Táv: 56 km
Szint: 1823 m
Időpont: 2013.10.26.
Rajthely: Zobákpuszta
Ha előző beszámolómban dicsértem az "Éger-völgy 40" teljesítménytúrát, akkor a "Mecseki Láthatatlanok nyomában 56" túráról egyenesen csak szuperlatívuszokban lehet említést tenni. Níugodt szívvel állíthatom, hogy az eddigi legjobb túra, amin valaha részt vettem. Nem is értem, hogy eddig miért nem voltam ezen a rendezvényen (igaz túl régóta nem is rendezik meg, idén ez volt az 5. alkalom), de ezek után feltétlenül ott a helyem minden évben. A rendezők nagyon kitettek magukért, minden dicsértem az övék!
Maga a rendezvény egyéb iránt nemes célt hívatott szolgálni, mégpedig emléket állítani az 56'-os forradalom leverését követően a Mecsek erdeiben tevékenykedő szabadságharcos csapatoknak. Bevallom, mindezidáig magam sem sokat tudtam róluk, de a rendkívül igényes itinerben található leírásnak és a szervezők elbeszéléseinek köszönhetően kicsit sikerült jobban megismernem az akkori eseményeket. No igen, az itiner, az külön kategória. Természetesen nem csak az 56'-os eseményekről kaphatunk részletes ismertetőt, hanem laminált, színes "Cartographia"-s térképet, útvonalleírással együtt is mellékeltek!
Na de akkor lássuk is, hogy miként festett a túra. Kora hajnali kelést követően 6 órára érkeztem meg Zobákpusztára, ahol a Vargánya Tanyánál található rajtban már 5 órától fogadták a rajtolni vágyókat. Nevezést követően picit még várakoztunk, hátha beesik még 1-2 sporttárs, mert a tényleges rajtot (Püspökszentlászló) korabeli járművekkel közelítettük meg. Végül ezzel a fordulóval öten mentünk át egy Csepel 344-es teherautó platóján (1. kép).
Maga a rendezvény egyéb iránt nemes célt hívatott szolgálni, mégpedig emléket állítani az 56'-os forradalom leverését követően a Mecsek erdeiben tevékenykedő szabadságharcos csapatoknak. Bevallom, mindezidáig magam sem sokat tudtam róluk, de a rendkívül igényes itinerben található leírásnak és a szervezők elbeszéléseinek köszönhetően kicsit sikerült jobban megismernem az akkori eseményeket. No igen, az itiner, az külön kategória. Természetesen nem csak az 56'-os eseményekről kaphatunk részletes ismertetőt, hanem laminált, színes "Cartographia"-s térképet, útvonalleírással együtt is mellékeltek!
Na de akkor lássuk is, hogy miként festett a túra. Kora hajnali kelést követően 6 órára érkeztem meg Zobákpusztára, ahol a Vargánya Tanyánál található rajtban már 5 órától fogadták a rajtolni vágyókat. Nevezést követően picit még várakoztunk, hátha beesik még 1-2 sporttárs, mert a tényleges rajtot (Püspökszentlászló) korabeli járművekkel közelítettük meg. Végül ezzel a fordulóval öten mentünk át egy Csepel 344-es teherautó platóján (1. kép).
Nagyon nagy ötlet volt a szervezők részéről ez a megoldás, ami a résztvevők körében osztatlan sikert is aratott. Rendkívül hangulatos, a jól karbantartott öreg Csepel hátulján zötykölődve járni a hajnali Mecsek kanyargós útjait. Érkezést követően a sofőrünk és egyben a túra főszervezője Varga Jenő készségesen válaszolt minden kérdésünkre a járművet illetően, majd jókívánságai közepette indított útnak minket Püspökszentlászló határából. Maga a túra két szakaszból állt, amiből az első 15 km-es szakasznak vágtunk neki innen. A falut elhagyva É-nak vettem az irányt és igen hosszú, itt-ott kifejezetten meredek szakaszon kapaszkodtam felfelé a sárga sávot követve egészen a Mecseki Zöld jelzéséig. A zöldön K-i irányba fordultam a Somos-hegy felé és igen kellemes terepen, többnyire lejtmenetben, vagy szintben haladva alkalom adódott egy kis szusszanásra a kezdeti megpróbáltatásokat követően. A Somos-hegyet pont napfelkeltekor közelítettem meg, ami gyönyörű látványt nyújtott a meleg fényekben úszva. Azonban mielőtt még elértem volna a hegyet, az út hirtelen balra fordult és a kék négyszögre váltva Kisújbánya irányába fordultam. Rendkívül szép időnk kezdett lenni ezen a napon is, de ahogy ereszkedtem le a patakvölgybe található kis településhez kezdett egy kicsit csípősebbé válni a hőmérséklet. Gyorsan át is vágtam a falun, majd a műúton megkezdtem a kapaszkodást a Cigány-hegy irányába a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra jelzésén. Közvetlenül a hegy lábánál ismét jelzést váltottam és az ismerős sárga sáv köves-sziklás kaptatóján veselkedtem neki a csúcshódításnak. Közben a Nap is egyre magasabban járt már, egészen a hegyek fölé emelkedett, így a pontban található kilátónál gyönyörű panoráma fogadott (2. kép).
Mivel szép tiszta időnk volt messzire el lehetett látni a kilátóból. Déli irányban a Hármas-hegy vonulatai tornyosultak, míg a távolban a Nyugati-Mecsek magaslatai voltak kivehetőek (3. kép).
Miután kinézelődtem magam a kilátóban, a pontőröktől kapott Sport Szelettel a zsebemben továbbindultam utamon. A hegytetőről továbbinduló sárga sávot követve rövid ereszkedésbe kezdtem a hegy É-i lejtőjén, majd kisvártatva balra fordultam a kék kereszten, ami szép lassan visszavezetett a kisújbányai műútra. A Lakkeri-fenyvest követően már a zöld sávon gyalogoltam tovább végig a dombtetőn, párhuzamosan a Vár-völgyi műúttal. Úgy látszik őszi túráim immáron elengedhetetlen kellékei lettek a gombák, mert ezen a szakaszon is számos példányát lehetett fellelni (4. kép).
Egy idő után a kijelölt útvonal a szembejövő zöld kereszttel együtt jobb kéz felé elhagyta a gerincet, így én is búcsút intett az idáig kísérő zöld sáv jelzésnek. Sajnos a fakitermelés következtében az erdei munkagépek eléggé feltúrták az utat, amit csak tetézett, hogy a lejtő aljában kidöntött és csak úgy otthagyott fák szinte járhatatlanná tették az utat. Nagy nehézségek árán, de csak leküzdöttem ezt az akadályt is és végül megérkeztem a gyönyörű fekvésű Vár-völgybe. Egy rövid szakasz erejéig a műutat koptattam, majd az Iharos-kútnál ismét visszatértem az erdőbe és az úttal párhuzamosan haladtam tovább a piros sávon (5. kép).
A lehullott falevelek csodaszép barna-narancs-vörös és sárga színekbe öltöztették az egész völgyet, így igazán hangulatos volt végigsétálni a domboldalban kígyózó szűk kis ösvényen. A Gergely-Éva forrásnál rövid pihenőt tettem, hogy kortyoljak kicsit a csordogáló vízből, majd nemsokára már a pontnál is voltam. A bója még a vár előtt volt, ahol egy fához rögzített pecsétet kellett használnunk, majd az igazolást követően hamarosan a Máré-vár előtti kis tisztásra értünk, melynek hátterében a büszkén magasodó vár nyújtott impozáns látványt (6. kép).
Egy rövid ideig még a piros sáv mentén vezetett az út, majd D-i irányba fordulva jöhetett a "rettegett" Máré-vári sárga kereszt. Az elnyújtott és igen meredek emelkedőt leküzdve felértem a gerincre, majd azon átbukva hosszas lejtmenetre váltottam továbbra is a sárga keresztet követve. Útközben szembejött még egy kicsit combosabb emelkedő, a túloldalán egy még meredekebb lejtővel, de csakhamar a Hidasi-völgyben bukkantam ki. A Csurgó-forrásnál a kék sáv jelzésre váltottam és DNy-i irányba haladva egészen a völgybejáratig gyalogoltam. Rövid műutas szakaszt követően jobb kéz felé visszatértem az erdőbe, majd kisvártatva Zobákpuszta határában találtam magam (7. kép).
Visszasiettem a táborba és ezzel le is tudtam a túra első szakaszát. A szervezők roppant figyelmesen, soron kívül (tudni illik, hogy közben gőzerővel folyt a nevezés a rövidebb szakaszokon) a konyhába kísértek, ahol aztán elhalmoztak mindenféle földi jóval: lila hagymás zsíros kenyeret, parizeres vajas kenyeret és még gyömbéres teát is kaptam. Kell ennél több?! Nehezen szakadtam el az asztaltól, de muszáj volt menni, hiszen még várt rám a 41 km-es második szakasz. A pontból továbbindulva a Dél-Dunántúl Kéktúra Kövestető felé tartó szakaszán folytatódott a túra (8. kép).
A hegyet leküzdve egy műutas szakaszra érkeztem ki, ahol nagyon kellett figyelni, mert, amint az kiderült 13.00-tól Rally versenyt rendeznek és épp terepbejárás volt. Körültekintően, de minél gyorsabban igyekeztem elhagyni az aszfaltot. Visszatérve az erdőbe egy kis tó mellett elhaladva meredeken emelkedni kezdett az út, majd a domb túloldalán leereszkedve már a volt Hársas kulcsosház romjainál jártam. Itt keresztezi egymást a Dél-Dunántúli Kéktúra és a Mecseki Zöld útvonala, melyek közül én a Koszonyatető irányába továbbinduló zöld sáv jelzését választottam. Kissé meredek, de nem túl megerőltető emelkedőn kapaszkodtam ki a völgyből, majd a műutat elérve szép lassan elhaladtam a magasfeszültségű vezetékek alatt. Koszonyatető érintésével hangulatos őszi utakon egészen a Rákos-völgyben található Súgói-rétre ereszkedtem vissza, majd a vadászháztót a közeli Mánfára vezetett utam a zöld négyszög mentén (9. kép)
A falun átvágva hosszan a 66-os főút mellett kellett továbbhaladni a piros kereszt jelzésen. Gondoltam rá, hogy inkább egy kicsit biztonságosabb, párhuzamosan futó erdei utat választok, de mivel nem tudtam, hogy hol is találom majd a következő pontot, inkább ragaszkodtam a leíráshoz. Egyébként nemigazán szeretem az aszfaltos szakaszokat, de ennek most valahogy megvolt a varázsa. Szép rálátás nyílott az őszi színekben pompázó Mecsekre, míg az út mentén számos virág kísérte lépteimet (10. kép).
Végül is a Kőlyuki betérőnél találtam a két pontőrt. Igazolás mellé kaptam egy újabb Sport Szeletet és már indultam is tovább a piros sáv jelzésen. Miután hátam mögött hagytam a halastavakat jobb kéz felé rátértem a zöld körre (11. kép).
No igen, ismét a Kecske-hát következett, az utóbbi 4 hétben már negyedszer vezetett erre túra. Lassan már minden egyes kanyarját ismerni fogom kívülről is. Az igen kemény kaptató azért ezúttal sem fogott ki rajtam és miután leküzdöttem combos emelkedőit meg is érkeztem Vágotpusztára, ahol a harangláb mellett újabb ellenőrzőpont következett (12. kép).
Az ellátás ismételten bőséges volt, rengeteg szendvics, nápolyi és finom tea várta itt a túrázókat. Egyébként nagy volt a nyüzsgés a mindössze pár házból álló kicsiny kis településen, mert a túrával egy időben valamilyen katonai rendezvényt is tartottak az iskolásoknak. A jó idő sok embert kicsalogatott a természetbe. Vágotpusztáról a sárga jelzésen indultam tovább Lapis irányába. Hosszasan jó járható, széles erdei úton gyalogoltam, ami egyben kerékpárútként is funkcionál (13. kép).
Az Erdei-kereszthez érve a kék sáv jelzése is keresztezte az utat, de én maradtam a sárga jelzésen, ami innentől kicsit emelkedve egészen a közeli műútig vezetett. Hosszú aszfaltos szakaszon sétálva értem Lapisra a millecentenáriumi emlékműhöz, amely közelében újabb pecsételés következett (14. kép).
Lapisnál ismét É-nak fordultam és a zöld sáv jelzésen folytattam utam, eleinte maradva az aszfalton, majd kisvártatva visszatértem az erdőbe. Hamarosan újra keresztezte utamat a Dél-Dunántúli Kék, mely elágazásnál K-i irányba fordultam az új jelzésen. A jelzésekkel egyébiránt innentől már nem is nagyon kellett foglalkozni, hiszen a túra végéig szinte már csak a kéket kellett követni. Hamarosan következett egy ellenőrzőpont a Keresztkunyhói erdészháznál, ahol almát és friss vizet kaptam, majd a továbbiakban a Fehér-kúti kulcsosház és Tripammer-fa érintésével érkeztem meg Árpád-tetőre (15. kép).
Az Erdészeti Irodánál újabb pont várt frissítővel, majd továbbindulva átvágtam a Mecsextrém Parkon. Rövid átvezető erdei szakaszt követően visszatértem az aszfaltra, amit majd 1,5 km-en át koptattam és végül K-i irányba tértem le róla. Kanyargós erdei utakon, néhány húzósabb kaptatón át visszatértem a volt Hársas kulcsosházhoz, ahol délelőtt már jártam és begyűjtöttem utolsó pecsétemet is. A pecsétlelés rész egyébként kissé viccesre sikerült, mert ha szép sorjában gyűjtöttük össze a pecséteket, akkor a szervezők szándéka szerint a betűkből az jött volna ki, hogy 1956 MECSEK, Vágotpusztán azonban kis kavarodás történt és mindenki 'A' betűt kapott az 'E' helyett, melyből az lett, hogy 1956 MACSEK. A kulcsosháztól kis hullámvasút következett, először felkapaszkodtam a dombtetőre, majd a túloldalon visszaereszkedtem a már ismert kis tóhoz, ahonnan ismét felfelé vezetett az ösvény egészen a műútig. Amint azt már említettem, erre a napra Rally-t szerveztek és éppen javában zajlott a futam. Elvileg a versenyzők és a futam szervezői tudták, hogy teljesítménytúra zajlik, de ettől még nyilván nem mentek lassabban. Fülelni kellett nagyon és félreugrani, ha éppen autó jött. Így egy kicsit lassabban ugyan, de épségben túljutottam ezen a veszélyes szakaszon, melyet a rajtra várakozó versenyautók közt szlalomozva hagytam el. Az utolsó kilométerek már hamar lepörögtek és végül 10 óra és 3 perc után érkeztem vissza a célba. Ezzel az 56 km-el egyben új egyéni csúcsot állítottam fel, megkoronázva egy igazán remek túrát. A meglepetések sora azonban még nem ért véget, ugyanis a rendezők valami nagyon finomra sikeredett gulyáslevessel vártak a célban, amiből annyit ehettem, amennyi csak belém fért (16. kép).
Jól esett a meleg étel és a pihenés. Közben Varga Jenő főszervező úr készségesen mesélt nekem a túra részleteiről, az 56'-os eseményekről, a korabeli járművekről, melyeket most nappali fényeknél is megcsodálhattam. Jól esett hallgatni az ízes anekdotákat (17. kép).
Természetesen a teljesítésért megkaptam a kitűzőmet és a laminált oklevelet is, ami már tényleg csak hab volt a tortán. A szervezőknek abszolút jár a csillagos ötös, ennyire jó túrán még nem vettem részt korábban. Úgy érzem a jövőben alaptúraként fog szerepelni a túranaptáramban. Köszönet érte!
Miután kinézelődtem magam a kilátóban, a pontőröktől kapott Sport Szelettel a zsebemben továbbindultam utamon. A hegytetőről továbbinduló sárga sávot követve rövid ereszkedésbe kezdtem a hegy É-i lejtőjén, majd kisvártatva balra fordultam a kék kereszten, ami szép lassan visszavezetett a kisújbányai műútra. A Lakkeri-fenyvest követően már a zöld sávon gyalogoltam tovább végig a dombtetőn, párhuzamosan a Vár-völgyi műúttal. Úgy látszik őszi túráim immáron elengedhetetlen kellékei lettek a gombák, mert ezen a szakaszon is számos példányát lehetett fellelni (4. kép).
Egy idő után a kijelölt útvonal a szembejövő zöld kereszttel együtt jobb kéz felé elhagyta a gerincet, így én is búcsút intett az idáig kísérő zöld sáv jelzésnek. Sajnos a fakitermelés következtében az erdei munkagépek eléggé feltúrták az utat, amit csak tetézett, hogy a lejtő aljában kidöntött és csak úgy otthagyott fák szinte járhatatlanná tették az utat. Nagy nehézségek árán, de csak leküzdöttem ezt az akadályt is és végül megérkeztem a gyönyörű fekvésű Vár-völgybe. Egy rövid szakasz erejéig a műutat koptattam, majd az Iharos-kútnál ismét visszatértem az erdőbe és az úttal párhuzamosan haladtam tovább a piros sávon (5. kép).
A lehullott falevelek csodaszép barna-narancs-vörös és sárga színekbe öltöztették az egész völgyet, így igazán hangulatos volt végigsétálni a domboldalban kígyózó szűk kis ösvényen. A Gergely-Éva forrásnál rövid pihenőt tettem, hogy kortyoljak kicsit a csordogáló vízből, majd nemsokára már a pontnál is voltam. A bója még a vár előtt volt, ahol egy fához rögzített pecsétet kellett használnunk, majd az igazolást követően hamarosan a Máré-vár előtti kis tisztásra értünk, melynek hátterében a büszkén magasodó vár nyújtott impozáns látványt (6. kép).
Egy rövid ideig még a piros sáv mentén vezetett az út, majd D-i irányba fordulva jöhetett a "rettegett" Máré-vári sárga kereszt. Az elnyújtott és igen meredek emelkedőt leküzdve felértem a gerincre, majd azon átbukva hosszas lejtmenetre váltottam továbbra is a sárga keresztet követve. Útközben szembejött még egy kicsit combosabb emelkedő, a túloldalán egy még meredekebb lejtővel, de csakhamar a Hidasi-völgyben bukkantam ki. A Csurgó-forrásnál a kék sáv jelzésre váltottam és DNy-i irányba haladva egészen a völgybejáratig gyalogoltam. Rövid műutas szakaszt követően jobb kéz felé visszatértem az erdőbe, majd kisvártatva Zobákpuszta határában találtam magam (7. kép).
Visszasiettem a táborba és ezzel le is tudtam a túra első szakaszát. A szervezők roppant figyelmesen, soron kívül (tudni illik, hogy közben gőzerővel folyt a nevezés a rövidebb szakaszokon) a konyhába kísértek, ahol aztán elhalmoztak mindenféle földi jóval: lila hagymás zsíros kenyeret, parizeres vajas kenyeret és még gyömbéres teát is kaptam. Kell ennél több?! Nehezen szakadtam el az asztaltól, de muszáj volt menni, hiszen még várt rám a 41 km-es második szakasz. A pontból továbbindulva a Dél-Dunántúl Kéktúra Kövestető felé tartó szakaszán folytatódott a túra (8. kép).
A hegyet leküzdve egy műutas szakaszra érkeztem ki, ahol nagyon kellett figyelni, mert, amint az kiderült 13.00-tól Rally versenyt rendeznek és épp terepbejárás volt. Körültekintően, de minél gyorsabban igyekeztem elhagyni az aszfaltot. Visszatérve az erdőbe egy kis tó mellett elhaladva meredeken emelkedni kezdett az út, majd a domb túloldalán leereszkedve már a volt Hársas kulcsosház romjainál jártam. Itt keresztezi egymást a Dél-Dunántúli Kéktúra és a Mecseki Zöld útvonala, melyek közül én a Koszonyatető irányába továbbinduló zöld sáv jelzését választottam. Kissé meredek, de nem túl megerőltető emelkedőn kapaszkodtam ki a völgyből, majd a műutat elérve szép lassan elhaladtam a magasfeszültségű vezetékek alatt. Koszonyatető érintésével hangulatos őszi utakon egészen a Rákos-völgyben található Súgói-rétre ereszkedtem vissza, majd a vadászháztót a közeli Mánfára vezetett utam a zöld négyszög mentén (9. kép)
A falun átvágva hosszan a 66-os főút mellett kellett továbbhaladni a piros kereszt jelzésen. Gondoltam rá, hogy inkább egy kicsit biztonságosabb, párhuzamosan futó erdei utat választok, de mivel nem tudtam, hogy hol is találom majd a következő pontot, inkább ragaszkodtam a leíráshoz. Egyébként nemigazán szeretem az aszfaltos szakaszokat, de ennek most valahogy megvolt a varázsa. Szép rálátás nyílott az őszi színekben pompázó Mecsekre, míg az út mentén számos virág kísérte lépteimet (10. kép).
Végül is a Kőlyuki betérőnél találtam a két pontőrt. Igazolás mellé kaptam egy újabb Sport Szeletet és már indultam is tovább a piros sáv jelzésen. Miután hátam mögött hagytam a halastavakat jobb kéz felé rátértem a zöld körre (11. kép).
No igen, ismét a Kecske-hát következett, az utóbbi 4 hétben már negyedszer vezetett erre túra. Lassan már minden egyes kanyarját ismerni fogom kívülről is. Az igen kemény kaptató azért ezúttal sem fogott ki rajtam és miután leküzdöttem combos emelkedőit meg is érkeztem Vágotpusztára, ahol a harangláb mellett újabb ellenőrzőpont következett (12. kép).
Az Erdei-kereszthez érve a kék sáv jelzése is keresztezte az utat, de én maradtam a sárga jelzésen, ami innentől kicsit emelkedve egészen a közeli műútig vezetett. Hosszú aszfaltos szakaszon sétálva értem Lapisra a millecentenáriumi emlékműhöz, amely közelében újabb pecsételés következett (14. kép).
Lapisnál ismét É-nak fordultam és a zöld sáv jelzésen folytattam utam, eleinte maradva az aszfalton, majd kisvártatva visszatértem az erdőbe. Hamarosan újra keresztezte utamat a Dél-Dunántúli Kék, mely elágazásnál K-i irányba fordultam az új jelzésen. A jelzésekkel egyébiránt innentől már nem is nagyon kellett foglalkozni, hiszen a túra végéig szinte már csak a kéket kellett követni. Hamarosan következett egy ellenőrzőpont a Keresztkunyhói erdészháznál, ahol almát és friss vizet kaptam, majd a továbbiakban a Fehér-kúti kulcsosház és Tripammer-fa érintésével érkeztem meg Árpád-tetőre (15. kép).
Az Erdészeti Irodánál újabb pont várt frissítővel, majd továbbindulva átvágtam a Mecsextrém Parkon. Rövid átvezető erdei szakaszt követően visszatértem az aszfaltra, amit majd 1,5 km-en át koptattam és végül K-i irányba tértem le róla. Kanyargós erdei utakon, néhány húzósabb kaptatón át visszatértem a volt Hársas kulcsosházhoz, ahol délelőtt már jártam és begyűjtöttem utolsó pecsétemet is. A pecsétlelés rész egyébként kissé viccesre sikerült, mert ha szép sorjában gyűjtöttük össze a pecséteket, akkor a szervezők szándéka szerint a betűkből az jött volna ki, hogy 1956 MECSEK, Vágotpusztán azonban kis kavarodás történt és mindenki 'A' betűt kapott az 'E' helyett, melyből az lett, hogy 1956 MACSEK. A kulcsosháztól kis hullámvasút következett, először felkapaszkodtam a dombtetőre, majd a túloldalon visszaereszkedtem a már ismert kis tóhoz, ahonnan ismét felfelé vezetett az ösvény egészen a műútig. Amint azt már említettem, erre a napra Rally-t szerveztek és éppen javában zajlott a futam. Elvileg a versenyzők és a futam szervezői tudták, hogy teljesítménytúra zajlik, de ettől még nyilván nem mentek lassabban. Fülelni kellett nagyon és félreugrani, ha éppen autó jött. Így egy kicsit lassabban ugyan, de épségben túljutottam ezen a veszélyes szakaszon, melyet a rajtra várakozó versenyautók közt szlalomozva hagytam el. Az utolsó kilométerek már hamar lepörögtek és végül 10 óra és 3 perc után érkeztem vissza a célba. Ezzel az 56 km-el egyben új egyéni csúcsot állítottam fel, megkoronázva egy igazán remek túrát. A meglepetések sora azonban még nem ért véget, ugyanis a rendezők valami nagyon finomra sikeredett gulyáslevessel vártak a célban, amiből annyit ehettem, amennyi csak belém fért (16. kép).
Jól esett a meleg étel és a pihenés. Közben Varga Jenő főszervező úr készségesen mesélt nekem a túra részleteiről, az 56'-os eseményekről, a korabeli járművekről, melyeket most nappali fényeknél is megcsodálhattam. Jól esett hallgatni az ízes anekdotákat (17. kép).
Természetesen a teljesítésért megkaptam a kitűzőmet és a laminált oklevelet is, ami már tényleg csak hab volt a tortán. A szervezőknek abszolút jár a csillagos ötös, ennyire jó túrán még nem vettem részt korábban. Úgy érzem a jövőben alaptúraként fog szerepelni a túranaptáramban. Köszönet érte!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése