"Jó szerencsét!" - Bányász Emléktúra 15

Helyszín: Mecsek
Táv: 16,9 km
Szint: 360 m
Időpont: 2014.10.12.
Rajthely: Komló

A szeptember eleji heves esőzéseknek köszönhetően a mostani vasárnapra tolódott a "Jó szerencsét!" - Bányász Emléktúra 15 megrendezése, amit a viszontagságok ellenére idén sem kellett nélkülöznünk a túranaptárból. A különleges és meghitt hangulatú túra teljesítése során elsősorban nem sportteljesítményre helyeződik a hangsúly, hiszen a maga 16,9 km-es távjával és 360 m szintkülönbségével nem éppen egy "Mátrabérc", hanem ehelyett sokkal inkább a megemlékezésé és a komlói bányászok előtti tisztelgésé a főszerep. Ehhez ragaszkodva ezen a napon minden a bányászatról, illetve az egykori munkások életéről szól, minek köszönhetően a megszokott teljesítménytúráktól eltérően teljesen új élményekkel gazdaodva térhettek haza azok, akik ezen a gyönyörű őszi napon ellátogattak Komlóra.  
Amikor vasárnap reggel megérkeztem a túra helyszínére az előző napi "DÖKE 30"-at még kicsit éreztem a lábaimban, de ez nem okozott újdonságot, hiszen az elmúlt években már hozzá szokhattam ehhez a normál esetben a "Tolna 50" másnapján megrendezett bányásztúrák alkalmával. Mivel az útvonal nem túl hosszú ezért szép kényelmesen 8.45 körül érkeztem meg a rajtba, amit ezúttal nem a Bányász múzeumban, hanem a mögötte kialakított játszótéren találtam. A nevezéskor kézhez kaptam a szokásos, kissé leegyszerűsített itinert, amire igazából nagyon nem is volt szükség, hiszen a túra végig a komlói bányászjelzést követve haladt, a kérdéses helyeken jól látható szalagozással kiegészítve. A menetlevél mellé még egy csokor virágot is kapott minden résztvevő, melyet a múzeum előtt felállított Jánosi Engel Adolf (a komlói bányászat elindítója) szobornál helyezhettünk el (1. kép).

A rögtönzött tiszteletadást követően búcsút intettem a Bányász múzeum robusztus épületének és a közeli vasúti síneken átkelve a Lidl parkoló felé vettem az irányt (2. kép).

A következő állomásom, azaz a Kossuth-altárót a múzeumtól nem túl messze, mindössze néhány száz méterre arrébb találtam, közvetlenül a parkoló mellett (3. kép).

Az altáró felkeresését követően visszakanyarodtam a sínekhez, ami mentén egészen a vasútállomásig gyalogoltam a mosolygós bányászjelzést követve (4. kép).

Az állomástól egyenesen haladtam tovább a templom térig, ahol a magas, fehér tornyú templomot megkerülve kisebb kaptatón kapaszkodtam felfelé (5. kép).

A kaptatót szép lassan, több hullámban érkező lépcsősorok váltották fel, melyeket leküzdve jobbra fordultam egy szűk kis műúton. Az utolsó néhány házat gyorsan magam mögött hagyva hamarosan kiértem Komlóról és az enyhén lejtőssé váló úton már a színesbe öltözött erdő szélén sétáltam (6-7. kép).

Jobb kéz felől hamarosan letértem a műútról, majd a hirtelen balra forduló ösvény meredek kaptatóján egy tágas rét szélébe érkeztem. Néhány méterrel előttem, a rét közepén hatalmas kőtömb állított emléket az egykori Kossuth-aknának, amely mellett elsétálva egészen a szemben lévő turistapihenőhöz siettem (8-9. kép).

A pihenő mellett található padoknál kis nápolyival és nagy kedvességgel fogadtak a pontőrök, ahol nem csupán pecsételést kaptunk az itinerünkbe, hanem emellé rengeteg érdekességet is megtudhattunk a Kossuth-akna történetéről (10. kép).

Egy ideig hallgattam a régi történeteket, majd felkerekedve folytattam utamat. A rét szélében továbbindulva K-i irányba rögtön érintettem a Kossuth II-es aknát, majd néhány méterrel arrébb visszatértem a korábbi műútra (11. kép).

Az aszfaltcsík vonalát újra felvéve D-nek tartottam és kisvártatva egy "Y" elágazáshoz érkeztem. Balra fordulva még jó hosszú műutas szakasz várt rám. A terep néhol hullámzott ugyan egy kicsit, de komolyabb emelkedővel nem kellett számolni. Pár száz méter megtétele után, mielőtt még jobb kéz felől elértünk volna néhány magányos házat kicsit megritkult az út menti cserjés, így néhány ponton remek rálátás nyílott a lent húzódó völgyekre (12. kép).

Egy enyhébb emelkedő mentén elértem a már említett házakat, melyek előtt elhaladva gyorsan hátra is hagytam azokat az igen kopott, rossz állapotú úton. Kicsivel lejjebb ismét útelágazáshoz értem, ahol balra fordultam tartva a K-i irányt. Rövidesen jobb kéz felől egy frissen megritkított erdő rész mellett sétáltam el, amitől nem messze ki is értem a zártabb erdőből. A látóhatár széle ugyan kissé párás volt ezidőtájt, de mégis impozáns látványt nyújtottak az előttem tornyosuló Hármas-hegy és Kövestető büszke csúcsai (13-14. kép).

A következő elágazásnál, jól látható szalagozás mentén jobbra tartottam és kisvártatva meg is érkeztem a  Béta-aknához, amely hagyományosan egyik kedvenc ellenőrzőpontom. A pontban vizet, pezsgőtablettát, valamint cukrot is kaptunk és természetesen a pontőrök személyes élménybeszámolói sem maradhattak el ízes anekdoták formájában. Mindezek megkoronázására még klarinéton játszva a bányász himnuszt is meghallgathattuk. Igen megható volt (15-16. kép).

Kicsit hosszabbra nyúlt pihenőt követően visszatértem a korábbi útra, melyen rögtön jobbra fordulva indultam tovább. Mintegy 300 métert követően balra kanyarodva a kőbányához vezető ösvény sorompójához érkeztem, de a nehezen járható szakaszt ezúttal kihagyva jobbra fordultam (17. kép).

Rövid gyaloglást követően bal kéz felől hirtelen eltűntek a fák és egy széles tisztás mellett haladva vezetett az út (18. kép).

A tisztás túlsó végéről nem messze jó időre búcsút inthettem a műútnak, hiszen balra letérve újra bevettem magam a sűrű erdőbe. A kezdetben lustán, laposan kanyargó erdei út egy éles jobb kanyart követően szép lassan meredek lejtmenetbe csapott át, melynek az aljában egy csendes kis patak vetett véget az ereszkedésnek. A vízfolyáson átkelve kissé benőtt, vadregényes ösvényen haladtam, miközben kellemesen fárasztó emelkedőn kapaszkodtam felfelé. Egy vadkerítést megkerülve hamarosan egy elnyújtott tisztásra érkeztem, aminek a szélében egy éles visszafordító kanyart véve az erdei munkagépek által kissé leharcolt földútra tértem rá (19. kép).

Szerencsére csak pár méter erejéig kellett koptatni a rossz minőségű földutat és máris lekanyarodtam róla jobbra. Enyhe lejtő mentén egy rövidebb egyenes szakasznak vágtam neki, amit itt-ott sárfoltok tarkítottak, de összességében nem akadályozta semmi a zavartalan előrejutást. Szép lassan egy kisebb emelkedőhöz közelítettem, melynek tetejében egy magányos magasles nyújtózkodott a kék ég felé, de még mielőtt nekigyürkőztem volna a szolid kaptatónak, hirtelen jobbra letért a jelzés. Egy gyors bal-jobbos kanyarváltást követően igen meredek lejtőnek nekilódulva hosszasan ereszkedtem le egészen a Gesztenyési útig. Mielőtt még kiértem volna a műútra gyorsan átkeltem a vele párhuzamosan csordogáló kis patakon közvetlenül a Kígyó-forrás szépen kiépített kifolyója mellett (20-21. kép).

Óvatosan átkelve az útesten, Komló felé fordultam és néhány métert megtettem a járdán, mielőtt egy meredek lépcsősoron felkapaszkodtam volna a Liliom utcába. Folyamatosan emelkedő utakon kanyarogtam a házak között, majd hátra hagyva azokat kissé elhanyagolt, gazos terület szélében kígyózó ösvényen érkeztem meg a szebb napokat látott Zobák-aknához. Néhány lépcsőfok után kibelezett, romos épületek között sétálva bukkantam rá utolsó előtti pontomra. A kísértetvárosnak is beillő környék már évek óta lakatlanul éktelenkedik a tájban, de manapság legalább az "Airsoft"szerelmesei tudnak hol hódolni kedvelt időtöltésüknek (22-23. kép).

A pontban magamhoz vettem egy finom piros almát, majd egészen a Gesztenyés házai fölött húzódó füves útig ereszkedtem vissza, ahol jobbra fordulva szép lassan ereszkedésbe kezdtem a lustán nekilóduló terepen. Figyelni kellett a jelzéseket, mert hirtelen letérve balra folytatódott az erdőben, ahol egyre inkább meredek ereszkedésbe csapott át. A lejtmenet aljához közelítve sajnos kicsit rosszul léptem és igen megfájdult a bokám, így vissza kellett vennem addigi tempómból. Kényelmesebbre véve a figurát nemsokára kiértem az erdőből és a Rezeda, majd a Liliom utca érintésével visszatértem a Gesztenyési útra. Jobbra fordulva újra felvettem a komlói irányt és hosszasan sétáltam a műút szélében. Jó 800 métert követően végül búcsút intettem az aszfaltcsíknak és balra bevágtam az erdőbe. Az enyhén emelkedő terepen kisvártatva jobbra fordultam és nagy meglepetésemre már az utolsó pontot is elértem (24-25.).

Azért mondom, hogy nagy meglepetésemre, mert míg a korábbi években az utolsó pont rendre a Szerencse-tárónál volt, ezzel szemben most átkerült a Ganzer-táróhoz. A pontőrök elmondása szerint a könnyebb megközelíthetőség miatt volt szükség a váltásra. Miután magamhoz vettem a pecsételés mellé járó csokit két lehetőség közül választhattam: vagy visszamegyek a műútra és azon sétálok be Komlóra, vagy a földúton maradva a Szerencse-táró felé veszem az irányt. Nemigazán vagyok a műutas szakaszok híve, így az utóbbi opciót választva indultam tovább az enyhén emelkedő úton, továbbra is a bányászjelzést követve. Egy hatalmas erdőirtás szegélyében hamar kiértem az erdőből és enyhén hullámzó terepen haladtam előre a meredek domboldalban. A kissé elhanyagolt úton nem volt zavartalan az előrejutás, a térdig érő növényzet, no meg a bokám kissé lassított, de cserébe a Komlóra néző szép kilátás kárpótolt a nyitott É-i lejtőn haladva (26-27. kép).

Mielőtt újra bevettem volna magam a sűrű erdőbe jobbra fordulva nekivágtam a meredek lejtőnek. Szép szavakat használva mondhatnám, hogy vadregényes volt a táj, de az igazat megvallva konkrétan járhatatlan volt. Az erdőirtást követően már kezdi visszahódítani az aljnövényzet a területet, ezért bokrokkal (főleg szeder) gazdagon benőtt, fa és kőtörmelékes ösvényen(?) vezetett le az utam. Az irtás aljában aztán kicsit  megint szintben haladtam egy kerítés maradványai mellett, ahol szerencsére már sokkal barátságosabbá vált a terep, majd balra fordulva újfent ereszkedtem. Nem messze az Anna-aknától 2 emeletes bérházak között tértem vissza a régen látott műúthoz, amin balra fordulva már vissza is érkeztem Komlóra. Elhaladtam az Adolf-táró előtt majd egy vaskorlátos felüljáró túloldalán az Ady Endre utcába ereszkedtem egy kis lépcsőzést követően. Kisvártatva ráfordultam a Kossuth L. utcára, amin jó hosszan sétálva elhaladtam néhány gyártelep előtt, majd a  Templom tér és egy nagyobb park mellett ismét feltűnt a buszpályaudvar (28. kép).

A pályaudvart követően még elhaladtam néhány butik és üzlet előtt, aztán már a Bányász emlékmű meredek lépcsősorán kapaszkodtam fel a célhoz, ahol javában készülődtek az első beérkezők fogadására (29-31. kép).

Tökéletesen időíztettem a beérkezésemet, mert pont akkor írták az emléklapot, mikor felértem az emlékműhöz. Természetesen megkaptam mellé a kitűzőmet is, majd mielőtt még nekiestem volna a finom, friss zsíros kenyerektől roskadozó asztalnak még gyújtottam egy mécsest a bányászok emlékére, miközben újra felcsendült klarinéton a bányász himnusz. 
Hamar eltelt ez a délelőtt is, de a túra rövid távjának ellenére újfent rengeteg élménnyel gazdagodva térhettem haza, amiért külön köszönet a rendezőknek. Ezen a kellemes októberi vasárnapon ismét sikerült egy igen nagyszerű emléktúrát megszervezni, mely a pontokban elmesélt érdekes történetekkel és élménybeszámolókkal színesítve, valamint a pontőrök kedvességtől kísérve azt hiszem feledhetetlen élmény marad.