Zselic éjszakai 40

Helyszín: Zselic
Táv: 39 km
Szint: 720 m
Időpont: 2014.05.31.
Rajthely: Simonfa

Május utolsó napján 3 fős kis csapattal indultunk neki Pécsről és a Zselic szívében található Simonfa felé vettük az irányt. Célunk a "Zselic éjszakai 40" teljesítménytúra volt, amiről előzetesen már sok jót hallottam, de sajnálatos módon eddig valahogyan mindig kimaradt a túranaptáramból. Annak ellenére, hogy a Mecsek vonulataitól nem túl messze terül el a Zselici-dombság, viszonylag ritkán nyílt lehetőségem, hogy a környéken túrázzak, de az eddigi túráim során egyvalami mindig feltűnt, mégpedig, hogy a helyi lankás dombvonulatoknak van egy különös, magával ragadó varázsa, ami csakis a Zselicre jellemző. 
Túránk kiinduló helyszíne Simonfa is egyébiránt egy kellemes kis zselici falu benyomását keltette, ahogy megérkezésünkkor végiggördültünk  rajta autóval. A rajthoz egészen a település szélén található Meteor kulcsosházig kellett hajtanunk, ahol felkészült szervezők már javában fogadták az érkezőket. (1. kép).

Ugyan, mi is egy bő fél órával a rajt előtt érkeztünk, de már ekkor is szép számmal voltak résztvevők a kulcsosház udvarán. Szép kényelmesen mi is elintéztük az ilyenkor szokásos adminisztrációt, majd a többi túratársunkkal közösen vártuk a 6 órási tömegrajtot (2-4 kép).

Amíg így várakoztunk volt idő kicsit áttanulmányozni a nevezés során kapott itinert. Szép színes és rendkívül igényes "Cartographia" térképet kaptunk, melyen egyértelműen volt feltüntetve az útvonal, szöveges leírással kiegészítve. A túra folyamán egyébként csak néhány alkalommal került elő a térkép, hiszen túratársaim Zsuzsi és Attila tapasztalt zselici túrázók révén elég jó helyismerettel rendelkeztek (5. kép).

Az utolsó nevezőket is megvárván, hat után pár perccel még kaptunk néhány hasznos tanácsot útravalóul  a főszervező úrtól, majd rövidesen elrajtolt a mezőny. A kapun kilépve balra fordultunk és pár lépcsőt követően a templomot megkerülve neki is vágtunk a 40 km-es távnak (6. kép).

A kék és a zöld sáv egybefonódó jelzéseit követve hagytuk magunk mögött Simonfát. Az erdőbe érkezvén egy hosszan elnyúló, fokozatosan szélesedő horhoson kapaszkodtunk fel a dombtetőre. Az emelkedő kicsit széthúzta a mezőnyt, így mire felértünk a gerincre már kényelmesen a saját tempónkban tudtunk haladni (7. kép). 

Időközben a zöld jelzés egy jobbos elágazást követően levált utunkról, így a továbbiakban már csak a kék jelzést követve haladtunk Gálosfa irányába, első ellenőrzőpontunk felé (8. kép).

Köszönhetően a korai rajtnak, túránk elején még kellemes napsütéses időben volt szerencsénk, melyet olykor-olykor zavartak csak meg a gyülekező felhők. A jó látási viszonyokat és a sík terepet kihasználva az első pár szakaszon sikerült is elég jó tempót diktálva haladnunk (9. kép).

Sípos-hegyre tartva elhaladtunk egy kisebb méhészet mellett (szerencsére méhekkel nem találkoztunk), majd  egy mély horhoson Gálosfára ereszkedtünk le (10. kép).

A templom és a faluház között lévő úton érkeztünk meg Gálosfára, majd a települést hosszában átszelve, annak túlvégén lévő buszmegállónál érkeztünk el az első ellenőrző pontunkhoz (11-12. kép).

A pontban az igazolás mellé csoki is járt, amit örömmel fogadtunk, majd megköszönvén indultunk is tovább immáron 4-en, ugyanis Ádám, aki Kaposvárról érkezett a túrára csatlakozott kis csapatunkhoz. A kék jelzésen maradva K-i irányba hagytuk el Gálosfát a műúton, majd kisvártatva egy jobbos kanyarral letértünk az aszfaltról. Szántóföldek közötti rövid felvezető szakasz után előbb átkeltünk a Surján-patakon, majd zselici viszonylatban rendkívül meredek emelkedőn felkapaszkodtunk a Szamár-dombra (13. kép).

Miután felértünk a dombtetőre rövid pihenőt tartottunk, majd a gerincen haladtunk D-i irányba. Néhol a megritkuló fák között kitekintve pazar látvány nyílott a lent elterülő völgyre (14. kép).

A Tótváros erdőben elágazáshoz érkeztünk, ahol a kék jelzést hátrahagyva a kék kereszt jelzésen folytattuk tovább az utat. Kicsit becsapós volt ez a rész, mivel a térképen kék négyszög szerepel ennél az elágazásnál, de a szöveges leírásban felhívja rá a figyelmet, hogy a keresztet kövessük, illetve Attila is jól emlékezett a helyre, úgyhogy nem volt gond. Egy vadkerítés melletti szűk ösvényen mélyen bevettük magunkat az erdőbe, ami kisvártatva egy széles erdei útba torkollott. Az erdei utat követve klasszikus zselici szakaszon haladtunk, kisebb-nagyobb emelkedőkkel tarkítva. Előbb a kék négyszög torkollott a jelzésünkbe bal kéz felől, majd a piros kereszt keresztezte utunkat, mialatt a Nap szép lassan alábukott a horizontnak és elkezdett sötétedni (15. kép).

A kék kereszten nemsokára elértünk egy műutat, amin pár száz méterrel arrébb újabb (meglepetés) ponthoz érkeztünk. Pecsételés után továbbiakban már a piros négyszög jelzést követve ereszkedtünk lefelé Terecseny irányába. Ereszkedés közben két vadkerítésen is át kellett mászni, a második után kicsit nehezen találtunk rá a jelzésre, de kis keresgélést követően végül az is meglett. Terecsenybe a Zrínyi kulcsosház mellett érkeztünk  meg, majd egy közeli utcán keresztül el is hagytuk a falut. Ekkorra már teljesen besötétedett így előkerültek a táskákból a zseblámpák. Miután leküzdöttük a faluból kivezető kisebb emelkedőt, a dombtetőn már várt ránk a 3. ellenőrzőpont, az "Erdei Pihenőház" mellett (16. kép).

Frissítést követően jobbra fordultunk a piros jelzésen majd az egykori vasút nyomvonalán haladtunk ÉNy-i irányba. Jól járható erdei úton haladtunk, amit csupán itt-ott tarkított néhány sárosabb folt. Az éjszakai sötétség ellenére jól haladtunk és csakhamar Antalszállásra érkeztünk, ahol a Kánaán várt ránk! A legkülönfélébb és legfinomabb sütemények és lekvárok repertoárját vonultatták fel. Csupa házi készítésű finomság amivel a kedves pontőrök kedveskedtek nekünk. Én el sem értem az asztal egyik végéből a másikba, már annyira tele voltam, de azért még egy hatalmas almát rám bíztak útravalónak  (17-18. kép).

Antalszállásról a piros keresztet követve álltunk tovább, széles szántók határában kanyarogva. Nem túl megerőltető, könnyed szakasz várt ránk. A tájékozódást sok helyen fényvisszaverős jelzések segítették, melyek nagyban megkönnyítették a haladást. Néhány kilométer után a poros földutat hátrahagyva műúton haladt tovább a jelzés, amelyen nemsokára ellenőrzőponthoz érkeztünk. 
A frissítőpont után még egy rövid szakaszon folytattuk tovább a piros kereszten, majd a Lencsésre egy meredek emelkedőn felérve újfent visszatértünk a piros jelzésre. Hosszasan haladtunk tovább a gerincen végig jól járható széles erdei úton, mígnem újabb műúthoz érkeztünk. Egy balost követően még pár száz méter volt előttünk és elértük a ropolyi ellenőrzőpontot (19. kép).

Ekkor már 29 km környékén jártunk, így egy bögre tea társaságában már az utolsó 10-esre hangolódtunk. Némi útbaigazítással és egy újabb müzliszelettel (lassan már nem tudtam hova tenni őket, hiszen ez már a 4. pont volt, ahol csokit/müzliszeletet kaptunk.....a sütikről nem is beszélve) gazdagodva indultunk tovább É-nak a kék kereszt jelzésen, ami kisvártatva kék jelzésre váltott át. Az előző szakaszra nagyon hasonlító etap következett. Széles erdei úton róttuk a kilométereket, út közben a kék egy éles jobbos kanyarral elhagyta a gerincet, de mi ismét a kék kereszten haladtunk tovább egészen a sárga elágazóig. Az elágazásnál már messziről látható, lobogó tábortűz társaságában találtuk az utolsó (meglepetés) pontunk pontőreit, akik már nagyon vártak minket (20-21. kép). 

A pontban hosszas és részletes útvonalleírást kaptunk az utolsó szakaszra, mivel mint megtudtuk most jött a trükkös rész. A sárga jelzést követve meredeken leereszkedtünk a Zselickislaki-patak völgyébe. A korábbi hetek időjárása igencsak rajtahagyta nyomait az úton, ami kissé megnehezítette a lejutást. Néhány kidőlt fa és rengeteg törmelék ág feküdt keresztbe az úton, ezért kicsit jobban kellett ügyelni rá, hogy hova lépünk. A patakon átkelve már nem volt kitaposott ösvény és a növényzet is egyre sűrűbbé vált. Kissé elhanyagolt szakasz, feltehetőleg nem túl sokat túráznak errefelé a Zselic éjszakain kívül. Egy idő után hátrahagytuk a sárga jelzést is és kihelyezett papírokat követtük. Egy sávban kissé meg lett ritkítva a növényzet kijelölvén az utat, de így is fokozott figyelmet igényelt a helyes útirány tartása. Legnagyobb igyekezetünk ellenére az egyik kanyart sajnos elnéztük, de szerencsére kis gondolkozás után hamar visszataláltunk a helyes ösvényre. Nemsokára már ismét a sárga jelzést követtük, amin egy utolsó meredekebb emelkedőnek nekirugaszkodva végül feljutottunk a gerincre. Immáron a jobbról érkező kék jelzéssel kiegészülve É-i irányba haladtunk tovább, szerencsére már jól járható földúton. A gerincről enyhe lejtőn egészen a 67-es sz. főútig ereszkedtünk vissza. Még egy rövid szakasz következett a kihalt főúton, majd Simonfára visszaérkezvén a kék jelzés már "házhoz vitt" (22. kép).

Mire megérkeztünk hajnali 1 óra körül, a célba már szállingóztak be a rövidebb táv résztvevői is. Mi végül kerek 7 óra elteltével érkeztünk vissza Simonfára. Miután leadtuk igazolni az itinerünket természetesen átvehettük a teljesítésért járó kitűzőt és az emléklapot. Akinek esetleg még nem lett volna elég a túra alatt nyújtott bőséges szolgáltatás az a túra végeztével még zsíros/lekváros kenyérrel is pótolhatta az elégetett kalóriamennyiséget. Én ekkor már egyáltalán nem voltam éhes, hiszen a túra alatt tényleg annyi mindent kaptunk, hogy konkrétan nehezebb táskával mentem haza, mint amivel jöttem (és ebbe semmi túlzás nincs)! Egy biztos, jövőre táska nélkül jövök. :) 
Tényleg egy hatalmas köszönet a rendezőknek, hogy ennyire kitettek magukért, különösen az antalszállási hölgyeknek a rengeteg finomságért. Az ilyen apró kis gesztusok nagyon fel tudják dobni a túrát. Összességében csak nagyon pozitív benyomásaim vannak a túrával kapcsolatban, abszolút megérte nekivágni. Talán az eddigi legjobb éjszakai túra, amin eddig voltam.