RPTC_PITE_33

Helyszín: Mecsek
Táv: 33,4 km
Szint: 882 m
Időpont: 2015.07.18.
Rajthely: Óbánya

Hosszú böjtölést követően végre ismét túrázásra csábított minket a Mecsek vasregényes, keleti fertálya. A megunhatatlanul gyönyörű vidék ezúttal egy vadonatúj rendezés ígéretével vonzotta magához a természetjárás szerelmeseit, melynek kiindulópontjául Óbánya idilli települése szolgáltatott otthont. A különös nevű "RPTC_PITE" túra (a RadírPók TúraClub és a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület közös szerelemgyermeke) tárt karokkal várta az elszánt jelentkezőket, a helyi kocsma udvarán (Dél-Dunántúli Kéktúra igazolópont) tanyát vert rajtban, ahova mi nagyon kényelmesen, valamivel 8 óra után érkeztünk meg. Gyorsan neki is ugrottunk a kötelező rajtprocedúrának, és a gördülékeny adminisztrációt követően már készen is álltunk rá, hogy útra keljünk a 3 táv leghosszabbikán, azaz a közel 33 és fél kilométeres verzión (1-3. kép).

A nevezés mellé kapott térképmetszet első ránézésre elég kaotikusnak tűnt, melynek értelmezésére muszáj volt rászánnunk néhány percet. A tobzódó színek, kusza vonalak és jelzések rengetegéből azért csak sikerül kihámoznunk a helyes útirányt, majd miután beazonosítottuk első állomásunkat, hátunk mögött is hagytuk a kocsma szűk udvarát. Mindössze néhány métert megtéve felvettük a kék négyszög fonalát, és É-felé tartva szép lassan Óbánya fölé kapaszkodtunk egy komótosan emelkedő kaptatón. Amint elkoptak mellőlünk az utolsó épületek is, még hamarjában elsuhantunk a temető néma sírkövei mellett, majd ahogy kifogyott talpunk alól a műút, egy poros szekérútra váltottunk (4. kép).

Kitartó kapaszkodást követően végül felértünk a falu felett húzódó gerincútra, melyen Ny-nak fordulva rövidesen csatlakoztunk a Dél-Dunántúli Piros Túra jelzéséhez. Azonban még mielőtt nagyon nekilendültünk volna a piros sáv lusta emelkedőinek, egy rövid kitérővel búcsúztunk a kék négyszögtől. Ugyanis egy pár száz méteres oda-vissza szakasz kiszögellésében várt minket első pontunk, egy fára ragasztott kód személyében (4. kép). 

Amint feljegyeztük, amit fel kellett, visszatértünk a piros jelzésre és Ny-felé fordulva folytattuk tovább túránkat. Miután megküzdöttünk a széles erdei út több hullámban támadó, de azért nem túl vészes emelkedőivel átbuktunk a hegy Ny-i lejtőire, és hamarosan már a Harács-mezőnél jártunk, ahol kereszteztük az Óbánya felől érkező zöld keresztet. Kitartóan ragaszkodva a piros sávhoz maradtunk továbbra is a jól járható úton, és a békéssé szelídülő terepen nemsokára elsuhantunk a Csalán-hegy, majd nem sokra rá a Dögkút-tető D-i lejtőin is. Ezt követően már nem váratott magára túlságosan hosszan a Dögkút-tetői elágazás sem, ahol színes jelzésforgatag közepette érzékeny búcsút vettünk a régóta kísérő piros sávtól, és a sárga sáv - kék kereszt - zöld háromszög egybefonód hármasát követve D-felé vettük az irányt (5. kép).

Egy könnyed lejtőt abszolválva érkeztünk meg a Cigány-hegy (524 m) lábához, ahonnan már jól látszott a zöldellő lombkorona fölé magasodó kilátó csúcsa, mely egyértelműen jelezte számunkra a helyes útirányt. A békésebb É-i lejtők felől támadva rögtön meg is indítottunk rövidke csúcstámadásunkat, és egy szűk szekérút mentén felkapaszkodtunk a gerincre. Az utolsó néhány métert letudva nyomban a hegycsúcsot megkoronázó kilátó lábához siettünk, mellyel egy időben meg is érkeztünk 2. ellenőrzőpontunkra, ahol nagy szeretettel és finom müzli szelettel vártak minket lelkes pontőreink (6-7. kép).

Miután begyűjtöttük aktuális pecsétünket már robogtunk is tovább, és D-felé tartva gyorsan lekocogtunk a sárga jelzés meredeken ereszkedő, köves lejtőjén, melynek aljában kereszteztük a Kisújbánya felől érkező kék sáv jelzést. Ezt követően nyomban kitárult előttünk a világ, ugyanis a fák közül előbújva már a Miske-tető napsütötte gerincútján sétáltunk tovább, melynek lélegzetelállító panorámáját fürkészve megcsodálhattuk a békésen alábukó lejtők hangulatosan hullámzó vonalait, melynek D-ről a Zengő és a Hármas-hegy távolban magasodó kettőse szabott határt (8-11. kép). 

A pazar kilátással marasztaló szakaszt hátunk mögött hagyva ismét bevettük magunkat az előttünk elterülő, végtelen erdőbe, ahol a magas fák árnyékában sétálva rövidesen leküzdöttünk egy kisebb emelkedőt, majd nem sokra rá a zöld sáv elágazásához érkeztünk. Balra fordulva új jelzésünkön kezdetben még szintben haladtunk tovább, majd némi gyaloglást követően egyre lendületesebben ereszkedtünk alá, egészen a Szamár-pihenőig (12. kép).

Ott egy újabb jelzésváltást követően már a kék négyszög D-felé forduló ágán haladtunk tovább, melynek hosszan ereszkedő vonalát követve hamar elhúztunk egy tágas erdőirtás mellett, majd a magas faóriások közt szlalomozva egészen a Réka-kunyhó napsütötte tisztásági buktunk alá. A Réka-völgy és a Bodzás-völgy találkozásánál megbújó, tisztás szélében azon mód rá is találtuk a jellegzetes formájú, sárga épületre, melynek oldalában újabb ellenőrzőpont fogadott minket (13-16. kép). 

Amíg pontőrünk lelkesen osztogatta a pecséteket füzetünkbe, addig gyors átléptünk a mindössze néhány méterrel arrébb található Etelka-forrás kiépített kifolyójához, hogy a nyári melegben felfrissítsük magunkat hűsítő vizéből. Miután mindennel végeztünk, búcsút intettünk a barátságos tisztásnak, és a piros kereszt mellé szegődve egyenesen az előttünk tátongó Réka-völgy bejárata felé vettük az irányt. Miután megkerültük az utat elzáró sorompót rögvest bevettük magunkat a magas hegyoldalak közé szorult, szűk völgybe, ahol egy keskeny ösvény vonalát követve törtük magunkat előre. Többször is átkelve a mellettünk csordogáló Öreg-patak sekély vízfolyásán nemsokára keresztezte jelzésünket az É-felé tartó zöld kereszt és a Skóciai Szent Margit út nyomvonala, majd a völgy közepe tájékán rátértünk egy keskeny műútra (17. kép).

A majd 1,5 kilométernyi aszfaltkoptatás felvezető szakaszán hamar elsuhantunk a Kedves-forrás, és a Disznós-kút felett is, majd a völgy vonalát tart fokozatosan ÉK-felé fordultunk. Ahol a talpunk alatt kanyargó műút végül egy éles kanyarral D-felé fordult, ott rögtön búcsút is vettünk tőle, és egy rövid ereszkedést követően újfent a völgy aljában kígyózó patak mellett kötöttünk ki (18-20. kép). 

Ezt követően már nem is engedtük el a csobogó vízfolyás barátságos vonalát, egészen a Réka-völgy É-i bejáratáig, ahol a Stein-malom mögött előbukkanva balra fordultunk egy kopott műúton, és a Skóciai Szent Margit kereszt érintésével felkerestük újabb ellenőrzőpontunkat az óbányai út melletti esőbeálló alatt (21-23. kép).

Mivel első körünk vége ekkor már nagyon közeli volt, így engedtünk csábító szavának, és miután begyűjtöttük aktuális pecsétünket, rögtön indultunk is tovább. Néhány métert visszasétálva megkerestük a Réka-vár felé törő zöld sáv jelzést, melynek vonalát felvéve nekiveselkedtünk helyenként brutális meredekségű hegyoldalnak. Hosszasan küzdve az izzasztó kaptatókkal végül csak felverekedtük magunkat a hegygerincen végigszaladó keskeny ösvényre, ahol rövid sétát követően el is értük az egykori Réka-vár maradványait (24-25. kép).

Hátunk mögött hagyva a letűnt korokat idéző kőrakásokat hamarjában elsétáltunk egy magányos esőbeálló mellett, majd a Hosszú-tetőn végigkanyargó, széles földúthoz csatlakozva haladtunk tovább Ny-i irányba. A zöld sáv és a Skóciai Szt. Margit egybefonódó jelzéseit követve kitartóan haladtunk előre az enyhe emelkedőkkel tarkított terepen, miközben szemünkkel folyamatosan fürkésztük az erdőt, szalagozás után kutatva (26. kép).

Ugyanis az itiner szerint szalagozás mentén tértünk volna vissza Óbányára, de az valahogy csak nem akart felbukkanni, az egyre szaporodó méterek során (...ahogy utólag megtudtuk, valamilyen idióta leszedte őket). Ezért, miután érzésre már jócskán túlmehettünk az Óbánya felé terelő leágazón, feladtuk a kék szalag üldözését és egyszerűen visszafordulva kerestünk egy szimpatikusnak tűnő mellékutat, melyen elindultunk a saját orrunk után. Néhány méter elteltével aztán nagy meglepetésünkre előkerült a tékozló szalag, mely az utolsó pár száz métert vezette fel számunkra. Követve útmutatását pillanatok alatt az Óbánya feletti Belátó-kilátónál találtuk magunkat, ahol rövid időre elhagytuk a széles erdei utat, hogy felkapaszkodva az alacsony fatoronyba megcsodáljuk a völgy aljában elterülő település festői látképét (27-28. kép).

Miután kigyönyörködtük magunkat a pazar panorámában visszatértünk korábbi földutunkra, majd igen meredek lejtmenetbe fogva alászálltunk a zöldellő hegyoldalban. A lendületes ereszkedés végül a falu határában elterülő focipálya mellett ért véget, melynek érintésével hamarjában visszakanyarodtunk Óbánya központjába, ahol meg sem álltunk a túra főhadiszállásának otthont adó kocsma udvaráig  (29-30. kép).

A hirtelen borongósba hajló időjárás elől menekülve nem időztünk túl soká a pontban, hanem miután begyűjtöttük aktuális pecsétünket, már indultunk is tovább. A kék sáv jelzés mentén Ny-nak tartva végigsétáltunk a főutca hangulatos tornácokkal díszelgő, sváb stílusú házai előtt, majd miután az utolsó épületek is elkoptak mellőlünk a Pisztrángos-tavak mellett, betértünk az Óbányai-völgy vadregényes vonulatai közé (31-34. kép).

A festői szépségű völgy vonalát követve mindvégig, az aljában rohanó kis patak mellett sétáltunk, melynek felszínét hangos robajjal korbácsolta fel a megannyi zúgó és apró vízesés. A csodálatos látványban gyönyörködve kitartóan küzdöttük magunkat előre, a jól járható ösvényen, miközben az esőbe hajló időben sötét alagútként borultak ránk a meredek hegyoldalakat borító sűrű erdők (35-37. kép).

Gyorsan keresztülfűzve magunkat a szűk vonulatok között hamar meg is érkeztünk a völgy leglátványosabb szakaszához, ugyanis balunkon nemsokára a Csepegő szikla látványos zuhataga, majd kicsivel arrébb a Ferde-vízesés pazar vizijátéka ejtettek rabul minket (38. kép).  

Az ámulatba ejtő természeti jelenségeket nehéz szívvel hátunk mögött hagyva, már csak egy keveset kellett gyalogolnunk csupán, és a körülölelő faóriások egybefüggő rengetegét a Bodzás-forrás aprócska tisztása szakította meg néhány méter erejéig (39-40. kép).

Miután felhajtottunk pár korttyal a friss forrásvízből, búcsút intettünk a nyílt szakasznak, és az erdőbe visszatérve rövidesen becsorogtunk Kisújbánya eldugott településének háza közé. A már jóval békésebbé szelídülő patak vonalát tartva hosszasan gyalogoltunk a település elnyújtott "főutcáján", magányos hétvégi házak komor tekintetétől kísérve. A Béke-forrás érintésével hamarjában a falu központjában találtuk magunkat, melyen keresztülvágva a magas fenyőfák mögé bújt Szent Márton templom látványával intettünk istenhozzádot a békés helynek (41-42. kép).  

A Kisújbányáról kivezető keskeny aszfaltút helyenként igencsak nekilódult az előttünk magasodó Cigány-hegy elnyúló, DK-i lejtőinek, de hősies küzdelem árán azért csak leküzdöttük a combos hegyoldalt. A kék sáv - sárga sáv - zöld háromszög ismerős elágazójához érve, aztán szinte még a lábnyomainkat is láthattuk a néhány órával azelőtti látogatásunkról, melyekkel ezúttal szembefordulva veselkedtünk neki a Cigány-hegy kifejezetten meredek D-i oldalának. Miután aznap már másodjára is meghódítottuk a hegyet, ismét felkerestük a hordóra emlékeztető kilátót, amely tövében régi/új ellenőrzőpontunk fogadott minket (43-44. kép).

A pecsételés mellé ezúttal is járta a finom müzli szelet, melyet nagy örömmel fogadtunk az ellátás szempontjából egyébként igen szűkre szabott túrán. Miután letudtuk a hivatalos köröket búcsút intettünk kedves pontőreinknek, és továbbra is a sárga sáv - zöld háromszög egybefonódó jelzését követve átbuktunk az É-i lejtőkre. A rövidke, de lendületes lejtmenetet követően csatlakoztunk a Cigány-hegy lábánál kanyargó, széles földúthoz, melyen a kék kereszttel kiegészülve egészen a Dögkút-tetői elágazásig kapaszkodtunk fel. Bevallom férfiasan ezt követően alaposan benéztük az itinert, és ahelyett, hogy a kék kereszten leereszkedtünk volna a Farkas-árok vadregényes völgyébe, a piros sávra fordulva haladtunk végig a délelőttről ismert gerincúton, csak ellentétes irányban. Fura is volt ez az ismétlődő szakasz, de nem gondoltunk rá, hogy rossz felé megyünk. De azt hiszem méltó büntetést kaptunk tévedésünkért, hiszen így kimaradt a gyönyörű Farkas-árok, mely klasszisokkal élvezetesebb. Na, de sebaj, ha hozzávesszük az Óbánya feletti szalagozásos kavarodás, akkor is távban ugyan ott voltunk. A Dögkút-tető, Csalán-hegy, Harács-mező érintésével ugyanúgy végigrohantunk a piros sáv jelzésen, melynek túlsó végén persze ismét megejtettük rövid kitérőnket a kék négyszögön, hogy felkeressük a fára ragasztott bójánkat (45. lép).

Begyűjtve utolsó igazolásunkat lényegében már nem volt más dolgunk hátra, mint a kék négyszöghöz hűségesen ragaszkodva lekocogni az Óbánya felé ereszkedő, lendületes földúton, melynek aljához érve szép lassan visszacsorogtunk a faluba. A kocsma udvarába befutva aztán végül végére értünk aznapi túránknak, melynek jutalmaként átvehettük a fáradozásainkért járó oklevelet és meglepetés jelvényt (előzetesen úgy hírlett, hogy kitűzőt fogunk kapni). Nekem összességében tetszett a túra, mely látványos útvonalának köszönhetően eleve garancia volt egy remek szombati kirándulásnak. A Keleti-Mecsekből egy gyönyörű szeletet kihasítva olyan csodálatos helyekre kalauzoltak el minket, mint az Óbányai-völgy, Cigány-hegy, Miske-tető, vagy éppen a Réka-völgy. Szóval erre pipa, akár csak a szalagozásra, mely eltekintve a lelopkodott résztől nagyon rendben volt. Szolgáltatást tekintve azonban finoman szólva sem kellett elcsapnunk a hasunkat, hiszen a 2-3 müzli szelet és egy croissant a 33 km-es túra végén azért valljuk be nem egy Kánaán. Viszont cserébe kaptunk jelvényt, ami abszolút pozitívum. Mindent egybevetve azért szerintem elégedettek lehetünk, jó móka volt. Köszönet a túráért!