Táv: 56 km
Szint: 1823 m
Időpont: 2014.10.25.
Rajthely: Zobákpuszta
A csütörtöki "Éger-völgy 40"-et követően mindössze egy nap pihenőidő adatott meg a regenerálódásra, amit követően szombat hajnalban ismételten felkerekedtünk, hogy bevegyük magunkat a Mecsek csodálatos hegyei közé. Aktuális túránk a különleges hangulatú "Mecseki Láthatatlanok nyomában 56" volt, amelyen tavaly neveztem először, de a rengeteg élménnyel és sok jó emlékkel gazdagodva egy percig sem volt kérdés, hogy idén ismét visszatérek Zobákpusztára, hogy egy nagyszerű teljesítménytúra keretein belül emlékezzünk meg az 56'-os forradalom mecseki történéseiről. Mert itt ugye minden erről szólt, a körítés, a hangulat, a történetek mind-mind az 56'-os eseményeket idézték.
Kissé álmosan, még jócskán sötétben érkeztünk Attilával és Bélával a Vargánya Tanyán található kiindulási ponthoz, ahol szétnézve örömmel láttam, hogy az előző évhez képest semmi sem változott. Az udvar közepén már ott álltak a korhű katonai járművek várva utasaikat, míg a pontban kedélyesen folyt a nevezés (1. kép).
Egyedül csak az időjárás volt szöges ellentéte a tavalyinak, a kellemes, meleg helyett ezúttal igen zord és nedves őszi idő fogadott minket. No de nincs mit tenni, ez is hozzá tartozik a túrázáshoz. Időközben befutott Tamás is és immár 4 fősre duzzadt rögtönzött partizán csapatunk. Gyors nevezést követően menetkészen álltunk és szép lassan elfoglaltuk helyeinket az egyik korabeli terepjáró ponyvázott platóján. Meglepődve figyeltem, hogy sofőrrel együtt heten préselődtünk be a kívülről nem túl nagynak tűnő járgányba (Attila szerint "bohóc kocsiba"), de mindezek ellenére teljesen kényelmesen elfértünk. Nem volt más hátra, mint előre, így rögvest neki is vágtunk Püspökszentlászlóra vezető néhány kilométeres, rendkívül hangulatos utazásunknak. Néhol zögykölödtünk ugyan az öreg kocsi gyomrában, de én ennek ellenére nagyon élveztem az utat, minek végén az 56'-osok teljes átszellemültségével érkeztünk meg a püspöki kastély mellé, ahol is közvetlenül a Hettyey-forrás mellett tettek ki minket (2. kép).
Ezt követően jöhetett a túra érdemi része. Nagyjából 6.30 körül járhatott ekkor az idő, úgyhogy még igencsak sötétben, fejlámpák fényeinél vágtunk neki első, közel 15 km-es körünknek. A püspöki kastélyt megkerülve balra fordultunk a sárga sáv jelzésen, amin rögtön át is keltünk egy kisebb vízfolyáson, majd szép lassan nekilóduló kaptatónak kezdtünk neki a magas fák közé betérve. Bal kéz felől egy széles völgy-bevágás mellett kapaszkodtunk felfelé, mígnem egy keskeny műutat keresztezve elértük a Diós-kút szépen kiépített forrását (3. kép).
Közvetlenül a forrás előtt balra forduló ösvényen egy igen izzasztó emelkedővel néztünk farkasszemet, amit leküzdve már üzemi hőfokra melegedtünk. A dombtetőn jobbra fordultunk egy széles földúton, amin még egy rövid darabon a sárga sáv mentén haladtunk. Kisvártatva kereszteztük a zöld sáv nyomvonalát, aminek jobb oldali ágához csatlakozva immáron K-i irányba tartottunk. Ez idő alatt szép lassan az erdő is elkezdett derengeni körülöttünk, de a hatalmas köd miatt egyenlőre nem nagyon javultak a látási viszonyok (4. kép).
A kezdetben egyenletes terep szép lassan ereszkedésbe kezdett, míg végül egy nekilóduló lejtő aljában nemsokára a Szamár-pihenőhöz érkeztünk. Itt ismét jelzést váltottunk és a Kisújbánya irányába tartó kék négyszögön balra fordulva tovább folytattuk az ereszkedést a lendületes lejtőn. A széles földút vonalát követve hamarosan kiértünk az erdőből és egy tágas mezőn átvágva csordogáltunk tovább Kisújbánya felé a békésebbé szelídülő terepen (5. kép).
Rövidesen feltűntek előttünk az első épületek, amelyek között sétálva megérkeztünk a falut Ny-K-i irányban hosszan átszelő főutcára. A kopott-köves úton haladva néhányszor átkeltünk az utca vonalát követő kis patakon (mely a medréből kilépve több helyen is inkább az utat választotta folyási irányul), míg végül megérkeztünk a falu központjába, ahol felvettük a Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalát (6. kép).
A faluból kivezető keskeny, de annál meredekebb műutat követve hátunk mögött hagytuk Kisújbánya csendes kis települését és szép lassan a Cigány-hegy D-i lejtőire kapaszkodtunk fel. Kisvártatva ismét találkoztunk a Püspökszentlászló felől érkező sárga sávval, amin jobbra fordulva búcsút intettünk az aszfaltcsíknak és egy meredek, köves emelkedőn csúcstámadásba fogtunk. A rövid, de fárasztó kaptatón kitartóan haladtunk előre, míg végül egy bal kanyart követően megérkeztünk a Cigány-hegy ellaposodó gerincére. Még néhány métert megtéve felbukkant előttünk a ködbe burkolózott Cigány-hegyi kilátó robusztus alakja, melynek aljában első ellenőrzőpontunk őrei vártak minket (7. kép).
Finom "Balaton szelet" volt a jutalmunk a kimerítő hegymászásért, amit megköszönve még váltottunk néhány szót a pontőrökkel, majd a hegycsúcson átbukó sárga sávot követve rövid ereszkedésbe kezdtünk az É-i lejtőn kígyózó szűk kis ösvényen. Pillanatok alatt leértünk a hegy lábánál húzódó széles földútra, amin egy balost véve a kék kereszt jelzésre váltottunk. Néhány kanyart követően visszaérkeztünk a Kisújbánya felől érkező műútra, aminek a vonalát felvéve Ny-i irányba fordultunk. Egy rövid darabon a kék sáv is kísérte lépteinket, majd miután elváltunk tőle a folyamatosan ereszkedő úton hamarosan útelágazáshoz érkeztünk. A Pusztabánya felé forduló műutat elhagyva rátértünk a zöld sáv jelzés ÉNy-ra tartó ágára és az erdőbe betérve enyhén hullámzó, széles úton folytattuk tovább a túrát. Egy utolsó kis lejtőn lekocogva kiértünk a magas fák közül és a munkagépektől kissé megviselt széles földúton haladtunk tovább előre. A terep néhol kifejezetten sáros volt, de azért tudtunk haladni. Rövid gyaloglást követően jobb kéz felé letértünk a gerincen végigvágtató zöld sávról és a Vár-völgy felé fordulva ereszkedésbe kezdtünk a zöld kereszten (8. kép).
A hosszan elnyújtott lejtő némely szakaszán kifejezetten meredeken ereszkedtünk alá a csúszós-sáros terepen, mely alsó részeihez érve a keskeny ösvénnyé szelídülő úton kisvártatva megérkeztünk a hangos robajjal rohanó kis patak medréhez. Rövid tanácskozást követően át is keltünk az elmúlt napok csapadékos időjárásának köszönhetően sebes vízfolyássá duzzadt "akadályon" és a néhány méterrel arrébb található műútra kapaszkodtunk fel (9. kép).
Immáron a piros sávot követve csak nagyon rövid szakasz erejéig koptattuk az aszfaltot, ugyanis egy balra leágazó ösvényen pillanatok alatt a Pásztor-forráshoz értünk, amit megkerülve ismét patakátkelés következett (10-11. kép).
A rozoga, beomlott fahíd helyett ezúttal inkább a köveken szökdelve verekedtük át magunkat a túlpartra, majd a Vár-völgy D-i oldalában hosszan kígyózó ösvényt követve Máré-vár felé vettük az irányt. A patak fölé tornyosuló völgyoldalban kanyarogva könnyedén tudtunk haladni a kitaposott, jól járható úton, miközben megcsodálhattuk a Dél-Dunántúli Piros Túra egyik legszebb szakaszát. Igaz a völgyet továbbra is köd ülte meg, de ennek ellenére igen hangulatos és változatos őszi erdő tárult elénk (12-13. kép).
A második nagyobb völgybevágáshoz érve kicsit eltávolodtunk a lábunk alatt húzódó műúttól és az elnyújtott balos ívet követve hamarosan már a Gergely-Éva-forrásnál jártunk. Egy bögrével kortyoltunk a szépen kiépített, stabil vízhozamú forrás vizéből, melyre bizton számíthatunk az év bármely szakában (14-15. kép).
Továbbindulva még egy rövid szakaszon kanyarogtunk a völgy vonulatát követve, majd nemsokára megérkeztünk 2. ellenőrzőpontunkhoz. Egy fára kihelyezett bójánál gyorsan pecsételtünk az itinerünkbe és már folytattuk is tovább a túrát, egészen a közeli Máré-várig. A fák fölé magasodó büszke vár lábánál élesen balra fordultunk, majd egy enyhén lejtős, rövid átvezető szakaszt követően becsatlakoztunk a sárga keresztbe. A D-felé forduló széles földút enyhe felvezetést követően szép lassan brutális emelkedőnek nekilódulva próbálta utunkat állni, de a tüdőtisztító szakaszt végül sikeresen abszolválva csak legyűrtük. A gerincre felkapaszkodva szép lassan egyenletessé szelídülő terepen kereszteztük a korábbi zöld sáv jelzésünket, majd a dombtetőn átbukva hosszan elnyújtott, helyenként igen lendületes ereszkedésbe kezdtünk. A sáros lejtőn néhol kicsit vissza kellett fogni a tempót, de viszonylag hamar leérkeztünk a Sín-gödörhöz, ahol gyorsan átkeltünk a völgyben csordogáló kis patakon, majd újfent egy igen combos és kitartóan emelkedő kaptatónak vágtunk neki (16. kép).
A dombtetőhöz közelítve egy széles erdei úthoz csatlakoztunk a már békésebbé váló terepen, majd ezt követően egy darabig szintben haladtunk. Egy kisebb tisztáson átvágva keskeny ösvényre cseréltük a korábbi széles földutat és ismét a fák között sétálva rövidesen egy igen meredek lejtő tetejében találtuk magunkat. Óvatos ereszkedésbe kezdtünk a csúszó hegyoldalban, melynek aljához közelítve hirtelen jobbra fordulva folytattuk a már kissé szelídebb lejmenetet a bal kéz felől húzódó völgy vonalát követve. Nagyjából 200 méter megtétele után végül véget ért az ereszkedés és a Csurgó-forrás kis patakján átkelve megérkeztünk a csodálatos Hidasi-völgybe. Mielőtt jobbra fordulva folytattuk volna utunkat a kék sáv jelzésen, egy rövid kitérőt téve leereszkedtünk a völgy aljába, hogy megcsodálhassuk a Hidasi-völgy lenyűgöző szépségű természeti képződményét, a Csurgó-vízesést (17-19. kép).
Rövid nézelődést követően visszakapaszkodtunk a kék jelzésre és D-i irányba indultunk tovább Zobákpuszta irányába. Bal kéz felől végigkísérte utunkat a szintén sebes sodrású vízfolyássá duzzadt patak, mely számtalan kanyarulatával, mint valami óriási kígyó tekergőzött végig a festői szépségű völgyben (20-23. kép).
A hangulatosan hullámzó kis ösvényen szép lassan közelítettünk a völgy kijáratához, mikor a széles patak hirtelen utunkat állva elzárta kifelé vezető utat. Akrobatikus képességeinket csillogtatva gyors egymásutánjában kétszer is átkeltünk a patakon, majd kisvártatva kiértünk a Zobákpuszta felől érkező műútra (24. kép).
Balra fordulva megtettünk néhány száz métert az aszfalton, majd jobbra letérve ismét fák között sétáltunk egy rövid ideig. Két széles mezőn hosszában átvágva visszatértünk az erdőbe és az egy enyhén emelkedő úton szép lassan visszacsorogtunk Zobákpusztára (25. kép).
A műút mellett sétálva gyorsan visszasiettünk a Vargánya Tanyára, és ezzel le is tudtunk első, 15 km-es etapunkat. A kulcsosház udvarán már javában folytak az előkészületek a hosszútávosok esti fogadására, nagyipari mennyiségben főtt a gulyásleves, míg a szervezők az egyéb távok rajtoltatásával foglalatoskodtak (26. kép).
Rövid pihenőt beiktatva fogyasztottunk egy keveset a pontban felkínált zsíros kenyérből és a finom teából... (27. kép).
...miközben nappali fényekben is megcsodálhattuk hajnali csapatszállító járművünket (28-29. kép).
Miután kellőképpen feltöltekeztünk a pontban visszasétáltunk a kék jelzésre és D-i irányba tartva elhagytuk a mindössze néhány házból álló települést (30. kép).
Nem sokkal azután, hogy az utolsó épületeket is hátunk mögött hagytuk visszatértünk az erdőbe és egy széles földút vonalát követve a Hosszúheténybe vezető műút alatt kanyarogtunk. Egyenletes terepen haladva hamar érintettük a Vasas-forrást, majd az erdőben tovább kígyózva kisvártatva a Hotel Kövestetőhöz érkeztünk (31. kép).
A hotel mellett egy elnyújtott emelkedőn kapaszkodtunk fel a hegyoldalba, ahol egy átjátszóállomás mellett jobbra fordulva szép lassan ereszkedni kezdtünk. Köves-tető sziklás csúcsát É-ról megkerülve nemsokára elhagytuk a jól járható széles erdei utat, amit egy keskeny ösvényre cserélve bokrok és fiatal fák között verekedtük magunkat előre, mígnem kiértünk a hegy lábánál húzódó műútra (32. kép).
Balra fordulva a műúton hosszasan D-i irányba tartottunk, két oldalról sűrűn növő akácfáktól szegélyezve. A kissé monoton szakasz egyhangúságát megtörve jobb kéz felől itt-ott szétnyíló növényzet gyönyörű kilátást biztosított az alattunk elterülő tájra (33. kép).
Majd 1 km-nyi aszfaltkoptatást követően végül jobbra letérve ismét visszatértünk az erdőbe, hogy egy tempós lejtőn nekilódulva idilli környezetben fekvő kis tavacskához ereszkedjünk le (34-35. kép).
A nyugodt víztükrű kis tavat hátrahagyva rövid, de annál meredekebb emelkedőnek nekigyűrkőzve kapaszkodtunk fel a völgyből. Egy kiterjedt erdőirtás szélében szép lassan átbuktunk a dombtetőn, majd annak túloldalán újabb völgybe ereszkedtünk le (36. kép).
Igen vadregényes szakasz várt itt ránk, hiszen kidőlt fákon és patakon át csalánnal és szederrel gazdagon benőtt ösvényen vezetett az út. Némi dzsungelharcot követően azért épségben túljutottunk a buja növényzeten és a volt Hársas kulcsosház elágazójához érkezve ismét jelzést váltottunk (37. kép).
Jobbra fordulva a zöld sáv jelzésen kisvártatva elhaladtunk az onnan néhány méterre található Hársas-forrás mellet, majd a lustán emelkedő terepen kitartóan kapaszkodtunk felfelé (38. kép).
Időközben felszakadozott a felhőzet is és a reggeli ködnek már nyoma sem volt, sőt! Kellemes őszi időben, a pulóvertől megszabadulva ragyogó napsütés mellett haladtunk kifelé a völgyből. A széles földúton haladva néhány kanyart követően áthaladtunk a Koszonya-tető felé siető távvezetékek alatt, majd kissé foghíjassá váló zöld jelzés (konkrétan nulla) mentén újabb erdőirtáson vágtunk át (39. kép).
A Koszonya-tetőre vezető műutat becélozva azonban könnyedén tartani tudtuk az irányt, a nem létező jelzések ellenére is. A kopott, rossz minőségű aszfaltúton balra fordultunk, majd egy darabon még az erdőirtás szélében sétáltunk, mígnem egy elnyújtott balkanyart követően egészen a dombtetőn található elosztóállomásig gyalogoltunk fel az enyhén emelkedő terepen. A vezetékek alatt újra átkelve kisvártatva elsétáltunk a Koszonya-tetői kulcsosház előtt, amitől néhány méterre visszatértünk az erdőbe (40. kép).
Néhány száz méteren át párhuzamosan haladtunk a bal kézre eső, közeli műúttal, míg jobb oldalunkon a Kőszegi-forrás Erdőrezervátum érintetlen, vadregényes erdeje húzódott. Kis idő elteltével jobbra fordulva eltávolodtunk az aszfaltozott úttól, majd egy hirtelen nekiinduló, meredek lejtő kissé benőtt, szűk ösvényén ereszkedésbe kezdtünk. A kezdeti nyitott szakaszt követően visszatértünk a zárt erdőbe, ahol előbb egy jobbos, majd egy hirtelen balos kanyart véve egyre mélyebbre hatoltunk benne (41-42. kép).
A zöld jelzést némely ponton ismét vadászni kellett, de szerencsére otthonosan mozogtunk az ismerős szakaszon. A kitartó balos ív mentén haladó ösvényt követve szép lassan ellaposodott a terep és nemsokára elértük a Bugyogó kissé megbújó forrását (43. kép).
A forrástól nem messze átkeltünk egy meredek falú völgybevágáson, melynek szemközti oldalán felkapaszkodva egy széles földútra érkeztünk ki. A jobbra forduló zöld sáv jelzés lassan nekiiramodó, de gyorsan ereszkedő lejtőjén lekocogva megérkeztünk a gyönyörű Rákos-völgybe. Egy kisebb tisztáson, majd az követően egy rövid erdei szakaszon átkelve feltárult előttünk a völgy a maga teljes pompájában. A nyitott, tágas szakaszon kövér legelők szélében gyalogolva haladtunk előre, kiterjedt erdőségektől kísérve egészen a Súgói-rétig (44-45. kép).
A Súgói-réten található kis vadászház mellett újabb bóját találtunk, így ismét pecsételtünk egyet, majd a zöld négyszögre (a túra elején kapott térképen zöld kereszt szerepelt, sajnos több helyen is előfordult, hogy eltérő jelzést mutatott a kissé öreg térkép) váltva Mánfa felé vettük az irányt (46. kép).
A szép, zöldellő mezőket hátrahagyva lassan feltünedeztek előttünk az első épületek, majd kisvártatva már a Budafa utcában gyalogoltunk, egészen a Komlóra vezető országútig (47-48. kép).
A fehérre meszelt harangláb előtt elsétálva betértünk a Fábián Béla utcába, melynek hosszúra nyúló vonalát egészen a 66. sz. főútig követtük (49-52. kép).
A forgalmas műút mellett jobbra kanyarodtunk és az aszfaltcsík szélében gyalogolva szép lassan búcsút intettünk Mánfának (53. kép).
Ügyelve a szembejövő forgalomra csodálattal szemléltük a napsütötte tájban, ahogy bal kéz felől enyhén hullámoztak a Mecsek békéssé szelídülő vonulatai, melyek között néhány száz méter után felbukkantak a mánfai Árpád-kori templom fakó falai is. Továbbgyalogolva Kaposvár felé hamarosan megérkeztünk a Kőlyuki Betérő étteremhez, ami előtt újabb ellenőrzőponthoz érkeztünk (54. kép).
A pecsételés mellé még két "Sport szeletet" és egy darázscsípést is begyűjtöttem, de nem volt mese folytatni kellett túrát. Sajgó alkarral a Nagy-Mély-völgy felé tartó piros sávon indultunk tovább, amin rögtön érintettük a Kőlyuki Vendégházat (Dél-Dunántúli Piros Túra igazolópont), majd az épületeket hátrahagyva iszonyatos dagonyába kezdtünk a szinte járhatatlan földúton. Rövidesen egy kellemes környezetben fekvő halastó mellett haladtunk el, melynek kerítése pont kapóra jött ezen a nehezen járható szakaszon (55-56. kép).
De a kalandok sora ezzel még nem ért véget, ugyanis hamarosan elérkeztünk a zöld kör leágazójáig, ahol jobbra fordulva a megáradt patakkal néztünk farkasszemet. A vadul hömpölygő vízfolyáson normál esetben könnyűszerrel keresztül lehet gázolni, ezúttal azonban keresni kellett az "ideális" átkelőhelyet (57-58. kép).
Aznap már hatalmas rutint sajátítottunk el patakátkeléseket illetően, úgyhogy ezúttal sem okozott problémát az előttünk álló akadály. Miután abszolváltuk a feladatot a zöld körön nekigyűrköztünk a Kecske-hát durva emelkedőinek. A több hullámban támadó, helyenként igen durva kaptatón szép lassan felkapaszkodtunk a gerincre, ahol a továbbra is kitartóan hullámzó terepen haladtunk jobbára felfelé. Eközben szembejövő forgalmunk is akadt, ahogy lassacskán elkezdtek szivárogni a 2x50-esk Vágotpuszta felől. A kimerítő emelkedők végéhez közeledve egy tágas tisztásra bukkantunk ki, amin átvágva egy széles földútra tértünk rá, majd egy gyors jobb-bal kanyarkombinációt követően már Vágotpuszta felé kapaszkodtunk felfelé egy utolsó, szintén kicsit combosabb emelkedőn. A dombtetőn jobbra fordulva már látótávolságba került a maroknyi épület alkotta, aprócska kis település, amit becélozva pillanatok alatt oda is érkeztünk (59-60. kép).
A fehér haranglábbal átellenben újabb pontot találtunk a kút mellett, ahol tüstént igazoltunk is, majd visszafordulva nekikezdtünk a sárga sáv hosszan elnyúló szakaszának. Nem túl látványosan, de kitartóan emelkedő terepen haladva koptattuk a köves földutat, melyen helyenként ismét dagonyázós szakaszok fogadtak minket (61-62. kép).
A zártabb erdős részekre visszatérve aztán ismét normalizálódtak a viszonyok és a továbbiakban már jól járható úton gyűrtük tovább a kilométereket. A hatalmas, szálas fák között sétálva egy ponton kicsit szétnyílt az erdő és gyönyörű kilátás tárult elénk, távolban a Hármas-hegy és a Zengő csúcsaival (63. kép).
Az Erdei-kereszthez érve rövid ideig csatlakozott hozzánk a kék sáv is, hogy nem sokkal arrébb gyorsan tovább is álljon. Ettől a ponttól kicsit nagyobb lendületet vett az emelkedés, az egyre kövesebbé váló úton szép lassan felkapaszkodtunk a Lapisra vezető műútra. Az aszfalt vonalvezetését követ egészen a Lapisi fordulóig gyalogoltunk, mindössze az utolsó pár méterre tértünk csak be a fák közé. A hét vezér emlékére állított, hét különböző mecseki kőzetből álló emlékműnél a zöld sávra váltottunk és a műútra visszatérve É-felé fordultunk (64. kép).
Újabb hosszas aszfaltkoptatás következett egészen a jobbra forduló műút kanyarulatáig, ahol mi egyenesen betértünk az erdőbe egy széles földútra váltva. Jó darabon síkban haladtunk, majd sűrű erdőbe betérve szép lassan ereszkedésbe kezdett a terep. Kissé sáros volt az út, de összességében jól tudtunk haladni. Nemsokára el is értük a zöld sáv - kék sáv kereszteződését, ahol jobbra fordulva a kéken K-felé fordultunk. Néhány méter gyaloglást követően ismét egy bójára bukkantunk, ahol már 7. pecsétünket gyűjtöttük be. Továbbhaladva az emelkedő földúton nemsokára egy kerítéssel körbevett erdőirtáshoz érkeztünk, aminek szélében jobbra fordultunk, majd a kerítés túlsó sarkánál szép lassan meredek ereszkedésbe kezdtünk. A hullámvasút újabb állomásaként kereszteztük a Nagy-Mély-völgy felé tartó piros sávot, majd a változatosság kedvéért újabb elnyújtott emelkedőnek nekivágva az Árpádtetőnek tartó műútra érkeztünk ki. K-i irányt tartva egyenesen a közeli ellenőrzőpontig bandukoltunk, ahol némi frissítővel vártak minket a pontőrök. Finom almát és meleg teát kaptunk a pecsételés mellé, amit örömmel fogadtunk. Miután túlestünk az adminisztráción, továbbindultunk a műúton, majd néhány méterrel arrébb letértünk jobbra az erdőbe. Rövid egyenes szakaszt követően balra fordultunk, immáron a piros négyszöggel kiegészülve és egészen a közeli Fehér-kúti kulcsosházig gyalogoltunk az enyhén emelkedő terepen (65. kép).
A kulcsosházat megkerülve É-i irányba fojtattuk tovább a túrát és egészen a korábbi műútig kanyarodtunk vissza, azonban mielőtt elértük volna az aszfaltcsíkot jobbra fordulva mégis a fák között maradtunk. Kis idő elteltével egy kisebb tisztáson vágtunk át, aminek szélében visszafordulva újfent megközelítettük a műutat és a továbbiakban már maradtunk is szorosan annak közelében. Hosszasan kígyózva szép lassan ereszkedtünk lefelé a keskeny földúton, míg végül egy meredekebb lejtőn lekocogva végül csak átkeltünk a Lapisi úton és kisvártatva megérkeztünk a Tripammer-fa ligetes pihenőhelyéhez. Maradva a kék jelzésen K-felé indultunk tovább és egy rövid egyenest követően már meredek falú domboldalban kanyarogtunk hosszasan Árpádtető irányába. Majd 1 kilométernyi gyaloglást követően végül kiértünk a 66. sz. földútra, amin óvatosan átkelve már csak néhány lépcső választott el minket a Mecsextrém Park oldalában megbújó ellenőrzőpontunktól (66. kép).
Igazolás után átvágtunk a park területén átvezető kék jelzésen és a rövid betonút végeztével betértünk az erdőbe. Egy gyors jobb-bal kanyarkombinációt követően párhuzamosan haladtunk a Józsefháza felé tartó műúttal, amire egy hosszú, kissé egyenetlen, köves földutat letudva végül mi is rátértünk. Tartva a K-i irányt a felfelé kapaszkodó műúton egyenesen nekivágtunk egy kisebb emelkedőnek, majd az egyenletessé váló terepen hosszan haladtunk tovább egy kiterjedt erdőirtás mellett, ami felett gyönyörű rálátásunk nyílt a távoli Zengő és Hármas-hegy csúcsaira. Az erdőirtás távolabb eső végéhez érve jobbra letértünk a műútról és egy hosszú egyenes földúton fiatal fák és szederbokrok közt sétálva haladtunk előre. Néhány kanyart követően visszatértünk az erdőbe, melynek egybefüggő vonalait egy hosszú tisztás szakította meg, ahogy átkeltünk a Koszonya-tető felé igyekvő magasfeszültségű távvezetékek alatt. Miután ismét a magas fák árnyékában haladtunk kissé lejtőssé vált a terep, majd nemsokára egy kisebb vargabetűt téve újabb kerítéssel körülvett erdőirtáshoz értünk. Gyorsan megkerültük a területet az elég sárossá váló földúton, majd egy utolsó, meredekebb lejtőnek nekirugaszkodva ereszkedtünk a Vasasi-árok felé. A lejtmenet felénél egy éles balkanyar törte meg a lejtő vonulatát, majd még néhány kisebb kanyart bevéve megérkeztünk a völgyben csordogáló kis patakhoz. Az újabb átkelést követően rögtön begyűjtöttük utolsó bójánkat is nem messze a volt Hársas kulcsosház elágazójától (67. kép).
Innentől az út már ismerős volt, jöhetett újból a dzsungelharc, majd a patakátkelést követően hosszú, kissé meredek kaptató várt ránk a közeli dombtetőn található erdőirtásig. A túloldalon átbukva aztán a lustán nekilóduló, de annál meredekebben befejeződő lejtőn visszatértünk az erdőben megbúvó, hangulatos kis tavacskához, melyet most a délutáni fényekben pompázva is megcsodálhattunk (68. kép).
A tópartot követően még legyűrtük utolsó, komolyabb emelkedőnket, amin a felfelé kanyargó széles földút visszavitt minket a Köves-tető lábánál húzódó műútra. Hosszú, kilométereken át tartó aszfaltkoptatás várt ránk, ahogy szembe haladtunk a délelőttről ismerős szakaszon. Kedvenc pontomhoz érve ismét megcsodálhattuk az útról feltárulkozó kilátást a Ny-i tájak felé, ahonnan a Nap utolsó sugarait küldte felénk (69. kép).
Továbbhaladva az egyenes úton búcsút intettünk a Köves-tető felé letérő kék sáv jelzésnek, amit ezúttal már nem követtünk tovább és a jelzetlen úton haladtunk tovább előre. Előbb egy kisebb "Y" elágazásnál, majd nem sokkal arrébb egy sorompó előtt is jobbra fordulva követtük a műút vonalát a "Jó szerencsét - Bányász Emléktúráról" már ismerős szakaszon. Egy tágas rét mellett elhaladva néhány kanyar erejéig még visszavezetett minket a fák közé a kacskaringós műút, majd szép lassan visszacsorogtunk Zobákpusztára az időközben becsatlakozott kék sáv kíséretében. A célba még éppen világosban érkeztünk vissza, de már erősen kezdett szürkületbe hajlani az idő. Az adminisztráció végeztével átvehettük a teljesítésért járó kitűzőt és a tetszetős, laminált oklevelet, majd a kemény munka jutalmaként finom gyömbéres teát és friss gulyást kaptunk (repetázási lehetőséggel, amivel éltünk is, annyira jól esett a meleg étel) (70. kép).
A "Mecseki Láthatatlanok nyomában 56"-ban idén sem csalódtam, hozta a tavaly megismert nagyszerű hangulatot és a magas színvonalat. Igazán lebilincselő utakon kalauzoltak végig bennünket a rendezők, melyek közül a Vár-völgy, a Hidasi-völgy és a Rákos-völgy már önmagában megért volna egy misét, de az egykori 56'-osok nyomát követve elkalandozhattunk még Vágotpusztára, Lapisra vagy éppen a Tripamerfa hangulatos helyeire is. A túra során a szolgáltatás nagyon rendben volt, a finom teákért és a gulyáslevesért külön köszönet. A hagyományoknak megfelelően idén is nagyon igényes itinerrel vághattunk neki a túrának, amiben az 56'-os eseményekről is olvashatunk néhány sort, illetve a laminált térkép is nagyon ötletes megoldás (bár hozzá kell tenni, hogy a térkép kicsit öregecske már, és nem mindenhol egyeznek a jelzések, a Mecsekben kevésbé járatosaknak ezt talán gondot jelenthet). És akkor még nem is beszéltem a túra egyik fénypontjáról, a korabeli járművekkel való utazásról, ami szintén hatalmasat dobott a túraélményen. A rendezők töretlen lelkesedése és mérhetetlen kedvessége már csak hab volt a tortán. Nagyszerű túra volt, köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése