Megalöszölő

Helyszín: Somogy
Táv: 49,5 km
Szint: 1067 m
Időpont: 2015.07.11.
Rajthely: Ságvár

A forró nyári túráink sorának folytatásához július második hétvégéjén Ságvárra látogattunk, hogy a Balaton közeli kis településről felkerekedve részt vegyünk a népszerű "Löszölő Túrák" rendezvényén. A 3 meghirdetett résztáv közül választásunk a legnagyobb testvérre, azaz a "Megalöszölő"-re esett, amely alatt közel 50 kilométeren át élvezhettük az É-Somogyi dombvidék bájait. Túránk kiindulópontját a Ságvári Általános Iskola udvara látta vendégül, ahol késő reggeli érkezésünk idején már javában zajlott az élet. Egyből belevetettük magunkat mi is a nyüzsgő forgatagba és pillanatok alatt már hozzá is jutottunk az elengedhetetlen menetlevelünkhöz (1-3. kép).  

A szöveges leiratot, térképet, és szintmetszetet is tartalmazó, igényes papirost forgatva léptünk ki az iskola kapuján, majd K-i irányba indulva a református templom felé vettük az irányt. Nem sokkal azután, hogy elsuhantunk a magas harangtorony világos falai alatt, hamarosan elkoptak mellőlünk az épületek, és a Jaba-patakon átkelve kisvártatva már egy poros földútra váltva távolodtunk Ságvár hangulatos településétől (3-4. kép).

A civilizációt hátunk mögött hagyva nemsokára már szélesen elterülő kukoricaföldek és sárgán izzó napraforgómezők közt vezetett tovább utunk, majd szalagozást követve egy keskeny erdősávba tértünk be, ahol Jaba-halastó szikrázó napsütésben ragyogó víztükre mellett sétáltunk el (5-7. kép).

Túljutva a hangulatos tavon leírtunk egy kisebb vargabetűt, és miközben megmásztunk egy könnyed dombot kisvártatva már a Kis-Koppány völgyébe ereszkedtünk le. Mielőtt elértük volna a lent futó vasúti síneket, jobbra fordultunk és sárgán ragyogó napraforgófejek mellett sétálva meg is érkeztünk 1. ellenőrzőpontunkra (8. kép).

Miután begyűjtöttük első pecsétünket szinte rögtön indultunk is tovább, és közvetlenül a Kis-Koppány kígyózó vízfolyása mellett maradva még jó 3 kilométeren át gyalogoltunk D-i irányba. Az öreg szekérút, melyen haladtunk kissé kellemetlen volt a felszínét vastagon borító, frissen kaszált fűtől, de összességében jól tudtunk haladni (9. kép).  

Csakhamar meg is érkeztünk Somra, melynek lakóházain pillanatok alatt keresztülfűztük magunkat. A Kossuth utca keskeny aszfaltútját követve egészen a települést átszelő 65-ös útig sétáltunk, melyen átkelve gyorsan hátunk mögött hagytuk a katolikus templomot, majd egy szűk utcán keresztül angolosan távoztunk is (10. kép).  

Azután, hogy elkoptak mellőlünk az utolsó házak is, rögtön egy békésen hullámzó, poros földútra váltottunk, melynek vonalát követve visszatértünk az aranyló búzamezők, és sárgán ragyogó napraforgók tengerébe. A nyílt terepen túljutva aztán hamarosan egy kisebb domb állta utunkat, melynek lankás oldalába felkapaszkodva magányos hétvégi házak közt vezérelt tovább a Som óta kísérő, bár kissé ritka sárga jelzés (11-14. kép).

Némi kanyargást követően aztán átbuktunk a lapos dombtetőn és egy hangulatos lösz mélyúton keresztül lendületes ereszkedésbe kezdtünk. A fölénk boruló erdőség zöld alagútjából végül Nyim határában bukkantunk elő, ahol ezt követően meg is céloztuk az előttünk elterül kis település épületeit (15-16. kép).

Betérve a házak közé gyorsan felkerestük a Fő utcát, melyen balra fordulva aztán egészen a helyi kocsma udvaráig kellett gyalogolnunk, ahol már 2. ellenőrzőpontunk vert tanyát. Begyűjtve aktuális pecsétünket nem volt hátra más, mint előre, így itinerünket zsebre vágva már robogtunk is tovább (17. kép).

A kocsmát hátunk mögött hagyva nyomban átnyergeltünk a piros kereszt jelzésre, mely egy enyhe kaptatónak nekilódulva É-i irányba törte magát előre a Rákóczi Ferenc utcában. Ahogy haladtunk előre szép fokozatosan megritkultak körülöttünk a lakóházak, melyek helyét szórványosan található hétvégi birtokok és gyümölcsösök vették át (18. kép).

Egy nagyobb erdőfolton keresztülverekedve magunkat aztán újra kövér barack-, és meggyfák között kapaszkodtunk az előttünk tornyosuló szőlőhegy tetejébe, majd az érdekesen kígyózó vörös keresztet követve rövidesen egy lendületes lejtőnek rugaszkodtunk neki. Következő ellenőrzőpontunk ezt követően már nem is váratott magár túlságosan hosszan, ugyanis rövid ereszkedést követően egy terebélyes lösz szurdok tátongó bejáratához érkeztünk, ahol újabb pecsét is várt ránk. Miután letudtuk a kötelező köröket, felvettük a piros barlangjelzés fonalát és betérve a meredek falú, mély szurdokba adóztunk kicsit annak szépségének. Jó darabon haladtunk a mély völgy aljában húzódó keskeny ösvényen, csodálva a körülölelő löszképződményeket, mígnem jobbra fordulva a piros kereszten rövidesen felkapaszkodtunk egy kopott műútra. Dobva egy balost rövid idegi követtük is az  rossz minőségű műút útmutatását, mígnem visszatérve az erdőbe szép fokozatosan kifogyott talpunk alól, és a továbbiakban már hangulatos mélyutak mentén kanyarogtunk tovább (19-20. kép).

A kényelmesen haladó gerincutak mentén gyalogolva egyszer csak egy nagyobb tisztás szélébe érkeztünk, ahol szalagozásunk rövidesen visszaterelt minket a jobbunkon húzódó erdőségbe, hogy egy kitaposott ösvény tekergő vonala mentén kisvártatva egy mély vízmosás oldalában ereszkedtünk alá. A hangulatos völgy mentén végighúzódó, lendületes lejtmenet végeztével aztán egy lezárt vassorompóhoz érkeztünk, melyet megkerülve azonnal ki is értünk a fölénk magasodó fák sűrű rengetegéből, hogy a Jaba-patak mellett hosszan elnyúló, napsütötte tisztás szélében gyalogoljunk tovább Ny-i irányba (21. kép).

Szerencsénkre azonban mindössze pár száz métert kellett csak megtennünk az egyre erősödő hőségben, ugyanis a kövér kaszáló túlsó végébe érve balra fordultunk egy széles földúton és rögvest visszakanyarodtunk az oltalmat nyújtó lombok alá. Rövid felvezető szakaszt követően aztán melós szakasz várt ránk a magas faóriások árnyékában, hiszen a sárga barlangjelzéshez csatlakozva rövidesen nekirugaszkodtunk az előttünk magasodó, meredek hegyoldalnak. A hirtelen kapaszkodó, combos ösvényen össze is rázódott előttünk a mezőny rendesen, de ügyesen lavírozva a túratársak között csakhamar felértünk a csupasz sziklafalba vájt Betyár-barlanghoz (12-es szoba), ahol már 4. pontunk őrei fogadtak minket a nyüzsgő forgatagban (22-23. kép).

A talpalatnyi területen kicsit sokan zsúfolódtunk össze egyszerre, így miután begyűjtöttük aktuális pecsétünket, már robogtunk is tovább. A lélegzetvételnyi pihenő azért jól esett, ugyanis nem sokkal azután, hogy hátunk mögött hagytuk a túlzsúfolt pontot, még egy rövid darabon kifejezetten meredeken kapaszkodott ösvényünk. Azonban miután kihúztuk a szakasz méregfogát rövidesen jóval barátságosabb arcot öltött körülöttünk a terep, és egy kellemes gerincútra váltva haladtunk tovább D-i irányba, a napsütéses erdőn keresztül. Pár száz métert követően aztán enyhén lejteni kezdett a talpunk alatt rohanó ösvény, mígnem egy széles földútba torkollva ismét csatlakoztunk a piros kereszthez. Ott jobbra fordulva meg sem álltunk egy, a közelben rejtőző tisztásig, melynek szélében Virágmányi-kunyhó vár minket, 5. ellenőrzőpontunkkal (24-26. kép).

Nagy örömünkre a pecsételés mellé ezúttal már szolgáltatás is járt rendesen, mellyel abszolút nem fukarkodtak kedves vendéglátóink. Nagyon finom zsíros kenyeret és pogácsát kaptunk jutalmul eddigi fáradozásainkért, amit hűsítő szódavízzel öblíthettünk le (21 kilométer után azért már jó volt némi folyadékhoz jutni). Végül jóllakottan, felfrissülve távoztunk a pontról, melyet követően visszatértünk korábbi csapásirányunkhoz, és Ny-felé haladva egészen egy elkerített erdőirtás vadvirágos tisztásásig sétáltunk (27. kép). 

Balra fordulva a kerítés szélében elsétáltunk egy magányos kereszt alatt, mellyel egy időben át is váltottunk a sárga sávra. A komótosan ereszkedő földúton nyíl egyenesen, D-i irányba tartottunk a két oldalról szegélyező magas fák sorfala között, mígnem egy tágas szántóföld szélébe érve rövid ideig újra nyílt terepen haladtunk. De nem sokáig, ugyanis a szemközti erdősávba betérve  hamarosan elértük a Nyim-patak völgyét, ahol a szentlászló-pusztai ellenőrzőpontunk fogadott minket egy útkereszteződésben. Pecsételés és némi vízvétel után a piros sávon indultunk tovább, ragaszkodva D-i irányunkhoz. Egy könnyed kaptatón túljutva rögvest kiértünk az erdőből, és egy széles rét mellett felértünk a dombtetőre, hogy egy nagy vargabetűt leírva átkanyarodjunk annak túloldalába (28-30. kép). 

Egy aranyló búzamező szélében idő közben átnyergeltünk a piros rom jelzésre, melytől kísérve tértünk vissza az erdőbe, ahol rövid kanyargást követően újabb állomásunkra érkeztünk a Kási-vár maradványainál. Pontőreinket a meredek domboldalak lábánál találtuk meg, akiktől nyomban begyűjtöttük pecséteinket és robogtunk is tovább. Az Árpád-kori romokat hátrahagyva szinte rögtön kiértünk az erdőből és egy gyönyörű réten átvágva a Nyim-patak mellé szegődtünk (31-32. kép).

A nyílt terepen túljutva aztán pillanatok alatt visszatértünk az erdőbe és a 6. pontunk kereszteződésében elhúzva (ezúttal nem kellett igazolnunk) Ny-felé robogtunk tovább a piros sávon. Klasszikus erdei utak vonalát követve jó ideig élvezhettük a sűrű erdő vendégszeretetét, melynek egybefüggő rengetegét egy kisebb tavat körülölelő tisztás szakított meg csupán rövid időre (33-34. kép).

A lassan, de biztosan kapaszkodó terepen végül ismét nyílt terepre értünk, ahol egy széles szekérút mellé szegődve É-felé fordultunk, hogy a hegytetőn nyújtózkodó adótorony felé vegyük az irányt. A lágyan lengedező szellőben térdig gázoltunk a tisztást beborító füvek között, mígnem nem messze a csúcstól egy poros földútra fordultunk rá, ahol hangulatosan hullámzó völgyek látványa tárult fel bal oldalunkon (35. kép).

Eközben a magas adótoronytól nem messze egy kisebb betonkilátó is körvonalazódott előttünk, ami nem volt más, mint a Flóra-hegyi geodéziai torony, melynek tövében várt minket újabb pontunk. Megcélozva hát a vaskos betongyűrűket hamarjában letudtuk a könnyed csúcstámadásunk hátralévő szakaszát, és a frissítővel váró pontőreink társaságában rövid időre megpihentünk a napsütéses ormon (36. kép).

Felkerekedve végül egy mély földúton búcsúztunk a látogatóktól elzárt kilátótól, illetve a távolban bujkáló Balaton látképétől és a Flóra-hegy É-i lejtőit borító erdőségek felé vettük az irányt (37-38. kép).

Az egybefüggő rengeteg vonalát rövidesen kisebb-nagyobb tisztások szakították meg, míg a lendületesen ereszkedő hegyoldal vonalvezetését tartva végül elkoptak mellőlünk a fák. Aranyló búzamezőkkel tarkított rétek közepette értünk le a hegy ellaposodó Ny-i lejtőire, ahol a kilátótól kalauzoló piros háromszögtől vezérelve hamar végigszáguldoztunk a kövér földek szélében, miközben mindvégig a Flóra-hegy robusztus csúcsa kísérte lépteinket (39-41. kép). 

Némi gyaloglást követően hátunk mögött hagytuk a mezőgazdasági területeket és kisvártatva lakóházakba botlottunk, mely egyben azt is jelentette, hogy megérkeztünk Lullára. És, ha már ott jártunk, akkor a focipálya mellett balra fordultunk a Kossuth utca keskeny aszfaltútja mentén, és nyomban felkerestük soron következő ellenőrzőpontunkat. Az igazolóhely a helyi tájház belső udvarában találtuk, ahova egy bizarr, fémszerkezetű harangtorony mellett jutottunk be. A pontban ezúttal kicsit hosszabb kiállásra kényszerültünk, hiszen a finomabbnál-finomabb lekvárok mellett nem lehetett csak úgy továbbrohanni. Pontőreink nem is sajnálták tőlünk a sok finomságot, és nagy szeretettel kínálták azt a megfáradt túrázóknak (42-44. kép).   

A kellemes pihenőt követően visszatértünk a Kossuth utcára, melyen ezúttal ellenkező irányba indultunk el. Az apró település házai között végiggyalogolva hamarjában átszeltük Lullát és az annak határában húzódó országúton átkelve végleg búcsút intettünk neki (45-47. kép).

A Jaba-patak felett húzódó, lankás domboldalban gyalogolva aranyló napraforgóföldek között vezetett tovább túránk, ahol É-i irányba fordulva meg sem álltunk a közeli Jabapuszta maroknyi épületből álló településéig (48-49. kép).

Keresztülfűzve magunkat a házak között, újfent kereszteztük a korábbi országutat, és hosszas aszfaltkoptatásba kezdve róttuk tovább a kilométereket. Mindvégig szorosan a Jaba-patak mellett maradva rövidesen keresztülvágtunk egy kisebb erdőnyúlványon, majd egy tisztás szélében nyújtózkodó magasleshez érve végül a sárga romjelzésre váltottunk (50. kép).  

Elhagyva a keskeny műutat betértünk jobbra az erdőbe, ahol lustán induló lejtőkön kapaszkodva hangolódtunk az előttünk álló megpróbáltatásra. Ugyanis rövid felvezető szakaszt követően egy rövid, de annál brutálisabb meredekségű kaptató várt ránk, melyen felfelé kapaszkodva akár állva tudtunk volna legelni (51-52. kép).

Kemény kihívás volt az biztos, de csak legyűrtük az előttünk tornyosuló akadályt, és a gerincre felérve rövidesen befutottunk jubileumi, tizedik ellenőrzőpontunkra. Vidám pontőreink már nagy lelkesedéssel vártak minket, akik teljes megrökönyödésünkre még egy asztalt is képesek voltak felcipelni a hegytetőre. Ez utóbbi teljesítményértékét csak tovább növelte, amikor ismét útra kelve megpillantottuk az É-i oldalon alábukó, még az előzőnél is meredekebb ösvényt, ahol feljöttek (53. kép).

Nekilendülve a hirtelen ereszkedő meredélynek, még lefelé is durva volt ez a szakasz, nem hogy fel. Cserébe viszont pillanatok alatt leértünk a hegy lábánál kanyargó műútra, melyen jobbra fordulva egészen a Képes-fáig sétáltunk, immáron a sárga sáv jelzést követve (54-56. kép).

A méretes faóriást hátunk mögött hagyva átkeltünk egy kisebb fahídon, majd balra fordulva átnyergeltünk a sárga keresztre. Széles földúton továbbindulva mindössze néhány métert tettünk meg csupán, mikor egy kerítés mellett meredeken kapaszkodó ösvényre váltva, egy napsütéses domboldal állta utunkat. Miközben a rendkívül hangulatos emelkedőn egyre feljebb küzdöttük magunkat, úgy bontakoztak ki körülöttünk a környező dombvidék vadregényes vonulatai (57-59. kép).

Miután a dombtetőre felérve ismét békésebbé szelídült talpunk alatt a terep, kisvártatva újabb ellenőrzőpontra bukkantunk. Pontőreinktől újabb pecsétet és friss vizet kaptunk érkezésünk örömére, melyeket begyűjtve hamarjában robogtunk is tovább. Ezt követően szerencsére még jódarabon élvezhettük a lélegzetelállító gerincút látványos vonalvezetését, melynek békésen hullámzó lejtői élményszámba mentek (60-61. kép).

Mindvégig a sárga keresztet követve mi is együtt hullámoztunk a tereppel, mígnem fokozatosan D-felé fordulva hamarosan kisimult körülöttünk a táj. A lapos rétek és kisebb erdőfoltok közt lavírozva aztán elsuhantunk egy öreg gémeskút mellett, majd egy útkereszteződéshez érve a sárga sávra váltottunk (62-64. kép). 

Ezt követően bő 1 kilométeren át követtük egy poros földutat, majd jobbra fordulva a bevettük magunkat a szélesen elterülő szántók közé, ahol egy jól álcázott magasles mellett elsuhanva hamarosan már a szőlőhegyre kapaszkodtunk fel (65. kép).

Utolsó, említésre méltó kaptatónknak nekiveselkedve könnyedén kapaszkodtunk felfelé a kellemes fekvésű domboldalban, melynek nagyjából felénél járva egy magányos házikó takaros portáján pillantottuk meg utolsó ellenőrzőpontunkat. Hamarjában be is tértünk a rendezett udvarba, ahol gazdagodtunk még egy pecséttel, majd miután rápihentünk utolsó etapunkra folytattuk is tovább a szőlőhegy meghódítását (66. kép).  

Felérve a dombtetőre hirtelen jobbra fordult sárga sáv jelzésünk, és egy keskeny ösvény mentén túránk egyik legélvezetesebb szakaszához kalauzolt minket. Természetesen a Bujó-likról van szó, mely löszfalba vájt alagútján átkelni igazi különlegessége volt túránknak (67. kép). 

Miután keresztülfűztük magunkat a szűk járaton rögtön feltárult előttünk a völgy lábánál elterülő Ságvár közeli települése, melynek csábító közelségét látván kicsit nekiiramodtunk a lejtős terepnek. Csakhamar hátunk mögött is hagytuk a felsőbb, nyílt szakaszt és egy szűk szurdokba betérve egészen a település határáig ereszkedtünk (68. kép).

A fölénk boruló fák zöld alagútjából előbukkanva egyenesen betértünk a házak közé, ahol a Petőfi Sándor utca egyenes vonalát követve szépen visszasétáltunk túránk kiindulópontjára (69. kép).

Bejelentkezve a rendezői asztalhoz rögtön meg is kaptunk egész napos fáradozásaink jutalmát, azaz a megérdemelt kitűzőnket és egy formabontó oklevelet. Mindezek tetejébe egy tál isteni finom (bár meg nem mondanám, hogy mi is volt az valójában) levessel, illetve hozzá egy darab, tejföllel nyakon öntött kenyérlángossal is megvendégeltek minket, mely igazán figyelemreméltó kedvesség volt a rendezők részéről... méltó zárása volt egy remekbe szabott túrának (70. kép).

Én személy szerint nagyon élveztem "Megalöszölő"-t, mely egy jól szervezett, remek hangulatú kis túra volt Somogyország É-i szegletében. A nagy meleg és a nyílt szakaszok ellenére is korrekt útvonalat jelöltek ki számunkra a rendezők, melyből talán a Betyár-barlangot, a Flóra-hegy környékét, a Bujó-likot emelném ki első sorban, természetesen a rendkívül hangulatos löszszurdokok mellett. A szolgáltatás teljességgel rendben volt, két etetőpont mellett, majd mindenhol kaptunk inni (kivéve az első 20 km-en, ahol sajnos elmaradt), a túra végi, remek levesről már nem is beszélve. Ahogy azt a beszámoló elején is írtam, rendkívül igényes itinert kaptunk a tájékozódáshoz, melyet korrekt szalagozással egészítettek ki. Minden egybevetve érdemes volt Ságvárra látogatnunk ezen a forró, nyári napon! Köszönet a túráért!