DÖKE 30

Helyszín: Mecsek
Táv: 33 km
Szint: 1142 m
Időpont: 2014.10.11.
Rajthely: Mánfa

Naptárilag ugyan már jócskán benne vagyunk az őszben, de nálam valahogy mindig is a "DÖKE 30" jelentette az igazi őszi túraidény kezdetét. A Mecsek erdei nagyjából ezidőtájt kezdik felölteni színes köntösüket, mely szemet gyönyörködtető látványt és nem mellesleg hamisíthatatlan őszi hangulatot biztosítanak a természetjárás szerelmeseinek. Ha ehhez még gyönyörű időjárás is társul, akkor azt hiszem nem is kívánhatnánk többet egy ideális túrához. Márpedig október második szombatján ezen feltételek mindegyike teljesült, így egy igazán remekbe szabott "DÖKE 30" teljesítménytúrának lehettünk részesei.

A korábban Komlóról induló túrát, az utóbbi években már a Nyugati-Mecsek kapujában fekvő Mánfa látja vendégül, kiváló kiindulási pontot biztosítva a rendezvénynek. Szokásoknak megfelelően a rajt ezúttal is a helyi könyvtár udvarán találtuk, ahova nem sokkal 8 óra előtt érkeztünk meg Andival. Sokadik teljesítésünk lévén rutinosan ment a nevezés és amint megkaptuk az itinert, már úton is voltunk. Az útvonal a korábbi kiírásokhoz képest nem változott, így a Fábian Béla utca vonalát követve Ny-i irányba indultunk el (1-2. kép).

Rendezett házak között gyalogolva hamar elértük a 66. sz. főutat, amin óvatosan átkelve jól látható szalagozás terelt rá minket a Péter dűlőre. Néhány 10 méter megtétel után hátunk mögött hagytuk a település utolsó épületeit is és egy jobbos kanyart véve továbbra is Ny-nak tartottunk párhuzamosan a főúttal és a közvetlenül mellette csordogáló Baranya-patakkal. Nyitott terepen, tágas kaszálók szélében gyalogoltunk a harmattól nedves fűben, miközben a tiszta égbolton egyre magasabbra kapaszkodó Nap sugarai melegítették arcunkat. Az időjárásra egyszerűen nem lehetett panaszunk, én nagyon élveztem az augusztus végét idéző igazi túrázós időt. A simogató napsütés, mintha plusz löketet adott volna, így igen jó tempóban gyalogolva hamar elhaladtunk az Árpád-kori templom közelében, majd egy tágas mezőn átvágva betértünk az erdőbe (3. kép).

Egy kisebb emelkedőt könnyedén leküzdve rövidesen kiértünk a fák közül és a piros sávon jobbra fordulva a Nagy-Mély-völgy É-i bejáratánál található Cifra (Dóczy) malomhoz (Dél-Dunántúli Piros Túra igazolópont) érkeztünk (4. kép).

A Kőlyuki Betérő érintésével ismételten átkeltünk a főúton és maradva a piros sáv jelzésen meredek kaptatónak veselkedtünk neki a bokrokkal gazdagon benőtt ösvényen. Szerencsére nem tartott sokáig a "dzsungelharc" és kisvártatva már jóval szellősebb erdei szakaszon haladtunk továbbra is kitartóan felfelé. A dombtetőn átbukva némileg hullámvasút jelleget öltött a terep, amin hol lefelé ereszkedtünk, hol pedig fölfelé kapaszkodtunk, mígnem egy széles földúton balra fordulva elértük a piros sáv - zöld sáv kereszteződését és ezzel egy időben első ellenőrzőpontunkat is (5. kép).

A kihelyezett bójánál igazoltunk az itinerünkbe, majd balra fordulva a zöldön hirtelen nekilóduló, meredek lejtőn ereszkedtünk lefelé. Nagyjából a lejtmenet feléhez érve kissé békésebbé szelídült a terep, így egy rövid ideig szintben haladtunk, mígnem az erdőből kiérve átkeltünk egy fa kerítésen és tovább ereszkedtünk, de már jóval enyhébb lejtő mentén. A korábbi főúthoz közelítve szép lassan ellaposodott a terep, majd közvetlenül az országút mellett ismét kerítést másztunk. Néhány méter erejéig mi is követtük É-felé a forgalmas műutat, majd balra letérve egy poros, murvás földútra váltottunk, amin egyenesen a szemben látható, gyönyörű őszi színekbe burkolózott erdő felé vettük az irányt (6-7. kép).

Amint betértünk a fák közé, rögtön bele is csaptunk a közepébe és egy igen meredek és hosszan elnyúló emelkedőn szép lassan a táj fölébe kapaszkodtunk (8-9. kép).

A meredek kaptatót végül egy bal-jobb kanyar törte meg egy rövid időre, hogy azt követően már némileg barátságosabban, de azért még továbbra is kitartóan felfelé kapaszkodjunk (10. kép).

A hegytetőt elérve végre kifújhattuk magunkat és könnyed lejtmenetbe kezdtünk a széles erdei úton. Néhány kisebb bukkanót leszámítva jól járható könnyű szakasz várt ránk a gerincen haladva. Rövidesen kiértünk a zárt erdőből és egy kiterjedt erdőirtás mellett ismét kis ízelítőt kaptunk a színes tájból (11. kép).

Átvágva a nyílt részen ismét egy combosabb emelkedőnek gyürkőztünk neki, melynek az első pár métere igen küzdelmesre sikerült az igencsak eluralkodott aljnövényzettől. De szerencsére lendületből, minden gond nélkül abszolváltuk az akadályt. Amint visszatértünk a jól járható, széles földútra, még egy kis szint várt ránk, majd néhány kanyart követően meg is érkeztünk Vágotpusztára (12. kép).

A maroknyi ház alkotta település közepén nagy meglepetésemre Feri fogadott minket, mint pontőr! Pedig a rajt kezdete óta folyamat azt lestük, hogy mikor robog már el mellettünk. A gyönyörű napsütésben sütkérezve kedélyesen fogadták a befutókat és az igazolás mellé szőlőcukrot, sós ropogtatnivalót és frissítő kútvizet is kínáltak. Rövid pihenőt követően búcsút intettünk a pontnak és a zöld sáv - sárga sáv egybefonódó jelzésen Ny-felé haladva hagytuk magunk mögött a települést (13. kép).

A két jelzés néhány 10 méter után elágazott, de mi ragaszkodtunk továbbra is a régóta kísérő zöld sávhoz, amin D-i irányba fordultunk. Kisvártatva elhaladtunk egy erdei pihenő mellett... (14. kép)

... majd a poros földútról letérve szűkebb erdei útra váltottunk, amit hamarjában elhagyva még keskenyebb ösvényre cseréltünk. Nagyívű jobb kanyart követve hosszan elnyújtott lejtmenetbe kezdtünk a Lóri kulcsosház irányába, néhol igencsak meredek szakaszokkal tarkítva. A lejtő aljában ellaposodó ösvény utolsó méterein ismét dús vegetáción kellett átküzdenünk magunkat, amin túljutva hirtelen felbukkant előttünk a  csodálatos környezetben fekvő kulcsosház fehérre meszelt falai (15. kép). 

Ezen a ponton érzékeny búcsút vettünk a hosszasan kísérő zöld jelzésünktől és jobbra fordulva a sárga négyszögre cseréltük azt. Kezdetben széles, helyenként igen sáros erdei úton haladtunk ÉNy-i irányba, majd szép lassan leereszkedtünk a mélyen a lábunk alatt húzódó Lóri-völgybe (16-17. kép). 

A völgy aljában hosszasan kígyózó patakmedren számtalanszor átkelve haladtunk az egyik parttól a másikig. Tehettük mindezt száraz lábbal, ugyanis a rendszerint csontszáraz mederben csupán csak méretes szikla és kődarabokat találhatunk. Mindezek ellenére rendkívül lebilincselő és igazi vadregényes szakaszon haladhattunk előre, melynek végéhez közelítve újabb pontot gyűjtöttünk be a Nagy-Kő-oldalnál. Ismét bójánál kellett "ikszelni", amit letudva a sárga sávra váltva indultunk tovább. Néhány kisebb emelkedőt megmászva rövidesen Mecsekrákos határában találtuk magunkat. Már a házak között sétálva hirtelen felsejlett a látóhatár szélén következő célpontunk a Balázs-hegy, így tartva az irányt kitartóan közelítettünk felé. A település központjába beérve óvatosan átkeltünk a műúton, majd szalagozást követve egészen a Pécsi-tó partjáig sétáltunk (18. kép).

A tavat körbeölelő sétányon D-i irányba haladtunk, miközben ámuldozva csodálhattuk az őszi színekben pompázó tó környékét. Ékes bizonyítékát láthattuk annak, hogy Orfűre bizony nem csak nyáron érdemes ellátogatni (19-22. kép).

A Pécsi-tó DK-i végéhez érve búcsút intettünk az idilli látványnak és a szalagozástól vezérelve átkeltünk a kempinghez vezető úttesten, majd beérve az erdőbe rögtön meredek hegymenetbe kezdtünk. Néhány rövidebb sík szakaszt leszámítva igen hosszasan és helyenként nagyon meredek lejtőkön vezetett a szalagozás, illetve az azt felváltó sárga háromszög jelzés, míg végül egy utolsó combos kaptatónak nekilódulva felértünk a Balázs-hegyre (23. kép).

Izzasztó munkánkért cserébe pazar kilátás fogadott minket a hegytetőn, ahol a Balázs-hegyi kilátó lábánál már várt minket a pont. Mint azt később a célban megtudtam, ismét megnyitották a kilátót, ami újfent szabadon látogatható, de ottjártunkkor már reflexből nem is kerestük a feljutás lehetőségét, hiszen évek óta lezárva állt, így az most kimaradt. Utólag nagyon sajnáltam az elmulasztott lehetőséget, hiszen a földről szemlélve is lélegzetelállító panoráma fentről csak még szebb lehet. No de sebaj, majd pótoljuk (24-26. kép).

A pontnak búcsút intve kezdetben síkban haladó, majd pár száz métert követően meredek lejtmenetbe kezdő műúton gyalogoltunk szalagozást követve, amit egy még meredekebben nekiinduló földútra cseréltünk. Jó darabon ereszkedtünk a hétvégi házak szomszédságában, mígnem a Szőlő utcában visszatértünk a betonra. Az ereszkedés egészen a települést átszelő főútig tartott, amin átkelve kisvártatva újra csatlakoztunk a zöld sáv jelzéshez és Mecsek Háza felé vettük az irányt (27. kép).

Az előttünk tornyosuló hegyoldal lábánál büszkén feszítő turistaház mellett elhaladva búcsút intettünk Orfű csodálatos kis településének és bevettük magunkat az erdőbe. Hosszú, elnyújtott szakaszon, mintegy 1,5 km-en át kapaszkodtunk ki az Orfűi-medencéből. A több hullámban támadó, néhol igen izzasztó emelkedőkön átvezető földúton sok helyen még a sárral is meg kellett küzdenünk, de azért túlságosan nagy dagonya nem volt (28. kép).

Egészen a Lóri-hoz vezető murvás-köves műútig küzdöttük fel magunkat, amihez csatlakozva ÉK-felé indultunk tovább. A kezdetben magas, zárt erdőben haladó úton hamar egy nagyobb erdőirtáshoz érkeztünk, ahol az enyhén lejtőssé váló úton már ismét a korábbi kulcsosházhoz ereszkedtünk le (29-30).

Ezt követően következhetett a feketeleves, vagyis a korábbi meredek lejtő abszolválása csak ellenkező irányban. A Vágotpuszta felé siető zöld sáv jelzésen, tehát ismét nekiveselkedtünk a korábbról ismerős szakasznak, amit ezúttal jóval melósabban, de ugyancsak letudtunk és kisvártatva vissza is érkeztünk Vágotpusztára, ahol Feriék változatlan lelkesedéssel fogadták a beérkezőket. Rendületlenül húzták a frissítő, hideg vizet a kútból, amiből ezúttal is jóízűen kortyoltunk. Rövid pihenőt követően ismét felkerekedtünk és a harangláb előtt elhaladva néhány métert megtettünk a sárga sáv jelzésen, majd a balra letérő zöld körön végleg búcsút intettünk a kis falunak (31. kép). 

Egy lendületes lejtőn lekocogva hirtelen vettünk egy jobbos, majd kicsivel arrébb egy balos kanyart és nemsokára egy széles tisztáson találtuk magunkat, ahol rövid időre eltűnt a jelzés, de csak tartanunk kellett az irányt K-felé (32. kép).

A zárt erdőbe visszatérve hamarosan ismét felbukkant jelzésünk, mely a további szakaszokon már jól láthatóan kísért minket. A Kecske-háton végiggyalogolva több hullámban érkező meredek lejtőkön ereszkedtünk mind lejjebb és lejjebb. A szakasz legmeredekebb lejtőjéhez érkezve kicsit lassítanunk kellett a tempónkon, mert a száraz, poros ösvény rendkívül csúszós volt a rajtalévő sok apró kavicstól. Szerencsére épségben túljutottunk ezen a részen is és pillanatok alatt megérkeztünk a Nagy-Mély-völgybe. A völgyben csordogáló kis patakon átkelve jobbra fordultunk a piros sáv jelzésen és egyre mélyre hatoltunk a két oldalról kísérő meredek partoldalak között. Mindössze néhány perces gyaloglást és egy újabb patakátkelést követően elérkeztünk következő ellenőrzőpontunkhoz Kőlyuknál (33-35. kép).

Gyors pecsételést követően továbbindultunk a festői szépségű völgy vonalát követve. A gyönyörű napsütéses időben bő 1 km-en át kanyarogtunk a békésnek tűnő sekély vízfolyás mellett, mely némely szakaszon azért megmutatta, hogy lebilincselő szépsége mellett komoly erő lakozik benne (36-39. kép).

A zöld sáv - piros sáv elágazásánál mi a zöld sávot választva balra fordultunk a Petnyák-völgybe, ahol az összeszűkülő völgy oldalában néhány méterrel a lent csordogáló patakocska felett gyalogoltunk egy jól járható, de kissé keskeny ösvényen. Jó tempóban haladva hamarosan újabb lélegzetelállító természeti csodának lehettünk tanúi, ugyanis a gyönyörű szép Ágnes-vízesés mellett haladtunk el (40-42. kép).

Némi bámészkodást követően továbbindultunk a hirtelen kitáguló, széles völgyben tartva a K-i irányt. Jól járható, könnyű terepen vezetett a jelzés egészen a piros kereszt elágazásáig. A kis patakon átkelve itt jobbra fordultunk az új jelzésen és egy rövid felvezető sík szakaszt követően egy enyhe emelkedőn érkeztünk meg a méltán nevezetes Melegmányi-völgy mésztufa lépcsőihez. A jó időben szinte ellepték a helyet a kiránduló kisiskolások, akik mint díszek a karácsonyfáról, úgy lógtak le a vízesés lépcsőiről. Hosszas próbálkozás után azért sikerült a mésztufa lépcsőket is megörökíteni a maguk pompájában, az egyetlen baj csupán, hogy alig csordogált rajta víz (43-44. kép).

A gyönyörű helyet hátrahagyva meredek emelkedőn kapaszkodtunk a mésztufa lépcsők fölébe, hogy folytathassuk tovább utunkat a völgyben. Kisvártatva újabb forráshoz érkeztünk, jobb kéz felől az Anyák-kútja mellett haladtunk el, majd valamivel arrébb, még mielőtt a völgyben vezető ösvény durva emelkedésbe kezdett volna a piros kereszt mentén, mi a K-re tartó kék körre váltottunk (45. kép).

