Táv: 30,7 km
Szint: 570 m
Időpont: 2013.09.21.
Rajthely: Terecseny
Ezen a hétvégén ismételten egy Mecseken kívüli túrára esett a választás. Mindig jó egy kicsit kimozdulni és új tájakat felfedezni. Ezúttal egy vadonatúj terület felé vettük az irányt. Célpont a Zselic.
Régóta tervezett túra volt már a Papi pipa, de eddig valahogy sosem jött ki úgy a lépés. Idén azonban már semmi sem tarthatott vissza, még az igen körülményes megközelíthetőség sem. Pécsről indultunk Terecsenyre, Szigetvár átszállással. Röpke 2 óra 20 perc alatt ott is voltunk. Gyorsan felkerestük a Zrínyi kulcsosházat, ahonnan 9 órakor, még éppen beleférve a rajtidőbe, utolsóként rajtoltunk Andival.
A túra elején még az itinerrel ismerkedtünk (nem a megszokott módon a szöveges leírásba írták bele a részadatokat), kicsit el is beszélgettük az időt, kicsit váratlanul közel (500 m-re) is volt az első pont, de lényeg a lényeg, figyelmetlenek voltunk és túlhaladtunk egy jó 1-1,5 km-el. Természetesen végig felfelé haladtunk. A térképet alaposabban átbogarászva feltűnt, hogy valami nem stimmel. Nem volt mit tenni, irány vissza. Gyors csekkolás az Aligvár-forrásnál és ismét vissza a dombra.
A 2. pont gyönyörű fekvése egyből feledtette velünk a kezdeti kis malőrt. A Sasrétre megérkezve elhaladtuk a szépen felújított vadászkastély előtt (1. kép), majd egy hosszú platánsoron érkeztünk meg egy kis tóhoz. A fahídon átkelve a szigeten találtuk a 2. ellenőrző pontot.
A 2. pont gyönyörű fekvése egyből feledtette velünk a kezdeti kis malőrt. A Sasrétre megérkezve elhaladtuk a szépen felújított vadászkastély előtt (1. kép), majd egy hosszú platánsoron érkeztünk meg egy kis tóhoz. A fahídon átkelve a szigeten találtuk a 2. ellenőrző pontot.
A következő 8 km-en ízelítőt kaptunk a klasszikus Zselicből. Ugyan nagy hegyek nem szabdalják a tájat de a vidék dombság jellege jól kirajzolódott. Kisebb-nagyobb lejtőkön haladtunk fel és le az erdőben. Utunkat meglepően sok helyen diófák szegélyezték, meg is álltam mintavételezésre. :)
Így érkeztünk meg a mindössze egy utcából álló Szabásra. Kicsit a mecseki Vágotpusztára hasonlít, csak sokkal kietlenebb és elhagyatottabb. Gyors pecsételés is tovább a sárga, majd sárga négyszög jelzésen. Kicsit hosszabb emelkedő végében a Postás út jelzőtáblánál már a 4. pontnál jártunk.
A pontból igen jó kedvűen vágtunk neki a következő etapnak, hiszen a kék négyszögön most Ibafára tartunk, ahol végre lehetőségünk nyílt a híres pipamúzeum megtekintésére. Lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy elég jó tempót diktálva igen hamar meg is érkeztünk Ibafára. A falu igen kellemes benyomást keltett, szép rendezett házakkal. Központban található templom (2. kép) mellett
meg is találtuk a múzeumot és az ellenőrző pontot.
A szervezők mindenki számára ingyenes múzeumlátogatást biztosítottak. Igaz maga a múzeum nem túl nagy, mindössze 2 szoba, de mindenképp érdemes volt betérni. Sok érdekes és szép pipa található a gyűjteményben (3. kép), köztük Deák Ferenc pipája és a híres nevezetes "papi pipa".
Az Ibafáról a piros jelzésen indultunk tovább a 3,5 km-re található Almamellék felé, végig aszfalton haladva. Almamellék előtt nemsokkal a piros jelzésünk letér jobbra de mi a már látható kisvasút végállomása felé tettünk kitérőt. A pontban szintén ingyen látogatható a kisvasút múzeum. A szabadban több szerelvény (4. kép) is megtekinthető, de maga a múzeum kicsit csalódás volt, mindössze egy kis szobába volt a kiállítás.
Miután befejeztük a nézelődést visszatértünk a piros jelzésre. Hosszan a régi vasút egykori nyomvonalán haladunk egészen az Erdei Pihenőházhoz, az egykori Terecseny vasúti megállóhoz. Innen már csak egy rövid ereszkedés a piros négyszögön és visszatértünk Terecsenybe. A célban 8-10 különböző kitűző közül választhattuk ki a nekünk szimpatikusat, de sajnos emléklapot nem kaptunk. Összességében nagyon szép, jól megszervezett és nem túl megerőltető túrán vagyunk túl. A megközelíthetőségi nehézségektől eltekintve abszolút telitalálat volt, hogy részt vettünk a túrán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése