Táv: 60,3 km
Szint: 1100 m
Időpont: 2014.09.06.
Rajthely: Bátaszék
Hosszú várakozást követően végre az ország D-i vidékeibe is ellátogatott a Magyarországi Forrsátúrák teljesítménytúra sorozata. A Mecsek számtalan forrásától elkényeztetve mindig is szerettem az erdőt járni és a hangulatos, kiépített forrásokat felkeresni, így most külön öröm volt számomra, hogy a megszokott környezetből kicsit kiszakadva a közeli Mórágyi-röghegységben (Szekszárdi-dombság) hódolhatok eme kedvtelésemnek. A túrázás iránti szeretetem mellett bevallom azért volt még egy másik igen erős motivációs tényező is, mégpedig amióta először megláttam a Forrástúráktúrák gyönyörű jelvényét azóta szerettem volna én is egy ilyet magamnak. Most hát elérkezett a ragyogó alkalom.
Szombat hajnalba azonban nem túl biztató előjelekkel indultunk el Pécsről. Ahogy a Mecseket hátrahagyva egyre közelítettünk Bátaszék felé fokozatosan elkezdett esni és mire megérkeztünk a Cikádor Büféhez már masszív és kitartó égi áldás zúdult a nyakunkba (1. kép).
A rajtban sokan zsúfolódtunk össze a Büfé teraszán, valahogy senkinek sem akaródzott megindulni ilyen időben. Az adminisztrációt követően mi is hezitáltunk egy kicsit, de mivel nem nagyon akart csendesedni az eső, így Zsuzsi és Attila társaságában végül csak nekivágtunk a hosszú távnak. Oké, hogy Forrástúra, de nem úgy képzeltem, hogy fent nyitják ki a csapokat...na mindegy, mi azért kitartóan és egyenlőre még jókedvűen intettünk búcsút Bátaszéknek a zöld négyszög jelzés mentén Ny-felé tartva (2. kép).
Hosszasan haladtunk az 55-ös főút aszfaltját koptatva, egészen a kövesdi elágazóig, ahol D-nek fordultunk a zöld sáv jelzésen. Továbbra is műúton gyalogolva átszeltük a néhány házból álló kicsiny kis falut, melynek túlsó végén egy aprócska kápolna érintésével Ny-nak fordultunk. Az utolsó házakat is hátrahagyva következett a feketeleves. A több napos, szűnni nem akaró esőzéseknek köszönhetően nehezen járható, vastag sár borította földút vezetett ki a faluból (3. kép).
Egyből a közepébe csapva szembesültünk vele, hogy mi is fog ránk várni aznap. Több száz méteren át tocsogtunk a bokáig érő sárban, mígnem egy jobb kanyar után, fűvel gazdagon benőtt erdei útra váltottunk és a zöld jelzést hátrahagyva szalagozást követtünk. Itt egy fokkal már kellemesebb volt a helyzet, de a rengeteg tócsát itt sem győztük kerülgetni. Az út szép fokozatosan emelkedni kezdett, amin kitartóan kapaszkodtunk felfelé, miközben rengeteget csúszkáltunk. Az emelkedőt leküzdve jobbra fordultunk egy széles földúton, majd az enyhén lejtős terepen szép lassan megérkeztünk Mórágyra. A Petőfi utcán sétálva beértünk a falu központjába, ahol Patak Csárdában (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra Igazolóhely) első ellenőrzőpontunkhoz értünk (4-5. kép).
Pecsételést követően É-nak indultunk tovább a kék sáv jelzésen. A kellemes, rendezett kis településen áthaladva enyhén meredek emelkedőn jutottunk ki a faluból (6. kép).
A pincehegy K-i domboldalában hamar túljutottunk a kaptatón, majd a fokozatosan békésebbé szelídülő terepen rövid ideig szintben gyalogolhattunk. Rövid átvezető szakaszt követően ismét hosszú, de enyhén ereszkedő lejtő mentén haladtunk, ahol egyre sűrűbben bukkant felszínre a környék egyik nevezetessége, a mórágyi gránit (7-8 kép).
Egy hosszabb egyenest követően kisvártatva átkeltünk a Kismórágy határában kanyargó vasúti síneken, majd néhány méterrel arrébb balra fordultunk a műúton (9. kép).
Nem mondhatnám, hogy az aszfaltutak különösebb híve lennék, de ma minden egyes métere igazi kincs volt, mert addig sem kellett a hatalmas sárban dagonyáznunk. Nagyon azért nem szokhattunk hozzá a műúthoz, mert hamarosan a jobb kéz felé letérő kék jelzésen ismét kissé meredek és csúszós emelkedőnek gyürkőztünk neki. Széles szőlőföldek határában baktatva nagy örömünkre azonban több, mint két órás esőzés után végre elapadtak az égi csatornák, így újult erővel folytattuk a túrát (10. kép).
A Pásztor-hegy gerincén hosszasan haladva még jó darabon a kerítéssel körülvett szőlők és alacsony cserjések között kanyarogtunk, egészen a K-i irányba forduló zöld kereszt - kék háromszög leágazójáig. Az enyhén hullámzó, széles erdei úton jobbra fordulva hamarosan búcsút intettünk a Szálka felé letérő kék háromszögnek, majd néhány kanyart követően, szalagozást követve mi is ereszkedésbe kezdtünk szintén balra tartva. Rövid lejtmenet végén hamarosan megérkeztünk 2. pontunkhoz. A Szarvas-kúttól kicsivel feljebb, a domboldalban várt minket a pontőr. Pecsételés után rövid kanyart tettünk a forráshoz vezető ösvényen, majd hamarosan visszatértünk a korábbi földúthoz (11-12. kép).
Kisvártatva kiértünk az erdőből és egy széles mezőn átvágva a Szálkai-víztározó K-i végében találtuk magunkat. A kék sáv jelzéshez ismét csatlakozva hosszasan haladtunk a tó D-i oldalán, eleinte közvetlenül a part mentén, majd szép lassan betértünk az erdőbe (12-14. kép).
Majd 2 km-en át kanyarogtunk fáktól és bokroktól szegélyezve, mígnem a kék sáv jelzése bal kéz felé hirtelen megindult a hegy felé. Mi a kék keresztre váltva továbbra is a part közelében maradtunk. A sűrű egybefüggő erdőt itt-ott kisebb irtások szakították meg, ideális helyet biztosítva a helyi horgászoknak, nekünk pedig szép kilátást a tóra (15. kép).
A víztározó végéhez érve vettünk egy jobbost és felkapaszkodtunk a gátra, majd végigsétálva azon a völgybe leereszkedő sárga keresztre fordultunk. Nagy örömünkre ismét műútra tértünk, ami egészen a közeli főútig vezetett ki minket. Balra fordulva hamarosan átsétáltunk a vasúti híd alatt, majd kisvártatva megérkeztünk Palacintára. A maroknyi épület alkotta településen egészen a templomig gyalogoltunk, ahol jobbra fordulva búcsút intettünk a falunak (16-18. kép).
Amint eltávolodtunk a főúttól rögtön egy igen meredek és természetesen sáros emelkedőn kapaszkodtunk fel a falu fölé magasodó domboldalban. A magas kerítések között vezető úton újfent széles szőlőföldek között haladtunk. Jobb is, hogy el voltunk zárva a kövér fürtökben lógó szőlőszemektől, mert lehet, hogy még ma is ott legelnénk... (19-21. kép).
A dombtetőn ellaposodó széles úton sokáig haladtunk a kerítések mentén, jelzéssel nemigazán találkozva. Az utat vadvirágokkal borított tágas tisztások kísérték, hosszan elnyúló fenyvesekkel a határukban. Jobb kéz felől, ahol kicsit megritkultak a fák, a Mecsek távoli hegycsúcsai körvonalazódtak ki a látóhatár szélén, míg lent a völgyben elterülő Zsibriki-tóból is láttunk egy szeletet (22. kép).
Meredek lejtő tetejében találkoztunk a sárga sáv jelzéssel, melynek Ny-felé forduló ágához csatlakozva hosszas lejtmenetbe kezdtünk (23. kép).
A fákat hátrahagyva tágas, nyitott domboldalban húzódó széles úton ereszkedtünk lefelé, pazar kilátástól kísérve. A maga teljes pompájában tárult elénk a lenti völgyben terpeszkedő kis tavacska és a Mecsek távoli vonulatai (24. kép).
A lejtőn hamar leértünk és a halastó melletti kis vadászháznál 3. pontunkhoz érkeztünk a piros sáv - sárga sáv elágazójánál. Miután begyűjtöttük újabb igazolásunkat D-felé fordulva folytattuk tovább túránkat a két jelzés egybefonódó útján. Kissé foghíjas volt a jelzés, de a "Tolna 50"-es túrákról már jól ismert úton haladtunk, így nem volt probléma. Miután megkerültük a tavat, még hosszan gyalogoltunk a széles rét mentén, majd nagyjából 1 km után eltávolodtunk az erdőszéltől és enyhén jobbra fordulva már mi is a mező közepén haladtunk előre (25. kép).
A rét végéhez közeledve egy karám kerítésén kellett átmásznunk, majd egy jobb-bal kanyarkombináció során búcsút intettünk a sárga jelzésnek. Továbbra is Ny-nak tartva már csak a piros sáv jelzését követtük a széles erdei földúton, ahol nagyon nehézkes volt a haladás a szűnni nem akaró sártenger miatt. Ófalu határához közelítve hamarosan feltűnt előttünk az Eszterpusztai templomrom maradványa, melyet már igencsak megrágott az idő vas foga (26-27. kép).
A települést jelző tábla és a falu végi kereszt mellett balra fordultunk a Mészkemence utcába, melyen a turistajelzéseket immáron hátrahagyva sétáltunk végig (28-29 kép).
Szép lassan elfogytak mellőlünk a házak és a betonút végén rögtön be is tértünk az erdőbe. Ahogy haladtunk előre szalagozás segítette a tájékozódást, mígnem a fák közül kiérve széles, nyitott völgyben folytatódott tovább az út. Lankás lejtőjű kaszálók aljában húzódó földúton iszonyatos sárral birkóztunk meg megint, míg végül egy enyhe bal kanyarral ismét visszatértünk az erdőbe. Egy használaton kívüli sorompó alatt áthaladva rögtön egy szebb napokat látott mészégető kemencéhez értünk...(30. kép)
... ami mellett már várt ránk az első etetőpont (31. kép).
Na jó, a tréfát félretéve, a mészégetőtől, még mintegy 100 métert kellett sétálnunk és miután megkerültünk egy aprócska tavat, már meg is érkeztünk a festői környezetben fekvő Mészkemencei vadászházhoz. A főépülettől nem messze, magas fák szomszédságában meghúzódó kis filagória alatt két játékos kutya társaságában fogadott minket 4. ellenőrzőpontunk őre. (32-33. kép).
Attilával külön meg is lettünk dicsérve, hogy épphogy csak sárosak vagyunk, mert aki eddig arra járt mind sokkal durvábban nézett ki. Pedig ránézésre mi sem festettünk ki gyengén akkor (34. kép).
Rövid pihenőt követően D-i irányba indultunk tovább a vadászház alatt húzódó műúton. A tavat megkerülve újabb sorompót kereszteztünk, majd a jobb kéz felől csordogáló kis patak vonalát követve haladtunk előre. Pár száz méter után elágazáshoz érkeztünk, de az irányt tartva továbbra is csak egyenesen haladtunk. Kisvártatva megpillantottuk a kék kör jelzésére terelő fatáblát, így jobbra fordulva letértünk a völgybe, ahol rögtön meg is érkeztünk a Tőkés-kúthoz (35. kép).
Kortyoltunk párat a friss forrásvízből, majd hosszú, elnyújtott emelkedőnek nekirugaszkodva felkapaszkodtunk a felettünk húzódó műútra. A Héthárs-pihenőhöz megérkezve újfent a kék sáv jelzés útvonalát vettük fel és balra fordultunk a keskeny betonúton (36. kép).
Egészen a Harsányi-keresztig koptattuk a műutat, ahol bal kanyart véve kezdetben egy tágas kaszáló szélében gyalogoltunk, majd fák közé visszatérve széles erdei úton haladtunk Bátaapáti felé. Egy éles jobb kanyart követően búcsút intettünk a kék sáv jelzésnek és a kék körre rátérve kanyarogva ereszkedtünk le a közeli Turista-forráshoz (37. kép).
A forrás felett néhány méterrel egy fára erősítve olvashattuk le a ponthoz tartozó kódot. Ezúttal megelégedtünk ennyivel és nem ereszkedtünk le teljesen a meredek partoldalú völgy aljába, hogy megtekintsük a forrást, mert a sáros, csúszós körülmények között már a lejutás is kétséges volt, nem hogy a fel. A ponttól eltávolodva szalagozás vezetett minket, amin hamarjában egy meredek emelkedőt kellett leküzdenünk. Miután felértünk jobbra fordultunk a kiszélesedő úton, melyen elszórva egy-két helyen ismét felbukkant a kék kör jelzése. Egészen az Üveghutai erdészházig gyalogoltunk, ahol egy széles földútba torkollva balra fordultunk a kék négyszög jelzésen (38. kép).
A hosszú egyenes úton emelkedők nem, csupán csak a sár nehezítette dolgunkat. Összességében azért egész jól haladtunk ezen a szakaszon, így hamar megérkeztünk Bátaapátiba. A falu határában még rövid ideig becsatlakozott hozzánk a kék sáv, majd már a házak között haladva a kék kereszt jelzése is, de mi csak egyenesen haladtunk előre. Bátaapáti egyébként igen kellemes, rendezett és szép település benyomását keltette, ahogy áthaladtunk rajta, ahova az ember szívesen ellátogatna egy hétvégét pihenni és kirándulgatni (39-41. kép).
A falu központjához érve jobbra fordultunk a sárga sáv jelzésen és egy szűk kis utcában szép lassan elhagytuk Bátaapátit. A focipálya mellett elhaladva jobbra fordultunk a műúton és az utolsó száz métert már a sárga kör jelzésen megtéve a Radioaktívhulladék-tárolóhoz érkeztünk. A szigorúan elzárt telep előtt rövid lépcsősor vezetett le az Anyák-kútjához (42. kép).
A forrás mellett átkeltünk egy kisebb fahídon és már el is érkeztünk 6. ellenőrzőpontunkhoz, ahol rengeteg finomsággal vártak minket a kedves pontőrök. A teljesség igénye nélkül volt itt vajas kenyér lekvárral, zsíros kenyér lila hagymával és savanyúsággal, vagy a személyes kedvencem az eszméletlen finom házi májpástétomos kenyér, aminek a fogyasztását egyszerűen lehetetlen volt abbahagyni. Az ínyenceknek levezetésnek még egy kis süti és gumimaci is járt (43. kép).
Lehet kissé többet is fogyasztottunk a kelleténél, mert nagyon nehezen ment az indulás, de csak összeszedtük magunkat. Búcsúzóul még ittunk pár kortyot a forrásból, majd visszatértünk a műútra, ahol újabb útitárs szegődött mellénk (44. kép).
Rövid gyaloglást követően jobbra fordultunk a korábbi sárga sáv jelzésén és jóllakva, teli hassal igen meredek és hosszan tartó emelkedőn küzdöttük magunkat fel az előttünk tornyosuló domboldalban. A mély földúton végül szép lassan felértünk a dombtetőre, ahonnan fáradozásainkért cserébe gyönyörű kilátásban lehetett részünk a völgyben megbúvó Bátaapáti kicsiny kis településére letekintve (45. kép).
A nyitott dombtetőn egy elnyújtott jobb kanyart követően felértünk a Bátaapáti és Mórágy között húzódó fennsíkra, amin szintben haladva viszonylag jó tempót tudtunk menni a korábbiakhoz képest kifejezetten jól járható úton (46. kép).
Egy utolsó jobb kanyart követően meredek lejtőn tértünk vissza Mórágyra, túránk egyik korábbi helyszínére. A Kossuth L. utca tetejétől már betonúton ereszkedtünk alá a falu központja felé tartva. A katolikus templom, majd a főtér érintésével csakhamar ismét felbukkant előttünk a Patak Csárda zöldes épülete, ahova újfent betértünk egy pecsét erejéig (47-48. kép).
Igazolást követően kezdetben a kék sáv és a sárga sáv egybefonódó jelzésén haladtunk, majd nemsokára jobbra fordultunk a Szabadság utcán leágazó sárga sávot követve és DNy-i irányba szép lassan elhagytuk Mórágyat. Az erdőbe érve kisvártatva ismét találkozott egymással a kék és sárga jelzés, ahonnan az itiner szerint a kék jelzést kell követni Bátaapáti irányába. Ilyenkor lett volna jó egy térkép egyértelműsíteni a dolgokat, de olyat sajnos a rajtban nem kaptunk. Így balra fordulva tettünk egy pár száz méteres kitérőt egészen a zöld sáv jelzésig, ahol feltűnt, hogy valami nincs rendben. Visszasiettünk az elágazóig és immáron a kék jelzés jobb oldali ágát választva Ny-felé tartottunk. Klasszikus erdei szakaszon, nagyjából 1 km hosszan haladtunk a kissé sáros földúton, mígnem bal kéz felől hirtelen feltűnt előttünk a Henrik-forrás (49. kép).
Természetesen itt is ittunk pár kortyot a friss forrásvízből, miután feljegyeztük az újabb kódot. A korábbi tágas útra visszatérve továbbindultunk tartva az irányt. Pár száz méter megtétele után balra fordultunk a kék kör jelzésen és a bevágódó Éva-völgy vonalát követve K-nek tartottunk. A mellettünk húzódó patakmeder szép lassan összeszűkült, majd egy nagyobb kiterjedésű erdőirtáshoz érve jobbra fordultunk a meredek domboldalban. Nemsokára visszatértünk a fák közé, ahol az elkeskenyedő ösvényen a szalagozást és a kék kört követve hamarosan elérkeztünk az Anikó-forráshoz (50. kép).
A forrás után igen sárossá váló ösvényen sok helyen még kidőlt fák is nehezítették az előrehaladást, de azért lassacskán kifelé tartottunk a völgyből. Még egy utolsó meredek, hirtelen nekilóduló emelkedőt leküzdve felértünk a dombtetőre, ahol ismét találkoztunk a Mórágy felől érkező sárga sávval. Balra fordulva korábbi jelzésünkön hosszú, majd 1,5 km-es lejtmenet következett. Egész kellemes terepviszonyok közt (értsd, minimális sár volt csak) lekocogtunk egészen a Gombás-völgyig, ahol a kis kitérőnk során felfedezett zöld sáv jelzésre fordultunk. A terep lassan, de folyamatosan emelkedni kezdett, ami mellé még sár is társult rendesen. Rövid kapaszkodást követően hamar rátaláltunk a közvetlenül az út mentén fakadó Tértörő-forrásra, ami már a jubileumi 10. pontunk volt (51. kép).
A pont után még egy jó darabon haladtunk felfelé, ami miatt egy kicsit belassultunk, de egy éles bal kanyart követően ismét ereszkedni kezdtünk. A szép lassan K-nek forduló zöld jelzés mentén hamar elérkeztünk a Marika-forráshoz. A földútról letérve rendkívül csúszós, szinte már életveszélyes lépcsőkön és egy rozoga fahídon át vezetett az ösvény(?) a bevágódó domboldalban, ahol félig a patakmederben, félig a csúszós partoldalban haladva néhány méter után elértük a forrást (52. kép).
Visszatérve a zöld sáv jelzésre folytattuk tovább utunkat és a forrástól eredő patakmeder mellett haladtunk pár száz méterig. A jobbra leágazó zöld kör jelzésen rövid kitérőt tettünk, hogy ellátogassunk utolsó ellenőrzőpontunkhoz, a Bükkös-forráshoz. Miután begyűjtöttük az újabb kódot, visszaindultunk a zöld sáv jelzésre, mely sáros és nehezen járható földútján hosszú egyenes szakaszokon haladtunk végig az erdőben. Elsétáltunk a Kövesdi-erdészlak előtt, majd D-ről szép lassan megkerültük a Szőlő-hegyet. Ekkor már igencsak kezdett ránk sötétedni az este, ami végül Kövesd határában húzódó kukoricaföldek mellett ért utol bennünket. Fejlámpa egyenlőre még nem kellett, mert a falu fényeitől vezérelve, a reggelről visszamaradt hatalmas sárban lavírozva is könnyedén visszataláltunk a házak közé. Onnantól meg már az ismerős forgatókönyv alapján folytattuk a túrát, azaz a zöldön vissza egészen a kövesdi elágazóig, majd jobbra a főúton (a járműforgalom miatt itt már elővettük a lámpákat, de egyébként a város fényeit követve nem lett volna rá szükség) egészen Bátaszék határáig, ahol a zöld négyszögre visszatérve már csak be kellett sétálni a célba (53. kép).
A Cikádor Büfébe kissé fáradtan, de jókedvűen tértünk vissza, ahol a teljesítés jutalmaként átvehettük az oklevelet és az egyszerűen meseszép jelvényt is, amiért már önmagában megérte eljönni. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy az egyébként ritkán látogatott Mórágyi-röghegység milyen szép és eldugott helyeire kalauzoltok el minket a szervezők, akkor azt mondom, hogy egy nagyszerű és tartalmas túrán vagyunk túl. A reggeli esőzésekkel most ne is foglalkozzunk, arról nem a szervezőség tehet. Igaz így nagyobb kihívás lett a túra, mint arra előzetesen számítani lehetett, de ilyen körülmények között még jobban esik a sikeres teljesítés is. A kevés szolgáltatásra előre felhívták a figyelmünket, ennek megfelelően nem is vitték túlzásba a dolgot, csupán csak Bátaapátinál volt frissítő pont, ahol viszont minden földi jóval elhalmoztak minket (még egyszer hatalmas köszönet a májpástétom készítőjének....áldassék a neve). Talán az egyetlen negatívum, amit ki tudnék emelni az a térkép hiánya volt. Igaz, volt egy kissé nagyvonalú leiratunk helyette, de úgy érzem sokak életét könnyítené meg legalább egy alaptérkép, mert a túra közben bizony akadt egy-két elgondolkodtató szituáció, hogy akkor melyik utat is válasszuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése