltunk a helyes útirányra (28. kép).

A sínekkel párhozamosan haladva É-i irányba tartottunk, ezúttal már a nem túl gyakran jelentkező piros keresztet követve. A hátunk mögött hagyott szőlősorok helyébe szélesen elterülő, lapos szántók kerültek, melyek egészen Szigetcsép határáig kísértek minket. Nemsokára feltűntek előttünk a település első épületei is, melyek közül a HÉV állomást megcélozva haladtunk egyenesen előre. Az állomás előtt nem sokkal gyorsan átkeltünk a síneken, majd a peronon végigsétálva megérkeztünk 5. ellenőrzőpontunkhoz (29-30. kép).

A pontban finom, meleg teával fogadtak minket, amit gyorsan fel is hajtottunk, majd indultunk is tovább a közeli Petőfi utcán. A piros sáv jelzést követve az első lehetőségnél balra, majd kicsivel arrébb hirtelen jobbra fordultunk és már a Szabadság utcában sétáltunk. A Fő utcához érve újabb bal kanyar következett, míg végül pár száz méternyi gyaloglást követően búcsúst intettünk a csendes kis településnek. Egy rövid darabon még a faluból kivezető országút mellett sétáltunk, amin kisvártatva jobb kéz felől elhaladtunk a Duna holtág mellett, majd nem sokkal arrébb jobbra letérve elhagytuk az aszfaltot (31. kép).

Rövid átvezető szakaszt követően rátértünk a Barátság utca aszfaltjára, melynek szélében hétvégi házak mellett haladtunk el. Egy hosszan elnyújtott "S" kanyart követően végül egészen a Duna partig kanyarogtunk ki, ahol a dús nádasokban megbújó stégek és horgászházikók felett sétálva É-i irányba tartottunk, szorosan a folyó vonalát követve. Nemsokára rátértünk a túra egyik leghangulatosabb részére, ahogy a Dunasor utca hangulatos környezetben épült hétvégi házainak szomszédságában kanyarogó piros sáv jelzést követtük, majd 4 km-en át. A csodálatos Duna part igazán lenyűgöző látványt nyújtott ebben a kora tavaszi időben, így kicsit ráérősebb tempóban haladtunk előre, kicsit adózva a látványnak is (32-33. kép).

Körülbelül a szakasz 2/3-nál egy a piros körre kísértetiesen hasonlító piros négyszögnél kicsit elbizonytalanodtunk (ugyanis a piros körön volt a következő pont), de rövid hezitálás után azért csak maradtunk a piros sáv jelzésen. Még jó darabon követtük a Duna vonalát, míg végül csak elértük a piros kör jelzést. Az itinerben szereplő "halas" tábla helyett (aminek már hűlt helye sincs) két kislány terelt rá minket a helyes útirányra, így egy balos kanyart véve eltávolodtunk a hangulatos sétánytól. Mindössze néhány méter megtétele egy kis játszótérhez érkeztünk, ami mellett el is érkeztünk az utolsó előtti pontunkhoz (Díszkút). Gyorsan begyűjtöttük az aktuális pecsétünket, ami mellé egy mikulás csoki is járt, majd megköszönve a figyelmességet balra indultunk el Dunasor utcán. Mintegy 500 méter megtétele után keresztezte utunkat a piros kereszt jelzés, amin jobbra fordulva betértünk az erdőbe. A kissé szemetesen induló szűk erdei ösvényen nemsokára újabb elágazáshoz érkeztünk, amin ezúttal balra fordulva a sárga sáv jelzésre tértünk rá. Párhuzamosan haladva a korábbi Dunasor utcával DNy-i irányba tartottunk a sűrű erdei szakaszon átvezető szekérúton. Nemsokára ismerős részhez érkeztünk, ugyanis jobb kéz felől hirtelen feltűnt a sárga kereszt, melyen még a túra elején Szigethalom felől megérkeztünk a Tököli parkerdőbe. A reggeli forgatókönyvhöz hasonlóan újra jött az elnyújtott  jobb-bal kanyar és már ott is voltunk a vadászháznál (34. kép).