Kissé izzasztó kaptatón szép lassan kikeveredtünk a völgyből, melynek a tetején jobbra fordulva hamarosan egy nagyobb erdőirtáshoz érkeztünk. Szalagot és jelzést nem láttunk semerre, így érzésből haladtunk tovább előre, tartva az irányt. Visszatérve a fák közé aztán kisvártatva ismét ráleltünk a jelzésre, melyet követve klasszikus erdei utakon haladtunk végig szintben, semmitől sem zavartatva. Rövidesen utolsó előtti pontunkhoz érkeztünk Tripammer-fánál, ahol a pecsételés mellé még egy piros almát is begyűjtöttünk, majd a zöld sávra ráfordulva hosszan tartó lejtmenetbe kezdtünk vissza Petnyák-völgybe (46. kép).

A mélyen bevágódó völgy mentén gyalogolva egészen a lent csordogáló patak szintjéig ereszkedtünk le, amin átkelve egy kisebb emelkedőt leküzdve szép lassan egyenletessé szelídült a terep. A szűk kis ösvényen haladva néhol némi torlódást okoztak a szembejövő kisebb csoportok, főleg a csalánnal gazdagon benőtt helyeken okozott igen kényes témát a félrehúzódás, de azért gyorsan túljutottunk ezen a szakaszon is. Kisvártatva ismerős helyhez érkeztünk, ismét a piros kereszt elágazója tűnt fel előttünk. Ezúttal az É-nak tartó ágat választva indultunk tovább, ahol néhány métert követően igen meredek és hosszú kaptató fogadott minket. Nem volt más hátra, mint előre, így némi erőt gyűjtve nekiveselkedtünk a túra utolsó emelkedőjének (47. kép).

A nyílt szakaszon, tűző napsütésben kapaszkodva kissé megizzadtunk mire felértünk a dombtetőn húzódó műúthoz, de sebaj, mert a gerincen átbukva a szintén hosszú és néhol igen meredek lejtőkön lekocogva volt időnk megszáradni. A lejtő aljához érve újabb kis patakon keltünk át, majd az erdő szélében vezető széles úton még egy km-nyi sík szakasz várt ránk a Mánfa határában található Árpád-kori templomig, ami egyben utolsó pontunk is volt aznap (48. kép).

Gyors jelölés a bójánál, majd néhány méter megtétele után visszatértünk a reggelről más ismerős útra. Szintén szalagozás mentén újfent a főút mellett haladtunk a széles rétek határában, hogy majd kicsivel arrébb a Péter dűlő érintésével visszatérjünk a Fábián Béla utcában található célba (49. kép).

A túra teljesítéséért természetesen átvehettük a jól megérdemelt kitűzőnket és a mellé járó oklevelet, majd a kemény munka zárásaként megpihentünk a zsíros kenyeres asztal mellett. Soha rosszabb túrát, minden egyes percét nagyon élveztem!

A "DÖKE 30" nálam méltán kiérdemelte helyét a legszebb őszi mecseki túrák rangos sorában. A túra rendezőit rendszerint kegyeikbe fogadják az égiek, hiszen rendre gyönyörű időben kerül megrendezésre a túra, mely során az ezer színű őszi Mecsek legszebb arca tárul elénk. Mindennek egy nagyon jól megválasztott és változatos útvonalat bejárva lehettünk részesei, mely során érintettük többek között a magányos Vágotpusztát, a vadregényes Lóri-völgyet, Orfű idilli kis települését, a Nagy-Mély-völgy - Petnyák-völgy - Melegmányi-völgy festői szépségű völgyrendszereit. Ennyivel aztán tényleg elégedettek lehetünk. A szervezés és a lebonyolítás szintén nagyon rendben volt, kiváló, minden igényt kielégítő itinert kaptunk, a szalagozás nagyon jó volt és tényleg segített a kérdéses szakaszokon. A pontokon nyújtott szolgáltatás némileg alapszintű volt, de ez még a pont elfogadható kategória. Csak így tovább!