Csontok Útján 30

Helyszín: Mecsek
Táv: 30,0 km
Szint: 550 m
Időpont: 2015.07.05.
Rajthely: Pécsvárad

Egész hétvégés hőségriadó ide, vagy oda, de ha már lúd, legyen kövér alapon a szombati "Fekedi Keresztutak 35" túránkat vasárnap a "Csontok Útján 30"-al fejeltük meg. A Mecsek és a Szekszárdi-dombság határán lavírozó túra egyáltalán nem kecsegtetett kellemesebb időjárással, mint előző napi társa, de akárcsak az acél, mi is megedződtünk a tikkasztó hőségben. Így komoly elhatározással érkeztünk meg szombat kora reggel Pécsváradra, ahol a helyi művelődési ház előtt vártak minket a lelkes szervezők. Némi diskurálás közben hamar letudtuk a papírmunkával járó, kötelező köröket és az egyenlőre még kellemesnek mondható időt kihasználva gyorsan útra is keltünk. Az egyszerű itiner (mindössze szöveges leírás volt benne) útmutatását követve K-i irányba indultunk el a Kossuth Lajos utcán, majd hirtelen jobbra fordulva a Szabadság utcán keresztül egészen a város D-i peremén húzódó 6.-os sz. főútig sétáltunk (1. kép).

Balra fordulva a forgalmas országút mellett nyomban búcsút is intettünk a hangulatos kisvárosnak, és egy nagyobb gazdaságot megkerülve D-i irányt vettünk fel a terebélyes búzamezők és napraforgóföldek között osonó szekérúton, melyen már szalagozás mutatta a helyes útirányt (2-3. kép).

Rövid sétát követően elhaladtunk egy csillogó víztükrű tó mellett, majd a Zengővárkonyi-pataktól kísérve nemsokára egy újabb baloshoz érkeztünk az élénk színben pompázó mezőgazdasági földek mellett. Ráfordulva a széles, poros földútra egy kisebb dombtetőre kapaszkodtunk fel, melynek lapos tetejéről csodálatos körpanoráma tárult elénk. Körülöttünk a végeláthatatlan búzamezők aranyló táblái, sárgán ragyogó napraforgók, zöldellő kukoricások uralták a tájat, míg a távolból a Zengő és a Hármas-hegy terebélyes vonulatai tekintettek vissza ránk kevélyen (4-7. kép).  

A széles dombtetőn túljutva végül egy könnyed lejtő következett, melynek aljában nagy hirtelenséggel már lakóházakba ütköztünk. Ezzel meg is érkeztünk Nagypallra, melynek szűk kis utcáit követve hamarosan balra fordultunk a Petőfi utcába, ahol a református templom büszke tornyától kísérve egy kőfallal körülvett kúthoz érkeztünk, mely első ellenőrzőpontunkat látta vendégül (8. kép).

Igazolást követően magunkhoz vettünk néhány szál ropit, majd visszatérve a település főutcájára már csak rövid ideig élveztük annak vendégszeretetét. Amint végül elkoptak mellőlünk az utolsó épületek is, a DK-i irányba nyargaló műúton érzékeny búcsút vettünk Nagypalltól és hosszú-hosszú aszfaltkoptatásba kezdtünk (9. kép).

A kissé egyhangú, közel 3,5 kilométeres szakaszon mindössze a Zengő távoli csúcsának látványa és a sárgálló napraforgótenger csempészet némi változatosságot a tájba (10-11. kép).

Így kifejezetten megörültünk neki, amikor felsejlettek előttünk Fazekasboda házai, melyek között megbújva már 2. ellenőrzőpontunk vert tanyát. Betérve hát az épületek közé gyors felkerestük aktuális pontunk őrét, aki újabb igazolással és némi frissítő folyadékkal fogadott minket (12. kép).

Továbbindulva pontunkról É-felé vettük az irányt, és szalagozás követve hamar kiértünk a parányi faluból. Egy poros szekérutat taposva kisvártatva visszatértünk a szántóföldek közé, ahol már újfent szalagozás vezérelt minket (13. kép).

Nem telt bele sok idő és egy hangulatos kis tó nyugodt állóvizéhez érkeztünk, melynek D-i csücskében magasodó gáton végigsétálva hamarosan betértünk a szemközti erdő magas fái közé. Egy keskeny ösvény vonalát követve aztán szép lassan megkerültük a tavat, mindvégig szorosan partközelben kanyarogva (14-16. kép).

Miután hátunk mögött hagytuk a verőfényes napsütésben ragyogó víztükröt rövidesen egy tágas völgy meredek vonulatai közét tértünk be, ahol eleinte még viszonylag könnyedén, mindössze néhány nagyobb csalánfolttól akadályozva tudtunk haladni. Ahogy az útmutató szalagozást, illetve egy mellettünk csordogáló patak vonalát követve törtük magunkat előre, úgy szűkült össze körülöttünk a völgy és lassacskán már egyre kalandossá kezdett válni a terep (17. kép).

Ezzel tulajdonképpen meg is érkeztünk a túra legizgalmasabb, legvadregényesebb szakaszához, a Disznó-völgyhöz. A küzdelmes, de kifejezetten élvezetes (legalábbis nekem nagyon tetszett) etap legszebb arcát azonban csak azt követően tárta fel előttünk, hogy 3. ellenőrzőpontunkat elértük a völgy közepén. Ugyanis miután begyűjtöttük aktuális igazolásunkat, még egy finom ostyaszelettel hangolódtunk az előttünk álló,  melósabb szakaszra, majd nagy elánnal bele is vetettük magunkat az élvezetekbe. Gyönyörű szép, moha lepte sziklatömbök közt ugrálva, keresztbe dőlt fák alatt bujkálva, meredek partoldalakon kapaszkodva, a csendesen csordogáló kis patakon számtalanszor átkelve vezetett végi utunk a magával ragadó völgyön, mígnem  egy brutálisan meredek emelkedőn keresztül fel nem kapaszkodtunk onnan (18-20. kép).

A magas völgyvállon végigfutó szekérúton aztán már nem kellett sokáig sétálnunk és pillanatok alatt kiértünk az erdőből. Egy kövér búzatábla szélében azonnal balra fordultunk és rögtön besétáltunk az előttünk elterülő Kisgeresd parányi településére. Az egyetlen utca maroknyi épülete közt sétálva hamar rábukkantunk 4. pontunkra, melyet egy fehérre meszelt haranglábtól nem messze találtunk, a diófák árnyékába húzódva (21-22. kép).

A hátunk mögött hagyott szakasz megpróbáltatásait kipihenve egy rövid ideig elidőztünk a pontban, ahol friss vízzel frissíthettük fel magunkat. Miután rendeztük sorainkat ismét útra keltünk és ÉNy-felé véve az irányt visszatértünk az erdőbe. Azt követően klasszikus erdei utak vonalát követve kezdetben szintben haladva, majd a szép komótosan nekilóduló terepen végül lendületesen ereszkedve követtük a kissé kopott zöld sáv jelzésünket (23. kép).

Kitartó kanyargást követően végül előléptünk a magas faóriások hűsítő árnyékából és egy méretes gránitbánya szélében elsuhanva kiértünk az Erdősmecske felé nyargaló műútra (24. kép).

Jobbra fordulva csatlakoztunk a forró aszfalt kígyózó vonalához, melynek társaságát még jó sokáig élvezhettük. Miután egy balossal ráfordultunk az Erdősmecske felé vezető egyenes szakaszra még majd 2 kilométernyi műút várt ránk a rekkenő hőségben, minimális árnyékkal. Cserébe legalább megcsodálhattuk a kövér földek ülte lankás dombvidék békésen hullámzó vonulatait (25-27. kép).

Betérve Erdősmecske házai közé hosszasan sétáltunk a Petőfi utca vonalát követve, mígnem nagyjából a falu közepénél belefutottunk utolsó előtti ellenőrzőpontunkba, az út mellett. Jöhetett az igazolás, valamint némi mazsola és szőlőcukor, majd robogtunk is tovább, tartva É-i irányunkat. Nem jutottuk túl messze a ponttól, amikor utunk hirtelen balra fordult és a helyi templom érdekes homlokzata előtt elsétálva rövidesen combos kaptatónak veselkedtünk neki (28-29. kép). 

A meredek emelkedő végéhez közeledve végigsétáltunk a kálvária stációinak kopott betonoszlopai előtt, majd felérve a dombtetőre végül a temető néma sírkövei közt sétálva búcsúztunk Erdősmecskétől (30-31. kép).

Távolodva a falutól végignyargaltunk a gerincen futó szekérúton és a szemközti erdőségbe betérve rövid ideig élvezhettük az oltalmat gyújtó lombok vendégszeretetét. Hangos kabóca koncert közepette kitartóan haladtunk előre, majd miután élesen Ny-felé vettük az irányt, bő 1 kilométernyi gyaloglást követően kiértünk az Apátvarasd-telep felé tartó, kissé nyitott földútra. A hosszú egyenes mentén haladva aztán már meg sem álltuk az erdő szívében megbújó házakig, melyek utolsó pontunk mellett még a Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópontot is vendégül látták (32-33. kép). 

Begyűjtve igazolásunkat engedelmeskedtünk a közeli cél hívószavának és már indultunk is tovább. Hátunk mögött hagyva a maréknyi épületet egy rövidke szakasz erejéig visszatértünk az erdőbe, és a kék sáv jelzést követve egészen a 6-os út felől érkező műútig sétáltunk. Ny-felé fordulva a tágas kaszálók szélében haladó, keskeny aszfaltcsíkon hamarosan elsuhantunk a magasfeszültségű vezetékek alatt, majd jobbra letérve átvágtunk egy tágas mezőn (34. kép).

A nyílt szakaszt követően rögtön bevettük magunkat a fák közé, ahol hamarosan lendületes ereszkedésbe csapott át talpunk alatt a terep. A tempós ereszkedés végéhez közeledve aztán hirtelen vége szakadt a körülölelő növényzet zöld alagútjának, és beérve Mecseknádasd házai közé, már csak nagyon kevés választott el minket végső célunktól. Pár száz métert követően ki is értünk a települést átszelő 6-os úthoz, ahol a piros sáv fonalát felvéve egyenesen Schlossberg felé vettük az irányt (35-36. kép).

A település fölé magasodó, kellemes fekvésű hegy oldalában meredeken kapaszkodott jelzésünk, mely a hegytető Ny-i szélében megbújó templomrom öreg kőfalainak érintésével egészen a Schlossberg-kilátó lábig kalauzol minket (37. kép). 

A nyitott tisztáson már csak annyi dolgunk akadt, hogy felkeressük egy magas fa árnyékába visszahúzódód pontőreinket, és az utolsó igazolást is begyűjtve befejezettnek tekintsünk túránkat. Egész napos kitartásunkért oklevél és kitűző volt jutalmunk, amely mellé még egy tál finom paprikás krumpli is járt bónuszképp. Túránk megkoronázása gyanánt, míg ételünk ehető hőmérsékletűre hűlt, addig felkapaszkodtam kicsit körülnézni a látványos megjelenésű kilátótorony tetejébe, hogy a lélegzetelállító látvány képével búcsúzzak a Mecsek K-i lábánál elterülő Mecseknádasd hangulatos településétől (38-40. kép). 

A "Csontok Útján 30" méltó lezárásának bizonyult ennek a forró túrahétvégének. A hőség és a sok aszfalt miatt kicsit küzdelmesre sikerült a nap, de azért élveztük. Különösen a Disznó-völgyet, melynek vadregényes, kalandos vonulataiért már önmagában érdemes volt nekivágni a 30 kilométeres etapnak. A szolgáltatás rendben volt, majd mindenhol kaptunk inni, vagy némi apróságot, míg a túra végén egy tál finomra sikerült paprikás krumpli tette fel az "i"-re  pontot. Az itinerben én el tudtam volna viselni még egy térképet is, de összességében a leírás és a kiegészítő szalagozás mentén könnyedén végig lehetett navigálni az útvonalon. Mindent egybevetve jól érzetük magunkat, köszönet a túráért!