Az utolsó ponton már nem időztünk túl soká, csak begyűjtöttük a szokásos igazolást és már indultunk is tovább a sárga sáv - piros négyszög egybefonódó jelzésén. Mivel nem akartunk menni még egy 50-es kört ezért a reggellel ellentétben ezúttal a két jelzés elágazásához érve a jobbra forduló szekérúton maradtunk és a piros négyszög jelzést követtük tovább (35. kép).

Klasszikus erdei utakon gyalogolva ÉK-nek tartottunk az erdőben, párhuzamosan a korábbi sárga sáv jelzéssel. Rövidesen kereszteztük a sárga kereszt jelzést, majd a nagy meglepetésre enyhén hullámossá váló terepen szép lassan visszatértünk Szigethalom határába. Egy utolsó bal-jobb kanyart követően már fel is tűntek előttünk a település első házai és a széles földutat rögvest aszfaltra is cseréltük. Egy bal kanyarral szinte rögtön ráfordultunk a végtelennek tűnő Nyár utcára, melynek monoton vonalát követve több, mint 1,5 km hosszan haladtunk előre. Az utca végén befordultunk a Táncsics, majd hamarjában a Vörösmarty utcába, melyek érintésével egészen a Szabadkai utcáig tértünk vissza. Még mindig a piros négyszöget követve nemsokára újra felbukkant előttünk az általános iskola épülete, ahova betérve felvilágosítottak, hogy ez bizony még nem a cél (36. kép).

Így gyorsan továbbálltunk és a közeli Dísz térre siettünk, ahol a karácsonyi vásár részeként helyet kapott a túra célsátra is. Az itinert leadva igazoltuk a túránkat, majd a teljesítésért cserébe átvehettük az oklevelet és az egyedi jelvényt. Miután letudtuk a túra hivatalos részét a kedves szervezők megvendégeltek minket egy pohár meleg teával és friss palacsintával is. Miután jóízűen elfogyasztottuk a felkínált finomságokat még egy kicsit szétnéztünk a "karácsonyi forgatagban", ha már egyszer arra tévedtünk (37-39. kép).

Ezzel még korántsem ért véget a nap, hiszen miután kinézelődtük magunkat visszasiettünk az iskolába, ahol még nagyon finom gulyáslevessel vártak minket a rendezők, feltéve az "i"-re a pontot (40. kép). 

Hát igen, szolgáltatást tekintve azt hiszem minden várakozásunkat messze felülmúlta a túra, amiért hatalmas dicséret a szervezőknek. De sajnos emellett túl sok jó dolgot nem tudnék kiemelni a túra kapcsán. Lehet, hogy kicsit el vagyok kényeztetve a Mecsekkel és csak ez mondatja veled, de kissé csalódtam a Csepel-sziget síkvidékében. A túra útvonalának csupán momentumai voltak, az igazán látványos tájak ezúttal elkerültek minket, ehelyett hosszasan koptathattuk a forgalmas, unalmas műutat (ami a túra abszolút mélypontja volt), szagolhattuk a százhalombattai finomítók büdös levegőjét, jellegtelen sík szakaszokon gyalogolhattunk a szemetes erdőkön keresztül. Na jó a Duna partot azért kiemelném, ott tényleg szép és hangulatos utakon bandukolhattunk és a tököli gát némely része se volt rossz. A táj mellett sajnos a turista utaik sincsenek a legjobb állapotban, sok helyen a kopott, hiányos festések nem mindig követhetőek, ezért hiányoltam a segítő szalagozást a kérdéses elágazásokban. Az itinerbe sem ártana, sőt kifejezetten kívánna egy egyszerű térképet, amin nagy vonalakban követhető lenne a túra útvonala, szerintem sokat dobna rajta. Mindezek tekintetében azt hiszem inkább maradok a hegyvidékek zeg-zugos vonulatai között, valahogy nem vágyom a végeláthatatlan rónákra. Egy kalandnak jó volt ez is, de nem ragadott meg a dolog.     

Bakonyi Mikulás 50

Helyszín: Bakony
Táv: 46,7 km
Szint: 1000 m
Időpont: 2014.12.06.
Rajthely: Csesznek

Idén egész évben rendes túrázó voltam és szorgalmasan gyűjtögettem a kilométereket, ezért egy remekbe szabott bakonyi túrát hozott nekem a Mikulás ajándékba. Három év elteltével ez az első alkalom, hogy nem a Mecseket járva ünneplem Miklós napját, hanem a Dunántúli-középhegység szíve felé véve az irányt, a Bakony csodálatos vonulatai között túrázhattam egy jót december első hétvégéjén. Meg kell hagyni, a múltheti "Tanúhegyek nyomában 40"-hez hasonlóan ezúttal is jó messzire merészkedtünk Pécstől, de így utólag visszatekintve azt kell, hogy mondjam abszolút megérte azt a 3,5 órás hajnali utat ami Csesznekig várt ránk.

A hét órási rajtot egész jól belőve még kora reggeli félhomályban érkeztünk meg Csesznekre, ahol a temető melletti parkolóban hagyva az autót átsétáltunk a néhány utcával arrébb található Várkert sörözőhöz. A rajtban még nem volt az a kifejezett "tömegnyomor", de már elég sokan gyülekeztek a kis kocsma udvarában, hogy minél előbb nekivághassanak az öt táv valamelyikének. Elkerülendő a hosszabb várakozást mi is gyorsan tollat ragadtunk és rögtön kitöltöttük a nevezési lapokat. A rajtoltatás nagyon gördülékenyen ment, mindössze néhány perces sorban állás után már kézhez is kaptuk a minden igényt kielégítő, fekete-fehér térképpel ellátott itinerünket (1. kép).

Rövid készülődést követően végül nekivágtunk a hosszú távnak (46,7 km), és a kissé meredeken kapaszkodó utcák vonalát követve szép lassan visszakapaszkodtunk a falu határában található temetőig. Ahogy átléptük a településhatárt jelző táblát, jobb kéz felől visszapillantva megcsodálhattuk a táj fölé magasodó büszke vár romjait, ahogy a távolból felügyelte lépteinket (2. kép).

Csesznek házainak búcsút intve még egy jó darabon követtük a településről kivezető, kissé rossz minőségű országút aszfaltját, mígnem egy éles jobb kanyarban egyenesen letértünk az útról és szép lassan bevettük magunkat az erdőbe. A magas fák között gyalogolva a zöld sáv jelzést követtük, miközben egyre mélyebbre hatoltunk az előttünk húzódó Kő-árok, fokozatosan szűkölő völgyében. A kissé csúszós, sáros terepen haladva többször is kereszteztük a mellettünk kígyózó, köves patakmeder vonalát, mely az utóbbi napok csapadékos időjárásnak ellenére is csont száraz volt. A hangulatos erdei ösvényen, néhány kisebb emelkedőtől eltekintve kifejezetten jól tudtunk haladni, így gyorsan közeledtünk első ellenőrzőpontunkhoz, Gézaházához. Mielőtt azonban elértük volna a zöld sáv - piros kereszt elágazójában található esőbeállót, nagy meglepetésemre Mikulás napi mondókákat találtunk az út menti fákra felerősítve, mintegy ráhangolva minket a Mikulással történő nagy találkozásra. A jópofa ötletnek köszönhetően teljesen átszellemülten érkeztünk meg a közeli ponthoz, ahol már ténylegesen is találkozhattunk a Télapóval (3-5. kép).

A pontban többen is éltek a lehetőséggel és verssel köszöntötték az öreg fehér szakállút, aki eközben jókedvűen pecsételte az aranyos Mikulás nyomdákat az itinerekbe. A produkció jutalmaként természetesen nem maradhatott el a Mikulás csoki, illetve a szaloncukor sem, melyet rénszarvas kollégája osztogatott nagy lelkesedéssel az erre tévedő túrázóknak. Miután mi is megkaptuk jutalmunkat, szépen megköszöntük a figyelmességet és a piros kereszt É-felé forduló ágán folytattuk tovább a túrát, ahol jól járható, széles szekérutat követve haladtunk előre a kopasz fák lehullott levelei között gázolva (6. kép).

Második ellenőrzőpontunk nem váratott túl soká magára, hiszen bő 2 kilométernyi gyaloglást követően a közeli Töbör-hegyhez érkeztünk. Az út melletti fára erősített bójánál ezúttal csak szimpla lukasztással hitelesítettük a menetlevelünket, majd miután ezt is megtettük jobbra fordulva (K-felé) indultunk tovább a piros sáv jelzésen (7. kép).

Egy rövid ideig még szintben haladva folytattuk a túrát, É-ról megkerülve a Töbör-hegyet, majd a lustán nekilóduló terepen szép fokozatosan ereszkedésbe kezdtünk. Az ereszkedés vonalát néhány helyen éles kanyarokkal megtörve továbbra is tartottuk a K-i irányt, mígnem egy jobbra tartó, lendületes lejtő aljában elértük a csodálatosan szép Ördög-árok Ny-i bejáratát. Ahogy leértünk a völgy aljába, rögtön át is keltünk a Dudari-patak sekély, de lendületesen előretörő vízfolyásán, majd jobbra fordulva, a völgy aljában haladtunk tovább (8-9. kép).

Keskeny ösvény vonalát követve végig D-i irányba tartottunk, a mesébe illő, vadregényes völgyben, ahol az egyre magasabbra törő, sziklás völgyoldalak aljában gyalogolva eleinte még kifejezetten jól járható, könnyed terepen haladtunk (10. kép).

Ahogy egyre mélyebbre hatoltunk a magával ragadó szépségű völgyben, úgy a szemből érkező, hol összeszűkülő, hol kiszélesedő patak folyását, mind nagyobb sziklagörgetegek torlaszolták el. A természet erői által létrehozott akadályokon hangos robajjal átbukdácsoló vízfolyás az ilyen helyeken kissé megvadulva folytatta tovább útját medrében, lenyűgöző látványt nyújtva az erre tévedő túrázóknak (11-12. kép).

A völgy aljában kígyózó Dudari-patakkal egyébiránt jó néhányszor közelebbről is volt szerencsénk megismerkedni, hiszen a sűrűn kanyargó, keskeny ösvény vonalát követve folyamatosan ingáztunk a két partoldal között, számtalanszor átkelve a kis patakon. És, ha a patakátkelés önmagában nem lett volna elég, emellett (a kezdeti, békés felvezetőt szinte már elfeledve) egyébként is igen kalandos módokon haladhattunk előre a völgyben, hol sziklákon ugrálva, hol kidőlt fákat kerülgetve, hol pedig felkapaszkodva, majd leereszkedve a fölénk tornyosuló völgyoldalban. De mindez igazából fel sem tűnt, annyira el voltunk foglalva az Ördög-árok nyújtotta rengeteg látnivalóval. Nehéz szavakkal, vagy akár fényképekkel is visszaadni, hogy mennyire is fantasztikus élmény volt a zöldellő mohaszőnyeg borította sziklák közt sétálni (13-15. kép).

Nagyjából az Ördög-árok feléhez közelítve szép lassan megérkeztünk a vadregényes Ördög-gát lábához, ahol még egy utolsó erőpróba várt minket, mielőtt még elértük volna aktuális ellenőrzőpontunkat. A patak útját álló, méretes sziklákon egy drótkötél segítségével kapaszkodhattunk fel a közeli ponthoz, amit ezúttal én kihagytam (mármint a mászást), mert elég durván csúszkált a bakancsom a vizes köveken, illetve a túrabot is csak hátráltatott a mászásban. Így egy kisebb kitérő és jó pár lépcsőfok megmászását követően végül kis kerülővel értem fel a pontba, ahol jutalomként újabb pecsétet kaptam (16-17. kép).

Igazolást követően búcsút intettünk az Ördög-gátnak és DNy-felé fordultunk. A meredek völgyoldalból rövid ereszkedést követően visszatértünk közvetlenül a kis patak mellé, majd továbbra is a piros sáv jelzést követve még jó darabon maradtunk a hangulatos Ördög-árokban (18-19. kép).

Még hosszasan tudtam volna élvezni a vendégmarasztaló völgy gyönyörű vonulatait, de az idő közben szép fokozatosan emelkedésbe kezdett terepen lassacskán megérkeztünk a zöld sáv jelzéshez. Átváltva az új jelzésre, érzékeny búcsút vettünk az Ördög-ároktól és ÉNy-felé fordulva hátunk mögött hagytuk azt. A jól átmozgató szakaszt követően nemsokkal átkeltünk egy kisebb erdei tisztáson, majd a széles szekérutat követve, klasszikus erdei utakon haladtunk keresztül (20. kép).

Az egyre sűrűbbé váló ködben nagyjából 2 kilométernyi sétát követően visszakanyarodtunk korábbi ellenőrzőpontunkhoz (Géza-ház), ahol ezúttal már nem kellett pecsételnünk, így szinte rögtön indultunk is tovább Gesztenyés felé (21. kép).

Az esőbeállót hátrahagyva, immáron a piros kereszt jelzésen haladtunk tovább, tartva a Ny-i irányt. Rövid, mindössze néhány száz méteres gyaloglást követően hirtelen kiértünk a sűrű erdőből, és egy köd ülte lankás domboldal zöld legelőjéhez érkeztünk. Bal kéz felől megkerültünk egy villanypásztorral elkerített területet, mialatt szép lassan felkapaszkodtunk a dombtetőre (22. kép).

Miután felértünk az emelkedő tetejére elsétáltunk az egykori Hubertus-fogadó mellett, majd egy kopott műutat követve egészen a 82. sz. főútig gyalogoltunk (23. kép).

Óvatosan átkeltünk az országúton, majd hosszúra nyúló egyenes vonalát követve kissé ÉNy-felé tartottunk. A tágas szántóföldek között húzódó, keskeny szekérúton jókora dagonyázás fogadott minket, mely némely ponton igen vendégmarasztalónak bizonyult. Az út szélébe kihúzódva azért némileg javult a helyzet, de azért továbbra is "cuppogtak" a bakancsok (24. kép).

Nagy megkönnyebbülésünkre az egyenes végén - a piros kereszt és a piros négyszög jelzések találkozásánál -  újabb, immáron 4. ellenőrzőpontunkhoz érkeztünk, amivel egy időben szerencsére búcsút is inthettünk a sáros szekérútnak. Igazolást követően még egy rövid ideig az egybefonódó két jelzés közös útvonalát követtük a fiatal erdőn átvezető földúton, mígnem a hirtelen, jobbra letérő piros keresztet hátrahagyva már csak a piros négyszög maradt nekünk (25. kép).

Kisvártatva ismét kiértünk a fák közül és újfent a korábbi szántóföldek határában sétáltunk, csak ezúttal DK-i irányban, párhuzamosan a sáros szekérúttal. Pár száz méter megtétele után egy éles jobb kanyarhoz érkeztünk, amin befordulva egy magas fenyőerdőn átvezető, kifejezetten jól járható, döngölt földútra tértünk rá (26. kép).

Még jó darabon gyalogoltunk a földút mentén haladva, mígnem balra fordulva elhagytuk annak nyomvonalát. Egy gyors jobb-bal kanyarváltással D-felé fordultunk és a hirtelen nekilóduló lejtmenetnek nekiveselkedve, hosszas ereszkedésbe kezdtünk a lábunk alatt húzódó, keskeny földúton. A sűrű erdőből kiérve rövidesen leérkeztünk a Cuha-völgy D-i ágához, ahol a vasúti síneken átkelve ellenőrzőponthoz érkeztünk. Ezúttal pontőrt nem, csak egy bóját találtunk, így gyors lukasztást követően már tovább is indultunk a D-re tartó piros sáv jelzését követve. Korábban a zárt erdőben annyira nem érződött, de ahogy a vasút vonalával párhuzamosan haladó nyitottabb részen gyalogoltunk, elkezdtük egyre jobban nyakunkba kapni az égi áldást. A szemerkélő eső szép lassan masszív esőzésbe csapott át, ezért kénytelenek voltunk előhalászni az esőkabátokat, elkerülendő a bőrigázást. Kissé vizesen, de azért kitartóan haladtunk előre a széles völgyben, bal kéz felől a sínektől, jobb kéz felől a Cuha-pataktól kísérve, miközben nyitott tisztások és zártabb, erdőrészeken haladtunk keresztül. Majd 2,5 km-t követően, végül Kardosrét magasságában kiértünk az erdőből és az ellaposodó völgyben nemsokára átkeltünk a Cuha-patak felett átívelő kis betonhídon (27. kép).

Tágas kaszáló szélében sétálva, É-felől szép lassan megérkeztünk Zirc határába, ahol rövidesen aszfaltútra váltva már az Alkotmány utcán sétáltunk lefelé (28. kép).

A hosszúra nyúló utcán egészen a Rákóczi térig gyalogoltunk, aminek a szélében a kék sáv jelzésre váltva két gyors jobb kanyart követően ráfordultunk a Deák Ferenc utcára. Néhány méter megtétele után rövidesen megérkeztünk a Patkó Vendéglőhöz, ahol már 6. pontunk várt minket. Az esőtől menekülve gyorsan be is toppantunk a fülledt étterembe, ahol gyors pecsételést követően kissé megpihentünk, miközben elfogyasztottuk a pont szolgáltatásaként kapott meleg teát és a szelet pizzát (29-30. kép).

A meleg ételen felbuzdulva, rendeltünk még egy szelettel saját kontóra, majd miután pótoltuk az elégetett kalóriákat ismét felkerekedtünk, hogy folytassuk tovább túránkat. Az utcára kilépve örömmel tapasztaltuk, hogy időközben az eső is elállt, így a kedvező fejlemények láttán még nagyobb elszántsággal vetettük magunk bele a túra hátralévő részébe. A továbbiakban is a kék jelzés, illetve a Deák Ferenc utca enyhén balra tartó ívét követve haladtunk É-i irányba, mígnem szép lassan búcsút intettük Zirc épületeinek (31. kép).

A Pintér-hegyi Parkerdőbe betérve kissé sáros-csúszós ösvényre cseréltük a korábbi aszfaltutat, miközben a lustán nekilóduló terepen szép lassan felfelé kúsztunk a Pintér-hegyre. Kisvártatva egy kereszteződéshez érkeztünk, ahol élesen balra fordulva meredeken megindultunk a hegytető felé.  A kissé hosszúra nyúló kaptatót leküzdve átbuktunk a hegy Ny-i lejtőire, ahol rövid ereszkedést követően hamarosan kiértünk a sűrű erdőből és egy erdőirtás mellett a bal kéz felől húzódó völgybe ereszkedtünk le (32. kép).

A völgy aljában sikeresen átkeltünk egy kisebb sártengeren, majd rögtön nekigyűrkőztünk az előttünk nyújtózkodó domboldalnak. A nem túl hosszan, de azért kitartóan fölfelé kapaszkodó földúton hamar felértünk az emelkedő tetejére, amint átbukva tovább folytattuk hullámvasutunkat. Lendületes lejtőre váltva ereszkedésbe kezdtünk a Borzavár felé igyekvő kék sáv jelzésen, amin rövidesen kiértünk a zárt erdőből és kissé csúszós, köves domboldalban tartottunk lefelé (32. kép).

A nyitott lejtőn hamarosan felsejlett előttünk a Borzavár közeli települése, amit becélozva leereszkedtünk a bal kéz felől kísérő műútra és egészen a falu határáig sétáltunk. Mielőtt elértük volna az első házakat, a kék sáv jelzést hátunk mögött hagyva letértünk az országútról és a jobbra leágazó földúton néhány métert megtéve elértük a 7. ellenőrzőpontot (33. kép).

A pontban szokás szerint begyűjtöttük legújabb pecsétjeinket, majd szalagozást követve tovább is indultunk É-felé (34-37. kép).

Borzavártól távolodva jó darabon még egy széles szekérút vonalát követtük, tágas legelők szélében kanyarogva. A jól járható terepen könnyedén tudtunk haladni, így viszonylag hamar peregtek a kilométerek (38. kép).

Közel 3,5 kilométer megtétele után végül visszatértünk a Cuha-patak völgyébe, ahol a piros sáv jelzés vonalát ismét felvéve É-nak fordultunk. Rögtön egy patakátkeléssel indított volna a szakasz, de mivel elég kilátástalannak tűnt a helyzet (mármint, hogy száraz lábbal átkeljünk), ezért a patakkal párhuzamosan futó sínek mellett haladtunk egészen a Porva-Cseszneki vasútállomásig (39-40. kép).

A vasútállomás épületével szemben található, sárgára festett turistaházba betérve újabb ellenőrzőponthoz érkeztünk, ahol nagyon finom, forró teával és forralt borral fogadtak minket a rendezők. A meleg ital igen jól esett a kissé hűvösre forduló időben, így egy kicsit megpihenve elidőztünk a ponton (41. kép).

Miután elég erőt gyűjtöttünk az induláshoz felkerekedtünk és a vasútállomásnak búcsút intve kisétáltunk a Cuha-patak mellet kanyargó, közeli földútra. A jó minőségű és könnyen járható erdei úton balra fordultunk a piros sáv - sárga sáv egybefonódó jelzésén és Vinye felé vettük az irányt. Jó iramot diktálva kitartóan haladtunk előre az É-felé törő széles völgyben, mígnem váratlan akadály állta utunkat. A bal kéz felől kígyózó, sebes sodrású vízfolyássá duzzadt patak gondoskodott róla, hogy ne kényelmesedjünk bele túlságosan a túrába és a völgy több pontján is (azt hiszem összesen 8-szor) éles kanyart véve keresztülvágtatott a számunkra kijelölt úton (42-43. kép).

Szerencsére a habzó hullámok közül mindig kiemelkedett néhány nagyobb kődarab, amin egyensúlyozva át tudtunk evickélni a túlpartra. Az átkelések közben nagyon-nagy hasznát vettem megbízható túrabotjaimnak, melyeknek köszönhetően gond nélkül lehetett abszolválni az összes átkelést, így nagy örömömre száraz lábbal megúsztam ezeket a találkozásokat. Egyébiránt, amíg a patak két kanyarulata között koptattuk a kavicsos földutat, addig sem volt időnk unatkozni, hiszen az egyre szűkülő völgy csodálatosan szép szakaszához érkeztünk. Kétoldalt magasba törő sziklafalak szegélyezték utunkat, miközben a sűrűn kanyargó útnak a késő őszi színkavalkád kölcsönzött különös hangulatot (44-49. kép).

A sokadik patakátkelésünket követően áthaladtunk a völgy felett átívelő viadukt alatt, majd a Kőfülke barlangnyílása előtt elhaladva már völgy felső szakaszához érkeztünk. Még jó néhány száz méteren át volt lehetőségünk a lenyűgöző szurdokvölgy vonulatait csodálni, de azért lassacskán csak kifelé tartottunk belőle (50-51. kép).

Vinye határába érkezvén egy vashídon átkelve búcsúztunk a völgytől, majd szép lassan begyalogoltunk a mindössze néhány épületből álló csendes kis településre. Egy tágas udvaron átvágva a Vinye.hu büféhez siettünk, melynek bejárata mellett találtuk 9. ellenőrzőpontunkat (52-53. kép).

A pecsételés mellé még egy pohár forró teát is kaptunk, amit bent a büfében kérhettünk ki, így betoppanva a kellemes kis vendéglátóhelyre éltünk is a lehetőséggel. És ha már egyszer itt voltunk, akkor "gasztro-túránkat" folytatva megkóstoltuk a hely specialitását, a tönkölybúza lisztből készült, medvehagymás-tejfölös lángost, ami valami zseniális volt (54. kép).

Jóllakottan és nagyszerű  kulináris élményekkel gazdagodva hátunk mögött hagytuk a kellemes büfé melegét. A település széléhez visszagyalogolva felvettük a zöld sáv jelzés vonalát és rövid ereszkedést követően leereszkedtünk a Cuha-patakhoz és még egyszer, utoljára átkeltünk rajta (55. kép).

Balra fordulva a patakparton még egy rövid darabon a zöld sáv - sárga sáv - piros kereszt hármasát követtük, majd nem sokkal arrébb a piros keresztnek búcsút intve igen hosszantartó, emelkedőbe kezdtünk. Ahogy mind feljebb haladtunk a nem túl meredeken, de kitartóan kapaszkodó ösvényen, illetve azt felváltó földúton, úgy folyamatosan kúsztunk bele az estébe. A magassággal nem csak a szürkület mélyült egyre jobban, hanem a fák közé ismét visszakúszott a mindent körülölelő, sűrű köd is (56-57. kép).

Fölfelé kanyarogva út közben búcsút intettünk a sárga sáv jelzésnek is, amit követően D-felé fordulva haladtunk tovább. Egy elnyújtott balos ív mentén, majd egy éles jobb kanyart követően rövid egyenes vezette fel az utolsó pár métert, amit már teljes sötétségben tettünk meg. Zörög-tetőhöz érkezve begyűjtöttük utolsó előtti gazolásunkat is, majd balra fordulva még egy rövid darabon szintben haladtunk tovább az elég dagonyázósra sikerült szakaszon. A teljes sötétségben a köd is kissé megnehezítette a dolgunkat, de szerencsére nem volt gondunk a tájékozódással, a jelzések végig jól követhetőek voltak. A lomhán nekilóduló terepen egy bal kanyarhoz érkezvén hirtelen meredeken ereszkedő lejtőre váltottunk, ahol a rossz terepviszonyok (sár-kövek-gyökerek) ellenére is lendületesen tudtunk haladni lefelé. A hosszúra nyúló jobbos ív mentén szép lassan visszacsorogtunk Csesznek határába, ahol egy aluljárón keresztül a Vasút utcára fordultunk rá (58. kép).

Az utca végéhez érve visszatértünk az erdőbe, ahol a piros keresztre váltva a Kőmosó-szurdok felé tartottunk. Sajnos a vaksötétben nem sok mindent láttunk a tájból, így az útvonalra koncentrálva haladtunk előre a keskeny ösvényen (59. kép).

Egy nagyobb rét széléhez érve utolsó pontunkat is begyűjtöttük, ahol ezúttal csak lyukasztanunk kellett a kihelyezett bójánál, majd a meredeken nekilóduló domboldalban csúszós lépcsőkön kapaszkodtunk felfelé. Átbukva a rövid, de azért combos emelkedő túloldalára egyből lendületes ereszkedésbe kezdtünk, majd egy jobb kanyart követően ráfordultunk a Seregek Kútja közre  és már újra Csesznek épületei között gyalogoltunk. Elvileg már ismerős terepen jártunk, de a sötétben véletlenül elnéztük az irányt és a Vár úton balra fordulva a Várvölgy vendéglőig sétáltunk, majd jobbra rátértünk a Wathay Ferenc utcára és így értünk vissza túránk kiindulási pontjához. A célba betoppan nagy sürgés-forgás fogadott minket a sörözőben. Gyorsan átvettük a teljesítésért járó emléklapot és a kitűzőt, majd ezt követően még megvendégeltek minket egy pohár teára és egy szendvicsre is.
Első találkozásom a Bakonnyal úgy gondolom kifejezetten jóra sikerült, hiszen egy remek túra keretein belül gyönyörű helyekkel ismerkedhettem meg. Köszönhetően a kiváló útvonalnak, a Kő-árok, az Őrdög-árok és Cuha-patak völgyének vadregényes vidékeire kalauzoltak el minket a szervezők, amiért kétség kívül megérte útra kelni ezen a borongós szombati napon. A túra rendezés szempontjából szerintem jól vizsgázott, a rajtban kiváló itinert kaptunk, ami alapján könnyedén végig lehetett navigálni, a festett jelzés nélküli szakaszon pedig egyértelműen voltak kihelyezve a tájékozódást segítő szalagok. A szolgáltatás nagyon korrekt volt, három helyen is kaptunk forró teát (a célt is beleszámítva 4), Zircen pizzázhattunk egyet, míg Gézaházánál mikulás csokit kaptunk. Így utólag visszagondolva nyugodtan mondhatom, az eddigi legjobb Mikulás túrámon vagyok túl. Köszönet a túráért!